Ujság, 1940. június (16. évfolyam, 122-146. szám)

1940-06-12 / 131. szám

SZERDA, 1940 JÚNIUS 12 ÚJSÁG A visszatért pénzintézeten problémáit vitatták meg a TÉBE Felvidéki Osztályának kassai ülésén A TÉBE felvidéki osztálya a kassai országos pénzintézeti értekezlet alkal­mával Kassán Nyulászy János dr. ügy­vezető igazgató elnöklete alatt ülést tartott. Kresz Károly dr., a TÉBE ügyvezető igazgatója a visszacsatolt és visszatért pénzintézeti alkalmazottak nyugdíjigényeinek rendezéséről tartott előadást. Ismertette ezután a volt csehszlovák általános biztosító intézet vagyonának megosztására vonatkozó tárgyalásokat. Ezután Nyulászy János dr. a társulati adó szempontjából a visszacsatolás folytán szükséges át­meneti intézkedésekről adott elő. Is­mertette azt a törekvést, amely a vissza­­csatolt területi részvénytársaságok ré­szére a mérlegvalódiság helyreállítása érdekében az úgynevezett aranymérleg­­rendelet mintájára jogszabály meg­alkotását kívánja. Ezután a régi koronakövetelések és tartozások, vala­mint a csehszlovák klíring felszá­molásának kérdéseivel foglalkozott. A gazdavédelmi rendeletnek a Felvidékre és Kárpátaljára történt kiterjesztésé­ről Nyáry Pál dr. igazgatóhelyettes tájékoztatta az értekezletet. Az ülés végül foglalkozott a visszacsatolt terü­letek pénzintézeteinek iparigazolvá­nyaira vonatkozó jogszabályaival és megállapítást nyert, hogy idevonatko­­zólag a helyzet tisztázása szükséges. Kívánatos, h­ogy azok az intézetek, amelyek akár a PK-nak, akár az OKH- nak tagjai, felmentetnének az ipar­igazolványok vizsgálata alól. ­ Ismét Gyömörey Györgyöt választották meg a Gyümölcstermelők elnökévé A Gyümölcstermelők Országos Egye­sülete kedden tartotta évi rendes köz­gyűlését, amelyen ismertették az egye­sület elmúlt ötéves működését. Az elő­terjesztett zárszámadáshoz Török Gás­pár földbirtokos szólt hozzá és kifo­gásolta, hogy az elnök tiszteletdíja a zárszámadásban nem­ szerepel. Gyo­mor­i­ György elnök kijelentette, hogy tiszteletdíjat nem kap, csupán a föld­­mivelésügyi miniszter állapított meg részére bizonyos összegű költség­­megtérítést. Ezután Kállay Miklós javaslatára a közgyűlés újból Gyömö­­rey György nyug. főispánt választotta m­eg az egyesület elnökévé. KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG Bonyodalmak a vásári Egyes vidékeken a kirakó­vásáro­­kon résztvevő, illetőleg résztvenni szándékozó kereskedőkkel szemben a hatóságok, felsőbb utasításra, első­sorban egy pest megyei alispán­ ren­deletre való hivatkozással, új eljárást léptettek hatályba. A jelentkező ke­reskedőket arra utasítják, hogy 8—10 nappal a vásár megtartása előtt mu­tassák be az 1039. IV. tc.-nek meg­felelő származási okmányaikat, hogy a hatóság ezen az alapon dönthessen arról, hogy az illetők megjelenhet­­nek-e a vásáron. A szóban lévő alispáni rendelet ugyanis a vásárokon való részvételt olyan hasznothajtó jogosít­ványnak minősíti, amelyre a zsidó­törvényben foglalt rendelkezések az irányadók, így a vásárokon való megjelenés és árusítás jogától sokan estek el az utóbbi napokban olyanok is, akiknek iparigazolványa vásározókereskedésre szól és akik ezt a tevékenységet egé­szen a legutóbbi időkig zavartalanul gyakorolhatták. Az elsőfokú hatóság határozata ellen van ugyan helye fel­lebbezésnek, azonban a másodfokú döntés az idő rövidsége miatt csak birtokon kivü­l történhetik meg és egyelőre nincs még hír arról, hogy a felsőbb hatóságok milyen álláspontot foglalnak el az eléjük kerülő konkrét ügyekben. . . Kétségtelen, hogy a 8—10 napos határidő kikötése megfelel egyes régi iparigazolványok körül keletű vásári előírásoknak, amelyek­ről azonban az utóbbi évek gyakorla­tában már úgyszólván teljesen meg­feledkeztek. A vásárra való jelentke­zés tulajdonképpen azt a célt szol­gálta, hogy a résztvevők lerójják a helypénzt és a különféle illetékeket, amire azonban rendszerint csak a vásár napján került sor, minden kü­lönleges formaiság mellőzésével. Ami azonban a dolog lényegét, az állítólagos „h­asználh­ajtó jogosítványt“ illeti, ebben a tekintetben a legutóbbi időkig még csak vita sem merült fel az illetékes tényezők között. A vásá­rokon való részvételt az iparengedély­­lyel összefüggő járulékos jognak te­kintették, mint ahogy az 1884. évi s ma is alaptörvénynek tekintett ipar­­törvény külön is feljogosítja az ipar­­engedélyek tulajdonosait az üzlet­körökbe tartozó árucikkeknek a kü­lönböző vásárokon való eladására. Utalnak arra is, hogy a polgármesteri hivatalnak ettől eltérő felfogását, amellyel a budapesti könyvkereske­dőknek a könyvnapra szóló utcai áru­sítási engedélyét függőben tartotta, maga a belügyminiszter vette sürgős revízió alá s ezen az alapon a buda­pesti könyvkereskedők származásukra való tekintet nélkül részt vehettek az utcai árusításban. Remélhető tehát, hogy az illetékes tényezők ez alkalommal ig­y törvé­nyes előírásoknak fognak érvényt sze­rezni a vitássá tett kérdésekben. Korlátozzák a gyapjú forgalmát A gyapjú forgalmának korlátozásá­ról az iparü­gyi miniszter rendeletet adott ki. A rendelet meghatározza, kik vásárolhatnak gyapjút, felajánlási kötelezettséget állapít meg a kereskedő által beszerzett gyapjúra, valamint a termelőnek zár alá vett gvapjúkészle­­tére vonatkozóan. A termelőnek a Futura részére vételre fel kell aján­lania azt az egynyirolis gyapjút, ame­lyet ez év augusztus 13-ig, s azt a báránygyapjút, melyet ez év október 15-ig valamely vásárlásra jogosult személynek át nem adott. Bárki, aki­nek gyapjúból zár alá vett készlete van, köteles abból az Árellenőrzés Országos Kormánybiztosa által meg­állapított áron átengedni azt a meny­­nyiséget, amelynek átengedésére a gyapjúipari bizottság felhívja. A TŐZSDETANÁCS kedden tartotta ala­kuló ülését, amelyen a tőzsdetanács tagjává megválasztott Iklády-Szabó Andor úr a fo­gadalmat a miniszteri tőzsdebiztos kezébe le­tette. Ezután a tőzsdetanács megalakította a kebeléből kiküldendő egyes bizottságokat. kényszeregyezségek. Jakab Ábrahám Andor (Nagyatádi Szabó-utca 43) be nem jegyzett kötött-szövött-, rövidárukereskedő; Dani Hugó vas-, festék- és anyagárunagy­­kereskedő, bejegyzett cég (Margit-körút 8); Beírta Károly (Botond-utca 10) bejegyzett ke­­reskedő és Polacsek és Berger (Anker-köz 1) ba nem jegyzett cég kényszeregyezségi ügyé­­ben a törvényszék az eljárást befejezetté nyilvánította, az elrendelt biztosítási intézke­déseket megszüntette és a vagyonfelügyelet tiszte alól felmentette. értékpiac Az értékpiac Olaszországnak a há­borúba való beavatkozását nagy nyu­galommal fogadta, s így a newyorki tőzsdéről érkezett lanyha jelentések egyáltalán nem éreztették hatásukat. A barátságos alapirányzat ellenére a tartózkodás az előző napokkal szem­ben még fokozódott, s ennek követ­keztében az üzletkötések száma az egész tőzsdeidő alatt a minimumra esett vissza. Nagyobb áreltolódások általában nem fordultak elő. Kivétel ez alól csak a Bauxitnál volt észlel­hető, mely 8 pengős árveszteséggel zárult. A többi papírok túlnyomó ré­szénél kisebb árnyereségek álltak elő. A legszilárdabb papír a Rima volt, amely közel 2 pengős áremelkedéssel zárult. A piac vezető papírjának a Kőszénnek áremelkedése ezzel szent­ben mindössze félpengő volt. A leg­több papírban zárlatkor jegyezték a legmagasabb árfolyamokat. A fixpiacon az 1914-es fővárosi köt­vények 4 pengővel olcsóbbodtak, m­íg az 1927-es fővárosi kötvények válto­zatlan áron cseréltek gazdát. A nem jegyzett értékek piacán a fontra szóló papírok gyengültek. A bankértékek piacán csekély forgalom mellett ár­változásra nem került sor. Államadósság, kötvények, záloglevelek: 1940. évi ptjegy (100.—) 100.— 100.—. I—V. h­adikölcsöni (0.02) — 0.02. 1914. évi főv. 4.5% (279.—) értéktőzsdei árfolyamok Előző Előfordult Zárlat zárlat kötések Nemz. B. 172.5 173 173.— Hungária m.26.—— 25.8 Bauxit 181.— 170—174 173.— Beocsini 12.75 12.75 12.75 Aszfalt 5.90 5.90 5.90 Kőszén 371.— 365—372.5371.5 Nagybátonyi— 41 4.— Salgó 38.25 37.6—38.05 37.9 Urikányi 28.5 28—27.6 28.— F­egyver 38.5 39—39.75 39.5 Ganz 15.2 15.3—15 15.1 Láng— 45.25—46.25 45.5 Acél 35.2— 35.25 Magy. vagon 15.8 16.5—15.1 15.3 Rima 84.4 83.2—86.5 86.25 Óra— 10—9.80 10.­Nasici 62.5— 60.5 Tröszt 42.—43.75—42.6 42.6 Államvasut— — 6.— Délcukor 83.— 82.8—183.25 83.— Magy. cukor 88 — 87—86 86.— Dreh.-Hag. 164.— 164 164.— Gschwindt 885.— 890 — 890.— Schwartzer 6.—— 6.­Gyapjumosó— 3.65—3.75 3.75 Magy. kender — 12 12 — Szeg. kender— 54.­Flóra— — 16.— Gummi 56.—— 55.— Vasúti forg. 17.— 17—17.05 17.— Telefon 7.00 7.90—8 7.80 275.— 275.—. 1927. évi főv. 6% 100.125) 100.125 100.125. Külföldi értéktőzsdék NEWYORK. A tőzsde irányzata nyitáskor szilárd volt. Zárlat előtt kisebb nyereségbiz­­tosító eladások mutatkoztak. A tőzsde szilárd irányzattal zárlat. Zárlat: Allied Chemical 14a.— 135. ), Americ. Smeling S3. (34.50), Americ. Telephone 151.50 (148.), Americ. Tobacco 73__(7­.), Anaconda Copper il.M (19.75) , Baltimore and Ohio S­tra (3. ), Bet­lehem Steel 71. (25.115), Canadian Pac. 2.75 (2.625), Chrysler Corp. 57.25 (54.25), Ge­neral Electric 29.75 (28.25), General Motors 41.125 (38.625), Intern. Telephone 2.125 (2.375), Newyork Central IC.— (9.50), Northern Par. 5.125 (4.873), Pennsylvania R. 17__(10. ) Radio Corp. 4.375 (4.25), Standard Oils 35.75 (32.75) , U. S. Rubber 17. (15.375), U. S. Steel 47.875 (44.75), Westinghouse El. 85.— (81.50), Woolworlh Co. 30.75 (30. ). VALUTÁK ÉS DEVIZÁK A nemzetközi devizaforgalomban az olasz hadüzenet folytán az angol font és a francia frank újabb árveszteséget szenvedett. Zü­richben a fontot 16-tal (16.50) s a francia frankot 9.10-zel (9.40) jegyezték. ★ VALUTÁK: Angol font 12.25—12.25, kanadai dollár 301—300, cseh-morva korona (20­0-nál nagyobb címletek kivét.) 11.45—11.80, dinár (500 és 1000 dináros címletek kivét.) 7.60— 7.06­, dollár 344.10-330.10, francia frank 6.80 —6.95, jen (érme kivét.) 3.20—3.40, líra (csak 10 órás bankjegyek és érmék vásárolhatók) 17.40-17.80, svájci frank 76.80—77.90, svéd korona (10­1 K-nál kisebb címletek vásárol­hatók) 81.70—82.79, szlovák korona (20 K-nál nagyobb címletek vásárolhatók) 11.55—11.90. DEVIZÁK: Athén 3.625—3.055, Belgrád 7.82—7.88, Berln 135.70-136.70, Bukarest 3.41—3.44, Konstantinápoly 268—271, London 12.88—12.24, Milánó 17.66—17.8864, Newyork 344.10-347.10, Páris 6.85—6.95, Prága 11.70— 11.93, Szófia 4.11-4.15, Stockholm 81.88— 82.70, Zürich 77.18-77.90, Pozsony 11.78—11.88. — Devizakompenzációs felárak: magyar-né­met 18—19.;. magyar—jugoszláv 48 mill­; a török font felára százalék. Külföldi devizazárlatok LONDON: Newyork 4.02­4—4.0314. Páris 176.54-175.75, Zürich 17.85—17.35, Stockholm 16.85—16.95. Nemhivatalos jegyzések: Madrid 36.25 áru. Milánó 72.50, Helsinki 195, Belgrád 148, Szófia 288 pénz, Lisszabon 160.50, Istan­bul 515, Ah­tén 525. — Leszámítolási kamat­lábak: Bankváltó 3 hóra 1.03—1.06. la­kér­­váltó 2.50—3.—, napipénz 0.75—1.— százalék. PARIS. A devizapiacon a forgalom szü­netel. ZÜRICH: Pária 8.90, London 15.76, New­­york 440.—, Milánó 22.50, Madrid 45.—, Berlin 178.25, Stockholm 100.35, Belgrád 10­—. Athén 3.10. Istanbul 3.9. Bukarest 2.25. Helsinki 0.50. NEW YORK. London 3.75. Berlin 40.10 névleg Zürich 22.42. Stockholm 23.85. Dudapestl gabonatőzsde A kínálat összezsugorodása folytán ú­jra emelkedtek a tengeri árak a keddi gabonatőzsdén. Az azonnal szállítandó engeri 30—85 fillérrel drágult. Az dény legmagasabb árai mellett már június 20-án szállítandó áruért is 25 rengőt fizettek. Augusztusi ex Buda­pest tengeriért 25.25 pengőt kínáltak. A forgalom 900 mázsát tett ki, amit 14.60—25.00 pengőért kötöttek buda­pesti paritásban. A többi gabonafélé­jén nem volt üzlet. A magpiac némr­­ég megélénkült. Csillagfürtből 150 mázsát adtak el 23.10 pengőért. Ló­heréből 100 mázsa kelt el 11 pengős iron. KÉSZÁRUPIACI JEGYZÉSEK TÉNYLEGES KÖTÉSEK. KUKORICA: 300 q 25.— Bp p, 300 q 25.— Bp P, 150 q 16.— Bp p. 150 q 24.60 Bp p. — CSILLAG­­KÜRT: 150 q 23.10 nyirt. — LÓHERE: 100 q 11.— Bpest, hivatalos búza Árfolyamok: tisza­vidéki, felsőtiszai, duna-tiszaközi, dunántúli, fejérmegyei, kisaföldi 77 kg. 20.25, 78 kg. 20.75, 79 kg 21.05. 80 kg 21.25 __ EGYÉB HIVATALOS TERMÉNYJEGYZÉ­­SEK: ROZS. pestv. 16.6—16.85, más szárm. 16.8-17.03. - SÖRÁRPA: kiváló 22.6-22.85, prima 21.6—21.85, sörárpa 20.6—20.85. — TAK.-ÁRPA: fa 18.6—18.85, középmin. 18.1— 18.35. - KUKORICA: tiszántúli áll. 24.55— 24.7, egyéb áll. 24.45-24.6. — ŐRLEMÉ­NYEK: finom buzakgijia 14.9—15.1. 8-as tak.­­liszt 17.05-17.85.­­ MAGVAK ÉS HÜVE­LYESEK: köles, fehér 43—48, vörös 40-42, egyéb 37—38. — Mák, kék 164—168. — Csil­lagfürt 22.75—23.25. LISZTÁRJEGYZÉS: Búzaliszt: dara 39.49— 40.49, OGG, OG, OF 38.49—39.49, EB—EBI 3311—34.41, SB 26.11-26.81. — Rozsliszt: FR 28.55—30.50, SR 22.56—24.50 Külföldi gabonatőzsdék CHICAGO. A gabonapiacok alaphangulata szilárd volt. A newyorki értéktőzsdéről ér­­kező j­elntések ösztönzően hatottak az árala­­kulásra, mivel az időjárásjelentések is k­ed­­vezően hangzottak. A búzahatáridős piacon a zárlati irányzat szilárd volt.­­ A tengeri­­zab- és rozspiac szilárd irányzattal zárt. 44.625 46.— 9.19 46.625 47.875 9.79 48.75 50.25 10.26 n 1 1 rr.u. DUta: JCli. uj nos Ii.iv ..o. /, ép 75.— (73.6251. zárlat 75.25 (73.375), nyitás 77.50 (76.125), közép 77.75 (76.875), at 77.875 (76.—), dec. nyitás —.— (—.—)■ ép 78 875 (—), zárlat 79.125 (77.25) cent bushel. NEWYORK. Búza őszi vörös Ila 101*/s, k­emény Ila 103‘lk. Northern Manitoba 86%, tengeri mixed western Ila 693/s, rozs .lern Ila 65­4, árpa Malting 46 fonnos­­. Liszt 460—470 cent per barrel. BUENOS AIRES. Búza: jun. 8.15, jul. 8.55, . 8.65. Tengeri: jun. 4.08, jul. 4.20, aug. . Zab: jun. 4.98. Lenmag: jun. 15.11, jul. 15, aug. 15.45 peso. ROSARIO. Búza: jun. 4.40 ,aug. 8.60. Ten­­.: jun. 3.71, aug. 4.01. Lenmag: jun. 15.42. .. 5.53 peso. Keddi nyitás közép zárlat zárlat P-ben BÚZA: cen julius 82 — szept. 83.373 dec. 83.­50 TENGERI: jul. 63.25 szept. 62.— dec. —.— ROZS: jul. 44.30 szept. 46.50 dec. 49.-82.-82.76 81.— per­g. 83.125 15.82 84.125 16.02 85.125 16.21 62.875 63.75 13.— 82.625 62.375 12.73 59.50 60.25 12.30 ÚJVIDÉK. Búza bicskai és ujvidékkör­­nyéki, szerémségi és szlavóniai 251—353, felsőbácskai 254-256, felsőbánáti 252-254, bácskai tiszai uszályból 255—257 dinár. A többi cikk ára változatlan. Az irányzat szilárd, a forgalom közepes. ZOMBOR: Bácskái, ujvidékkörnyéki, sze­­rémségi, bánáti és zomborkörnyéki 250—252, felsőbácskai és szlavóniai 252—254, délbánáti 248—252, felsőbánáti 252—254, bácskai tiszai uszályból és szlavóniai la és Ila áru 254 256, Zab bánáti 202—204, szerémségi és szla­vóniai 304—206, tengeri felsőbánáti, fuvar­levél-másodpéldány ellenében fizetendő 200— 210 dinár. A többi cikk ára nem változott. Az irányzat szilárd, a forgalom közepes volt. BECS: A hivatalos árak változatlanok. KÜLFÖLDI ÁRUTŐZSDÉK FÉMTŐZSDÉK. (London.)­onban az irány­zat szilárd. Standard on 284%—285(4, 3 bóra 284(4—284)4, lesz. árt. 285, straits 305 V 4. — Nemhivatalos jegyzések: Cleveland önm­ltvas 78(4, réz strong sheets belt. 86, nikkel belt. 190—195, nikkel külföldi 180—186, aluminium belf. 110, külf. 95, antanón reg. 106—197, platina 190, higany 51/18­4—55/—, antimón reg kínai 80—85, Wolfram-érc 50—00, fehér­bádog 31—32, vörösrézszulfát 28%, rudezüst prompt 23, későbbi száll. 21»/«, finomezüst prompt 241’/,«, kés. száll. 23'/­«, arany 168/—. — (Newyork.) Straits on loko 56.50, 30—90 napra 56.50, horgany loko 6.25, ezüst rudban 35, Newyork réz loko 11.50, elektrolyt loko 11.50, prompt száll, és 30—90 napra 11.50, alumínium loko 19.—, nikkel loko 35, fehér­­bádog 5, vas Nodern pennsylvaniai kohóból 26(4, Bostonból 24(4, öntöttről loko 11.10 pénz, Lake copper 10.87 pénz, platina 35—38, ólom loko Newyork 5.1, ólom East St. Louis 4.85, KÁVÉTŐZSDE. (Newyork.) A lokopiac irányzata nyugodt. Rio loko 5*/1, Santos loko 71/5 cent per libra. A határidős piac irányzata tartott. Rio: jul. 3.92. szept. 3.95, dec. 3.97 cent per libra. A jegyzések névlegesek. San­tos: jul. 5.76, szept. 6.89, dec. 6.05, márc. 6.15, máj. 6.25 cent per libra. SERTÉS- ÉS ZSÍRPIAC. (Chicago.) Ser­tészsír irányzata szilárd. Árak: jul. 5.40 (5.25), szept. 5.62 (5.47), okt. 5.72 (5.55), dec. 5.85 (5.70). Élő sertés: könnyű 440-510 (440-510), nehéz 485—510 (486—510) cent per libra. GYAPOTTOZSDE. (Newyork.) Északameri­kai fully middling loko 10.65 (10.42), jul. 9.92 (——), jul. 9.77—9.78 (9.54) cent per libra. Az irányzat tartott. CUKORTOZSDE. (Newyork.) Cuba centre (ligás prompt 2.68 (2.70), jul. 1.83 (1.80), szept. 1.89 (1.86), nov. 1.94 (1.91), jan. 1.91 1.86), márc. 1.94 (1.89), máj. 1.98 (1.93) cent per libra. Az irányzat tartott volt. PIACOK BUDAPESTI NAGYVÁSÁR Felhozatal: hajón: 682 mm vegyesáru, vas­úton: 6 vagon burgonya, 1 kalarádé, 1 hagyma, 1 zöldborsó,­­5 gyümölcs és 42 vagon vegyes darabáru. Érkezett még: 299 őstermelőkocsi és 3 autó; rendelt áru: 103 kocsi és 25 autó; kertészkocsi: 6. Élő baromfit 340 ketreccel, vágottat 97 ram-t, tojást autókon 244 Lédával hoztak fel. A felhozatal kielégítő, a forgalom élénk. A gyümölcspiacon valamivel olcsóbb lett a másodrendű cseresznye és az egres. A zöldfélék piacán olcsóbbodott a fejes- és kelt­káposzta, tök, zöldborsó, paradicsom, leves­spárga és a kararábé. Jelentősen olcsóbb lett a gomba. A tojáspiac szilárd, az árak kis­mértékben emelkedtek. A baromfipiacok lany­hábbak és különösen élő áruban voltak ár­esések. Árak: GYÜMÖLCSÖK: alma 90-1.70, egres 30— 40, szamóca 50—1.60, cseresznye 10—1.00, sárgadinnye 3.00—4.00 pengő. — BURGO­NYA: Ella 11.05, Krüger és Wormann 9.8, uj rózsa 26-40.­­ ZÖLDSÉG- ÉS ZÖLDFŐ­ZELÉKEK: vegyes zöldség 1.80, kalarábé, csomója 4—35, vöröshagyma, kg 18—30, fok­hagyma 20-30, karfiol 50-1.20, sóska 20-35, paraj 20—40, zöldborsó 30-40, zöldbab 2.50 -3.00, spárga 15-1.30, főzőtök 60-90, para­dicsom 3.50—5.00, kelkáposzta 15—60, uborka 70—1.—, hónapos retek, csomója 3—8, zöld­hagyma 3—4, sárgarépa 40—1.20, petrezse­lyem 50—1.50, zöldpaprika, hegyes, drb. 6— 15, tölteni való 15—30, fejessaláta 4—10, fejeskáposzta, kb. 60-80 fillér. — GOMBÁK: champignon 1.20—2.20, szekfagomba 1.00— 1.80, tinóru 1.00—1.20, vargánya 2.00—2.20 pengő. — TOJÁS: eredeti láda 1.78, kiol­vasva 1.90, selejtes, ládánként 1.70—1.75, ki­olvasva 1.80-1.85 pengő.­­ TEJTERMÉKEK: teavaj 3.50—3.80, tejfel 1.10, sovány tehén­túró 60. keverttúró 1.40, emmentháli 2.80— 3.20, zsiros trappista 2.00—2.20 pengő. — ÉLŐ BAROMFI­: tyuk 1.70-1.90, csirke 2.40-3.20, kacsa 1.60—2.00, idei 2.30, lúd 2.00-2.10, idei 2.00-2.20, pulyka 1.20-1.80 pengő. — VÁGOTT BAROMFI: tyuk 1.50-2.00, csirke 2.60—4.50, kacsa 1.20-1.90, lúd 1.40—2.00, idei 1.50—2.10, pulyka 1.50 pengő. CSARNOKOK Vásárcsarnokok és nyílt piacok kicsinyben! árainak jegyzése: I­ASNEMŰEK: Borjúhús: comb 260—300; marhahús: rostélyos, felsál 200—260, leveshúsok 120—220, juhhús: há­tulja 160—200, eleje 150—180; sertéshús: ka­raj 240—300, romb, lapocka, tarja 220—260, oldalas 176—180, hál 204, zsír 198; élő ba­romfi: tyuk, drb. 350—500, csirke 180—350; tisztított baromfi: tyuk, kg. 200—250, csirke 280—150, kacsa 200-260, lúd 180-260; hal: ponty, élő 200-260. — TOJÁS: tea. drb. 210, főző 200. — TEJTERMÉKEK: teavaj 380- 420, tejföl 130, tehéntúró 80-140. — BURGO­NYÁK: Ella 13. Krüger és Woltmann 12. új­­burgonya 30-44. - ZÖLDSÉG- ÉS ZÖLDFŐ­­ZELÉK: vegyes zöldség 180—200, kalarábé, drb. 4—14, vöröshagyma, kg. 22—32, fok­hagyma 28—40, sóska 30—56, paraj 36—56, zöldborsó 40—56, uborka 80—120, hónapos re­tek, csomója 4—12, fejes saláta, drb. 8—14 fillér. — GY­ÜMÖLCSÖK: alma 110—250, eper 64-200, cseresznye 40-130 fillér. ÉI.OAI.I.ATPIAC Budapesti sertésvásár. Keddi felhajtás 84 darab, eladás 60, eladatlanul visszamaradt 24 darab. Arak: uradalmi zsirsertés­­­ként 340 kg-on felül 141, szedett sertés, elsőrendű 136, öreg sertés, elsőrendű 132 fillér kg-ként élősúlyban. Exportzsir, márkázott, vágóhídon átvéve, csomagolás nélkül 190, félsertés sza­lonnával la 174—176, Ila 172—174, félsertés* hús la 180—184, Ila 174—180, hátszalonna 28 kg-os, sózott 177—185, háj 184-186, sza­­lám­ihus 164—170, belföldi zsír 190, hátsza­lonna 20 kg-os 179, sertésbelsőrész 130, ser­tésbél, gyomor 110—180. töpörtyű Ila 32 fil­­lér kg-ként. Budapesti borjúvásár. Felhajtás 7.48 da­rab. Az irányzat lanyha. Árak: la borjú 109-113. Ha 100-108. Illa 80-9 fillér kg ként élősúlyban. Kiv. 116 fillér kg-ként. Budapesti hús- és hideghúsvásár. Hús­­vásár. Árak: marhahús, ökör la egészben 190-196, hátulja 200-210, eleje 170-176, szegye 166, tehén la egészben 160—176, há­tul­ja 174—186, eleje 150—156, szegye 150, marhahús, ökör és teh­én fla egészben 120 150, hátulja 130- 166, eleje 110—130, szegye 120—140, csontozni való 110—116, növendék marha la egészben 130—136. borjú,­ölött, bőrben la 181—190, la 170-182. Illa 150- 168, borjú eleje 144—150, lebőrözött eleje 140 -150, hátulja la 200-210. Ila 180-108. juh e ölött nyúzott fa 146—150, Ila 130—144, bá­­rány 140-160, bivaly 104, zsiger 110-120, faggyú 80—90, csont 40, marhafej (fái )WJ 150—225, forr­ás köröm 30, láb (4 darab) 100 —150, pacal egészben 70­, marhabél 300—400, borjúfodor egészben 50—56, juhbél 100—101, marhavér (egy tál) 30 fillér kg-ként. Kész­­let: nagymarha 165, eladás 130, növendék­, marha 6, eladás 6, bivaly 2, eladás négy­ötöd, bdéju 764, eladás 604, birka 214, el­­adás 16, bárány 117, eladás 147. Az irány­zat közepes. —­l­ideghúsvásár: Araki csontozni való 97—108, növendék 116. Ha marhahús 120—140, borjú ölött bőrben la 190—186, Ila 16­6—178, lila 140—164, bárány bőrben 145-150,­ félsertés szalonnával la 160—170, szalonna nélkül 156, süldő 140— 150, sertészsiger Ko-120, marhazsiger 90 fillér kg-ként. Készít)): nagymarha 37, eladás 37, növendék 1. eladás 1, borjú 54­, eladás 516 bárány 64, eladás 64, félsertés nyúzott 8, eladás 8, félsertés szalonnával 54, eladás 51, süldő 15, eladás­­15, sertészsiger 103 kg, eladás 103 kg, marhazsiger 316 kg, eladás 316 kg. Az irányzat közepes. SPORT Erősen készülnek a magyar csapatok a kis KK-ra Vasárnap kezdődik a küzdelem a kis középeurópai kupában, amelyben magyar, bécsi, jugoszláv és román csa­patok mérkőznek. A Hungária a napid­dal Budapesten szerepel a kis közép­­európai kupa premierjén. A Ferencvár­­ros és az Újpest jugoszláv ellenféllel mérkőzik. A magyar csapatok erősen készül­­nek a kis középeu­rópai kupára. A Hungáriában valószínűleg Müller is szerephez jut a csatársorban. A Hun­gária csatársorát a Rapid ellen Kalmár irányítja. Kalmár fár szerepelt a tré­­ningen. Az Újpest a szerződtetett játékosain kívü­l benevezte az M­B-t bajnokságben jól szerepelt UTE amatőr több játéko­sát is. A Ferencváros az FTC több já­tékosát is szóhoz juttatja a kis közép­­európai kupában. . A Ferencváros és az Újpest kíván­csian várja a jugoszláv bajnokság va­sárnapi döntő küzdelmeit. Vasárnap derül ki, hogy melyik csapat lesz a magyar csapatok ellenfele. A Ferenc­város a jugoszláv harmadik helyezet­tel, a sarajevói Slaviával mérkőzik. Az Újpest ellenfele a BSE, vagy Gradjanski közül kerülhet ki. Damerow revánsra hívta ki a magyar motorvezetéses versenyzőket A német Damerow vasárnap csak az első futamban győzött a magyar mo­­torvezetéses versenyzőkkel szemben. A másik futamban Fekete megelőzte. A német bufcósisakos június 21-én, pén­teken este revánsmérkőzést akar vívni Szekeressel és Feketével. Küzdelem a vízipólóbajnokságért A magyar vizipóló bajnokságban tel­jes az üzem. Csütörtökön, június 13-án este is bajnoki mérkőzés lesz a Nem­zeti Sportuszodában a III. ker. TVE és a BSE között. A BSE-ben már sze­repelnek az új játékosok: Brandy, Hazay és társai. A BSE új csapatának első bajnoki szereplését kíváncsian várják vizipólókörökben. Vasárnap az FTC az MVSC-vel talál­kozik. A sokszoros bajnok UTE Egerbe látogat, ahol a MESE csapatával mér­kőzik. A MAC és a III. ker. TVE is bajnoki mérkőzést játszik. A leggyorsabb vizipólócsapat címét előreláthatólag a MESE nyeri. Az egri együttes tagjai — mint úszók is ki­tűnőek. HÍREK a sportvilágból A Magyar Ökölvívó Szövetség tár­gyalásokat kezdett Budapest—Bécs vá­rosok közötti mérkőzés ügyében. A válogatott találkozó — amennyiben a tárgyalások eredményesen befejeződ­nek — Budapesten június 22., vagy 29-én kerülne lebonyolításra. — A ma­gyar atlétika vezetői negyvenhárom versenyző részére kérnek kiu­tazási en­gedélyt a belgrádi mérkőzésre, ahol a magyar atlétika B­ válogatott gárdája Jugoszlávia együttesével mérkőzik. Fiatalok is helyet kapnak a válogatott­ban. — Asbóth, Szigeti vagy Gábori és egy hölgyversenyző képviseli a ma­gyar teniszsportot a június 26—30-i román nemzetközi bajnokságon. — A diákfutballkupa — a Szent László­­vándordíj —­ döntőjét csütörtökön délután 5 órakor játssza le a kapos­vári Somssich­ Pál gimnázium és a munkácsi állami felsőkereskedelmi csapata Budapesten. — Balogh és Kocsis ellen fegyelmi indult a Bécs— Budapest futballmérkőzésen észlett sportszerűtlen játékuk miatt. — Kreisz László dr., az ökölvívó szövetség fő­titkára és Pollatschek Sándor dr. le­mondott tisztségéről. .A magyar ököl­vívás lelkes vezetői és barátai távoztak velük a szövetségből. — A férfi tenisz­­csapatbajnokság küzdelmei során az UTE a MAC-ot, a BBTE a BSE-t és a MAFC a BSzKRt 6:0 arányban verte. Az UTE—MAC találkozón Szigeti le­győzte Gáborit. — Az UTE vizsgáló csapatai nyerte a MUE villámtornáját. — Vasárnap Bécsben szerepel a ma­gyar evezősnyolcas a Bécs—Budapest város közötti mérkőzésen.

Next