Ujság, 1943. október (41. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-08 / 227. szám
O — A hármas ikreknél három a magyar igazság? NAPIREND PÉNTEK, IMS október S. Rimai kot: M. N. assz. — Protestáns: Etelka. — Görög kat.: Pelági. — Izraelita: Tisri 9. — Középeurópai időszámítás szerint Budapesten a Nap kel. 5 óra 52 perckor, nyugszik 17 óra 11 perckor; a Hold kel. 0 óra 41 perckor, nyugszik 0 órakor. — A Főméltóságu Asszony segélymozgalma. A Főméltóságu Asszony segélymozgalmára, a 99.000. számú postatakarékpénztári csekkszámlára október 4-én a következő adományok érkeztek: Nyírbogdányi Petróleumgyár, Megiuss Gyula 2000 pengő, Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája, Budapest 750, Krén Kornél, Kistur 20, Balog Márkus, Almásfüzitő 730 pengő. — Püspöki konferencia. A magyarországi latin és keleti szertartási római katolikus püspöki kar október 6-án tartotta szokásos őszi konferenciáját a budavári hercegprimási palotában Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás elnökletével. A püspöki kar ragaszkodással emlékezett meg a Kormányzó Ur ő főméltósága 75 éves születésnapjáról. Megválasztotta az Actio Catholica ügyvezető elnökét Csapik Gyula egri érsek személyében. Megtárgyalta a papság néhány felvetett időszerű kérdését, örömmel vette tudomásul Boldog Margit szenttéavatási ügyének jelenlegi állását. Elrendelte a püspöki kar, hogy október utolsó vasárnapján mindenütt ájtatosság tartassák a Boldogságos Szűz tiszteletére az igazságos békéért. — Keréh Ferenc a Magyarország elleni Balkán-propagandáról, „A Balkán-propaganda harca Magyarország ellen“ címmel . Koréh Ferenc, a nemzetvédelmi miniszter hivatalának sajtóelőadója október 8-án este fél nyolc órai kezdettel tartja meg előadását a Magyar Jövő Szövetség előadássorozata keretében, a KIOSz helyiségében, Múzeum-körút 18. szám alatt. Az előadó nyíltan be fogja mutatni azt a kíméletlen és eszközöket nem válogató propagandaharcot, amelyet Magyarország ellen ellenségei folytattak és folytatnak ma is. A rendezőség vendégeket szívesen lát. (MTI) — A Magyar Keleti Társaság és a Szabad Egyetem október 12-től minden kedden délután 6 órakor a Pázmány Péter Tudományegyetem (Pázmány Péter tér 1—3) előadótermében Bácsy Ernő dr. „Közvetítő művészetek kelet és nyugat között“ címen öt előadást tart vetített képekkel. — ONCSA-házak Jászberényben. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap Jászberényben 12 új házat építtet sokgyermekes családok számára. A szükséges építkezési anyagok már megvannak s az uj házak még a tél beállta előtt tető alá kerülnek. Székrekedésnél és emésztési zavaroknál, valamint az ezekkel kapcsolatban fellépő vértódulásoknál, fejfájásnál és álmatlanságnál igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet, mert ennek hashajtó hatása igen alapos és fölötte kellemes. Kérdezze meg orvosát! — Turiísci vadászok zászlószentelése Zomborban. Vasárnap a délvidéki vitézekkel együtt megtartott nemzetvédelmi nap keretében szentelte fel zászlaját a Turáni Vadászok zombori szervezete. Vitéz Igmándy- Slegyessy Géza ny. testőr-altábornagy izzó hazafias beszédet tartott, majd a Turáni Vadászok részéről vitéz Huszár Aladár mondott nagyhatású beszédet, majd a Turáni Vadászok díszközgyűlést tartottak. Ideiglenes magállapodás a svéd-magyar árucsere- és fizetési forgalom tárgyában A Magyar Távirati Iroda jelenti: A budapesti svéd királyi követség és illetékes magyar helyek között, egy idő óta Budapesten tárgyalások folytak a lejárt megállapodás meghosszabbítása érdekében. E megbeszélések eredményeként újabb megállapodás jött létre, amely a gazdasági helyzetben bekövetkezett változások figyelembevételével ideiglenesen rendezi a magyar-svéd áru- és fizetési forgalmat. Ezzel kapcsolatban rendezték a svéd pénzügyi követelések szolgálatát is. (MTI) VóRVM Fita, vagy fizess! — Ezt a bíróság mondotta ki egybehangzó ítéletekben, amelyekben a járulék, illetve a járulék egy részének visszatérítésére kötelezett olyan háztulajdonosokat, akik központi fűtés helyett központi hűtéssel tréfálták meg didergő lakóikat. Legyünk igazságosak. Ezek a háztulajdonosok, legalább is túlnyomó részük, nem a maguk hasznát keresték és még kevésbbé örömüket, vagy szórakozásukat találták abban, hogy a lakók dideregve kínlódják át a kegyetlen téli hidegeket és még az ágyukba is télikabátban bújjanak. Eszükbe se jutott, hogy fagyhalált, vagy tüdőgyulladást kívánjanak nekik. Csak az se jutott az eszükbe, hogy idejében gondoskodjanak tüzelőszerről. Sőt még — ideje előtt. Lehetetlenségre nem hivatkozhatnak. Mert a központi fűtési házak túlnyomó többségében az Ínség idejében sem merült fel jogos panasz. És ami lehetséges volt ezek tulajdonosainak, nem lehetett lehetetlen azoknak sem, akik üres pincével maradtak. Csak az ő részükről is nagyobb, sőt a legnagyobb előrelátásra lett volna szükség. Márpedig olyan világot élünk, amikor gondosságban és előrelátásban a maximum a minimum. A legtöbbet kell tenni annak, aki eleget akar tenni. * Szeptember hónapban a statisztika szerint öt halottja és negyvennél több betege volt Budapesten a ciánháborúnak, amivel a főváros lakossága egy förtelmes vérszopó dühös offenzívája ellen védekezik. És október is úgy indul, hogy a statisztika ebben a hónapban se biztat jobb eredménnyel. Az okfejtés, amely ezt a megdöbbentő jelenséget azzal magyarázza, hogy a védekező célzatú irtóháború haderejének se a vezérkara, se a legénysége nem élt hivatása magaslatán, elfogadható. El lehet hinni, hogy a példátlanul sok balesetet a hirtelenül megszaporodott vállalkozók járatlansága és a szakképzett munkások hiánya okozza. De a joggal megriadt olvasó nem magyarázatot követel, hanem orv▼ oslást, illetve megelőzést. Mert odáig mégse fejlődhetik a dolog, hogy a ciánozás a lakókat irtsa ki a poloskák helyett. : . Meglehetősen tétova részvéttel vesszük tudomásul, hogy az arany ezidőszerint borús napokat él. Attól még messze van ugyan, hogy eldobálják, de az ára a világpiacon a hanyatlás világos jeleit mutatja. Sőt tünetek vannak, amelyek az önérzetében is bántó módon érintik. Arról jön ugyanis hír, hogy szülőföldjén az afrikai kincses mezőkön az aranytermelés különben oly mohó lendülete lényegesen ellankadt. Történik pedig ez azért, mert az érdekelt vállalatok a háború miatt amúgy is megcsökkent munkaerőt inkább a hadiérdekű fémek bányászásával foglalkoztatják. Ezek a fémek egyelőre fontosabbak és sürgősebbek lettek, mint az arany. Vájjon ez a rangsor megmarad-e akkorra is, amikor az acél nem ágyúnak és bombának kell majd, hanem szerszámnak és ekevasnak... ■— Eltemették Hernádi Antalt. Mély részvét mellett kísérték utolsó útjára Hernádi Antal kormányfőtanácsost, a Kereskedelmi Bank ny. igazgatóját. Hernádi Antal korábban a szófiai Banque Generale de Bulgarie vezérigazgatója volt. Ebben a fontos pozícióban sokat tett a bolgár-magyar gazdasági kapcsolatok kiépítéséért. A világháború után a Kereskedelmi Bank deviza- és tőzsdeosztályát vezette. Szeretetreméltó modorával csak barátokat szerzett magának, akik most mélyen fájlalják elvesztését. De fájdalmas vesztesége Hernádi Antal halála a magyar pénzügyi életnek is. ÉVEK -NAPOK — — Október 8. Lisszabonban halt meg 1754-ben Fielding Henry angol regényíró, a „Tom Jones“ szerzője. A Habsburg-házzal rokon, nagyon előkelő családból származott, mely III. Henrik uralkodása idején telepedett meg Angliában. Ezonban nevelkedett és a leydeni egyetemen is tanult. Gazdagon nősült, nagy vagyont pusztított el, akkor visszatért jogi tanulmányaihoz és London egyik leghíresebb ügyvéde lett. Az irodalom mégis jobban vonzotta a jogvitáknál. Színházat alapított, vígjátékokat irt, de minthogy darabjaiban Anglia akkori politikusait figurázta ki, a Wolpolekormány becsukatta színházát. Más kereset után kellett néznie s ekkor írta első regényét, a „Joseph Andrews“ címűt, amelyben Richardson „Pamelá“-ját kezdte ki és a „Pamela“ bábszerű alakjaival az életből vett alakokat állított szembe. Ami sikereket a színpad megtagadott tőle, annál bőségesebben hozta meg számára aztán az elbeszélő irodalom. Első regénye után még több nevezetes regényt írt, sikert is aratott velük, de kiemelkedik közülök egy, mely uj korszakot nyitott az angol irodalomban s a regény fejlődésében határkövet jelent: a „Tom Jones, egy talált gyermek története." 1749-ben jelent meg ez a munkája, amely kerek százhatvan évvel utóbb talált kitűnő magyar fordítójára, Szüry Dénesre. Aztán elbetegeskedett, köszvénye miatt délibb tájakra menekült és negyvenhat éves korában érte utól a halál. — A szürke szinü diákigazolványok érvénytartamát meghosszabbította a MÁV. A MOT jelenti, hogy a MÁV igazgatósága a középiskolai tanulók alacsonyabb kocsiosztályú menetjegy váltására jogosító szürke szinü igazolványának érvénytartamát október 15. helyett november 8-ig meghosszabbította. — Adomány. Rácz Ferencné koszorumegváltása címén, Neuwirth Testvérek (Kassa) 50.— pengőt adományoztak a nyomorék gyermekek részére. — Fuchs Adolfné 2.— pengőt és dr. Mayer Mórné 5.— pengőt adományozott az OMZSA-nak az elhunytak lelkiüdvéért f ÚJSÁG PÉNTEK, 1948 OKTÓBER 8 perces A történet természetesen 1943- ban játszódik. Hőse egy pesti ur s mint pesti ur, persze szenvedélyes dohányos. Hősünk a Belváros egyik elrejtett kis utcájában járt s különös érdeklődéssel állt meg egy régiségkereskedés kirakata előtt. A kirakatban — egészen hátul, a faragott asztalok és vertvasból készült lámpatartók mögött a cigarettatartó szerénykedett. Régen feküdt a kirakatban, nagyon régen, hiszen a cigarettatartó finom karjából öt darab szimfónia vége kandikált elő. A pesti úr belépett az üzletbe és megvette a cigarettatartót. Az árát sem kérdezte meg és egész viselkedésén látszott, hogy a kis tárgy érdekli a legkevésbbé. . Mikor elébetették a finomulvú régiséget, mohón kapott az egyik cigaretta után, mély lélegzettel szívni kezdte, a másik négy darabot pedig aggódó gondossággal zsebrerakta. — Lehetséges es? A csütörtöki postával kaptuk az alábbi levelet: Hivatalos ügyben a borsodmegyei Mezőcsáton járva, értesültem az alanti kulturbotrányról: Kiss József költő Mezőcsáton született 100 év előtt s a Petőfi-Társaság 1924- ben a szülőházát emléktáblával jelölte meg. A díszes márványtáblán a költő életrajzi adatain kívül a Lőrinczy György szép verse volt aranybetűkkel bevésve. Az emléktáblát a vármegye és a Kisfaludymeg a Petőfi-Társaság képviselőinek és Jászai Mari, stb. jelenlétében leplezték le. Ez év tavaszán eltávolították a bankház faláról az emléktáblát és a szemétdombra dobatták s jelenleg a bankszolga disznóóljának hidrásául szolgál. — Tisztelettel kérjük, hassanak oda, hogy ez a kulturbotrány kireparáltassék s az emléktábla helyére visszaállíttassák. Szives elnézését kérve alkalmatlankodásomért, maradok alázatos tisztelettel, Budapest, 1913 október 5-én, Novák Ferenc. Aztán fizetett és távozott. A hölgyek, akik kiszolgálták, enyhén mosolyogtak. Mikor már az ajtót nyitotta, az egyik utánaszólt: — Kedves uram, a cigarettatartó!... Itt felejtette... A férfi zavartan ment vissza: — Igen, igen — mondta úgy mellékesen. És zsebretette a régiséget, hanyagul, anélkül, hogy megnézte volna. Mert mit érdekelte őt a cigarettatartó? Kinek kell ma cigarettatartó? Hősünk szívott, szívott rendületlenül. Végre egy szimfóniát! Ruffy Péter — Házasság. Calugaris Karola ének szaktanítónőt eljegyezte Boa Imre m. kir. repülőhadnagy (Budapest), Bohutinsky Irén Emmi és ifj. Kápolnásnyéki Balassa László dr. október 9-én, szombaton délelőtt 11 órakor tartják esküvőjüket a Bakáts-téri plébániatemplomban. — Izraelita istentiszteletek. A budai izr. hitközség templomaiban: Péntek este (Kolnidré este) 5 órakor, szombaton (Jauni Kippur, Márkir) reggel 7 órakor. Hétköznapon október 10-től kezdve reggel 7 (hétfőn és csütörtökön 0.45), este 5 órakor. Október 13-án, szerdán Erev Szukkausz délután 5 órakor, 14-én és 15-én. Szukkauszkor délelőtt 10, délután 5 órakor. — A budapesti aut. orth. izr. hitközség Kazinczyutcai főtemplomában. Péntek este (Kolnidre) 5.25, szombat reggel (engesztelőnap) 6, este 5.50 órakor, ünnep bejövetele péntek délután 4.50, ünnep kimenetele szombat este 5.50 órakor. Hétköznap: reggel 6, este 5.15 órakor. Márki László hadi műszaki törzskari őrnagy, oklev. gépészmérnök, több kormányzói és külföldi kitüntetés tulajdonosa hazájáért szeptember 20-án életének 39. évében az orosz földön hősi halált halt. Lelki üdvéért a szentmiseáldozatot a Cisztercita-rend plébániatemplomában (Szent Imre herceg útja) október 11-én délelőtt 9 órakor fogják bemutatni. A fiúárvaházi templom főünnepi istentisztelete ma, pénteken este 5 órakor kezdődik. VÍZÁLLÁS A földművelésügyi minisztérium vízrajzi osztályának jelentése: A Duna Regensburgnál és Passau— Palánka között apad, máshol árad. Komáromig igen alacsony, lejjebb alacsony vízállású. Csütörtöki vízállás: Schärding 256 cm 26%, Passau 385 cm 15%, Struden 226 cm 16%, Krems 220 cm 16%, Hécs 202 cm 16%, pénteken 195 cm 16%, Pozsony 242 cm 19%, Gönyü 171 cm 19%, Komárom 187 cm 29%, Esztergom 174 cm 21%, Budapest 223 cm 23%, pénteken 222 cm 21%, Paks 221 cm 21%, Baja 292 cm 23%, Mohács 326 cm 23%, Bezdán 364 cm 23%, Gombos 312 cm 27%, Palánka 298 cm 31%, Újvidék 367 cm 31%. — A Tisza Szolnokig apad, lejjebb árad, igen alacsony vizállásu. — A Balaton Siófoknál 57 cm 53%. — A Velencei-tó Agárdnál 83 cm 41%. Az elsötétítés az ország egész területén este timiTL órától A óráig /nár 9 reggel 4k tart — Halálozás, Isak Imre técsői református esperes. Máramaros vármegye törvényhatóságának tagja, Temcsén meghalt. Gerő Tibor dr. ny. miniszteri tanácsos hosszas betegeskedés után október 11-án hirtelen elhunyt. Temetése október 8-én , 12 órakor lesz a rákoskeresztúri izraelita temető halottasházából. Balázs István árvaszéki elnök vasúti szerencsétlenség következtében meghalt. Kedden temették nagy részvéttel. Horváth Károly dr. volt kir. közjegyző 70 éves korában Kecskeméten meghalt. Vitéz Tölgyessy Sándor dr. paksi járási tiszti orvos hivatalos eljáráson vett részt a paksi temetőben hullaszállítást megelőző exhumálásnál. A koporsó kiemelése után vitéz Tölgyessy dr. összeesett és meghalt. A mindössze 46 éves orvost agyvérzés ölte meg. Néhai Korongi Koronghy Gyuláné, született Csávosi és Bobdai Csávossy Alice bárónő lelki üdvéért elhunyténak évfordulóján, október 11-én délelőtt 11 órakor a Ferencrendi atyák belvárosi templomában szentmisét tartanak. Utána a kerepesi úti temetőben megkoszorúzzák sírját. (A Koronghycsalád 532. számú családi sírboltjában.) Nemes Szigethy Ida, a Magyar Rádió tisztviselőnője, rövid szenvedés után október 5-én elhunyt. Temetése pénteken, október 8-án délután 15 órakor lesz a farkasréti temető halottasházából. Dániel Assunta október 8-én tragikus hirtelenséggel, 19 éves korában elhunyt. Temetése pénteken, október 8-án délután három órakor lesz a farkasréti temető halottasházából. özv. Haás Adolfné sz. Starnberger Róza október 5-én 78 éves korában elhunyt. Vizsolyban helyezték örök nyugalomra. Korszerű tokonyfia A JÓ GAZDASSZONYNAK tudnia kell, hogy a csütörtöki piacon az élelmiszerárak lényegesen nem változtak. nagyvásártelepi árak Burgonya: nyári rózsa és Gülbaba 30.55, őszi rózsa 29.50, Ella és sárga 26.35, Woltmann 24.80, Krüger 23.75, vöröshagyma 27.23—31.91, fokhagyma 69.04—86.32, fejeskáposzta 40—60, kelkáposzta 120—180, sárgarépa 40—1 90, petrezselyemgyökér 60—110. —* Gyümölcs:alma 80—300, körte 80—* 400, szőlő 160—320, szilva 80—140, őszibarack 100—600, birsalma 160— 180, héjas dió 450—700 fillér kg-ként. CSARNOKOK Kicsinyben: élelmiszerárak. HÚS* NEMŰ: marhahús 510, borjúhús 540; sertéshús: karaj 630—690, comb, la* pocka: tarja 510—540, oldalas 280, háj 530, zsir 560; julihús 450; élő baromfi: lyuk 560, csirke 680; tiszti*tott baromfi: lyuk 680, csirke 800; hal: ponty, élő 600, nem élő és jegelt 570. — TOJÁS: friss 580. —TEJTERMÉK: teavaj 970—1010, tejfel 280, tehéntúró 160—280. — BURGONYA! nyári rózsa és Gülbaba 35, őszi rózsa 34, Ella 30. ZÖLDSÉG és ZÖLD* FŐZELÉK: vöröshagyma 39, fokhagyma 81—98, tejeskáposzta 80—96, kelkáposzta 180—240, tök 80—96, paradicsom 100—200, zöldpaprika 140 —240 follér kg-ként. SZONDÁT Ebéd: Zabnyákleves, burgonyás lecsó parasztosan, ízes burgonya, sodralék. Vacsora: Zöldséges rizotto, gyümölcs. ZABNYÁKLEVES Zabpelyhet éjszakára hideg vizben ázni hagyunk, másnap ugyanabban a vizben addig főzzük, amig nyákos lett. Aztán szitán átnyomjuk, felolvasztunk benne 2—3 Yestor-leveskockát, 2 kanál befőtt paradicsomot és vagdalt zöldpetrezselyemmel meghintve tálaljuk. Ha szükséges, még megsózzuk és forró vízzel szaporítjuk. BURGONYÁS LECSÓ PARASZTOSAN Zsíron megpirítunk 4—5 szem hámozott, kockára vágott burgonyát,hozzáadunk nagy fej apróra vágott hagymát, ha a hagyma elhervadt a zsírban, paprikával meghintjük, majd hozzáadjuk a kimagozolt, csikókra vágott zöldpaprikát és a megmosott,csumájuktól megfosztott, negyedekbe tördelt paradicsomokat, megsózzuk és fedő alatt pároljuk. ÍZES BURGONYASODRALÉK nem más, mint a közismert krumplit nudli, melyet pirított zsemlyemorzsa helyett bármilyen kedvelt gyümölcsgízzel keverünk össze.