Unitárius Egyház, 1931 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-15 / 1. szám
2. -t V . •V.y.y birálók tendenciózusan a keresztúri iskola melletti tárgyilagos érvek egyenes lebunkózására használták fel. Jelen soraimmal azt szeretném bebizonyítani, hogy az egység megbomlási folyamata valóban megkezdődni látszik, de nem általunk s amig nem késő azt siessünk megakadályozni. Természetesen a lelki egységet értem ez alatt, amelynek lehető nagy ereje egyházunkban a legfőbbtől a legkissebbig, a vezetésért felelős legnagyobbtól a legalárendeltebbig mindenkit át kellene hasson. Abban a pillanatban ugyanis, amihelyt a közéletben nem a természetes módon kialakult többségi akarat szabályozta felelősséggel döntünk el mindenkit érintő kérdéseket, az egyedekből alakult többségi akaratnak nem marad mód és hely, ahol az érvényre emelkedjék, az egyedek felelőssége azonnal csökken, az ennek hiányában hozott határozat már jóval erőtlenebb s a mesterséges után kialakult többségi akarattal a felelősség lelki közösségében már az egyedek tovább nem is igen maradhatnak. Az iskoláink átszervezése és leépítése kérdésében az előbbi számban megjelent cikkekben s körünk közgyűlésén is kifejezésre jutott ama megállapítás, hogy az unitárius híveink 50 százaléknál többen a keresztúri iskolánk épségben hagyása mellett foglaltak állást s azért éreztem magam is jogosítottnak a kérdés következményeivel nyíltan szembe nézve, a lelki egység megbomlási folyamatára az Egyház vezetéséért felelős tényezőknek és a főtanács tagjainak a figyelmét felhívni s ezt tettem s tettük az egyházért aggódó lélekből. De amit a főtanácsi ülésünkön tapasztalnunk kellett, az utólagosan nemcsak megerősített az előbbi bekövetkezhető feltevés alaposságában, hanem most már úgy látszik, a jelenlegi s e kérdésbeni főtanácsi többségünk az egység megbomlásában — amitől mi féltünk — nem hogy aggodalmas tünetet látna, hanem egyenesen most már kényszerít is ezen folyamat gyakorlati kiépítésére. A Főtanácsunk és E. K. T.-unk átszervezését a háború utáni években az a természetes szükségesség parancsolta volt, hogy az Egyház törvényhozásában és kormányzó testületébe az egyházközségi és egyházközi életben valóságban is benne élő s azzal szorosan s lelki közösségben és felelősségben levő egyházi tagok foglaljanak helyet és pedig a hívek többsége arányában. — Jog kiterjesztés lett volna, amely egyúttal fokozott felelősséggel is jár, — de nem jelenthetett jog meg-7áfosztást s igy a Főtanácsunk addigi örökös tagjai jogosultságát ez nem érinthette s igy gyakorlatilag ezen átszervezés az üdvös voltát csak évek múltán mutathata volna meg. — Egyházi vezetőségünknek azonban ugy látszik ezen időpont elkövetkezése nem volt sürgős, sőt azt elodáztatta, mert dacára annak, hogy az örökös tagok száma még 110-re sem apadt le — kihaltak helyette jogon új tagokat választatott, úgy, hogy ilyen tagok száma most már megint 200-on felül van. Mit kellett azonban ezen újonnan beválasztott tagok kiválasztásánál lássunk! ? Azt, hogy teljesen figyelmen kívül hagyatott az előbbi átszervezési törvény legtöbb intenciója t. i. az, hogy e tagok az egyházkörök többsége aránya és területe szerint jelöltessenek ki, hanem ehelyett úgy látszik olyan tekintetek jöttek a kiválasztásnál figyelembe, amelyekkel a hívek természetes többségi akarata kialakulását meg lehet akadályozni s ezzel egyidejűleg adott esetben a hatalmon levők és vezetők akaratának feltétlen honorálását biztosítani, szavazásnál annak többségét szerezni lehet. Hát megengedhető volt az, hogy egyházkörünk pap és tanítói karából az elmúlt 6 év alatt 1, azaz egy lehessen beválasztható s ugyanez az eset az udvarhelyi körben is, amikor a törvény intenciója szerint 68 legalább beválasztandó lett volna ? ! Az egyetemes érdeket képviselő iskolai kérdésben éppen ezért apelláltunk a főtanácsi tagoknál arra, hogy nem lesz tudomos szembehelyezkedni a hívők többsége akaratával, mert az a lelki egységet meg fogja bontani, hanem ezt a kérdést döntse el a hivek többségének akarata. Most hagyjuk az érveket. — Minden hiába volt. — Ki is kacagtak, amikor átmeneti kegyelmet kértünk a keresztúri iskola számára, — pedig érezhették volna, hogy a szavazat arányában a mi állításunk beigazolást nyert s ezzel azt a közel 77 embert a főtanácsi ülésről kivonulásra kényszeritették, aminek szomorú megtörténtén a távollétünkben az utánunk dobott „dicséret és elismerés“ mintha fájdalmat akart volna kifejezni. Pedig korai lett volna e felett az öröm és megbánás is, mert az az egyházvezetőség és főtanács, amely a mi „iskolánk melletti lelkesedésünk és szívós vitájú érveink felsorakoztatását“ egyháztörténelmi fontosságúnak s így hálásan „megörökítendőnek“ vélte, a keresztúri- udvarhelyi és a felsőfehérközi hivek képviselőit távollétünkben a később megtartott választásokon már kizárásra UNITÁRIUS EGYHÁZ 1931. jan. 15.