Unitárius Egyház, 1931 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-15 / 1. szám

2. -­t V . •V.y.y birálók tendenciózusan a keresztúri iskola melletti tárgyilagos érvek egyenes lebunkózására használ­ták fel. Jelen soraimmal azt szeretném bebizonyítani, hogy az egység megbomlási folyamata valóban megkezdődni látszik, de nem általunk s amig nem késő azt siessünk megakadályozni.­­ Ter­mészetesen a lelki egységet értem ez alatt, amely­nek lehető nagy ereje egyházunkban a legfőbb­től a legkissebbig, a vezetésért felelős legnagyobb­­tól a legalárendeltebbig mindenkit át kellene hasson. Abban a pillanatban ugyanis, a­mihelyt a köz­életben nem a természetes módon kialakult több­ségi akarat szabályozta felelősséggel döntünk el mindenkit érintő kérdéseket, az egyedekből ala­kult többségi akaratnak nem marad mód és hely, ahol az érvényre emelkedjék, az egyedek felelős­sége azonnal csökken, az ennek hiányában ho­zott határozat már jóval erőtlenebb s a mestersé­ges után kialakult többségi akarattal a felelősség lelki közösségében már az egyedek tovább nem is igen maradhatnak. Az iskoláink átszervezése és leépítése kérdé­sében az előbbi számban megjelent cikkekben s körünk közgyűlésén is kifejezésre jutott ama meg­állapítás, hogy az unitárius híveink 50 száza­léknál többen a keresztúri iskolánk épségben ha­gyása mellett foglaltak állást s azért éreztem ma­gam is jogosítottnak a kérdés következményeivel nyíltan szembe nézve, a lelki egység megbomlási folyamatára az Egyház vezetéséért felelős tényezők­nek és a főtanács tagjainak a figyelmét felhívni s ezt tettem s tettük az egyházért aggódó lélekből. De amit a főtanácsi ülésünkön tapasztalnunk kel­lett, az utólagosan nemcsak megerősített az előbbi bekövetkezhető feltevés alaposságában, hanem most már úgy látszik, a jelenlegi s e kérdésbeni főtanácsi többségünk az egység megbomlásában — amitől mi féltünk — nem hogy aggodalmas tünetet látna, hanem egyenesen most már kény­szerít is ezen folyamat gyakorlati kiépítésére. A Főtanácsunk és E. K. T.-unk átszervezését a háború utáni években az a természetes szüksé­gesség parancsolta volt, hogy az Egyház törvény­­hozásában és kormányzó­ testületébe az egyház­­községi és egyházközi életben valóságban is ben­ne élő s azzal szorosan s lelki közösségben és felelősségben levő egyházi tagok foglaljanak helyet és pedig a hívek többsége arányában. — Jog kiterjesztés lett volna, amely egyúttal fokozott felelősséggel is jár, — de nem jelenthetett jog meg-7á­fosztást s igy a Főtanácsunk addigi örökös tagjai jogosultságát ez nem érinthette s igy gyakorlati­lag ezen átszervezés az üdvös voltát csak évek múltán mutathata volna meg. — Egyházi vezető­ségünknek azonban ugy látszik ezen időpont elkövetkezése nem volt sürgős, sőt azt elodáztat­­ta, mert dacára annak, hogy az örökös tagok száma még 110-re sem apadt le — kihaltak helyett­e jogon új tagokat választatott,­­ úgy, hogy ilyen tagok száma most már megint 200-on felül van.­­ Mit kellett azonban ezen újonnan beválasztott tagok kiválasztásánál lássunk! ? Azt, hogy telje­sen figyelmen kívül hagyatott az előbbi átszerve­zési törvény legtöbb intenciója t. i. az, hogy e tagok az egyházkörök többsége aránya és terüle­te szerint jelöltessenek ki,­­ hanem ehelyett úgy látszik olyan tekintetek jöttek a kiválasztásnál figyelembe, amelyekkel a hívek természetes több­ségi akarata kialakulását meg lehet akadályozni s ezzel egyidejűleg adott esetben a hatalmon levők és vezetők akaratának feltétlen honorálását bizto­sítani, szavazásnál annak többségét szerezni lehet.­­ Hát megengedhető volt az, hogy egyházkörünk pap és tanítói karából az elmúlt 6 év alatt 1, azaz egy lehessen beválasztható s ugyan­ez az eset az udvarhelyi körben is, amikor a törvény intenciója szerint 6­8 legalább beválasztandó lett volna ? ! Az egyetemes érdeket képviselő iskolai kérdés­ben éppen ezért apelláltunk a főtanácsi tagoknál arra, hogy nem lesz tu­domos szembehelyezkedni a hívők többsége akaratával, mert az a lelki egy­séget meg fogja bontani, hanem ezt a kérdést döntse el a hivek többségének akarata. Most hagyjuk az érveket. — Minden hiába volt. — Ki is kacagtak, amikor átmeneti kegyelmet kértünk a keresztúri iskola számára, — pedig érezhették volna, hogy a szavazat arányában a mi állításunk beigazolást nyert s ezzel azt a kö­zel 77 embert a főtanácsi ülésről kivonulásra kényszeritették,­­ aminek szomorú megtörténtén a távollétünkben az utánunk dobott „dicséret és elismerés“ mintha fájdalmat akart volna kifejezni. Pedig korai lett volna e felett az öröm és meg­bánás is, mert az az egyházvezetőség és főtanács, amely a mi „iskolánk melletti lelkesedésünk és szívós vitájú érveink felsorakoztatását“ egyház­­történelmi fontosságúnak s így hálásan „megörö­­kítendőnek“ vélte, a keresztúri- udvarhelyi­ és a felsőfehérközi hivek képviselőit távollétünkben a később megtartott választásokon már kizárásra UNITÁRIUS EGYHÁZ 1931. jan. 15.

Next