Unitárius Élet, 1996 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
Mi az unitarizmus? Részletek Varga Béla írásaiból R.W. Emerson, a 19. század egyik legkimagaslóbb unitárius gondolkodója egy helyt azt mondja, hogy a történelmi kereszténység egyik hibája az, hogy nagy súlyt helyez a személyekre, a pozitívre és a ritmusra, de kevesebbet a szellemre. A forma vallásának ideje elmúlt, s az üdvösség lelkünk helyes irányban való átalakításában keresendő. Az unitárius vallás a keresztény tanításnak tisztán szellemi felfogásában gyökerezik. Jézus programjának szellemi terjesztését hirdeti, amely ebben a két mondásban jut tömör kifejezésre: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes” és „Az Isten lélek, és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják”. Ebben a szellemi felfogásban kifejezésre jut az, hogy a kereszténység nem pusztán vallás, mint a többi, mint akármelyik, hanem egészen új értékelési módot magában foglaló vallás, amelyben az isteni szellem minőségének egyedül és mindenek felett álló értékessége jut kifejezésre, s ennek értékességéhez kell mérni mindent, amit egyáltalán értékesnek tartunk a világban. A keresztény tanítás a legmagasabb értéket fedezte fel, s az embert arra akarja rávezetni, hogy tegye magáévá az értékelésnek azt a módját, amely minden gondolatot, minden tettet és cselekedetet ehhez a legfőbb mértékhez viszonyít. Ez az egyetlen és legfőbb feladat; azért kell először Isten országát keresni. Az Isten lélek, az emberben szintén a lélek az, amelyhez Isten szól. Ám az Isten lelke szent. A Szentlélek. Dávid Ferenc De Falsa et vera cognitione stb. c. művében mondja, hogy a szentlélek annyi, mint Istennek ereje és hatalma, azaz maga a hatalmas, szent Isten (Spiritu sanctus nihil aliud est, quam ipsem et Deus potens et sanctus). A szentlélek a reánk ható, élő Isten, mondja W. Hermann, a 20. század egyik legkiválóbb teológusa. Az ember is lélek, de nemcsak lélek, hanem egyéb is, test, anyag, és épp azért nem szent. A lélek az, ami az embert Istenhez közelebb viheti; ami benne nem lélek, az távolítja őt Istentől. Az ember Istenhez való kapcsolatát csak úgy szilárdíthatja meg, ha úrrá lesz benne a szellem az anyag fölött, s ha ez a megtisztult lélek a szentségtelenségét levetkőzve, maga is törekszik a szentségre. A közös alapon, a szellemiség alapján a szentlélek megtalálja útját az emberi lélekhez. Ezt mondjuk a szentlélek munkájának, ami a keresztény vallásosságnak az alapja. Az ember találkozhatik Istennel, ha felismeri magában a lehetőséget erre a találkozásra, ez azonban sohasem lehet olyan, amely az Isten és az ember egybeolvadását eredményezhetné. Az Isten a maga transzcendens mivoltában is megtalálja útját az emberi lélekhez, s akkor immanenssé lesz az emberben. Ebbe az immanenciába azonban, mint fönnebb is láttuk, Isten nem zárható be soha. Az ember útja Istenhez sokkal szűkebb korlátok között mozog, mint Istené az emberhez, és számtalan akadályba ütközik. Az unitárius vallás szerint a misztikus meglátásoknak és egybeolvadásnak nincs jelentősége. A tiszta unitarizmus sohasem került bele az immanenciának, a szubjektív vallásosságnak abba az egyoldalúságába, amit misztikának neveznek. Ez távolról sem jelenti azt, hogy az unitárius vallásban ne jutna hely az egyéni vallásos érzésnek és Istenben való elmélyedésnek. Hiszen e nélkül vallás nem lehetséges. Kiválóbb példáját ennek a belső elmélyedő vallásosságnak alig lehetne találni, mint Channing. Amikor azonban a keresztény vallást a szellemiség vallásának mondjuk, ez nem csak az isteni és az emberi szellem egymáshoz való viszonyára vonatkozik, hanem a keresztény tanítás egészének a szellemiség szempontjából való értékelését jelenti. Jelenti azt, hogy a vallás világa egy magasabb világ, amelynek megvannak a maga sajátos törvényei. Az Isten országa, az istenfiúság eszménye mind lelki feltételekhez vannak kötve, s az emberi szellem axiológiai beállítottságára utalnak. A kijelentés megértése, az isteni kegyelem elnyerése, a bűnök megbocsátása, a megváltás, az üdvözülés mind lelki feltételektől függ. Aki ennek a szellemi világnak tagja akar lenni, annak szakítania kell, éspedig radikálisan, avval a világgal, amelyben eddig élt. Határozott és meg nem ingatható döntéssel kell elfogadnia magára nézve mindazokat a feltételeket, amelyekhez kötve van, hogy valaki Isten országának munkatársa lehessen. Semmiféle külső cselekedet, mechanikus imádkozás, formalitás, sem áldozat, sem szakramentum nem segíthet hozzá ehhez, csak a lélek megjavulása. A vallásosság külsőségei nem érnek semmit, az alkudozás és fogadkozás, hogy valaki milyen feltételek mellett hajlandó magát alávetni Isten akaratának, teljesen fölösleges. Itt csak feltétlen meghajlás és odaadás van, csak egész munka. Semminek értéke nincs, csak a lélek, a szellemi javak jönnek számításba. Aki hasznot, boldogságot s más előnyöket vár attól, hogy Istent tiszteli, az ötéves úton halad. Az Istenhez lehet segítségért folyamodni, de csak feltétlen hittel, amely minden esetben előtte való meghajlásra indít. Mindez azt jelenti, hogy a keresztény vallás a szellemiség vallása, a lélek belső értékeinek a feltárója. Új értékelése a szelleminek, a maradandónak, az örökkévalónak, a láthatatlannak, a földi szempontok szerint való hasznosság tekintetében semmisnek. A lelki feltételek, amelyek az új értékelés megvalósulásához szükségesek, olyan súlyosak, mint akár a Golgota keresztje. Ezért van áthidalhatatlan űr az emberi törekvések gyarlósága és az isteni kijelentés által kijelölt feladatok elérése között. Jézus az áthidalhatatlannak látszó űrt betöltötte, életét is feláldozta érte. Feláldozta azért, hogy megmutassa: semmi sem sok az Isten akaratának szolgálatáért. Feláldozta mi érettünk is azért, hogy példát és erőt adjon nekünk, hogy miképp kell cselekednünk. Jézus tanítása és élete a szellemi értékek mindenekfölött valóságának félre nem érthető bizonyságtétele, s ennyiben új világot jelent máig is, amely határtalan fejlődés küszöbén áll, s uralmának ereje az emberiség jövendőjének egyetlen reménysége. Az unitárius vallás a megalkuvás nélküli lelki kereszténységnek a hirdetője és letéteményese óhajt lenni. Az emberi lélek isteni célok szerint való formálására és vezetésére vállalkozott, s erősítést és támogatást nyújt követőinek, hogy ki-ki a maga erejéhez és tehetségéhez mérten törekedhessék üdvösségének munkálására. Ebben a munkájában mindig kizárólag csak lelki fegyverekkel küzdött, példát adva a vallásos türelmességre és elfogulatlanságra. Szenvedésekkel és küzdelmekkel teli múltja után magasztos történelmi hivatásának tudatában kíván dolgozni továbbra is Isten országának megvalósításáért.