Unitárius Élet, 1999 (53. évfolyam, 1-6. szám)
1999-01-01 / 1. szám
Újévi pásztorlevél Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok néktek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok telketeknek. Mert az igám boldogító, és az én terhem könnyű. ” Máté ev. 11.28. Kedves Unitárius Testvéreim! Isten akaratából a tegnap befejeződött egy év, és a mai nappal reánk köszöntött az új esztendő. Megilletődötten gondoljuk végig az éveknek ezt a mindig megismétlődő mozgását, azt, hogy az idő elmúlik, s nyomban utána megújul. Ez az elmúlás és újrakezdés a mi emberi életünkben is jelen van, igen-igen elevenen és érzékelhető módon. Megszületünk drága jó szüleink örömére, s nyomban utána elkezdődik esztendeinknek múlása, egyben számszerű növekedése, majd befejeződése. Ebben a folyamatban most csak az elmúlt egy esztendőre gondoljunk. Arra nevezetesen, hogy Isten jóvoltából munkálkodhattunk a reánk bízottakban, ki-ki a maga helyén, s mikor ezt megfogalmazzuk, örvendező lélekkel adunk hálát a jó Istennek, aki velünk volt és megsegített minket. Jóleső érzéssel gondolunk arra, hogy a szeretet érzése hatotta át szívünket és gondolatainkat szüleink, gyermekeink, embertársaink és munkánk iránt. S ezenközben világossá vált számunkra az a nagy igazság, hogy egymás megbecsülése és segítése, szeretete és tisztelete nagyon fontos a mindennapi életünkben. De mindezekkel egyidőben reá kell tekintenünk mulasztásainkra is, melyek terhelték életünket, családunkat, anyaszentegyházunkat, magyar népünket. Az esztendő fordulóján, új esztendő jöttén, figyelmeznünk kell fokozott mértékben az Úr Jézus hívó szavára: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok néktek.” Megfáradtunk az elmúlt esztendő terheit hordozván? Bizony-bizony sokszor megfáradtunk. Nem volt elég erőnk? Vagy éppen nem vezérelt kellő mértékben a jószándék? Őszintén végig kell gondolnunk legalább közelmúltunk eseményeit. Az Úr Jézus állandóan hívott az elmúlt esztendőben is. S aki az ő hívásának engedelmeskedik, az eljut az Istennel való találkozásig. Eljut az igazságos, a minket segítő, a nekünk megbocsátó egy igaz Istennel való találkozásig, aki elküldött minket a földi élet szolgálatára, azzal az egyértelmű kötelezettséggel felruházva, hogy a nekünk adott testi és lelki javak segítségével alkalmazásával munkálkodjunk. Egymás megbecsülésével és szeretetével törekedjünk arra, hogy az elvégzett munka nyomán lelkiismeretünk megnyugtató érzése bennünk lakozzék s további jó munkára ösztönözzön, hogy ezáltal gyarapodjék és munkálkodjék miközöttünk a testvériség érzése és az együtt végzendő munkánk a bizonyossága. Mindezt pedig főleg azért, hogy Unitárius Anyaszentegyházunk szent céljai megvalósuljanak, nevezetesen, az imádkozó és munkálkodó ember bennünk jelen legyen, vagyis épüljön a jóság és szeretet erényeinek hordozójaként. Szeretettel köszöntelek, kedves Unitárius Testvéreim! Adjon a jó Isten mindannyiunk számára boldog új esztendőt. Legyen 1999 - az ezredvég előtt egy lépéssel - az Úrnak kedves esztendeje mindannyiunk számára! Áldja meg a jó Isten mindannyiunk életét, szívemből kívánom. Bencze Márton püspök UNITÁRIUS ÉLET 3 165. ének az unitárius énekeskönyvből Az esztendők eljönnek, hogy elenyésszenek, Az időnek tengerébe elvegyüljenek, így áramlik, foszlik széjjel ez az élet is, S ami elmúlt, vissza nem jön, bárhogy kéred is. Uram, kiben kezdet és rég összeolvadott, Emberész kit meg nem ért és föl nem foghatott, Idők múló változása, akihez nem ér, Útja földi vándorodnak vajon merre tér? Csak te tudod, merre térünk, mire virradunk, Meddig tart e földi pálya, lesz-e hajnalunk, Mi van a nagy fordulón túl, mi vár ott miránk, Átlépünk-e rajta, vagy a semmiségbe ránt. A vén idő váltó sarkán akármerre néz, Szemünk csak a kiterjesztett végtelenbe vész. Egy lehellet, annyi sincs, az ember élete, Mire számít mégis, hogy oly nagyra van vele? Uram, a te lehelleted, te tudod, mit ér, Te tudod, mit s minden dobol szívünkben a vér, Add, amíg ver, verjen olyan istenigazán, Dobbanása verjen át a sír hideg falán. (P. M.)