Unitárius Élet, 2018 (72. évfolyam, 1. szám)

2018-12-01 / 1-12. (Összevont) szám

___________hétköznapi evangélium Vallásszabadság -1568. január 13. Torda Kedves Testvéreim! Folyó év január 13-án annak a tordai temp­lomnak a falai között ünnepelhet­tünk, ahol 450 esztendővel koráb­ban, 1568. január 13-án az ország­­gyűlés törvénybe foglalta a vallás­­szabadságot. Most a világ egyik leg­­grandiózusabb és legszebb parla­menti épületében gyűlhettünk ösz­­sze, ami ugyancsak a miénk, és úgy érezzük magunkat benne, mint egy templomban. Bár 1894-ben avatták föl, beleköltözött az egész törté­nelmünk. A tordai országgyűlés is beleköltözött. Hiszen a történelmet önkéntelenül is a jelenen keresztül értel­mezzük, igazából nem a történelmet, hanem a jelenkor­ral való kölcsönhatását éljük át. Az Országház tele van a történelemmel és tele van a jelennel. Bevallom, vala­melyik nap eljátszadoztam a gondolattal, hogy mi történne, ha ennek a magasztos konferenciának a kellős közepén egyszer csak besétálna a terembe Dávid Ferenc, a mikrofonhoz lépne, és megosztaná velünk a gondolatait. Egy gyönyörű csoda lenne, de korántsem biztos, hogy az első percek után szürreálisnak tűnne. Mert nem tudjuk, mi hangzott el szó szerint négy és fél évszázaddal ezelőtt a tordai országgyűlésen, de az össze­foglalóját ismerjük. Bár itt a teremben majdnem min­denki tudja könyv nélkül, hadd idézzem a jól ismert mondatokat: „A prédikátorok minden helyen hirdessék az evangéliumot mindenki az ő értelme szerint; és a közösség ha elfogadja, jó, ha nem pedig senkit ne kényszerítsenek arra amit lelke el nem fogad; de mindenki olyan prédiká­tort tarthasson, amelyik neki tetszik. Ezért senki az elöl­járók közül, se mások a prédikátorokat ne bántsák, a val­lásáért senkit ne szidalmazzanak, az előbbi szabályok sze­rint. Nem engedik meg senkinek, hogy a tanításért bárkit is büntessenek vagy fenyegessenek, mert a hit Isten aján­déka, ez hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által ” Kérdem én, drága felebarátaim, testvéreim, meg tudnánk-e fogalmazni szebben, jobban, pontosabban és mindenekelőtt: modernebbül ezt az üzenetet ma, 2018. március 9-én? Nem hiszem, mert nem lehet, nemes egyszerűségében tökéletes. A legnagyobb költők és a legnagyobb bölcselők mindig tisztán és egyszerűen fogalmaztak. Nem lehet szimplábban és tökéletesebben megfogalmazni például anya és gyermeke viszonyát, mint ahogy Petőfi tette: „és csüggtem ajkán... szótlanul... / Mint a gyümölcs a fán. ” A törvény egyik mondata, az evangéliumi alapelv - a hit Isten ajándéka - olyan szimbolikus jeligévé vált, mely bármely keresztény vallás vagy a keresztény öku­menizmus jelmondata lehet. De én egy másik frázist is kiemelnék: „és a közösség ha elfogadja, jó, ha nem pedig senkit ne kényszerítsenek arra amit lelke el nem fogad". Ebből is kiemelném, hangsúlyoznám: „amit lelke el nem fogad. ” Ez a gyönyörűség már nem csak a vallásszabad­ság megfogalmazása, hanem magáé a nagybetűs Sza­badságé is. Igen, akkor vagy szabad, ha semmi olyat nem kényszerítenek rád, ha semmi olyat nem kell tenned, amit a lelked el nem fogad. Nem te!!! A lelked! Mert van, hogy az agyad, az elméd elfogadja, meg tu­dod magyarázni magadnak - hiszen az ember magának mindent meg tud magyarázni, indokolni és meg tud bocsátani -, de valahol mélyen egy hang azt mondja: nem igaz, nem jó, nem jól teszed. Gyönyörű és találó szavunk van erre is: lelkifurdalás. Nem azt mondjuk, hogy agyfurdalásunk vagy elmefurdalásunk van, hanem úgy fejezzük ki magunkat: lelkifurdalásunk van. Ugyan­is a lélek a döntőbíró, mert a lélek bennük az, ami isteni. Őseink, akik ott ültek a tordai országgyűlésen, ezt jól tudták, azért fogalmaztak így. Megnéztem, mi a szabadság definíciója a Wikipé­­dián, ami a szabad enciklopédiának nevezi magát, azaz nevében is benne van a metafizikai igény. Nos, ők így fogalmaznak: „A szabadság a kívánt tett megvalósításá­nak lehetősége. ” De hát erre kézenfekvő azt kérdeznünk: mi van, ha például meg kívánjuk szegni a tízparancso­latot? Szabadság az, ha meggyilkolhatjuk felebarátun­kat, pusztán csak azért, mert a halálát kívánjuk? Ezt csak azért mondtam, hogy még jobban hangsúlyozzam, mennyire pontosan és szépen fogalmaztak a tordai országgyűlés résztvevői. Hogy ha a szabadságról beszé­lünk, csakis az jöhet szóba, amit a lélek is elfogad. Pedig nem is őket jegyzik a világ legnagyobb filozófusaiként. Azaz, ha Dávid Ferenc, az én egyházam alapítója, a vallásszabadság leglelkesebb szorgalmazója most a mikrofonhoz lépne, letisztult és modern eszméket öntene tiszta szavakba, és nem szürreálisnak, hanem a magunkénak éreznénk. Hiszen a 16. század már az ész százada, ahogy Egon Friedell eszme- és kultúrtörténész fogalmaz: „Az ember hosszú idő óta először észreveszi, hogy esze van, és hogy az ész mindenható. Felfedezi, hogy gondolkodó lény, ens rationale. ” Az ébredő ész mindent újraértelmez, az emberi viszonyokat, a természet műkö­désének szemléletét és az Istenhez való viszonyulást is. A tulajdonképpeni reneszánsz és a reformáció is ennek az újraértelmezésnek köszönhető, a szakításnak a misz­tikussal és az irracionálissal. Az új európai ember im­már nem vakon engedelmeskedő lény, hanem szeretné érteni is azt, ami vele történik. A reformáció puritaniz­musa nem csak külső jegy: a gondolatok tiszta Unitárius Élet­e

Next