Üst, 1971 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1971-10-27 / 20. szám

A Szovjetunió békeoffenzívája Az SZKP 24. kongresszusán elfo­gadott békeprogram osztatlan és po­zitív visszhangot keltett világszerte. Érthető ez, ha figyelembe vesszük e program lendületét és jelentőségét, az egyetemes béke fenntartásának szinte valamennyi létfontosságú szempontját felöleli : — Meg kell szüntetni a háborús tűzfészkeket és a kollektív biztonság elvének megvalósulásáig el kell ke­rülni az államok közötti katonai konfliktusokat. • — A szembenállás legveszedelme­sebb térségeiben lépéseket kell tenni a katonai feszültség enyhítésére és be kell tiltani az összes tömegpusz­tító fegyverfajtákat. — Fel kell számolni a gyarmatosí­tást és fajüldözést. Minden irányban fejleszteni kell az államok közötti kölcsönösen előnyös együttműködést abból a célból, hogy megoldják a legfontosabb gazdasági és technikai problémákat. A program elfogadása utáni rövid­idejű, alig félesztendei szovjet diplo­máciai tevékenység rávilágít, hogy az SZKP és a szovjet kormány nem sajnálta erejét és békés kezdeménye­zéseit annak érdekében, hogy eny­hítse a feszültséget és orvosolja az egész nemzetközi politikai légkört. A világ békeszerető erői nemrégen üdvözölték a szovjet—egyiptomi és a szovjet—indiai barátsági és együtt­működési szerződéseket, amelyek kétségtelenül előmozdítják a helyzet stabilizálódását és a béke ügyét a Közel-Keleten és Ázsiában. A békeszerető népek még két meg­állapodást nyugtáztak megelégedés­sel: a Szovjetunió és az Egyesült Államok 1971. szeptember 30-án Washingtonban aláírta a nukleáris fegyverek véletlen, vagy nem szank­cionált alkalmazása következtében keletkezhető nukleáris háború veszé­lyének csökkentését célzó megálla­podást, valamint a szovjet—amerikai közvetlen összeköttetés, a ,,forró drót" tökéletesítését előmozdító egyezményt a speciális távközlési szputnyikok felhasználásával. Mindkét megállapodás első kézzel­fogható eredménye azoknak a tár­gyalásoknak, amelyek a stratégiai fegyverzet korlátozása tárgyában 1969-ben kezdődtek a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, — első lépések a jó, a helyes irányba. Azt bizonyítják, hogy ahol megvan az akarat, a jóakarat, ott mindig pozi­tív eredmények érhetők el még a legbonyolultabb problémák megoldá­sában is. A szovjet békeoffenzíva széles frontot alakított ki Európában is, ahol a militarizmus és revansizmus erői, makacs ellenállásuk ellenére, visszavonulásra kényszerülnek békeszerető erők hatalmas nyomásá­a­ra. A Nyugat-Berlinnel kapcsolatos négyoldalú megállapodás, Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Willi Brand nyugatnémet kancellár krimi találkozója, Brezsnyev jugosz­láviai, magyarországi és bulgáriai látogatása, esedékes párizsi vizitje — jelentős hozzájárulás az európai béke szilárdításához. Ratifikálás előtt áll a szovjet— nyugatnémet és a lengyel—nyugat­német szerződés. Aktivizálódtak az előkészületek az európai biztonsági értekezlet összehívására. Lehet, hogy a küzdelem még hosszú és nehéz­­ lesz, de a tartós béke biztosítása egészében véve Európában mégis kedvező távlatokkal kecsegtet. Az európai országok túlnyomó többsége síkraszállt annak az európai bizton­sági és együttműködési értekezletnek az összehívása mellett, amelyet a Szovjetunió és más szocialista ország javasolt. Természetesen vannak még politikai erők — neonácik és revan­­sisták Nyugat-Németországban, hadi­ipari komplexumba tömörült milita­risták az Egyesült Államokban, kon­zervatív körök Angliában, — ame­lyek minden áron — ha különböző módon is — meg szeretnék hiúsítani az európai értekezletet. Ezekben a körökben ugyanis na­gyon jól tudják, hogy egy sikeres európai értekezlet feltétlenül enyhí­tené a feszültséget a kontinensen, hozzájárulna a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentéséhez, végső soron pedig a NATO és a Varsói Szerződés szervezetének felszámolá­sához. Ez az, amit minden áron el szeretnének kerülni. Az európai szocialista államok és békeszerető erők akarata és elszánt­sága azonban erősebb a béke ellen­ségeinek minden cselszövésénél. Az európai értekezlet összehívása annyi­ra aktuális, hogy minél előbb és haladéktalanul meg kell kezdeni a kétoldalú és többoldalú előkészítő tárgyalásokat. A halogatásnak semmi körülmények között nincs helye' Normann Borogyin (APN) A „Munkásőr" sajtótájékoztatója A „Munkásőr” szerkesztő bizottsá­gának két tagja október 20-án, a Mező Imre munkásőr zászlóaljnál sajtó­ankétot tartott. Az ankét során kérték a lap olvasóit, főleg a mun­­kásőrőket, hogy a lap szerkesztésé­vel kapcsolatos észrevételeiket mondják el, al­hoz adjanak segítsé­get. Tekintettel arra, hogy ezt a lapot a munkásőrökön kívül széles körben azok családtagjai is olvassák, azon túl, hogy bizonyos mértékig szak­mai jellegű, — szól a szélesebb nép­­tömegekhez is. A hozzászólók a lapot egyértel­műen színesnek, változatosnak ítél­tek meg. Hiányosságként vetették föl, hogy a dunaújvárosi munkás­­őrökkel, a mindennapos tevékeny­ségükkel keveset foglalkoznak. Nagyra becsülték a lap kiképzési tájékoztatóit, melyek nagy segítsé­gére vannnak a parancsnokoknak, akik a leírtakat a kiképzések során hasznosítani tudják. Úgy találták, hogy a MUNKÁSŐR és a vezető napilapok keveset foglalkoznak e fontos pártmunkával, pedig vannak problémák. Több gazdasági területről tapasztalható, hogy a középszintű vezetők a munkásőr-tevékenységet folytató dolgozóikat elmarasztalják, illetőleg nem nézik jó szemmel, an­nak ellenére, hogy áldozatos párt­­megbízatásuk mellett szakmai mun­kájukat is becsülettel ellátják. Több hasznos tapasztalattal, ta­náccsal éltek a hozzászólók. Igyekez­tek hozzászólásaikkal a lap szer­kesztéséhez hozzájárulni, annak szín­vonalának növelését elősegíteni. Jo­gos igényként felmerült az a kérés is, hogy a helyi lapok főleg az üzemi lapok a munkásőrök mindennapi munkájával többet foglalkozzanak; ismertessék meg az üzemek kollek­tíváját a munkásőrök mindennapos, példamutató munkájával és nehéz szolgálati tevékenységükkel. Ulllllllllllllllllllltlllllllllllllllllllllllllllll A „ Kohó-és gépipar ’66-’75” Ezzel a címmel rendezett nagysike­rű kiállítást a KGM Műszaki Tudo­mányos Tájékoztató Intézet, a Tech­nika Házában.. A kiállításon a Kohó- és Gépipari Minisztérium felügyelete alá tartozó 44 vállalat adott számot a harmadik ötéves tervben elért fejlődésről, és ismertette a negyedik ötéves terv­ben sorra kerülő fejlesztést. Megyénk vállalatai közül a Videoton Gyár mutatta be színes televízió készülékeit, sztereó rádióit, valamint a számítógépek bonyolult miniatűr alkatrészeit. A kiállítás ideje alatt több napon kérészéül filmvetítésekre is sor ke­rül. A filmprogramban a vállalatok k­il­ított gyártmányait ismertették. November 7-én, a szovjet városok és a falvak lakói minden évben részt vesz­nek az ünnepi felvonulá­son. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója kedves ün­nepe a szovjet emberek millióinak, és ugyanakkor az ipar, a mezőgaz­daság, a tudomány és a kultúra eredményeinek seregszemléje. Több mint negyven éve a „pjatyi­­letkák” (ötéves tervek) határozzák meg a feladatokat, egy-egy mér­földkövét jelölve ki az ország fejlő­désének. A transzparenseken kisebb-nagyobb kollektíva felaján­lásait tükröző jelszavak: „Határidő előtt teljesítjük az ötéves tervet", „Négy év alatt öt évet”, „Túltelje­sítjük az első ötéves tervév felada­tait.’’. Az Októberi Forradalom 54. év­forduló lesz a kilencedik ötéves terv első ünnepe, amelyen felmérik a XXIV. kongresszus célkitűzéseinek részarányos teljesítését. Az év eleje óta eltelt hónapok a szocialista gaz­daság fejlődésének egyre gyorsuló üteméről tanúskodnak. A júliusban nyilvánosságra hozott­ szovjet sta­tisztikai adatok szerint az első fél­évi tervfeladatokat szinte min­denütt túlteljesítették. A foglalkoztatottak száma két és fél millióval nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában, de ami ennél is fontosabb a szocialista termelés hatékonysága fokozottabb HÚSZÉVESEK Sárguló fényképek között la­pozgatok, a vasmű történeti múzeumában. Múzeumi doku­mentumok ma már a húsz évvel ezelőtti fényképfelvéte­lek. Fiatal gyárunk történetében pirosbetűs ünnep 1951. november 7-e. Ezen a napon csapoltak először az öntöde kupolókemencéjéből és vé­gezték el az első öntést. A korabeli újságok hosszas tudósításokban szá­moltak be a nagy eseményről. A Magyar Távirati Iroda fotóriporterei sem sajnálták a filmet. Történelmi hűséggel rögzítették a csapolás idő­pontját is. Tizenkét óra harmincöt perckor csapott először a kupoló­­kemencéből Borovszky Ambrus elv­társ, vállalatunk vezérigazgatója, aki akkor a NER vezérigazgató-helyette­se volt. A csapolást nagygyűlés követte a mechanikai üzemben, melynek végén 100 sztahanovista jelvényt osztottak ki az üzem építé­sében részt vett 15 vállalat dolgozói­nak. Kevesen vannak ma már „20 éve­sek” olyanok, akik az első öntéstől kezdve, mindvégig az öntödében dol­goznak. Közülük beszéltem néhán­­­nyal. Azt akartam megtudni, hogyan emlékeznek a hőskorra, mi változott az elmúlt húsz év során és mi volt az az erő, amely ilyen tartósan az üzemhez kötötte őket. Elsőként Göncz István szárí­­tókemence-kezelő válaszolt: — Sokan dolgoztunk akkor az öntödében, voltunk vagy háromszá­zan, pedig a havi teljesítmény sokkal kevesebb volt, mint most, a minőség is gyengébb volt a mainál. Emlék­szem, akkor még igen sok selejtet gyártottunk. Persze, mások voltak akkor a feltételek is. Bármennyire is panaszkodunk most, hogy nehéz a munka az öntödében, mégis az az igazság, hogy sok változás történt. A rácsnál például 14 ember kalapáccsal törte a döngölt homokot. Ma már ez a munka teljesen gépesített. Miért maradtam itt? Soha nem fogalmaz­tam meg még önmagamnak erre a kérdésre választ. Az biztos, hogy engem most húsz év után is minden csapolásnál elbűvöl az izzó vas vörös fénye. Szeretek itt. Megszoktam az embereket, talán ezért tartozom az öntöde törzsgárdájához. Az öntödében most 29 nő dolgozik. Közülük legrégebben Barkóczi Józsefné, aki 1951. október 17-én került az üzem­be. Munkaköre: magkészítő. — Sok nő volt akkor is az önötödé­ben, közülük csak én maradtam meg. Az egy-két évvel később jöttek közül többen is vannak. Eleinte bi­zony nehéz volt. Közismert, hogy az­ önzők elég nyers emberek. Bizony, az első időszakban sokszor sírva fa­kadtam. Mégis maradtam, mert meg­szerettem a szakmát. Az évek során könnyebbé vált a munka, és csökkent a munkaidő is. Az első időszakban még napi nyolc órát dolgoztunk, most pedig már három szabad szom­batunk is van! A nők a szabad szombatot igazán sokra értékelik. Ezt valószínűleg Barkóczinénál jobban csak kevesen tudják. Hiszen saját családi gondjain kívül a többi 28 nő gondját is is­meri. Az üzem nőfelelőse: Barkóczi­­né. Felderül az arca, amikor az első csapolásra emlékezik vissza: — Nagyon szép volt, gyönyörűen csillogott a vas ... Akkor láttam éle­temben először folyékony vasat. A váci úti acélcsőgyárból nyolcan­­ jöttek egyszerre 1951. október 22-én ide, az öntödébe. Közülük ma már csak ketten vannak itt. Miskár József és Illidum Károly. Miskár elv­társ az első perctől kezdve a m­ai napig az üzem diszpécsere. — Pesten egy tanfolyamra jár­tunk, ott mondták, hogy lehet jelent­kezni Sztálinvárosba. Ígérték, hogy lakást is kapunk. Ez vonzott igazán ide, hiszen Pesten egy sötét lakásban laktunk. Először munkásszálláson helyeztek el bennünket, de 1952. májusában megkaptam a háromszo­bás lakást. Ezután azt kérdeztem meg tőlük, tudják-e ki volt az üzemben az első sztahanovista. Fogasabbnak bizo­nyult a kérdés, mint gondoltam. Nem emlékeztek. Az emlékekben kutatva hosszú tanakodás után kö­zös erővel kiszámolták, hogy eddig hét üzemvezető állt az öntöde élén. November 7-én nemcsak az öntöde ünnepel, hanem a mechanikai üzem is. Bár ennek az üzemnek nem volt ünnepélyes átadása, de a termelő munka itt is 1951-ben kezdődött meg. Az üzem alapozását 1950. októ­berében kezdték, és a következő év júniusában már forogtak az első gépek. A gyár akkori építői is büszkék lehetnek a mechanikai üzemre, hiszen itt alkalmazták először a kerekeken guruló állványozást. ja Az üzem legrégebbi dolgozó­emlékezik — Mohácsi György: — A mechanikai üzem egyik leg­régebbi dolgozója vagyok, de talán a gyár egyik legrégebbi építője is, hiszen még legelső helyen, Mohá­cson kezdtem építeni a vasművet. Még 1949. márciusában. A MINSZ megbízásából gyermekeket vittem üdülni a Balatonra, s amikorra vis­­­szakerültem, Mohácson megszűnt az építkezés. Sztálinvárosba 1951 ápri­lis 17-én jöttem. Itt dolgozott a menyasszonyom, azért jöttem én is ide. Először az építőknél dolgoztam, a Maximenkó-közi épületek őrzik kezem munkáját. Mint építő dolgoz­tam a mechanikai üzemben is „Bé­kával” döngöltem az üzem földalap­ját. Pálfi Istvánt, a gépgyár akkori párttitkárát még Mohácsról ismer­tem, ő hozott ide dolgozni. Az első évek bizony nehezek voltak. Nem volt fűtés, pufajkában dolgoztunk, üres, bitumenes hordókban égett fa­darabok adták a fűtést. Olyan füst volt az üzemben, hogy sokszor a HiiMiiiiiiiiiiniiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiimiiHiiiHiiHiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiuiiiiH darus azt sem látta, hogy hova kell mennie. Neki is feltettem a kérdést: Tudja-e ki volt az üzem él­ő sztahanovistája? Gondolkodás nélkül válaszolt: — Utas András. Ő volt a szak­oktatóm, ma már nyugdíjas. Emlékszik még az első munkagé­pére is. Tíz évet dolgozott rajta. Ez az esztergagép most a kokszvegyé­szeti gyárrészlegnél van. A helyi lap egyik írása róla szólt, így kezdődött: „A nyúlánk, fekete hajú fiatal­ember. ..” Nos, a fekete haj már őszbe váltott, a nyalánkság is po­cakká gömbölyödött, csak a töretlen munkakedv maradt a régi. Mohácsi György megbecsült dolgozója az üzemnek, háromszor kapta meg ed­dig a Kiváló Dolgozó kitüntetést, negyedszer pedig október 23-án, az üzem jubileumi ünnepségén, amikor rajta kívül a húsz évesek közül még Mészáros József, Fodor Sándorné, Szíjártó Ferenc és Rapcsányi Mi­hály kapott Kiváló Dolgozó kitünte­tést, Vinczefi Gyulát pedig pénzju­talomban részesítették. Az üzem mai életéről Máté Sán­dor, az üzem vezetője tájékoztat. Je­lenleg az üzemben 241-en dolgoznak, közülük 75 nő és 31 ipari tanuló is­merkedik a forgácsolás szakmai­­ szépségével. A mechanika üzemben a munka ritmusát 90 gép zümmögi. Havonta több, mint 31 ezer óra for­gácsolás! Nagyrészt tartalékalkat­részt gyártanak a vállalat termelő­üzemeinek. Van egy gép, amelyre különösen büszkék a mechanikában. Ez az ötezres fogazógép. Ebből csak egy van az országban, itt a mechaniká­ban. Külső vállalatoknak olyan mun­kákat végeznek vele, melyek export­ra kerülve a Dunai Vasmű hírnevét is öregbítik. Ezen a gépen készülnek például a kikötői portáldaruk ha­talmas fogaskerekei. Két üzemről szóltunk, de tulajdon­képpen az egész üzemfenntartási gyárrészleg — régi nevén: Gépgyár, — születésnapját ünnepeljük novem­ber 7-én. Büszkén gondolhatunk vissza a régi Gépgyárra, hiszen ott kezdődött el először a termelőmunka a vasműben. Ez alkalomból gratulálunk a gyár­részleg minden dolgozójának! Háder László Határozott léptekkel... mértékben növekedett. A termelé­kenység 7 %-kal magasabb volt, messze megelőzve a foglalkozta­tottak kb. 2,7 %-os növekedését. A félévet követő hónapokban az ipari termelés volumene az előző évhez képest 8,2 %-kal emelkedett. De nézzük csak meg, mi is rejlik a termelékenység 1 %-os növekedé­se mögött. A Szovjetunió méretei­ben ez 3,1 milliárd rubel értékű többletárut eredményez. Az energe­tika iparban az 1 %-os termelé­kenységnövelés éves szinten 7 milli­árd kW/ó, az olajiparban 3,5 millió tonna olaj, a kohászatban több mint 1 millió tonna acél, a pamutiparban 60 millió úv szövet többlettermelést jelent. A szovjet műszaki és közgazda­­sági szakemberek kiszámították, hogy a nemzeti jövedelem öt év alatt bekövetkező 37—40 %-os nö­vekedését 80—85 %-ban a termelé­kenység növelésével érheti el, min­denekelőtt az új gépek és berende­zések üzembeállítása, új technoló­giai módszerek és anyagok beveze­tése, a termelési folyamatok tudo­mányos szervezése útján. Az ötéves terv első hónapjaiban több, mint ötszáz ipari termék gyár­­­tását vezették be, mégpedig kedve­zőbb paraméterekkel mint a ko­rábban gyártott hasonló terméke­ket. A szovjet munkásság és a me­zőgazdasági dolgozók a párt felhí­vására válaszolva mindent megtesz­nek a korszerű termelési módszerek elsajátítása és bevezetése érdeké­ben. Az eltelt időszakban 1,8 millió újítást és találmányt vezettek be, ez 1,6 milliárd rubel megtakarítását te­szi lehetővé. Ötéves tervről ötéves tervre nö­vekszik a gazdaságilag meghódított­ — korábban néptelen — területek térképe. Ezek jelentős mértékben hozzájárulnak a világ első munkás­paraszt államának gazdasági fejlő­déséhez. A népgazdaság egyre növekvő po­tenciálja lehetővé teszi a gazdasági élet egyre mélyenszántóbb változásai­nak és sokrétűbb feladatainak meg­oldását, a nép kulturális és élet­­színvonalának szüntelen emelését. Üzembe lépett a Volgai Autógyár, a lakosság kétszer annyi gépkocsit vásárolt, mint az előző év azonos időszakában. A Szovjetunió túlszár­nyalta az Amerikai Egyesült Álla­mokat az anyagi javak beruházása területén. Jelenleg naponta átlago­ llllllllllllllllllllllllllllllltllllllllllllllllllll san 6—7 szovjet nagyüzem kezdi meg a termelést, 8 ezer lakás készül el a városokban és a településeken, több ezer parasztház kerül átadásra. Félév alatt 580 ezer összkomfortos lakást építettek 26 millió négyzet­­­­méter lakóterülettel. Ez 1,1 millió négyzetméterrel több, mint az előző év azonos időszakában. A szovjet családok költségvetése jelentősen megváltozott. Ez év­­ jú­­lius 1-től felemelték a minimális béreket, több fizetést kapnak a vas­úti dolgozók, egyidejűleg emelkedett az átlagos bérű dolgozóknak nyúj­tott juttatások összege is. Több pénzből gazdálkodhatnak a mező­­gazdasági gépészek, az erdő- és víz­gazdálkodási dolgozók, valamint a nyugdíjasok. Az intézkedések következtében a dolgozók havi átlagos jövedelme 4 %-kal emelkedett. Ugyanakkor a la­kosság a társadalmi alapokból 33 milliárd — az előző év azonos idő­szakához képest 7%-kal több — ru­bellel részesedik. Ennek következ­tében a kiskereskedelmi forgalom szintén 7 %-kal emelkedett és elér­te a 78,5 milliárd rubelt. A szovjet dolgozók maradéktala­nul támogatják a párt és a kor­mány politikáját, mert tudják, hogy­­ az ötéves tervek teljesítése az egész nép gazdasági és kulturális felemelkedését szolgálja. Jurij Sebalin az APN tudósítója

Next