Az Üstökös, 1871 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1871-07-01 / 27. szám
314 tízarr, kedvezs rókám, kedvezs kutyám. Ha madarat othon hagyok, azt megeszi macska, ha macskát othon hagyok, azt megeszi róka, ha rókát othon hagyok, azt megeszi kutya. Tehat velem kel vinyi mind a'nigyet. Megy ki kosárba, ki kaliczkába, kutya gyün velem madzagon. Vasúton vizes veristeket izadva feladok bagazsint, beültetek famíliát, mig csak kutya hátra van. Azt kel feladnyi kutyaketreczbe. De az nem kicsi schoszhundliam, hanem newfundlandi, akora, mind borjú. Próbálnák feluszogatnyi kontignatzioba, nem megy, odagyün konduktor, hogy már bekergeti, anak nem is mutatja fogat, csak farkat csóválja s olyat üt vele lábaszárára, hogy az megijed, elszalad. Próbálok magam felemelnyi kutyát, nembirom, kutyanehéz! Utoljára bemászom magam előre ketreczbe, onan neki fütyülök, azt föl se veszi, hanem eczer lokomotív nagyot fittyent, az a kutya megijed, beugrik hozam. Hanem lokomotív megindul; magamat rekedek ketreczbe, s onan nizem következő statioig kutyadmagamat világ dicsösigit. No de csakhogy ii vagyunk. Meggyülünk Siófokra; kutyát leveszem ; ugrál, örül, hogy megszabadult; pasasirok, asszony, ember, gyerek, azt gondolnak, meg van veszve, ordít, jajgat, szalad, ki mere futhat; utoljára kutyát megkötöm magzagos nadrágszijamhoz, hogy el ne tivegyen tülem. Aztán megyünk. A mint kutya meglát Balatont, teczik tunyi newfundlandinak elementuma viz, uczu neki rugaszkogva magát; visz magával szíjamnál fogva; szaladom, úgy hogy a ki meglát, azt gondol, én vagyok Széchényi Ödön, ki utazik gyalog lokomotival; kutya bele Balatonba; onan kihúzom; akor aztan kutya jól megrazkogva borit, telefecskendezve szemit-szajat publikumnak ; a miért aztan azok is szidnak, a kik edig nem sziták. Gőzhajón égisz Füredig kel kutya fejét ölembe tartanom, mert folyvást énekelni akar s nagyon falsd hangja van. Ideges aszonysagok könyörögnek, jaj csak el ne ereszem, mer minden embert megesz. Megnyugtatok tikét: au contraire; ez olyan emberszeretö filantróp kutya, ki most mingyart, mihelyt hajó Balatonba elsíllyed, belkünket kihorgya partra. Ettől aztan megvigasztalodnak. Vigre megérkezünk füredre, gyönyörű meleg nap van! Az ilyen forró meleg nap semire sem job, mint kuftert, ferschlagot kipakolni, szobákat berendezni; vagyunk valamenyien, mind akit megvertek. Este veszeketem felesiget, miért nem elhozol nekem vékony nyári gérokot. No degyün holnap! Akor fürdünk, mulatunk, sitálunk, kurizálunk, savanyuvizet iszunk, jó levegőt csakúgy harapunk, muzsikát halgatunk, színházba szip Galatent megnizünk, Az am. Este gyün hir, hogy Gorove leköszönt. Minyart tutam! Amint valaki önkint felfügeszti magát, az mindig szelet hoz. Gyíit ijel olyan zivatar, hogy az már nem izs zivatar, hanem viheder, égisz Tannhäusert fütyült ajtónyilason, dobolt ablakon, elfujta gyertyát bezárt szobában, paplanyomat oda kelet szegeznyi agyam szilihez, hogy le ne fujon, mikor alszok. No de holnap! Holnap mig jóban fújta szél. Aztán negyednap ezzel csak elkezdet igazán fujni. Nem volt látható sémi eleven ember, csak egy pár legujab magyar polgár jarja promenadot nagykendökbe pakolva. Este veszeketem felesiget, miért nem elhozol nekem baranybőrbilises bekecsemet ? Ötödik nap aztán megmutatot orkán, hogy mit tud, levite házfedelet fejem fölül. Ugyan jó, hogy nem az enyim a ház, hanem Jókaié, az meg segítsen magán; tegye fel a háznak a parókaját, most nyár van, úgy se viseli. Hatodik nap aztán meghozta szél, a mit nekünk szánt; esett hé, meg onas eső, aszonta hogy együt jó az. Hetedik nap meg én mentam aztán, hogy megyek Lustressibul haza, mert ha szigorú kánikula beül, mig idefagyunk. Alazatozs szolgája Tallevossij Zébulon.