Út és Cél, 1980 (32. évfolyam, 1-5. szám)
1980-01-01 / 1. szám
2 to ÉS CÉL illatát, akik paraszti gyökereikkel szívósan ragaszkodnak még a magyar erkölcsök, a magyar szokások, a magyar emlékek, a magyar múlt talajában s nem szégyellek átmenteni és vallani faji vonásaikat mindentől, mindenben, mindenütt ennek az idegen és vad eletnek ellenséges lépejében. Ez az a csoport, amelyik nemzetével együtt örül és sír, áll vagy bukik, él és meghal. Amelyik mindent nemzeteszemével lát és nemzete szikével érez.,, Felelősséget vállal habozás nélkül mások helyett is, ha meggyőződése, hogy amit vállal, az a nemzet érdekében áll. Ez az a csoport, amelyik harcunkból sohasem fog távolmaradni. * * * SZÁLASI FERENC szavaival köszöntjük olvasóinkat az Io ÉS CÉL XXXII. évfolyamának kezdetén. Megállapításai érvényesek ma is, itt is, 1980-ban, az emigrációban. A Hazán kívül élő magyar értelmiség is három, egymástól élesen elkülönülő csoportra tagolódik. Az első csoportba tartoznak azok, akiket teljesen megfertőzött a zsidógondolkodás, a pénzimádat. Felfuvalkodott kis "üzletemberek", aprócska karierek nagyképű megszállottjai, héber pártfogókon csimpaszkodó kis majomegzisztenciák. Már itt gyökeresek. Materiális javaik és idegen népek tengereibe fullasztott gyermekeik végképp ide kötik őket. Kapcsolatuk a Nemzettel megszakadt, hazatelepedni sohasem fognak. A második csoport az ijedős "reklivitézeké". Ide sorolható közéleti vezetőink többsége - azok, akik nem tudtak az első csoport szintjére aljasodni. Lapjaikban, társadalmi szervezeteikben serény nemzetmentő tevékenységet mímelnek. Azonban - nagy óvatosan - mindig csak addig mennek el, ameddig a zsidó póráz enged. Anyámasszony katonai, de az ország szempontjából mégsem egészen reménytelenek. A felszabaduláskor egy részük talán hazatér. A harmadik csoport az elit magyar értelmiségi gárda. Kurucok ivadéka, labancok veszedelme. Akiknek eltérő eszméje: hazatérni szeretett szülőhazánkba s kivívni a magyar függetlenségét és szabadságét. Az ő nemeslelkiségük tette lehetővé lapunk megjelenését 51 küzdelmes éven át. Tudjuk, velünk maradnak a jövőben i a Kitartásuk bennünket ie kitartásra ösztönöz. Hitük sziklát ad a lábunk alá.Fogadják a világ minden táján, amerre élnek, Ölelő testvéri szeretetünket. nTAKpxs, AZ fe ÉS CÉL munkát érzel. BABLECKE PROFESSZOR A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG OKAIRÓL (Defense de l'Occident, Paris.) A krízis, amiben szenvedünk az ipari civilizáció krízise. Elsősorban a fogyasztói társadalomnak és a pazarlásnak tulajdonítható. Ennek a civilizációnak az eredménye a könnyű és boldog életet biztosító eszközök szaporodása. Ezt az eredményt az emberek bizonyos formájú rabszolgaság árán érték el, amelyet többé-kevésbé jól elviseltek. Viszont nem tudtak megfékezni sem a gépek szaporításán sem ijesztő termelékenységét. A fogyasztás, pusztítás és reklámozás szörnyűséges civilizációja abból született, hogy el kell adni a produkción Az eladási szenvedély követte a gyártás szenvedélyét. És ez a kollektív őrültség nemcsak megsemmisítette az embernek a természettel való ősi kapcsolatát, hanem a pusztítás és behelyettesítés ijesztő mechanizmusához, végül pedig a fosztogatáshoz vezetett. Ez a természetellenes civilizáció az ember megrontását eredményezte, ami persze csak azokat a gondolkodókat nyugtalanította, akiket a világ kormányzó írástudók megvetnek. Ez az ipari civilizáció magával vonta a működéséhez nélkülözhetetlen természetes erőforrások után való eszeveszett kutatást is. Az ipari civilizációnak ezek a túlzásai a krízis legfőbb okai. Azonban két másik dermesztő ok, sőt, valóságos paralízis, tetézi értelmiségünk tehetetlenségét az eseményekkel szemben. Egyik strukturális, következésképpen lényegbe vágó, a másik feltételes, tehát kiküszöbölhető. A strukturálisok politikai intézményeink feljavulása, párhuzamban a követett princípiumok elavulásával. Jóllehet demokratikus rendszereink mindjobban értelmiségünk és mágusaink tekintélyuralma irányában fejlődnek, az általuk kitermelt ellentétes erők, a szakszervezetek, a tömeghírközlő eszközök és a nemzetközi nagytőkek megbénítanak minden akciót és mozdulatlanságra kényszerítik az erők mérlegét. Az a rögeszme hogy a korlátlan szabadság gyakorlása minden vonalon a legfőbb jó - még akkor is, ha minden tekintély fegyelem és biztonság lerombolását és végül a legmerészebb és legerősebb uralmát eredményezi - burkolt anarchiához vezetett, ami szétrágja a hatalmat, mint fémet a rozsda. XXXII. évf. 1. szám