Útunk, 1953 (8. évfolyam, 3-53. szám)

1953-04-10 / 16. szám

Az ellopott boldogság IVÁN FRANKO NÉPDRÁMÁJÁNAK BEMUTATÓJA AZ ÁLLAMI SZÉKELY SZÍNHÁZBAN Iván Franko, az ukrán nép klasszikus írója „népdrámának“ nevezte legsikerültebb szín­padi művét, Az ellopott boldogság­­ot. Nem annyira műfaji, mint inkább tar­talmi megjelölés ez. A darab három hősé­nek, a galíciai szegény paraszt Mikolának, felségének, Annának és a galíciai szegény­paraszt fiúból lett osztrák csendőrnek, Gur­­man Mihálynak a drámája — helyesebben tragédiája — az egész, a múltban a két­szeres elnyomatás igájában, a nyomor és az elmaradottság sötétségében vergődő, a bol­dogságtól megfosztott galíciai népnek a tra­gédiája. Franko művének az alapgondolata az, hogy a darab hőseinek boldogságát el­lopták, megfosztották őket az emberi élet lehetőségétől. A boldogság elrablója — mint konkrét személy — nincsen jelen a színpa­don és ugyanakkor mégis jelen van, mert Mikola, Anna és Gurman Mihály tragédiá­jáért az a társadalom felel, amelynek életét Franko festi, amely kizsákmányolásra, rab­lásra, az emberek elnyomására és sötétség­ben tartására épül. Iván Franko a századforduló idején fej­tette ki harcos tevékenységét Ukrajnának a osztrák-magyar monarchiához tartozó részé­ben, Galíciában. Prózaíró, publicista, dráma­író, költő,­­tudós és közéleti személyiség volt egy személyben. Sokoldalú tevékenysé­gét a nép iránti szeretete és a zsarnokság elleni gyűlölete fogta egységbe. Az osztrák­magyar monarchia börtöne — és ugyanakkor népének szeretete lett munkájának jutalma. Műveit ma egész Ukrajnában ismerik és megbecsülik s a Szovjetunió minden népe magáénak vallja az ukrán nép nagy fiát. Iván Franko drámáját is ugyanaz a tö­rekvés hatja át, amely egész tevékenységé­nek vezérfonala. A galíciai ukrán nép éle­téről fest megdöbbentően hű képet és a bűntett — az elnyomás, a boldogságtól való megfosztás — szomorú eredményeinek be­mutatásával vádolja a bűnösöket, a kizsák­­mányolókat. Felületes szemlélő egyszerű, sze­relmi tragédiának magyarázhatná Az ello­pott b­o­l­d­o­g­s­á­g­ot. Egy fiatal lánnyal elhitetik, hogy katonának vitt vőlegénye elesett s hozzáadják egy olyan férfihez, akit nem szeret. Évek múltán vőlegénye vissza­tér és vissza akarja szerezni a boldogságot, amit mindkettőjüktől elloptak. Menyasszonyá­ból időközben más férfi asszonya lett, olyan férfié, aki szintén a galíciai parasztok nyo­morúságos életét éli, akit szintén megté­vesztettek, aki minden rosszakarat nélkül vette el a lányt feleségül. A volt vőlegény, aki a katonaságtól visszatérve csendőrnek áll be — valószínűleg azért, hogy így ered­ményesebben harcolhasson a boldogságért — gyilkosság gyanúja miatt letartóztatja a férjet, Mikolát, s mialatt az a börtönben sínylődik, együtt él volt szerelmével. Mi­kola ártatlansága kiderül s az öreg paraszt kétségbeesetten igyekszik helyreállítani régi életét. Gurman Mihály nem akarja kieresz­­teni kezéből a percekre visszaszerzett bol­dogságot s az eredmény az, hogy a vég­sőkig elkeseredett Mikola, aki bánatát pá­linkába fojtja, megöli a csendőrt. Gurman utolsó perceiben az elősiető embereknek azt vallja, hogy öngyilkos lett, haláláért senki sem felelős. Megköszöni Mikolának tettét, hi­szen ő is így akarta kettévágni a ki nem bontható csomót, csak nem volt hozzá ereje. . Három ember szörnyű tragédiájáról van szó. Ez a tragédia azonban egyáltalán nem egyéni. Franko a valóság összefüggéseit mé­lyen és pontosan ismerve tárja fel a tra­gédia okait. Annát azért kényszerítik test­vérei a nála jóval idősebb, nehézkes, nevet­séges Mikolához, mert biztosak abban, hogy a gyámoltalan vénember nem fogja köve­telni Anna hozományát, viszont félnek attól, hogy a magabiztos, határozott Gurman ezt fogja tenni. A nagygazdafiúk ezért nyúlnak a legszemérmetlenebb csalás, hazugság esz­közéhez s ezért lopják el három ember bol­dogságát. Azért tehetik ezt meg, mert az egész társadalom, amelyben a darab hősei élnek, rablásra épül. A bíró — a darab egyik epizódfigurája — korrupt és kegyet­len. A parasztok pedig elképzelhetetlen sö­tétségben élnek. Babonák, miszticizmus, ósdi szokások, rémület, beletörődés és önzés háló­ja fojtogatja ezeket az embereket. Franko nagy írói tudatosságát bizonyítja az, hogy drámájában, bár a közvetlen konfliktus nem a valójában szembenálló erők között bonta­kozik ki, mégis minden a boldogság tulaj­donképpeni elrablóit vádolja. Franko biztos valóságismerettel és pszicho­­lógiai ismeretekkel formálja meg alakjait. A csendőr alakjának megrajzolásánál félre­érthetetlenül kifejezésre juttatja, hogy ez az ember a maga nyers eszközeivel, a maga erőszakos módján éppen úgy a boldogságért harcol, mint a darab többi hősei. Ami jel­lemében első percben visszataszítónak tű­nik, az annak a társadalomnak a bűne, amelyben ez az ember él. A katonaság ke­gyetlen évei, a csendőrség dresszúrája tette olyan vaddá és néha kíméletlenné, mint amilyen. Ellopták a boldogságát, kisemmiz­­ték és most úgy próbálja azt visszaszerezni, ahogy lehet. A vásárhelyi Székely Színház előadásának nagy érdeme, hogy a rendezők (Tompa Miklós és Szabó Ernő) és az alakító szí­nész (K­i­s­s László) tartózkodtak minden vulgarizálástól Gurman Mihály alakjának megformálásánál. Éppen ezért tudták a da­­rab alapgondolatát,­­ azt, hogy ezért a tragédiáért a boldogság elrablói a bűnösök, a szerző szándékának megfelelően kifejezni. Niss László jól felépített alakítása egészé­ben sikerült. Gurman Mihály a nyers, sugá­rozza magából az erőt, ugyanakkor azonban tönkretett ember is, aki kimondhatatlanul sóvárog a boldogság után és mindenre el van szánva azért, hogy azt, amit elloptak tőle, visszaszerezze. Igen jól oldja meg a szerep gyakori átmeneteit, a csendőr egész magatartásának változását, ha Anná­val, vagy ha Mikolával beszél. Mozgása, hangja, egész magatartása más ilyenkor Mikolával szemben erőszakosan lép fel, meg­veti ezt a gyenge embert, aki öntudatlan eszköze volt az ő tönkretételének. Vele szem­ben és a többi ember előtt is a dolgában biztos, határozott, nyers ember álarcát ölti magára. De amikor magára marad szerel­­mével, Annával, akkor egy boldogság után sóvárgó és azt minden áron megszerezni akaró emberré lesz. Jó és művészi gonddal kidolgozott Szabó Ernő (Mikola) alakítása. Mikola is áldozata annak a tragédiának, amit a kutákok kap­zsisága okozott. Elnyűtt, gyámoltalan, gyak­ran nevetséges figura, akit menthetetlenül eltorzított a tőkés-földesúri társadalom. Az ő boldogságát is elrabolták. Amíg Gurman fel nem tűnt, látszólagos egyetértésben él­tek feleségével. Mikola görcsösen ragasz­kodik Annához, s Gurmant okolja családi életének szétbomlásáért. Végletekig elkese­redve, megalázva, az ivásban talál mene­déket, s bánatát, haragját Gurman Mihály ellen fordítja. Az ő tragédiájának is az az alapja, ami a dráma többi hősének: egyikük sem érti meg, hogy valójában kik ellen kéne fordulniok s kik ellen harcolva szerezhetnék vissza az ellopott boldogságot. Szabó Ernő egyszerű eszközökkel, meleg emberiességgel formálta meg Mikola figuráját és ezzel járult hozzá ahhoz, hogy a darab mindanivalója világossá és érthetővé váljék. A harmadik főszereplő — H­a­m v­a y Lucy — egészében szintén helyesen értel­mezte szerepét. Anna egész élete értelmet­lenné vált, amikor Mikolához kényszerítették. Gurman megjelenésekor egyszerre felújulnak a régi fájó sebek s Anna, bármennyire is igyekszik visszatartani magát, bármennyire is igyekszik meggyőzni saját magát arról, hogy asszony létére nem követheti szíve pa­rancsát, mégis Gurmané lesz. Ez a szere­lem újra tartalmat ad kínzóan üres és szürke életének. Eddigi éveit egy gyámoltalan, bá­tortalan, mindenki által megalázóért gyenge ember mellett kellett eltöltenie s ez még­­inkább megmagyarázza vonzódását Gur­­monhoz, akinek férfiassága, ereje, hatá­rozottsága magával ragadja. Hamvay alakí­tásának az a nagy érdeme, hogy a darab alapgondolatának megfelelően megmutatja, hogy Anna nem erkölcstelen asszony, hanem áldozata egy olyan világnak, ahol az em­berek közti kapcsolatoknak nem az egyet­értés, a lelki vonzódás az alapja, hanem a vagyon, a társadalmi előítéletek. A három főszereplő alakjának helyes ér­telmezése, és következetes, törésnélküli vé­­gigvitele egyúttal a rendezők érdeme is. Az előadás a darab alapos és helyes értel­mezéséről tanúskodik. Az epizódfigurák s a tömegjelenetek beállítása azt hangsúlyozta, hogy ezeknek az embereknek az életében szörnyű romboló hatást fejt ki az elnyomott­­ság, kiszolgáltatottság s a szellemi sötétség, mindaz, ami az osztrák-magyar monarchiá­ban a galíciai ukrán nép — s minden dol­gozó — része volt. A rendezésnek három kisebb hibáját kell megemlíteni. Nem mindig sikerült az ala­kokat jellegzetesen paraszti alakokká for­málni. Szembetűnő volt ez a hiba Hamvay Lucy alakításában. Egy-két helyen (pl. Mi­kola imádkozásánál, vagy a három falusi asszony pletykálásánál) a hitelesség rová­sára karikírozottak. Indokolatlan a darab első jelenetében az egész cselekménybe és mon­danivalóba szervesen beilleszkedő eredeti dalszöveg kicserélése. Nem véletlen, hogy itt éppen olyan dalt énekelnek, amely az akkori asszonyok keserves és kegyetlen sor­sáról szól. Ez a dal teljesebb megrajzolását teszi lehetővé annak a környezetnek, amely­ben a dráma hőseinek tragédiája végbemegy G. Zs. 1949 május havában új tudományos inté­zet kezdte meg működését Kolozsváron: a Folklór Inézet. A Folklór Intézet a szó leg­­teljesebb értelmében új intézmény, hagyo­mányai a múltban nincsenek; feladta az, hogy a népművészet feltárása érdekében sok­oldalú tevékenységet fejtsen ki, hogy a nép­művészet ügyét teljes odaadással szolgálja. A népművészetet a múltban csak a marx­­izmus-leninizmus talaján álló forradalmárok, a haladó szellemű nagy írók s a becsületes népművészeti szakemberek méltatták figye­lemre. A tőkés-földesúri rendszerben ilyen állami intézet nem volt. Az imperialista s a tőkés államokban ma sem találni ilyet. Ott szó sem lehet arról, hogy szakemberek állami támogatással tanulmányozzák a nép művé­szetét. A dolgozók kizsákmányolására felé­pített burzsoá államnak nyilván nem­ áll ér­dekében az olyan tudományos tevékenység támogatása, amely feltárja, bebizonyítja, hogy a műveltségből kirekesztett dolgozók gazdag tehetséggel, alkotóképességgel ren­delkeznek. Nem kívánhatja annak a bebizo­nyítását, hogy a dolgozó nép egyéni és kollektív alkotásként igazi műremekeket ho­zott létre. A tőkés-földesúri rendszer idején a nép­tömegek maguk sem­ látták egészen világo­san, hogy amit ők saját kedvtelésükre, vi­gasztalásukra, önmaguk bátorítására alkot­nak, az éneklés, zenélés, mesemondás , művészi alkotófolyamat. Nem voltak teljesen tudatában annak, hogy amit így létrehoz­tak: magasrendű művészi érték. Az ural­kodóosztályok évszázadokon át hirdették, hogy a tim­agas művészetet“ csak kivételes lángelmék, „nagy egyéniségeik" teremthetik meg. S szerintük a nagy egyéniségek több­nyire az uralkodóosztályok soraiból kerültek ki... Ennek a felfogásnak megfelelően az uralkodóosztály intézményei gondoskodtak is arról, hogy a műveltség saját osztályuk ki­váltsága maradjon. A „tanulatlan“ népben tudatosítani akar­ták, hogy a tőle idegen, hivatásos művészek elérhetetlen magasságokban lebegnek fö­lötte, hogy „a tanulatlan munkás és paraszt“ a maga erejéből nem is hozhat létre művészi értékeket. Ezt a mélyen népellenes felfogást a marx­­izmus-feninizmus semmisítette meg azzal, hogy világosan meghatározta a népművé­szet helyét az új szocialista kultúrában. Pl. a népzenéről Csulaki szovjet zenetudós 1951-ben a csehszlovák zeneszerzők második teljes­­ ülésén a következőket mondotta: „A népi alkotás a zeneszerző számára a nép gondolatai és elképzelései tankönyvé­nek tekinthető. A zeneszerzőnek a népdalok eleven csengéséből kell történelmet tanulnia. A népművészet kulcs művészetünk legfonto­sabb kérdéseihez." Új és fontos feladatok állanak tehát a Folklór Intézet előtt. Sikeres tevékenységé­nek egyik biztosítéka az, hogy munkatársai nem leírásból, nem régi gyűjteményekből szerzik ismereteiket a nép művészetéről, ha­nem közvetlen tapasztalatból, jól megszer­vezett tudományos kutatómunka révén. A Folklór Intézet gyűjtőcsoportjai az Inté­zet létrehozása óta, — nem egészen négy év ■alatt,­­ közel száz faluban jártak és több, mint ötszáz énekestől gyűjtöttek dalt, tán­cot, mesét. A gyűjtött anyagot hangfelvevő készülékkel és a helyszínen végzett lejegy­zőv­el örökítették meg. Az 1953-as évben az Intézet már minden gyűjtést magnetofonnal végezhet és ez a módszer lehetővé teszi a zene és meseanyag tökéletes, élethű visz­­szaadását s biztosítja megtartásának legkor­szerűbb módját is. A kolozsvári intézet, mint a bukaresti köz­ponti Folklór Intézet fiókja, elsősorban a magyar nemzeti kisebbség dalainak, táncai­nak, népköltészeti hagyományainak feltárá­sára hivatott. A magyar nemzeti kisebbség zenekultúrája fejlesztésének érdekében a köz­ponti intézet minden támogatást megad a fiókintézetnek. Ennek a gondoskodásnak kö­szönhető, hogy az egyre tökéletesedő tech­nikai felszerelés birtokában a Folklór Intézet aránylag rövid idő alatt jelentős eredménye­ket mutathat fel mind a gyűjtés, mind a gyűjtött anyag­­feldolgozása és népszerűsí­tése terén. Az Intézet eddigi gyűjtőmunká­járól képet adhat az alábbi vázlatos kimu­­tatás is. A kolozsvári gyűjtőcsoportok eddig a következő gyűjtéseket végezték: Kolozsvár­­tartomány területén 694 román, 2786 magyar, 15 cigány; Nagyvárad­ tartomány területén­­8 román, 47 magyar; a Magyar Autonóm Tartomány területén 32 román, 254 magyar­­Arad­ tartomány területén 35 román, 8 bol­gár; Nagybánya-tartomány területén 25 ro­­mán, 59 rutén, 6 szász, 10 zsidó; Bakó-tar­­tomány területén 32 román, 843 magyar- Román-rajon területén 13 román, 56 magyar ‘szalagra jigyeztek le’ illetve vettek han&' ,r/bUl°n .[igyelmet érdemel a moldvai csár­­gok körében végzett gyűjtés. Ez a munka értétet'jelent ^ ~ ^becsülhetetlen ? Magyar Népköztársaság '° k'° ^ 110! számara is. A moldvai csángó magyarok népzenéje kiemelkedik valamennyi magyar nyelvterület népzenéje közül A színeikg0ZH° pa.ra®ztok művészete sajátos r^t gazdagodott a román dolgozó pa­­ra,57*°kkal való együttélés hatása alatt. Éve­ikben megőrizték a régi magyar nyelv jóllehet itt már-Heltsík­­a jellegzetességeit, jóllehet a beszélt nyelvben nagyon érzve a román nyelv hatása. A Folklór Intézet mun­kásságának egyik látható eredménye lesz a moldvai­­csángók népköltészetét­­bemutató­atalmas gyűjtemény. A kötetet az intézet "!,"kak°zo:jsige rendezte sajtó alá s az Állam­ Irodalma és Művészeti Kiadó kiadá­­sában jelenik meg. A kötet megjelenése le­hetővé teszi majd a gyűjtött népzene­­mag széleskörű elterjedését, népszerűsíté­sét és felhasználását. A népművészeti hagyományok népszerű­sítése érdekében a Folklór Intézet rendsze­resen ellátja zenei anyaggal a különböző kulturális intézményeket. Népdalokat, népi táncokat bocsát a városi kultúrotthonok ren­delkezésére, ösztönzi a népi színjátékok fel­újítását, népdal- és gyermekdalanyagot ad­­a napközi otthont vezetők kezébe, úgyszintén az országban működő bábszínházaknak. Te­vékenyen részt vesz a kozmopolita zene ízlés­rontó hatása elleni küzdelemben. Elég erre egy­ példa, A Furfangos Márton című báb­színdarabot, amely mezőgazdaságunk szo­cialista átalakulásának legádázabb ellensé­gét, a kulákot leplezi le , hatvanszor ját­szották a Magyar Autonóm Tartományban. A darabot több, mint 8000 néző ismerte meg. A paraszttárgyú darab román és ma­gyar szereplői operett és jazz-zene kísérete mellett mozogtak a kis színpadon, mindad­dig, míg a bábszínház vezetői a Folklór In­tézethez nem fordultak hiteles népi dalla­mokért. Ámde a teljes megelégedésre még koránt­­sincs oka a Folklór Intézetnek. A gyűjtött hagyományanyag népszerűsítése terén még nagyon sok a tennivaló. Eddig még sokkal többet tett a népművészet termékeinek össze­gyűjtése, mint továbbadása tekintetében. Márpedig a gyűjtött anyagnak semmiesetre sem az a célja, hogy az intézet gondosan rendszerezett aktaborítékjaiban szunnyadjon. Ennek az anyagnak élnie kell és át kell hat­nia új művelődésünket. A Folklór Intézetnek a jövőben sokkal többet kell tennie, hogy a feltárt dalok, táncok, mesék széles rétegek körében ismertté váljanak. A kultúrversenyek műsorain még nem mutatkozik meg elég erőteljesen, hogy a magyar nemzeti kisebb­ség kultúrájának ápolására ilyen intézmény működik. A falusi kultúrotthonok számára készülő lap, a Művelődési Útmutató, nem részesült elég támogatásban a Folklór In­tézet részéről. Az ország sokezer üzemi mű­vészcsoportja zenei tekintetben még mindig magára van utalva. Hiányoznak a nép­szerű dalosfüzetek. A kórusvezetők kezében nincs fegyver a régi slágerek, a régi dalárda-fércművek ellen. Pedig népi költőink is­­alkottak már új tartalmú dalokat. Ezeket egybegyűjtve szintén a kiadónak kellene a munkásén­ekka­rok rendelkezésére bocsátania. A munkásság és a dolgozó parasztság kul­túrájának összekapcsolása érdekében tehát még sokat kell fáradozni mind a kiadónak, mind a Folklór Intézetnek, mindaddig, amíg szovjet mintára Népművészeti Házaink lesz­nek, amelyek ezt a feladatkört betöltik. A nép művészetének legjobb alkotásai egy-egy nemzet múltjának legmaradandóbb emlékeit őrzik. A folklór a nemzet élő törté­nelemkönyve. A népművészet alkotásai sok­szor őriztek meg olyan eseményeket, ame­lyekről a hivatalos krónika szívesen hallga­tott. A Folklór Intézet gyűjtői pl. hangle­mezre vettek Lőrincz Mihályné, 63 éves szentegyházasfalvi lakos előadásában egy éneket, mely a madéfalvi veszedelemről szól. Több, mint kétszáz évvel ezelőtt a székely parasztság forradalmi megmozdulását ke­gyetlen mészárlással torolta meg a „kegyes császár“, hogy elvegye a kedvét a lázadás­tól. Elment Dakó Sándor­ól, Madéfalvára, Fényes német tisztek Nagy gyűlést hirdettek Madéfalvi réten összegyülekeztek. Akkor mené oda Dali Dakó Sándor Szürke paripával, Piros tarsolyával. Dali szép legények Kiállottak sorba. Egytől egyig mindeniknek Vére hullt a porba. Dali Dakó Sándor, Mért is jövél ide Anyád fájdalmára, Magadnak vesztire. Jobb lett volna neked Apádra hallgatni, Otthon megmaradni. Most a sasok jőnek, Rajtad mulatozni, Húsodból lakozni. A Folklór Intézet néhány évi tevékeny­sége megmutatta, milyen jelentős részt vál­­t nem­zeti népművészeti hagyományaink feltárása által a kozmopolitizmus elleni küz­delemben többek között azzal is, hogy né­­peink sajátos, gazdag zenekincsét eljuttatja a hivatalos alkotókhoz és művészekhez A népzenében és népmesében fellelhető gazdag hagyományanyag minél gyorsabb ütemű fel­tárása jövő kultúránk szempontjából fel­­mérhetetlen jelentőségű feladat. A Folklór Intézet szakemberei és egyre számosabb külső munkatársai egymagukban nem vál­lalkozhatnak ennek a feladatnak az elvég­zésére. Múlhatatlan szükség van arra, hogy ebben a munkában dolgozóink is részt ve­­gyenek, új, népi értelmiségieink segítséget nyújthatnak ebben a munkában. A gyűjtési tevékenységben részt vehetnek falusi kultúr­­otthonaink vezetői, tanítóink, a falusi kultúra­csoportok tagjai valamennyien. Számításba kell ugyanis vennünk azt a körülményt, hogy a Folklór Intézet gyűjtői csak rövid időt tölthetnek egy-egy községben. Azoknak áll módjukban megszakítás nélkül figyelni a népművészek életét, akik állandóan a nép körében élnek. Minden népszokás, minden ünnep leírásával elősegíthetik a népművé­szet hagyományainak megismerését és fel­tárását. Falusi kultúréletünk vezetői ugyan­akkor szüntelenül figyelemmel kísérhetik a falu életének minden új megnyilvánulását is. Minden új vers, minden új szólásforma ér­téket jelent. Észrevételeikkel is nagy szol­gálatot tehetnek a népművészet ügyének. Elősegíthetik a gyűjtők munkáját azzal is, ha leírják a meséket, gyűjtik a dalokat, vagy a szövegeket, a falura érkező gyűjtőknek megadják az ismert helyi népművészek ada­tait, így kapcsolódhatnak be dolgozóink a Folklór Intézet munkájába, így segíthetik elő új, szocialista tartalmú nemzeti művészi­ünk fejlődését. SZEGŐ JÚLIA A kolozsvári Folklór Intézet munkájáról Irodalmunk egyes kérdései Malenkov elvtárs jelentésének fényénél (Folytatás az első oldalról) jéges­­ideológia befolyását képviselő régi elemek leküzdésében jut kifejezésre. A beszámoló síkra szállít a merev és hi­vatalnoki­, színtelen és felületes irodalmi kri­tikák ellen, amelyek néha még felbukkannak sajtónkban s az irodalombírálatnak az új írókáderek nevelése terén mutatkozó hiá­nyosságai ellen. Kétségtelen, hogy az irodalmunkban és irodalmi bírálatunkban mutatkozó hibákért és hiányosságokért az Írószövetség is felelős. Az ideológiai munka az Írószövetség kere­tein belül nem elég szervezett, az irodalmi osztályokban folyó tevékenység nem­ kielé­gítő, a megbeszélések nem folynak mindig kombatív, bírálati és önbírálati szellemben. Az Írószövetségben még nem alakult ki egy­séges közvélemény, amely elvszerűen küzde­­né le egyes íróknak az alkotással szembeni felelőtlen magatartását, nem bírálják azo­kat, akik megfeledkeznek közösségi felada­taikról, megtűrik még a felfuvalkodottságot és nemtörődömséget. Befejező részében a beszámoló hangsú­lyozta, az irodalmunkra háruló felelősség­­teljes feladatokat a dolgozók kommunista nevelése terén. Ahhoz, hogy magasabb szín­­vonalb­a emeljük alkotó tevékenységünket, mélyebben kell ismernünk az életet, állan­dóan tanulmányoznunk kell a marxizmus­­leninizmus klasszikusait, tökéletesítenünk kell művészi, mesterségbeli tudásunkat. Elő kell segítenünk a vélemények harcát a kozmopolita, formalista megnyilvánulások kiirtása, a sematizmus, a színvonaltalanság, a felületes munka leküzdése érdekében. Állítsuk alkotásaink középpontjába a szo­cializmus építésének nagyszerű hősét, akitől a dolgozók milliói tanulhatnak. Harcoljunk azért, hogy mi magunk is rendelkezzünk az élenjáró dolgozók jellemvonásaival s így megfelelő színvonalon tudjuk ábrázolni a valóság hősét. J. V. Sztálin A marxizmus és a nyelvtudomány kér­dései című munkája nyomán tevékeny viták indultak minden tudomány, így a kémia területén is. 1951-ben tartották meg a Szovjetunió Tudományos Akadémiá­ján a kémiai szerkezetelmélettel kapcsolatos öszszö­­vetségi tanácskozást,­­amelynek eredményeképpen But­lerov szerkezet-elmélete alapján, a szovjet tudósok megcáfolták a szubjektív idealista, mechanisztikus „rezonancia-mezoméria elméletét“. A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunió­ban című művében Sztálin elvtárs nyomatékosan hang­súlyozta a természet és társadalom törvényeinek ob­jektív jellegét s ezzel újabb hatékony fegyvert adott a tudósok kezébe a szubjektív idealizmus megcáfolá­sára. Ezt a fegyvert használták hazánk tudósai is a B.N.K- Akadémiájának nemrég lezajlott rendkívüli ülésszakán, ahol többek között a kémiában megnyilvá­nuló szubjektív idealizmus, a „rezonancia-mezoméria elmélet“ hazai képviselőit is megbírálták. A bíráló C. I. Neniţescu akadémikus, régebbi munkáiban (pél­dául Tratat elementar de chimie organică, 1947) maga is híve volt a „rezonancia-mezoméria“ tudománytalan „elméletének“, de a szovjet tudomány ideológiai se­gítségével, Sztálin elvtárs munkáira és a butlerovi szerkezet-elméletre támaszkodva, megbírálta saját, korábbi hibás álláspontját. A. M. Butlerov szerkezet-elmélete több, mint ki­lencven éves múltra tekint vissza. A vegyületek szer­kezetének kérdése már a XIX. század első felében felmerült: ekkor fedezték fel az első olyan vegyülete­­ket, amelyek, bár azonos összetételűek, fizikai és ké­miai­­tulajdonságaikban mégis különböznek. Ez a jelen­ség — az izoméria — csak úgy magyarázható, hogy a vegyületek tulajdonságait összetételük mellett a szerkezetük, az atomok egymáshoz való kapcsolódása szabja meg. Ez a felfedezés szükségessé tette a kémia elméletének továbbfejlesztését. Szükségessé vált egy olyan elmélet kidolgozása, amely útmutatásul szolgál a molekulák valóságos szerkezetének felderítésében, ami lehetővé teszi a felderített molekula-szerkezetek értelmezését és ábrázolását, a szerkezeti képletek fel­írását, amelyek nemcsak a molekulákat alkotó atomok minőségét és mennyiségét, hanem azoknak kapcsoló­dását is­­tükrözik. A század közepéig felgyülemlett tapasztalati és kí­sérleti anyag nemcsak szükségessé, de lehetővé is tette ezen elmélet­­kialakítását. A kémiának ezt a korszakát igen jól jellemzi Engels, amikor a XIX. század közepetájának természettudományáról a kö­vetkezőket állapítja meg: .. még mindig annak a heves forrongásnak a folyamatában volt, amely csak az utóbbi tizenöt esz­tendőben jutott tisztázó, viszonylagos befejezéshez; az ismeretek új anyaga eddig hallatlan méretekben hal­mozódott fel, de csak a legutóbbi időben volt lehet­séges összefüggést teremteni köztük és ezzel az egy­mást rohamosan követő felfedezések zűrzavarát rend­beszedni“. A­­kémiai felfedezések zűrzavarának rendbeszedését A. M. Butlerov, a kazáni egyetem jeles tanára, a két kitűnő kazáni vegytantudós: N. N. Zinyin és K. K­­­lausz tanítványa végezte el. Ő a szerzője annak a szerkezet-elméletnek, amely ma is irányt mutató a ve­gyészek számára és a szerves kémia megingathatatlan alapja. A. M. Butlerov elmélete abban a küzdelemben kristályosodott ki, melyet­­az ekkor még uralkodó, de már elavult Gerhardt—Laurent-féle típus­elmélettel vívott. A típuselmélet haladást jelentett a Ber­selius-féle dualisztikus elmélette szemben, de számos olyan fo­gyatékossága volt, amelyek a XIX. század közepe­­táján már gátolták a kémia tudományának az ipar által követelt fejlődését. A t­ípuselmélet mit sem tudott mondani az atomok molekulán belüli kölcsönhatásáról, pedig a valóság világos­­értelmezése és ábrázolása —, amint­­azt A. M. Butlerow kifejezi — csak­­ akkor vált lehetővé, amikor a gondolkodás az egyedi atomok kölcsönhatásáig hatolt,­­ vagyis­­amikor megszületett a szerkezetelmélet. A szer­kezetelmélet tudományos előfeltételei­­már a század közepetáján kialakulnak: Kekulé és Keibe fel­állítják a szén négy vegyértékűségének tételét (1857) megszületik a szénatomok láncszerű kapcsolódásáról szóló cooperi feltevés és nagymennyiségű kísérleti anyag, halmozódik fel. Kekulé azonban az általa felállított té­telből nem mert forradalmi következtetést levonni,, nem jutott el a szerkezetelméletig. A német orvosok és­­természetvizsgálók 1861 szeptemberében tartott ván­dorgyűlésen Kekulé még a típuselmélet híve. Ugyan­ezen a vándorgyűlésen, két nappal Kekulé felszólalása, előtt (szeptember 14) A. M. Butlerov kifejti szerkezet­elmélete alapjait, Az anyagok kémiai szerkezete című­ dolgozatában. Elméletét, bár akkor nem vesznek róla­ tudomást, saját tanítványai és számos más tudós ered­ménye igazolja. A szerkezetelmélet tehát győzött. Es­etekor megindul az a küzdelem, amellyel a nyugati, tudósok, főképpen a „túltengő nemzeti érzületű“ német burzsoá tudománytörténészek békülőnek akarják, megszerezni a szerkezetelmélet prioritását. E küzde­lemben a nyugati tudomány egyes művelői távolról sem válogatják meg eszközeiket. A. M. Butlerovot meggátolják abban, hogy nyilvánosan kifejtse néze­teit, a mestere védelmére kelő V. V. Markovnyikov cikkét megcsonkítva, egy másodrangú folyóiratban, közük, stb. Igazán, teljes nagyságában, csak a nagy D. I. Mendelejev tudja értékelni Butlerovot: „A. M. Butlerov egyike a kiváló orosz tudósoknak. Mind tudományos képzettségét, mind munkája eredeti­ségét tekintve, orosz. Hírneves akadémikusunk, N. N. Zinyin tanítványa lévén, nem idegen földön lett ké­mikussá, hanem hazánkban, ahol önálló iskolát fej­leszt ki. A. M. Butlerov tudományos munkái nem jelentik­­elődei munkásságának folytatását, nem azok eszméit fejleszti tovább, hanem Butlerov eredeti el­gondolásai. Butlerovnak iskolája, irányzata van a kémiában.“ A Butlerov által feltárt szerkezetelmélet mind tudo­mányos, mind filozófiai szempontból rendkívül értékes. Ennek igazolására tekintsük át röviden A. M. Butlerov szerkezetelmélet­i téziseit: „Abból a gondolatból kiindulva, — írja Az anyagok kémiai szerkezetéről című munkájában — hogy min­den kémiai atom, mely a­­test alkatrészét képezi, részt­vesz­­az utóbbi kialakításában és megfelelő, meghatá­rozott nagyságút kémiai erővel (affinitással) hat, ké­m­i­aszerkezetnek ezen erő hatásának eloszlását neve­zem, melynek következtében a kémiai atomok közvet­lenül hatva egymásra, kémiai részecskévé (molekulává S. E.) egyesülnek.“ . A kémiai szerkezet fogalmát így meghatározva azt is kifejezésre juttatja, hogy a molekula nem egyszerű halmaza a különböző atomoknak, hanem azoknak állandó kölcsönhatásából­­alakult ki, új, minőségi jel­lemzővel: a molekulaszerkezettel. „Az összetett részecskék kémiai természetét az elemi alkotórészek természete határozza meg, azok meny­­nyisége és kémiai kapcsolódási szerkezete." Tehát e megállapítás szerint — amelyet Butleroy­­rére törvénynek nevezhetünk — a molekula tulajdonsá­gai, elemi összetétele és szerkezete közt egyértelmű összefüggés áll fent. Ezért ha kísérletileg megvizs­gáljuk egy vegyület tulajdonságait s megállapítjuk elemi összetételét, abból molekulái szerkezetére követ­keztethetünk. A megismert szerkezetet egyetlen szerkezeti képlettel fejezhetjük ki, amely hitelesen visszatükrözi a molekulán belüli atomok egymás közti valóságos viszonyát és a köztük fellépő kötések erős­ségét. Ezek a tételek minden kétséget kizáróan igazol­ják A. M. Butlerov elméletének mélységesen materia­lista alapjait. Az anyagi világ objektivitásába és meg­ismerhetőségébe vetett meggyőződését bizonyítja a kö­vetkező megállapítása is: „Nemcsak jogunk, de köte­lességünk is részecskékről ás atomokról, valamint a köztük meglévő kapcsolatokról beszélni, mint olyas­valamiről, ami léttel bír, és bizonyosak kell, hogy le­gyünk abban, hogy gondolatainknak valóságos alapjuk van.“ Mit mond és milyen ismeretelméleti következtetésekre jut ezzel szemben a nyugati tudomány­­a molekulák szerkezetének kérdésében? A „szerkezetelmélet atyja“, ahogyan a polgári tudo­mánytörténészek A. Kekulét nevezik, tagadja a szer­kezet megismerhetőségét és képletekben való kifejez­hetőségét. „Semilyen esetben nem fejezhetik ki (a képletek S. E.) a szerkezetet, vagyis az atomok el­helyezkedését a létező vegyületekben.“ A szerkezeti képlet, fejtegeti tovább Kamn­é, csak arra adhat fel­világosítást, hogy bizonyos esetekben milyen módon reagál a vegyület. Keibe, egy másik német vegyész pedig határozottan kijelenti, hogy a molekulák szer­kezetét a vegyészek sohasem fogják megismerni. Már ennyi is világosan igazolja, hogy ezen „elmé­leti megfontolások“ az agnoszticizmus terméketlen talaján nyugszanak, hogy ezen esetben nem is beszél­hetünk igazi szerkezetelméletről, hiszen a fent emlí­tett tudósok tagadják a szerkezet megismerhetőségét. Az ilyen „elméletek“ lényege nyilvánvalóan abból a tényből következik, hogy szülőhazájuk az a Németor­szág, amelyet a burzsoázia és a feudalizmus egyezke­dése jellemzett, ahol az egyetemek és tudományos körök Kant idealista tételeit és általában az idealizmus ■eszméit vallották. Mi más Kekulé elmélete, mint ké­mia-elméleti változata annak a kanti felfogásnak, amely kettészakítja a világot: ismereteink számára hozzáférhető tüneményekre (reakciókra) és megismer­hetetlen, magukban való dolgokra (molekulákra). Ezzel ellentétben Butlerov elméletének hazája az 1860 körüli Oroszország, a forradalmi demokraták, a materialista bölcselők, a Cs­ernisevszkijek és Dobroljubovok Orosz­­országa. A szerves kémiának, főképpen a szerves szintézisek kémiájának a századforduló körül megindult hatalmas fejlődése — amely nagy mértékben köszönhető az orosz vegyészek, Butlerov­­tanítványai s főképpen V. V. Markovnyikov elméleti hozzájárulásának — világosan igazolta s megerősítette Butlerov szerkezetelméletének helyességét. Felmerültek azonban olyan kérdések is (a sztereokémia megállapításai, a benzol szerkezetének magyarázata), melyek — amint azt A. M. Butlerov előre látta, — az elmélet továbbfejlesztését igényelték: „Mint minden elméletben, természetesen itt is van­nak fogyatékosságok és tökéletlenségek — olyan té­nyekkel is találkozunk, melyek nem felelnek meg szi­gorúan a kémiai szerkezet fogalmának. Magától érte­tődik, hogy éppen ilyen tények szaporodását kell kí­vánnunk; azok a tények, melyeket a meglévő elméle­tek nem magyaráznak meg, a legértékesebbek a tudo­mány számára, kidolgozásuktól kell elsősorban vár­nunk a tudomány fejlődését a legközelebbi időkben.­ A kémiai ismeretek bővülésével valóban sok olyan kérdés adódott (pl. az a­tomok közt fellépő bizonyos „kötés“-fajták értelmezése), melyek a szerkezetelmé­let addigi megállapításaival nem voltak kielégítően megmagyarázhatók. Ezeknek a kérdéseknek a megol­dására egyes burzsoá tudósok, élükön az amerikai Faulinggal és az angol Ingriddal, egyoldalú kvan­tummechanikai megfontolásokból kiindulva, egy szub­jektív idealista, mechanisztikus elméletet dolgoztak ki, az úgynevezett „rezonancia-mezoméria elméletet". A Szovjetunió Tudományos Akadémiája említett tanács­kozásán a butlerovi szerkezetelméletre támaszkodva m­egsemmisítették ezt a tudománytalan elméletet és kemény bírálatban részesültek azok a szovjet tudósok (J. K. Szir­kin, M. E. Djatkina és­­N. V. Volkenstein), akik figyelmen kívül hagyva a butlerovi megállapítá­sokat, kritikátlanul magukévá tették s terjesztették a paulingi és ingoldi „elméleteket“. Mi a „rezonancia-mezoméria elmélet“ lényege? Kiindulva egyes, a valóságos tényeket megközelítő kvantummechanikai számításokból, formális matemati­kai műveletekkel elért eredményeknek konkrét fizikai értelmet tulajdonítva (anélkül hogy ezeknek kísérleti alapja lenne), minden molekulára nézve több fiktív „határ­szerkezetet“ állítanak fel, melyeknek semmi valóságos alapjuk nincs, és ezek „szuperponálásával" (egymásratevődésével) akarják kifejezni a molekula valóságos szerkezetét. „A határ­szerkezetek nem kép­viselnek valóságos kémiai egyedeket. Ezek a molekula szélső állapotait meghatározó fikciók“ — ahogyan C. I. Nenițescu írja idézett művében, — ahol egyetért azzal, „hogy a valóságos állapot a határ­szerkezetek­kel kifejezett fiktív szélső állapotok közti közbeeső állapotot.“ Ahelyett, hogy a molekula valóságos szer­kezetét tükrözték volna vissza elméletükben, a „rezo­nancia mezoméria elmélet“ hívei önkényesen kiagyalt­­ „határ­szerkezetekkel“ végezték műveleteiket, s így rájuk is illik J. V. Sztálinnak az a megállapítása, hogy „lényegében a tudományt tagadják, a tudományt ta­gadva pedig tagadják mindenféle előrelátás lehetősé­gét“. A „rezonanci­a-mezoméria elmélet“, mivel nem veszi figyelembe a természet objektív törvényeit, ha­nem szubjektív idealizmuson alapszik, meddő és szám­talan esetben képtelen megoldani a kémiai szerkezet kérdéseit. A „rezonancia-mezoméria elmélet“ spekulatív jel­legét ez elmélet egyik híve, Wehland is megállapítja: „A rezonancia gondolata sokkal inkább spekulatív koncepció, mint bármely más fizikai elmélet. Nem fe­jezi ki a molekulák belső tulajdonságát, hanem a fizi­kus vagy a kémikus által saját kényelmére felfede­zett módszer.“ Ezeket a „kényelmi módszereket“ a „gondolkodás ökonómiáját“ már hallottuk a machisták szájából, aki­ket Lenin ezen a téren is szétzúzott, amikor az álta­luk hirdetett elv szubjektív idealista lényegére rámu­tatott: „A gondolkodás ökonómiájának elve, ha tény­leg ,megteszik az ismeretelmélet alapjává“, semmi egyébre, mint szubjektív idealizmusra, nem vezethet.“ A „rezonancia mezoméria elméletének“ másik fő hibája az, hogy mechanisztikusan tárgyalja a kémiai jelenségeket. Habár már A. M. Butlerov megállapítja, hogy a vegyi jelenségek az anyagnak egy minőségileg sajátos mozgásformáját képviselik, ezen „elmélet" hí­vei a kémiát teljes egészében a kvantummechanikára, sőt tovább menve,­­az alkalmazott matematikára akar­ják visszavezetni, mint például Eyring, Walter, Kim­­ball. „A kvantummechanika a vegytan problémáit az alkalmazott matematika feladataira vezeti vissza.“ A dialektikus materializmusban járatlan kutatók képtelenek megérteni a mozgás formáinak minőségi különbségét. És miután „sikerült“ ,a valóságot a leg­egyszerűbb mechanikai mozgásegyenletekre visszave­zetniük, mi sem könnyebb számukra, mint annak han­goztatása, hogy mivel a mozgásegyenletek csak a tu­datunkban léteznek, a valóság is csak abban léte­zik. (!?!) A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának 1951-ben megtartott tanácskozása leleplezte s megcáfolta eze­ket a szubjektív idealista, mechanikus elméleteket s egyúttal azt a feladatot állította a szovjet vegyészek elé, hogy a dialektikus materializmus alapján — ame­lyet J. V. Sztálin azóta ismét továbbfejlesztett, — a kvantummechanika és a modern fizika eredményeire támaszkodva, tovább fejlesszék A. M. Butlerov elméle­tét, mert éppen itt, a fizika és a kémia érintkezési pontjain várhatók a legnagyobb eredmények — mint ahogyan ezt már Engels is megállapította. A Román Népköztársaság Akadémiájának J. V. Sztálin legutolsó munkájának szentelt rendkívüli tu­dományos ülésszaka termékenyítőleg kell, hogy hasson arra az elméleti kérdéseket tisztázó folyamatra is, amely vegyészeink közt indult meg a szovjet tudósok fent említett tanácskozása nyomán. Noha vegyészeink munkájuk során számos jelentős gyakorlati ered­ményt értek el, azoknak elméleti általánosítása még hiányzik és megírásra várnak a Butlerov-féle elmélet alapján megszerkesztett alapos főiskolai tankönyvek. SALLÓ ERVIN HARC AZ IDEALIZMUS ELLEN A KÉMIÁBAN UTUNK

Next