Útunk, 1953 (8. évfolyam, 3-53. szám)
1953-04-10 / 16. szám
Az ellopott boldogság IVÁN FRANKO NÉPDRÁMÁJÁNAK BEMUTATÓJA AZ ÁLLAMI SZÉKELY SZÍNHÁZBAN Iván Franko, az ukrán nép klasszikus írója „népdrámának“ nevezte legsikerültebb színpadi művét, Az ellopott boldogságot. Nem annyira műfaji, mint inkább tartalmi megjelölés ez. A darab három hősének, a galíciai szegény paraszt Mikolának, felségének, Annának és a galíciai szegényparaszt fiúból lett osztrák csendőrnek, Gurman Mihálynak a drámája — helyesebben tragédiája — az egész, a múltban a kétszeres elnyomatás igájában, a nyomor és az elmaradottság sötétségében vergődő, a boldogságtól megfosztott galíciai népnek a tragédiája. Franko művének az alapgondolata az, hogy a darab hőseinek boldogságát ellopták, megfosztották őket az emberi élet lehetőségétől. A boldogság elrablója — mint konkrét személy — nincsen jelen a színpadon és ugyanakkor mégis jelen van, mert Mikola, Anna és Gurman Mihály tragédiájáért az a társadalom felel, amelynek életét Franko festi, amely kizsákmányolásra, rablásra, az emberek elnyomására és sötétségben tartására épül. Iván Franko a századforduló idején fejtette ki harcos tevékenységét Ukrajnának a osztrák-magyar monarchiához tartozó részében, Galíciában. Prózaíró, publicista, drámaíró, költő,tudós és közéleti személyiség volt egy személyben. Sokoldalú tevékenységét a nép iránti szeretete és a zsarnokság elleni gyűlölete fogta egységbe. Az osztrákmagyar monarchia börtöne — és ugyanakkor népének szeretete lett munkájának jutalma. Műveit ma egész Ukrajnában ismerik és megbecsülik s a Szovjetunió minden népe magáénak vallja az ukrán nép nagy fiát. Iván Franko drámáját is ugyanaz a törekvés hatja át, amely egész tevékenységének vezérfonala. A galíciai ukrán nép életéről fest megdöbbentően hű képet és a bűntett — az elnyomás, a boldogságtól való megfosztás — szomorú eredményeinek bemutatásával vádolja a bűnösöket, a kizsákmányolókat. Felületes szemlélő egyszerű, szerelmi tragédiának magyarázhatná Az ellopott boldogságot. Egy fiatal lánnyal elhitetik, hogy katonának vitt vőlegénye elesett s hozzáadják egy olyan férfihez, akit nem szeret. Évek múltán vőlegénye visszatér és vissza akarja szerezni a boldogságot, amit mindkettőjüktől elloptak. Menyasszonyából időközben más férfi asszonya lett, olyan férfié, aki szintén a galíciai parasztok nyomorúságos életét éli, akit szintén megtévesztettek, aki minden rosszakarat nélkül vette el a lányt feleségül. A volt vőlegény, aki a katonaságtól visszatérve csendőrnek áll be — valószínűleg azért, hogy így eredményesebben harcolhasson a boldogságért — gyilkosság gyanúja miatt letartóztatja a férjet, Mikolát, s mialatt az a börtönben sínylődik, együtt él volt szerelmével. Mikola ártatlansága kiderül s az öreg paraszt kétségbeesetten igyekszik helyreállítani régi életét. Gurman Mihály nem akarja kiereszteni kezéből a percekre visszaszerzett boldogságot s az eredmény az, hogy a végsőkig elkeseredett Mikola, aki bánatát pálinkába fojtja, megöli a csendőrt. Gurman utolsó perceiben az elősiető embereknek azt vallja, hogy öngyilkos lett, haláláért senki sem felelős. Megköszöni Mikolának tettét, hiszen ő is így akarta kettévágni a ki nem bontható csomót, csak nem volt hozzá ereje. . Három ember szörnyű tragédiájáról van szó. Ez a tragédia azonban egyáltalán nem egyéni. Franko a valóság összefüggéseit mélyen és pontosan ismerve tárja fel a tragédia okait. Annát azért kényszerítik testvérei a nála jóval idősebb, nehézkes, nevetséges Mikolához, mert biztosak abban, hogy a gyámoltalan vénember nem fogja követelni Anna hozományát, viszont félnek attól, hogy a magabiztos, határozott Gurman ezt fogja tenni. A nagygazdafiúk ezért nyúlnak a legszemérmetlenebb csalás, hazugság eszközéhez s ezért lopják el három ember boldogságát. Azért tehetik ezt meg, mert az egész társadalom, amelyben a darab hősei élnek, rablásra épül. A bíró — a darab egyik epizódfigurája — korrupt és kegyetlen. A parasztok pedig elképzelhetetlen sötétségben élnek. Babonák, miszticizmus, ósdi szokások, rémület, beletörődés és önzés hálója fojtogatja ezeket az embereket. Franko nagy írói tudatosságát bizonyítja az, hogy drámájában, bár a közvetlen konfliktus nem a valójában szembenálló erők között bontakozik ki, mégis minden a boldogság tulajdonképpeni elrablóit vádolja. Franko biztos valóságismerettel és pszichológiai ismeretekkel formálja meg alakjait. A csendőr alakjának megrajzolásánál félreérthetetlenül kifejezésre juttatja, hogy ez az ember a maga nyers eszközeivel, a maga erőszakos módján éppen úgy a boldogságért harcol, mint a darab többi hősei. Ami jellemében első percben visszataszítónak tűnik, az annak a társadalomnak a bűne, amelyben ez az ember él. A katonaság kegyetlen évei, a csendőrség dresszúrája tette olyan vaddá és néha kíméletlenné, mint amilyen. Ellopták a boldogságát, kisemmizték és most úgy próbálja azt visszaszerezni, ahogy lehet. A vásárhelyi Székely Színház előadásának nagy érdeme, hogy a rendezők (Tompa Miklós és Szabó Ernő) és az alakító színész (Kiss László) tartózkodtak minden vulgarizálástól Gurman Mihály alakjának megformálásánál. Éppen ezért tudták a darab alapgondolatát, azt, hogy ezért a tragédiáért a boldogság elrablói a bűnösök, a szerző szándékának megfelelően kifejezni. Niss László jól felépített alakítása egészében sikerült. Gurman Mihály a nyers, sugározza magából az erőt, ugyanakkor azonban tönkretett ember is, aki kimondhatatlanul sóvárog a boldogság után és mindenre el van szánva azért, hogy azt, amit elloptak tőle, visszaszerezze. Igen jól oldja meg a szerep gyakori átmeneteit, a csendőr egész magatartásának változását, ha Annával, vagy ha Mikolával beszél. Mozgása, hangja, egész magatartása más ilyenkor Mikolával szemben erőszakosan lép fel, megveti ezt a gyenge embert, aki öntudatlan eszköze volt az ő tönkretételének. Vele szemben és a többi ember előtt is a dolgában biztos, határozott, nyers ember álarcát ölti magára. De amikor magára marad szerelmével, Annával, akkor egy boldogság után sóvárgó és azt minden áron megszerezni akaró emberré lesz. Jó és művészi gonddal kidolgozott Szabó Ernő (Mikola) alakítása. Mikola is áldozata annak a tragédiának, amit a kutákok kapzsisága okozott. Elnyűtt, gyámoltalan, gyakran nevetséges figura, akit menthetetlenül eltorzított a tőkés-földesúri társadalom. Az ő boldogságát is elrabolták. Amíg Gurman fel nem tűnt, látszólagos egyetértésben éltek feleségével. Mikola görcsösen ragaszkodik Annához, s Gurmant okolja családi életének szétbomlásáért. Végletekig elkeseredve, megalázva, az ivásban talál menedéket, s bánatát, haragját Gurman Mihály ellen fordítja. Az ő tragédiájának is az az alapja, ami a dráma többi hősének: egyikük sem érti meg, hogy valójában kik ellen kéne fordulniok s kik ellen harcolva szerezhetnék vissza az ellopott boldogságot. Szabó Ernő egyszerű eszközökkel, meleg emberiességgel formálta meg Mikola figuráját és ezzel járult hozzá ahhoz, hogy a darab mindanivalója világossá és érthetővé váljék. A harmadik főszereplő — Ham va y Lucy — egészében szintén helyesen értelmezte szerepét. Anna egész élete értelmetlenné vált, amikor Mikolához kényszerítették. Gurman megjelenésekor egyszerre felújulnak a régi fájó sebek s Anna, bármennyire is igyekszik visszatartani magát, bármennyire is igyekszik meggyőzni saját magát arról, hogy asszony létére nem követheti szíve parancsát, mégis Gurmané lesz. Ez a szerelem újra tartalmat ad kínzóan üres és szürke életének. Eddigi éveit egy gyámoltalan, bátortalan, mindenki által megalázóért gyenge ember mellett kellett eltöltenie s ez méginkább megmagyarázza vonzódását Gurmonhoz, akinek férfiassága, ereje, határozottsága magával ragadja. Hamvay alakításának az a nagy érdeme, hogy a darab alapgondolatának megfelelően megmutatja, hogy Anna nem erkölcstelen asszony, hanem áldozata egy olyan világnak, ahol az emberek közti kapcsolatoknak nem az egyetértés, a lelki vonzódás az alapja, hanem a vagyon, a társadalmi előítéletek. A három főszereplő alakjának helyes értelmezése, és következetes, törésnélküli végigvitele egyúttal a rendezők érdeme is. Az előadás a darab alapos és helyes értelmezéséről tanúskodik. Az epizódfigurák s a tömegjelenetek beállítása azt hangsúlyozta, hogy ezeknek az embereknek az életében szörnyű romboló hatást fejt ki az elnyomottság, kiszolgáltatottság s a szellemi sötétség, mindaz, ami az osztrák-magyar monarchiában a galíciai ukrán nép — s minden dolgozó — része volt. A rendezésnek három kisebb hibáját kell megemlíteni. Nem mindig sikerült az alakokat jellegzetesen paraszti alakokká formálni. Szembetűnő volt ez a hiba Hamvay Lucy alakításában. Egy-két helyen (pl. Mikola imádkozásánál, vagy a három falusi asszony pletykálásánál) a hitelesség rovására karikírozottak. Indokolatlan a darab első jelenetében az egész cselekménybe és mondanivalóba szervesen beilleszkedő eredeti dalszöveg kicserélése. Nem véletlen, hogy itt éppen olyan dalt énekelnek, amely az akkori asszonyok keserves és kegyetlen sorsáról szól. Ez a dal teljesebb megrajzolását teszi lehetővé annak a környezetnek, amelyben a dráma hőseinek tragédiája végbemegy G. Zs. 1949 május havában új tudományos intézet kezdte meg működését Kolozsváron: a Folklór Inézet. A Folklór Intézet a szó legteljesebb értelmében új intézmény, hagyományai a múltban nincsenek; feladta az, hogy a népművészet feltárása érdekében sokoldalú tevékenységet fejtsen ki, hogy a népművészet ügyét teljes odaadással szolgálja. A népművészetet a múltban csak a marxizmus-leninizmus talaján álló forradalmárok, a haladó szellemű nagy írók s a becsületes népművészeti szakemberek méltatták figyelemre. A tőkés-földesúri rendszerben ilyen állami intézet nem volt. Az imperialista s a tőkés államokban ma sem találni ilyet. Ott szó sem lehet arról, hogy szakemberek állami támogatással tanulmányozzák a nép művészetét. A dolgozók kizsákmányolására felépített burzsoá államnak nyilván nem áll érdekében az olyan tudományos tevékenység támogatása, amely feltárja, bebizonyítja, hogy a műveltségből kirekesztett dolgozók gazdag tehetséggel, alkotóképességgel rendelkeznek. Nem kívánhatja annak a bebizonyítását, hogy a dolgozó nép egyéni és kollektív alkotásként igazi műremekeket hozott létre. A tőkés-földesúri rendszer idején a néptömegek maguk sem látták egészen világosan, hogy amit ők saját kedvtelésükre, vigasztalásukra, önmaguk bátorítására alkotnak, az éneklés, zenélés, mesemondás , művészi alkotófolyamat. Nem voltak teljesen tudatában annak, hogy amit így létrehoztak: magasrendű művészi érték. Az uralkodóosztályok évszázadokon át hirdették, hogy a timagas művészetet“ csak kivételes lángelmék, „nagy egyéniségeik" teremthetik meg. S szerintük a nagy egyéniségek többnyire az uralkodóosztályok soraiból kerültek ki... Ennek a felfogásnak megfelelően az uralkodóosztály intézményei gondoskodtak is arról, hogy a műveltség saját osztályuk kiváltsága maradjon. A „tanulatlan“ népben tudatosítani akarták, hogy a tőle idegen, hivatásos művészek elérhetetlen magasságokban lebegnek fölötte, hogy „a tanulatlan munkás és paraszt“ a maga erejéből nem is hozhat létre művészi értékeket. Ezt a mélyen népellenes felfogást a marxizmus-feninizmus semmisítette meg azzal, hogy világosan meghatározta a népművészet helyét az új szocialista kultúrában. Pl. a népzenéről Csulaki szovjet zenetudós 1951-ben a csehszlovák zeneszerzők második teljes ülésén a következőket mondotta: „A népi alkotás a zeneszerző számára a nép gondolatai és elképzelései tankönyvének tekinthető. A zeneszerzőnek a népdalok eleven csengéséből kell történelmet tanulnia. A népművészet kulcs művészetünk legfontosabb kérdéseihez." Új és fontos feladatok állanak tehát a Folklór Intézet előtt. Sikeres tevékenységének egyik biztosítéka az, hogy munkatársai nem leírásból, nem régi gyűjteményekből szerzik ismereteiket a nép művészetéről, hanem közvetlen tapasztalatból, jól megszervezett tudományos kutatómunka révén. A Folklór Intézet gyűjtőcsoportjai az Intézet létrehozása óta, — nem egészen négy év ■alatt, közel száz faluban jártak és több, mint ötszáz énekestől gyűjtöttek dalt, táncot, mesét. A gyűjtött anyagot hangfelvevő készülékkel és a helyszínen végzett lejegyzővel örökítették meg. Az 1953-as évben az Intézet már minden gyűjtést magnetofonnal végezhet és ez a módszer lehetővé teszi a zene és meseanyag tökéletes, élethű viszszaadását s biztosítja megtartásának legkorszerűbb módját is. A kolozsvári intézet, mint a bukaresti központi Folklór Intézet fiókja, elsősorban a magyar nemzeti kisebbség dalainak, táncainak, népköltészeti hagyományainak feltárására hivatott. A magyar nemzeti kisebbség zenekultúrája fejlesztésének érdekében a központi intézet minden támogatást megad a fiókintézetnek. Ennek a gondoskodásnak köszönhető, hogy az egyre tökéletesedő technikai felszerelés birtokában a Folklór Intézet aránylag rövid idő alatt jelentős eredményeket mutathat fel mind a gyűjtés, mind a gyűjtött anyagfeldolgozása és népszerűsítése terén. Az Intézet eddigi gyűjtőmunkájáról képet adhat az alábbi vázlatos kimutatás is. A kolozsvári gyűjtőcsoportok eddig a következő gyűjtéseket végezték: Kolozsvártartomány területén 694 román, 2786 magyar, 15 cigány; Nagyvárad tartomány területén8 román, 47 magyar; a Magyar Autonóm Tartomány területén 32 román, 254 magyarArad tartomány területén 35 román, 8 bolgár; Nagybánya-tartomány területén 25 román, 59 rutén, 6 szász, 10 zsidó; Bakó-tartomány területén 32 román, 843 magyar- Román-rajon területén 13 román, 56 magyar ‘szalagra jigyeztek le’ illetve vettek han&' ,r/bUl°n .[igyelmet érdemel a moldvai csárgok körében végzett gyűjtés. Ez a munka értétet'jelent ^ ~ ^becsülhetetlen ? Magyar Népköztársaság '° k'° ^ 110! számara is. A moldvai csángó magyarok népzenéje kiemelkedik valamennyi magyar nyelvterület népzenéje közül A színeikg0ZH° pa.ra®ztok művészete sajátos r^t gazdagodott a román dolgozó para,57*°kkal való együttélés hatása alatt. Éveikben megőrizték a régi magyar nyelv jóllehet itt már-Heltsíka jellegzetességeit, jóllehet a beszélt nyelvben nagyon érzve a román nyelv hatása. A Folklór Intézet munkásságának egyik látható eredménye lesz a moldvaicsángók népköltészetétbemutatóatalmas gyűjtemény. A kötetet az intézet "!,"kak°zo:jsige rendezte sajtó alá s az Állam Irodalma és Művészeti Kiadó kiadásában jelenik meg. A kötet megjelenése lehetővé teszi majd a gyűjtött népzenemag széleskörű elterjedését, népszerűsítését és felhasználását. A népművészeti hagyományok népszerűsítése érdekében a Folklór Intézet rendszeresen ellátja zenei anyaggal a különböző kulturális intézményeket. Népdalokat, népi táncokat bocsát a városi kultúrotthonok rendelkezésére, ösztönzi a népi színjátékok felújítását, népdal- és gyermekdalanyagot ada napközi otthont vezetők kezébe, úgyszintén az országban működő bábszínházaknak. Tevékenyen részt vesz a kozmopolita zene ízlésrontó hatása elleni küzdelemben. Elég erre egy példa, A Furfangos Márton című bábszíndarabot, amely mezőgazdaságunk szocialista átalakulásának legádázabb ellenségét, a kulákot leplezi le , hatvanszor játszották a Magyar Autonóm Tartományban. A darabot több, mint 8000 néző ismerte meg. A paraszttárgyú darab román és magyar szereplői operett és jazz-zene kísérete mellett mozogtak a kis színpadon, mindaddig, míg a bábszínház vezetői a Folklór Intézethez nem fordultak hiteles népi dallamokért. Ámde a teljes megelégedésre még korántsincs oka a Folklór Intézetnek. A gyűjtött hagyományanyag népszerűsítése terén még nagyon sok a tennivaló. Eddig még sokkal többet tett a népművészet termékeinek összegyűjtése, mint továbbadása tekintetében. Márpedig a gyűjtött anyagnak semmiesetre sem az a célja, hogy az intézet gondosan rendszerezett aktaborítékjaiban szunnyadjon. Ennek az anyagnak élnie kell és át kell hatnia új művelődésünket. A Folklór Intézetnek a jövőben sokkal többet kell tennie, hogy a feltárt dalok, táncok, mesék széles rétegek körében ismertté váljanak. A kultúrversenyek műsorain még nem mutatkozik meg elég erőteljesen, hogy a magyar nemzeti kisebbség kultúrájának ápolására ilyen intézmény működik. A falusi kultúrotthonok számára készülő lap, a Művelődési Útmutató, nem részesült elég támogatásban a Folklór Intézet részéről. Az ország sokezer üzemi művészcsoportja zenei tekintetben még mindig magára van utalva. Hiányoznak a népszerű dalosfüzetek. A kórusvezetők kezében nincs fegyver a régi slágerek, a régi dalárda-fércművek ellen. Pedig népi költőink isalkottak már új tartalmú dalokat. Ezeket egybegyűjtve szintén a kiadónak kellene a munkásénekkarok rendelkezésére bocsátania. A munkásság és a dolgozó parasztság kultúrájának összekapcsolása érdekében tehát még sokat kell fáradozni mind a kiadónak, mind a Folklór Intézetnek, mindaddig, amíg szovjet mintára Népművészeti Házaink lesznek, amelyek ezt a feladatkört betöltik. A nép művészetének legjobb alkotásai egy-egy nemzet múltjának legmaradandóbb emlékeit őrzik. A folklór a nemzet élő történelemkönyve. A népművészet alkotásai sokszor őriztek meg olyan eseményeket, amelyekről a hivatalos krónika szívesen hallgatott. A Folklór Intézet gyűjtői pl. hanglemezre vettek Lőrincz Mihályné, 63 éves szentegyházasfalvi lakos előadásában egy éneket, mely a madéfalvi veszedelemről szól. Több, mint kétszáz évvel ezelőtt a székely parasztság forradalmi megmozdulását kegyetlen mészárlással torolta meg a „kegyes császár“, hogy elvegye a kedvét a lázadástól. Elment Dakó Sándoról, Madéfalvára, Fényes német tisztek Nagy gyűlést hirdettek Madéfalvi réten összegyülekeztek. Akkor mené oda Dali Dakó Sándor Szürke paripával, Piros tarsolyával. Dali szép legények Kiállottak sorba. Egytől egyig mindeniknek Vére hullt a porba. Dali Dakó Sándor, Mért is jövél ide Anyád fájdalmára, Magadnak vesztire. Jobb lett volna neked Apádra hallgatni, Otthon megmaradni. Most a sasok jőnek, Rajtad mulatozni, Húsodból lakozni. A Folklór Intézet néhány évi tevékenysége megmutatta, milyen jelentős részt vált nemzeti népművészeti hagyományaink feltárása által a kozmopolitizmus elleni küzdelemben többek között azzal is, hogy népeink sajátos, gazdag zenekincsét eljuttatja a hivatalos alkotókhoz és művészekhez A népzenében és népmesében fellelhető gazdag hagyományanyag minél gyorsabb ütemű feltárása jövő kultúránk szempontjából felmérhetetlen jelentőségű feladat. A Folklór Intézet szakemberei és egyre számosabb külső munkatársai egymagukban nem vállalkozhatnak ennek a feladatnak az elvégzésére. Múlhatatlan szükség van arra, hogy ebben a munkában dolgozóink is részt vegyenek, új, népi értelmiségieink segítséget nyújthatnak ebben a munkában. A gyűjtési tevékenységben részt vehetnek falusi kultúrotthonaink vezetői, tanítóink, a falusi kultúracsoportok tagjai valamennyien. Számításba kell ugyanis vennünk azt a körülményt, hogy a Folklór Intézet gyűjtői csak rövid időt tölthetnek egy-egy községben. Azoknak áll módjukban megszakítás nélkül figyelni a népművészek életét, akik állandóan a nép körében élnek. Minden népszokás, minden ünnep leírásával elősegíthetik a népművészet hagyományainak megismerését és feltárását. Falusi kultúréletünk vezetői ugyanakkor szüntelenül figyelemmel kísérhetik a falu életének minden új megnyilvánulását is. Minden új vers, minden új szólásforma értéket jelent. Észrevételeikkel is nagy szolgálatot tehetnek a népművészet ügyének. Elősegíthetik a gyűjtők munkáját azzal is, ha leírják a meséket, gyűjtik a dalokat, vagy a szövegeket, a falura érkező gyűjtőknek megadják az ismert helyi népművészek adatait, így kapcsolódhatnak be dolgozóink a Folklór Intézet munkájába, így segíthetik elő új, szocialista tartalmú nemzeti művésziünk fejlődését. SZEGŐ JÚLIA A kolozsvári Folklór Intézet munkájáról Irodalmunk egyes kérdései Malenkov elvtárs jelentésének fényénél (Folytatás az első oldalról) jégesideológia befolyását képviselő régi elemek leküzdésében jut kifejezésre. A beszámoló síkra szállít a merev és hivatalnoki, színtelen és felületes irodalmi kritikák ellen, amelyek néha még felbukkannak sajtónkban s az irodalombírálatnak az új írókáderek nevelése terén mutatkozó hiányosságai ellen. Kétségtelen, hogy az irodalmunkban és irodalmi bírálatunkban mutatkozó hibákért és hiányosságokért az Írószövetség is felelős. Az ideológiai munka az Írószövetség keretein belül nem elég szervezett, az irodalmi osztályokban folyó tevékenység nem kielégítő, a megbeszélések nem folynak mindig kombatív, bírálati és önbírálati szellemben. Az Írószövetségben még nem alakult ki egységes közvélemény, amely elvszerűen küzdené le egyes íróknak az alkotással szembeni felelőtlen magatartását, nem bírálják azokat, akik megfeledkeznek közösségi feladataikról, megtűrik még a felfuvalkodottságot és nemtörődömséget. Befejező részében a beszámoló hangsúlyozta, az irodalmunkra háruló felelősségteljes feladatokat a dolgozók kommunista nevelése terén. Ahhoz, hogy magasabb színvonalba emeljük alkotó tevékenységünket, mélyebben kell ismernünk az életet, állandóan tanulmányoznunk kell a marxizmusleninizmus klasszikusait, tökéletesítenünk kell művészi, mesterségbeli tudásunkat. Elő kell segítenünk a vélemények harcát a kozmopolita, formalista megnyilvánulások kiirtása, a sematizmus, a színvonaltalanság, a felületes munka leküzdése érdekében. Állítsuk alkotásaink középpontjába a szocializmus építésének nagyszerű hősét, akitől a dolgozók milliói tanulhatnak. Harcoljunk azért, hogy mi magunk is rendelkezzünk az élenjáró dolgozók jellemvonásaival s így megfelelő színvonalon tudjuk ábrázolni a valóság hősét. J. V. Sztálin A marxizmus és a nyelvtudomány kérdései című munkája nyomán tevékeny viták indultak minden tudomány, így a kémia területén is. 1951-ben tartották meg a Szovjetunió Tudományos Akadémiáján a kémiai szerkezetelmélettel kapcsolatos öszszövetségi tanácskozást,amelynek eredményeképpen Butlerov szerkezet-elmélete alapján, a szovjet tudósok megcáfolták a szubjektív idealista, mechanisztikus „rezonancia-mezoméria elméletét“. A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban című művében Sztálin elvtárs nyomatékosan hangsúlyozta a természet és társadalom törvényeinek objektív jellegét s ezzel újabb hatékony fegyvert adott a tudósok kezébe a szubjektív idealizmus megcáfolására. Ezt a fegyvert használták hazánk tudósai is a B.N.K- Akadémiájának nemrég lezajlott rendkívüli ülésszakán, ahol többek között a kémiában megnyilvánuló szubjektív idealizmus, a „rezonancia-mezoméria elmélet“ hazai képviselőit is megbírálták. A bíráló C. I. Neniţescu akadémikus, régebbi munkáiban (például Tratat elementar de chimie organică, 1947) maga is híve volt a „rezonancia-mezoméria“ tudománytalan „elméletének“, de a szovjet tudomány ideológiai segítségével, Sztálin elvtárs munkáira és a butlerovi szerkezet-elméletre támaszkodva, megbírálta saját, korábbi hibás álláspontját. A. M. Butlerov szerkezet-elmélete több, mint kilencven éves múltra tekint vissza. A vegyületek szerkezetének kérdése már a XIX. század első felében felmerült: ekkor fedezték fel az első olyan vegyületeket, amelyek, bár azonos összetételűek, fizikai és kémiaitulajdonságaikban mégis különböznek. Ez a jelenség — az izoméria — csak úgy magyarázható, hogy a vegyületek tulajdonságait összetételük mellett a szerkezetük, az atomok egymáshoz való kapcsolódása szabja meg. Ez a felfedezés szükségessé tette a kémia elméletének továbbfejlesztését. Szükségessé vált egy olyan elmélet kidolgozása, amely útmutatásul szolgál a molekulák valóságos szerkezetének felderítésében, ami lehetővé teszi a felderített molekula-szerkezetek értelmezését és ábrázolását, a szerkezeti képletek felírását, amelyek nemcsak a molekulákat alkotó atomok minőségét és mennyiségét, hanem azoknak kapcsolódását istükrözik. A század közepéig felgyülemlett tapasztalati és kísérleti anyag nemcsak szükségessé, de lehetővé is tette ezen elméletkialakítását. A kémiának ezt a korszakát igen jól jellemzi Engels, amikor a XIX. század közepetájának természettudományáról a következőket állapítja meg: .. még mindig annak a heves forrongásnak a folyamatában volt, amely csak az utóbbi tizenöt esztendőben jutott tisztázó, viszonylagos befejezéshez; az ismeretek új anyaga eddig hallatlan méretekben halmozódott fel, de csak a legutóbbi időben volt lehetséges összefüggést teremteni köztük és ezzel az egymást rohamosan követő felfedezések zűrzavarát rendbeszedni“. Akémiai felfedezések zűrzavarának rendbeszedését A. M. Butlerov, a kazáni egyetem jeles tanára, a két kitűnő kazáni vegytantudós: N. N. Zinyin és K. Klausz tanítványa végezte el. Ő a szerzője annak a szerkezet-elméletnek, amely ma is irányt mutató a vegyészek számára és a szerves kémia megingathatatlan alapja. A. M. Butlerov elmélete abban a küzdelemben kristályosodott ki, melyetaz ekkor még uralkodó, de már elavult Gerhardt—Laurent-féle típuselmélettel vívott. A típuselmélet haladást jelentett a Berselius-féle dualisztikus elmélette szemben, de számos olyan fogyatékossága volt, amelyek a XIX. század közepetáján már gátolták a kémia tudományának az ipar által követelt fejlődését. A típuselmélet mit sem tudott mondani az atomok molekulán belüli kölcsönhatásáról, pedig a valóság világosértelmezése és ábrázolása —, amintazt A. M. Butlerow kifejezi — csak akkor vált lehetővé, amikor a gondolkodás az egyedi atomok kölcsönhatásáig hatolt, vagyisamikor megszületett a szerkezetelmélet. A szerkezetelmélet tudományos előfeltételeimár a század közepetáján kialakulnak: Kekulé és Keibe felállítják a szén négy vegyértékűségének tételét (1857) megszületik a szénatomok láncszerű kapcsolódásáról szóló cooperi feltevés és nagymennyiségű kísérleti anyag, halmozódik fel. Kekulé azonban az általa felállított tételből nem mert forradalmi következtetést levonni,, nem jutott el a szerkezetelméletig. A német orvosok éstermészetvizsgálók 1861 szeptemberében tartott vándorgyűlésen Kekulé még a típuselmélet híve. Ugyanezen a vándorgyűlésen, két nappal Kekulé felszólalása, előtt (szeptember 14) A. M. Butlerov kifejti szerkezetelmélete alapjait, Az anyagok kémiai szerkezete című dolgozatában. Elméletét, bár akkor nem vesznek róla tudomást, saját tanítványai és számos más tudós eredménye igazolja. A szerkezetelmélet tehát győzött. Esetekor megindul az a küzdelem, amellyel a nyugati, tudósok, főképpen a „túltengő nemzeti érzületű“ német burzsoá tudománytörténészek békülőnek akarják, megszerezni a szerkezetelmélet prioritását. E küzdelemben a nyugati tudomány egyes művelői távolról sem válogatják meg eszközeiket. A. M. Butlerovot meggátolják abban, hogy nyilvánosan kifejtse nézeteit, a mestere védelmére kelő V. V. Markovnyikov cikkét megcsonkítva, egy másodrangú folyóiratban, közük, stb. Igazán, teljes nagyságában, csak a nagy D. I. Mendelejev tudja értékelni Butlerovot: „A. M. Butlerov egyike a kiváló orosz tudósoknak. Mind tudományos képzettségét, mind munkája eredetiségét tekintve, orosz. Hírneves akadémikusunk, N. N. Zinyin tanítványa lévén, nem idegen földön lett kémikussá, hanem hazánkban, ahol önálló iskolát fejleszt ki. A. M. Butlerov tudományos munkái nem jelentikelődei munkásságának folytatását, nem azok eszméit fejleszti tovább, hanem Butlerov eredeti elgondolásai. Butlerovnak iskolája, irányzata van a kémiában.“ A Butlerov által feltárt szerkezetelmélet mind tudományos, mind filozófiai szempontból rendkívül értékes. Ennek igazolására tekintsük át röviden A. M. Butlerov szerkezetelméleti téziseit: „Abból a gondolatból kiindulva, — írja Az anyagok kémiai szerkezetéről című munkájában — hogy minden kémiai atom, mely atest alkatrészét képezi, résztveszaz utóbbi kialakításában és megfelelő, meghatározott nagyságút kémiai erővel (affinitással) hat, kémiaszerkezetnek ezen erő hatásának eloszlását nevezem, melynek következtében a kémiai atomok közvetlenül hatva egymásra, kémiai részecskévé (molekulává S. E.) egyesülnek.“ . A kémiai szerkezet fogalmát így meghatározva azt is kifejezésre juttatja, hogy a molekula nem egyszerű halmaza a különböző atomoknak, hanem azoknak állandó kölcsönhatásábólalakult ki, új, minőségi jellemzővel: a molekulaszerkezettel. „Az összetett részecskék kémiai természetét az elemi alkotórészek természete határozza meg, azok menynyisége és kémiai kapcsolódási szerkezete." Tehát e megállapítás szerint — amelyet Butleroyrére törvénynek nevezhetünk — a molekula tulajdonságai, elemi összetétele és szerkezete közt egyértelmű összefüggés áll fent. Ezért ha kísérletileg megvizsgáljuk egy vegyület tulajdonságait s megállapítjuk elemi összetételét, abból molekulái szerkezetére következtethetünk. A megismert szerkezetet egyetlen szerkezeti képlettel fejezhetjük ki, amely hitelesen visszatükrözi a molekulán belüli atomok egymás közti valóságos viszonyát és a köztük fellépő kötések erősségét. Ezek a tételek minden kétséget kizáróan igazolják A. M. Butlerov elméletének mélységesen materialista alapjait. Az anyagi világ objektivitásába és megismerhetőségébe vetett meggyőződését bizonyítja a következő megállapítása is: „Nemcsak jogunk, de kötelességünk is részecskékről ás atomokról, valamint a köztük meglévő kapcsolatokról beszélni, mint olyasvalamiről, ami léttel bír, és bizonyosak kell, hogy legyünk abban, hogy gondolatainknak valóságos alapjuk van.“ Mit mond és milyen ismeretelméleti következtetésekre jut ezzel szemben a nyugati tudománya molekulák szerkezetének kérdésében? A „szerkezetelmélet atyja“, ahogyan a polgári tudománytörténészek A. Kekulét nevezik, tagadja a szerkezet megismerhetőségét és képletekben való kifejezhetőségét. „Semilyen esetben nem fejezhetik ki (a képletek S. E.) a szerkezetet, vagyis az atomok elhelyezkedését a létező vegyületekben.“ A szerkezeti képlet, fejtegeti tovább Kamné, csak arra adhat felvilágosítást, hogy bizonyos esetekben milyen módon reagál a vegyület. Keibe, egy másik német vegyész pedig határozottan kijelenti, hogy a molekulák szerkezetét a vegyészek sohasem fogják megismerni. Már ennyi is világosan igazolja, hogy ezen „elméleti megfontolások“ az agnoszticizmus terméketlen talaján nyugszanak, hogy ezen esetben nem is beszélhetünk igazi szerkezetelméletről, hiszen a fent említett tudósok tagadják a szerkezet megismerhetőségét. Az ilyen „elméletek“ lényege nyilvánvalóan abból a tényből következik, hogy szülőhazájuk az a Németország, amelyet a burzsoázia és a feudalizmus egyezkedése jellemzett, ahol az egyetemek és tudományos körök Kant idealista tételeit és általában az idealizmus ■eszméit vallották. Mi más Kekulé elmélete, mint kémia-elméleti változata annak a kanti felfogásnak, amely kettészakítja a világot: ismereteink számára hozzáférhető tüneményekre (reakciókra) és megismerhetetlen, magukban való dolgokra (molekulákra). Ezzel ellentétben Butlerov elméletének hazája az 1860 körüli Oroszország, a forradalmi demokraták, a materialista bölcselők, a Csernisevszkijek és Dobroljubovok Oroszországa. A szerves kémiának, főképpen a szerves szintézisek kémiájának a századforduló körül megindult hatalmas fejlődése — amely nagy mértékben köszönhető az orosz vegyészek, Butlerovtanítványai s főképpen V. V. Markovnyikov elméleti hozzájárulásának — világosan igazolta s megerősítette Butlerov szerkezetelméletének helyességét. Felmerültek azonban olyan kérdések is (a sztereokémia megállapításai, a benzol szerkezetének magyarázata), melyek — amint azt A. M. Butlerov előre látta, — az elmélet továbbfejlesztését igényelték: „Mint minden elméletben, természetesen itt is vannak fogyatékosságok és tökéletlenségek — olyan tényekkel is találkozunk, melyek nem felelnek meg szigorúan a kémiai szerkezet fogalmának. Magától értetődik, hogy éppen ilyen tények szaporodását kell kívánnunk; azok a tények, melyeket a meglévő elméletek nem magyaráznak meg, a legértékesebbek a tudomány számára, kidolgozásuktól kell elsősorban várnunk a tudomány fejlődését a legközelebbi időkben. A kémiai ismeretek bővülésével valóban sok olyan kérdés adódott (pl. az atomok közt fellépő bizonyos „kötés“-fajták értelmezése), melyek a szerkezetelmélet addigi megállapításaival nem voltak kielégítően megmagyarázhatók. Ezeknek a kérdéseknek a megoldására egyes burzsoá tudósok, élükön az amerikai Faulinggal és az angol Ingriddal, egyoldalú kvantummechanikai megfontolásokból kiindulva, egy szubjektív idealista, mechanisztikus elméletet dolgoztak ki, az úgynevezett „rezonancia-mezoméria elméletet". A Szovjetunió Tudományos Akadémiája említett tanácskozásán a butlerovi szerkezetelméletre támaszkodva megsemmisítették ezt a tudománytalan elméletet és kemény bírálatban részesültek azok a szovjet tudósok (J. K. Szirkin, M. E. Djatkina ésN. V. Volkenstein), akik figyelmen kívül hagyva a butlerovi megállapításokat, kritikátlanul magukévá tették s terjesztették a paulingi és ingoldi „elméleteket“. Mi a „rezonancia-mezoméria elmélet“ lényege? Kiindulva egyes, a valóságos tényeket megközelítő kvantummechanikai számításokból, formális matematikai műveletekkel elért eredményeknek konkrét fizikai értelmet tulajdonítva (anélkül hogy ezeknek kísérleti alapja lenne), minden molekulára nézve több fiktív „határszerkezetet“ állítanak fel, melyeknek semmi valóságos alapjuk nincs, és ezek „szuperponálásával" (egymásratevődésével) akarják kifejezni a molekula valóságos szerkezetét. „A határszerkezetek nem képviselnek valóságos kémiai egyedeket. Ezek a molekula szélső állapotait meghatározó fikciók“ — ahogyan C. I. Nenițescu írja idézett művében, — ahol egyetért azzal, „hogy a valóságos állapot a határszerkezetekkel kifejezett fiktív szélső állapotok közti közbeeső állapotot.“ Ahelyett, hogy a molekula valóságos szerkezetét tükrözték volna vissza elméletükben, a „rezonancia mezoméria elmélet“ hívei önkényesen kiagyalt „határszerkezetekkel“ végezték műveleteiket, s így rájuk is illik J. V. Sztálinnak az a megállapítása, hogy „lényegében a tudományt tagadják, a tudományt tagadva pedig tagadják mindenféle előrelátás lehetőségét“. A „rezonancia-mezoméria elmélet“, mivel nem veszi figyelembe a természet objektív törvényeit, hanem szubjektív idealizmuson alapszik, meddő és számtalan esetben képtelen megoldani a kémiai szerkezet kérdéseit. A „rezonancia-mezoméria elmélet“ spekulatív jellegét ez elmélet egyik híve, Wehland is megállapítja: „A rezonancia gondolata sokkal inkább spekulatív koncepció, mint bármely más fizikai elmélet. Nem fejezi ki a molekulák belső tulajdonságát, hanem a fizikus vagy a kémikus által saját kényelmére felfedezett módszer.“ Ezeket a „kényelmi módszereket“ a „gondolkodás ökonómiáját“ már hallottuk a machisták szájából, akiket Lenin ezen a téren is szétzúzott, amikor az általuk hirdetett elv szubjektív idealista lényegére rámutatott: „A gondolkodás ökonómiájának elve, ha tényleg ,megteszik az ismeretelmélet alapjává“, semmi egyébre, mint szubjektív idealizmusra, nem vezethet.“ A „rezonancia mezoméria elméletének“ másik fő hibája az, hogy mechanisztikusan tárgyalja a kémiai jelenségeket. Habár már A. M. Butlerov megállapítja, hogy a vegyi jelenségek az anyagnak egy minőségileg sajátos mozgásformáját képviselik, ezen „elmélet" hívei a kémiát teljes egészében a kvantummechanikára, sőt tovább menve,az alkalmazott matematikára akarják visszavezetni, mint például Eyring, Walter, Kimball. „A kvantummechanika a vegytan problémáit az alkalmazott matematika feladataira vezeti vissza.“ A dialektikus materializmusban járatlan kutatók képtelenek megérteni a mozgás formáinak minőségi különbségét. És miután „sikerült“ ,a valóságot a legegyszerűbb mechanikai mozgásegyenletekre visszavezetniük, mi sem könnyebb számukra, mint annak hangoztatása, hogy mivel a mozgásegyenletek csak a tudatunkban léteznek, a valóság is csak abban létezik. (!?!) A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának 1951-ben megtartott tanácskozása leleplezte s megcáfolta ezeket a szubjektív idealista, mechanikus elméleteket s egyúttal azt a feladatot állította a szovjet vegyészek elé, hogy a dialektikus materializmus alapján — amelyet J. V. Sztálin azóta ismét továbbfejlesztett, — a kvantummechanika és a modern fizika eredményeire támaszkodva, tovább fejlesszék A. M. Butlerov elméletét, mert éppen itt, a fizika és a kémia érintkezési pontjain várhatók a legnagyobb eredmények — mint ahogyan ezt már Engels is megállapította. A Román Népköztársaság Akadémiájának J. V. Sztálin legutolsó munkájának szentelt rendkívüli tudományos ülésszaka termékenyítőleg kell, hogy hasson arra az elméleti kérdéseket tisztázó folyamatra is, amely vegyészeink közt indult meg a szovjet tudósok fent említett tanácskozása nyomán. Noha vegyészeink munkájuk során számos jelentős gyakorlati eredményt értek el, azoknak elméleti általánosítása még hiányzik és megírásra várnak a Butlerov-féle elmélet alapján megszerkesztett alapos főiskolai tankönyvek. SALLÓ ERVIN HARC AZ IDEALIZMUS ELLEN A KÉMIÁBAN UTUNK