Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-11-01 / 41. szám

246 újat mondjak, vagy hogy a nálam használt módot a legjobbnak állítsam, mi abból áll , hogy a lőtt vadat elejtése után minél előbb ki kell zsigerelni, s aztán alkalmas jégveremben 24 vagy még jobb 48 óráig pihenni hagyni, s csak ezután kell — a napsugarak ellen védve — szállításra adni. Illy kezelés mellett a vadhúst, melegebb időben is, a megromlás veszélye nélkül egész napi, sőt két napi útra is el lehet küldeni. — Ha ellenben a vad — elejtetése után csak több óra múlva töretik fel — úgy annak húsa nézetem szerint — melegebb időszakban — elszállításra teljesen alkalmatlan. Az erdőből. Levés Szept. n Szarvas idény 1871-ben a munkácsi uradalomban. . .. hány ágas a szarvas sulya napja. A vadász szarvas feltörve 21. Gr. Schönborn 6 ágas 225 font 21. Gr. Schönborn 12-ágas 412 „ 21. Gr. Chorinsky 12-ágas 37G „ páratlan 23. Gr. Schönborn 18-ágas 425 „ 23. Gr. Schönborn 14-ágas 366 „ 23. Gr. Chorinsky 16-ágas 415 „ 23. Gr. Hoyos J. 14-ágas 412,egész 520 f. 26. Gr. Hoyos J. 12-ágas 408 font 28. Gr. Schönborn 16-ágas 376 „ 30. Gr. Hoyos M. 12-ágas 325 „ S. E. gr. Vadásztáska, Vadmacskák. A mult évek egyik téli reggelén, puskásán sebemmel együtt 13. barátom szomszédos erdőségébe indultam. Odaérve, kérdezősködtem az erdőkerülőtől : mi újság, s nem észlelt-e az utóbbi időben vadmacskanyomokat. Látott volna úgymond, de nem meri egész biztossággal állítani, hogy vadmacska vagy rókától származtak-e, mert a fagyott havon nem vehette ki tisztán a nyomokat. Hitam azután, hogy kisérjen el, s hozza magával borzebeit is a „bozótba," a rókák e legkedvesb rejthelyére ; s miután a keményre fagyott havon még látható régi csapás miatt a nyomozás sikerre nem vezetett volna, azt tanácsoltam, mennyünk mindketten, egymástól vagy 100 lépésnyire a szálasban lassan, a bozót felé s vigyázzunk, nem láthatnánk-e macskanyomokat ; a ki először látna illyesmit, az a másikat csendes füttyel hivja. Még nem soká kerestünk, midőn ollyan nyomokra akadtam, mellyeket nagy vadmacskáénak ismertem fel ; oda füttyentettem a kerülőt, ki igazolta is ebbeli véleményemet. Erre meghagytam neki, hogy várjon ott a nyomon ebeivel egy félóráig, mig én — a szél miatt — kerülőn át a bozót túlsó felére megyek, s egy ott elvezető régi róka-forgóra elállok, azután pedig kezdje meg zikzákban s vigyázva a hajtást, nehogy a practicus macska valahol elmaradjon. Puskám egyik csöve erősebb göbecsre, a bal pedig szokásosan golyóra volt töltve ; ezt is göbecscsel cserélni fel, szükségtelennek látszott, mert leshelyemről — a szűk útba — csak egy lövést tehettem , annál inkább kellett azonban szemfüleskednem, hogy ha a macska csakugyan jön, el ne szalajtsam. Már jó negyedóráig állhattam leshelyemen, midőn a kerülő két tacskója hangoztatni kezdett ; úgy tetszett azonban, mintha mindinkább távoznának. Egyszerre valami nagyon lágy szökelles forma érinti fülemet, s amint balra pillantok, hát ott szökdel vagy 60 lépésnyire egy derék vadmacska az úton keresztül. Éppen csak annyi időm volt, hogy egy kapóralövést tehettem rá, amint fele testtel már a bozótban eltűnt. A lövés helyére sietve, a macskát ugyan nem, de sebvérét találtam, s azt is kivettem csakhamar, hogy hátulsó lábát lőttem le. Junót tehát -mellynek mindig nagy passiója volt a dúvadra — a pórázról elbocsátva, nyomára uszítottam ; fel is vette mindjárt a szimatot, s kevés idő múlva már „megállt"-ra csaholt. Odasietve, derék ebemet egy vén tölgy alatt pillantottam meg, a macskára ugatva, melly az ágak közül pillantgatott le reánk- Fegyverem emelésekor nagy gyorsasággal kezdett a fa sudarára felmenekülni, de útközben már golyóm érte. Laptulajdonosok , szerkesztők. A tiz-ágas. Arra már nem emlékszem tisztán , mellyik év telén volt, hogy a d . . .i kir. erdész egy legényét küldte hozzám az izenettel, miszerint pagonyjában egy derék szarvas nyomaira akadt ; még az nap induljak hát, vigyem magammal derék vérebemet és segítsem a szarvast tökéletesen becsapázni, mi a pompás frisshavon valószínűleg könnyen megy. Azonnal összeszedelőzködtem hát, fegyveremet a fogasról vállamra akasztottam , és Junómtól követve, melly örömében majd a bőréből ugrott ki, nagy reménnyel megindultam a württembergi határ felé. — Az erdész, ki vadászszenvedélyemet ismervén, jövetelemet biztosnak tartotta, elém jött egy darabig, s mire esteledett, elértük a dernachi vadászlakot, hol, mint mindig, vendégszeretettel fogadtak. A jó estebéd után, mi a hosszas gyaloglás gerjesztette étvágyra igen izlett, s pár palaczk almabor elköltése , s pipaszó mellett megbeszéltük még a másnapi teendőket, s hogy a szomszéd erdősegédet magunkkal visszük ; azután pedig idején lenyugodtunk. Másnap jókor, még csillagfénynél, már a hegyek közt voltunk, azon táj felé iparkodván, hol a szarvas nyomát észlelték, s erős gyaloglás után, délig a szarvast tisztán be is csapázták. Ekkor az erdész legelébb is a segédet állította el, azután engemet, maga pedig a csapát követte. Egyedül maradva, állásomat kezdtem szemügyre venni, melly a keskeny lenyilás miatt ugyan nem igen tetszett, de miután fő forgóhelye volt a vadnak, csak megnyugodtam s vártam az eseményeket , mellyek jöni fognak. Nem sok idő múlva hallok egy távoli lövést, majd egy közelebbit ! Kissé kedvetlenül sőt irigységgel — amazok valamellyikének szerencséjére gondolva — fogom a puskát készre — midőn megelevenedik az erdő, s hallom a szarvas döngölését ; erre bennem is megelevenedik a vér, s ollyan riadót ver a sziv, — akár egy dobos katona ; — a szűk uton pedig feltűnik egy pillanatra átszöktében egy derék tizágas, akkora mint egy paripa, teljes vágtatásban! Rátüzelek és — elhibázom ! Meglehetős ideig tartott, mig az erdész és a segéd hozzám jöttek, mert mindenik sokáig vizsgálgatta a lövéshelyét, hogy sebvért vagy hullatott szőrmét találjon, de hiába. A mint elbeszéléseikből kitűnt, az erdész egész lőközelségre meglopta már a szarvast, melly lenyugodtt volt, midőn az neszt fogván, csülökre kapott s eldöngölt, az erdész pedig utánna pörkölt. Erre a szarvas a segédre ötlött ki rézsentes irányban, ugy hogy csak keszeglövést tehetett rá , mire az egy félkört futva a hajtásban — engem is megörvendeztetett látogatásával. Én csak a öles szélességű fasorban lőhettem rá, mellyen át a szarvas váratlanul éppen nagy szökkenést tevén — alálőttem , különben golyómnak — melyet egy fatörzsben közönséges magasságban találtam meg — érnie kellett volna őt. A lövések hangja a szomszéd erdészt is átcsalta hozzánk, s együtt mentünk a szarvas csapáján. A harmadik hajtásban agancsárunk ismét lenyugodott. Az erdész elállított bennünket, maga pedig ismét a csapán ment tovább. Nem sokára hangzott a szomszéd erdész fegyvere, s midőn hozzá értünk, kisült , hogy ő is elhibázta a szarvast ! Ott álltunk már most mint a négyen, s valami idegen mulathatott volna desperált kinézésünkön. Az erdész szerette volna könnyedén venni a dolgot s mosolyogni, hanem ez ollyan savanyú mosolygás volt, mellytől az édestej összefutott volna, a segéd mintha elvesztette volna a szavát ; a szomszéd erdész egyre csak a fejét csóválta, — azonban legdesperatusabban hogy én néztem volna ki. Szarvast hibázni ugyan nem valami nagy virtus. Felelős szerk. : Keve Jószef. Nyomatott az „Athenaeum" nyomdájában. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. NOVEMBER 1. 1871. s azonnal lefordulva hullott le, éppen vizslám elébe. Gyönyörű egy példány volt s kitömettük. — Tizennégy nappal később erre vadászván — még egyet lőttem. A borz-tacskók ugyanis nem messze tőlem a bozótban „megállt"-ra hangoztattak, s odamenve, nagy örömömre egy vadmacskát pillantottam meg egyik fán s szerencsésen le is lőttem. Ez azonban gyengébb példány volt. Amint hallottam, a mult télen a württembergi erdőségekben vagy 6—7 vadmacskát ejtettek még el, de ha meggondoljuk, hogy az erdész kitűnő, a segéd középszerű, a szomszéd jó lövész volt, s magam se utolsó a golyósfegyver kezelésben, s hogy mindanynyian egyugyanazon szarvasra lőttünk, bár a hegyes erdőben távol egymástól, s hogy mind a négyen hibáztak — úgy még is csak fura dolog volt leiz ez, s nem hiába lógáztuk fejünket. Egyedül az erdész vigasztalhatta magát, hogy olly találólag állított el bennünket. (Jdzg.)• Vegyes, Felsége számára, mint halljuk, a monostori duna-szigetet bérelték ki vadászatra, hol fácrányost telepitnének. A mult számunkban említett retyezáti zergevadászaton, mint utólag biztosan értesülünk, csakugyan 2 zerge ejtetett csak , mindkettőt 13. B.T. lőtte. A hires görgényi vadászterület kibérlésére vadásztársulat alakul a Királyhágón tuli részekben. A kéthelyi falka eddig már, mint halljuk, legtöbb halfalit csinált, 14 tapsival számlálván be. A kazsui falka novétől fogva hetenként 3-szor vadász nyúlra. A galgavölgyi agarász-egylet a Hubertus napján tartandó dij-agarászat után ligeti versenyt is fog tartani, kettős és négyes fogatokkal, a hatvani vasúttól az aszódi, úgynevezett tremis utig. Tét 5 frt. Szarvas-agancsok a kőkorszakból. A szabolcsmegyei régészeti egylet gyűjteményébe — mint azt b. Vécsey József közleményéből az „Archeol. Közl." 1871. 8. számában olvassuk : Somogyi Rezső ur kisvárdai gyógyszerész szívességéből — ki azokat az ajaki rétségen ásatta : — több régiség között „3 darab szarvas-agancs eszköz is került, köztük egyik kitűnő nagyságú , továbbá két igen szép és ép koponya, egy kő vésű, kőeszközök köszörülésére használt 2 db márgapala kődarab, választékosan ékesített cserépedények, és végre — ami eddig csak egy példány volt ) a múzeumban (dr. Tauscher Gyula ercsi orvos szívességéből) — egy ökörhumerusból készült korcsolya" stb. — Elhagyva még a sok, „ugyanazon korszakból" felsorolt obsidian nyílhegyek, kés- és fürész-pengék felsorolását, még csak azt említjük meg, hogy b. Vécsey kérdést tevén, váljon a koponyák meghatározására — vannak-e szakférfiúak ? az „Arehed. Közi." szerkesztője erre dr. Margó Tivadar, Báthory Nándor és Wissinger úr muzeumi segédőrt ajánlotta, s igy talán hallani fogunk róla, miféle nemzet fiai lehettek azok , kik a kőkorszakban — a mai nap csak vizi vadászatairól hires „Rétségen" — szarvasra vadásztak.— Óhajtandó volna, ha szabolcsi vadászuraink közt találkoznának , kik az archeológiával foglalkoznak, s kik a fővad agancstanában eléggé jártasok, hogy ez „agancsok" meghatározásáról is hallhatnánk. A budai lövöldében mult vasárnap volt az utolsó ez évi lövöldözés és pedig az úgynevezett „libalövés." A résztvett 41 lövész (köztük sok pesti) egészben 3756 lövést tett Lőttek 7 szeget, 31 négyest, 303 hármast, miért a nyertesek részint libákat és kacsákat in natura, részint azok megállapított értékét pénzben kapták. A kiemelt lövéseken kívül létetett 1965 körlövés, 582 kettes és 801 egyes. Egy a b no rmais és egy kövüli őz-agancs — még a májusi kiállításról — maradt szerkesztőségünkben, mi ezennel tulajdonosának tudomásul szolgálhat. Igazítás. Lapunk múlt számában a „Teremtsünk Pesten biztos piaczot országos lótenyésztésünk számára" czimű értekezés egyik passusában ez a kifejezés „indolentia" — nem a szerző tollából származik, mit kívánatra ezennel constatálunk. Szerk. Az „orsz. lóteny. egylet gyűlésének" és a „baden-badeni emlékeknek" folytatását jövő számainkban adjuk. Helyiség változtatás. DULCZ ANTAL, szíj- és nyereg-gyártó uri-utcza 7. szám alatti üzlete folyó 1871. évi november 1-től kezdve a pesti hazai első takarékpénztár egyetem-utcza 2-ik számú palotájába ment át. Szerkesztő-társ . Sárkány Ján. Fer.