Magyar Vadászujság - Vadászujság, 1941 (41. évfolyam, 1-36. szám)

1941-01-05 / 1. szám

MAGYAR VADÁSZ ÚJSÁG 3 lalmas hüllőnek teljesen a hatalmában vagyok, halálos öle­lésének a védekezés vagy menekülés minden reménye nél­kül ki vagyok szolgáltatva. Egyszer odáig ragadott a képzelődés hatalmas ereje, hogy azt hittem, már-már hozzám csúszott az óriáskígyó és megtámadott. Szinte fizikai fájdalmat éreztem. Mintha rám­vetette volna magát a hosszú, vastag, eleven kötél, szorí­tani kezdené testemet, mint valami eltéphetetlen, kegyetlen szíj és amint testemen feljebb csúszott a rettentő szorítás, a hideg kígyótest jeges szorítása a nyakamra fonódik s kegyetlen acélgyűrűi fojtogatni kezdenek . . . Annyira elevenen elképzeltem ezt az ijesztő küzdelmet, hogy izzadni kezdtem a viaskodás fáradalmai miatt, majd­nem felüvöltöttem a borzalomtól és kétségbeesett igyekvés­­sel emelkedtem lábujjhegyre, hogy csak minél messzebbre kerülhessek a rémtől. .. Közben múlt az idő. Bent a kis ólban ketten voltunk foglyok: a telezabált óriáskígyó és én, aki gúnyos véletlen folytán kerültem a kutyaszorítóba, mint valami verembe. Meg sem mertem moccanni. Csak álltam az alacsony ól deszkafala mellett és hozzá lapulva, valósággal belepré­seltem magamat a kemény anyagba, hogy minél kevésb­é vegyen észre a veszedelmes féreg. A hátamban már görcsös fájások nyilaltak, a lábaim sajogtak, a szemeim karikát hánytak a túlerőltetéstől. A trópusi éjszaka pedig kezdett már lehűlni s a hirtelen beáramló dermesztő hideg alatto­mosan ostromolta izzadt testemet. Kívülről vadkávéják édes, vaníliaillathoz hasonló sza­gát hozta el a légáramlat, ami azt jelentette, hogy közele­dik a hajnal. Halk szellős suhogás szű­reml­et be az ólba s nemsokára megharsant az első madarak elnyújtott, bátorta­lan éneke. Kezdett lassan világosodni. De az ólban még sötét volt, az óriáskígyóból nem látszott semmi, bárhogyan eről­­tettem is a szemeimet. Ekkor hirtelen határozott lépések döngtek fel odakünn. Valaki az ólhoz lépett. Félrelökte a reteszt és kitárta az ajtót. Szabad voltam . . . Gyorsan kiugrottam az ólból. Azután visszanéztem. Az óriáskígyó ott feküdt a sarokban, ahol az este, moz­dulatlanul, tehetetlenül, szinte halottam A kiadós csirke­­vacsora után még mindig édesdeden, kábultan aludt. . . Széljegyzetek a 746.837/1940. F. Ii­. számú rendelethez. Irta : Újhelyi Kornél vadászati tudósító. A legutóbb megjelent nyúlvadászatot betiltó rendelettel kapcsolatban óhajtok néhány megjegyzést tenni, úgy is, mint területtulajdonos, úgy is, mint vadászati tudósító. Amennyire helyeselte az ország igazvadász közönsége a korábban megjelent korlátozó intézkedéseket, annyira hely­teleníti ezt, a most ötletszerűleg kiadottat. Ugyanis ha az ország nyúlállománya olyan siralmas, hogy ahhoz nyúlni nem szabad, akkor kár volt egyáltalán engedélyt adni, mert ez a hétnapos megszorítás csak egy csepp víz a tengerbe. Viszont nagyon kellemetlenül érinti azokat a szerencsés, helyesebben gondos vadászokat, akiknek éppen az áldozatot nem kímélő munkájuk után lehető lett volna ebben a szép téli időszak­ban területükön egy kis szórakozáshoz jutni. De ha már elfogadhatónak vehetjük ezt az intézkedést a területbérlők­kel szemben, éppen annyira nem helyeselhetjük a magán­­terü­let-tulajdonosok szempontjából. Mert hiszen ezeknek 95%-a mindent elkövet és elkövetett, hogy vadállományát a múlt évi szörnyű pusztulásból átmentse, ami a fogoly kivé­telével jórészt sikerült is. Ezek tehát rendeletek nélkül is tudják, mit kell cselekedniük — éppen a saját érdekükben. De hiszen, hogy hangot adok, ez nem annyira ennek a rende­letnek szól, mert végeredményben nem árt, hanem eszembe jut az az anomália, hogy míg most ezzel a rendelettel a legi­tim úton saját vadját vadászó vadász kezét megkötik, ugyan­akkor az illegitim módon vadhoz jutók tömege, úgy mint eddig, ezután is szabadon garázdálkodhatik. Nem a vadá­szoktól, sem a kemény téltől kell itt a vadállományt védeni és oltalmazni, hanem a különféle kétlábú és négylábú raga­dozóktól! Kérdem, hogy ugyanakkor, mikor ezt a rendeletet kiadták, ment-e az illetékes hatóságokhoz szigorú utasítás, hogy a csendőrség a legszigorúbb módon ellenőrizze és jár­jon el a vadorzókkal szemben, akik éppen az enyhe bünte­tések és közkegyelmi intézkedések folytán jobban grasszál­­nak, mint valaha. No meg az adó nélkül vagy legjobb eset­ben két pengővel „kitüntetett“ farkaskutyák és egyéb kuva­szok tömegei. Ebben van a vadvédelem és a vadállomány megmentésének gyökere, nem pedig a hétnapos vadászati korlátozásban. A tavalyi nagy vadpusztulásnak sem a nagy hó és nagy hideg volt a fő oka, hanem az embertelen vadpusztító falusi lakosság. Ez így lesz most is, ha erélyesen és ténylegesen nem teszik meg a szükséges intézkedéseket. Mert mi, szegéni polgárok vajmi keveset tehetünk a felséges nép túlkapásai­val szemben; az a helyzet ugyanis, hogy mai napság mindent ennek a szemszögén keresztül bírálnak meg. Hangzatos, diva­tos, tetszetős szó lett ma a „nincstelen“, ami sok mindenre feljogosít. Sajnos és szomorú tapasztalatokat szerzünk erre vonatkozólag nap-nap után. Hogy ezek a dolgok ide fajultak és még mindig rosszabbak lesznek, annak a semmi vagy igen minimális büntetések az okai. Legyen szabad két esetet felhoznom, most történt. A szomszéd területen a vadőr kétszer fogta meg ugyanazt a személyt, amikor a hurokból a nyulat kivette, nem bü­ntet­­ték meg, mert azzal védekezett, hogy ő véletlenül bukkant rá a hurokban lévő nyúlra. A másik nem vadászati eset ugyan, de jellemző. Egy közeli erdőterületen a község lakosai 50—60-as csoportokban álltak neki és derékban irtották ki a növen­dékfákat. Az 1000 pengőre felbecsült kártételt 2 pengős pénzbüntetésekkel intézték el, amely aztán kegyelmezés út­ján elengedtetett. Mi sem természetesebb, hogy ebben az évben, már a hideg idő beállta előtt, láttak neki ennek a jól sikerült vállalkozásnak, csakhogy most már nem gyalog, hanem, hogy a munka sikeresebb legyen, ökrösszánokkal jöttek ki. A kerülőnek pedig gúnyolódva vágták a szeméhez, hogy menjen panaszra a sóhivatalhoz. Ilyen és ehhez ha­sonló esetek napirenden vannak. Természetes, ha ezek az állapotok tovább tartanak, illetve drákói szigorral meg nem fékeztetnek, nem nehéz megjósolni a jövendőt. Puskádat úgy akaszd válladra, mint a katonák; vízszin­tes helyzetben soha ne viseld! Kakasa, ravasza megakadhat egy galyban s a „véletlenül“ benne maradt töltény hátba­lövi előtted haladó fiadat, barátodat. LÜTTUADAT MINDEN MENNYISÉGBEN VASAROL • MMVM LÜTTUADKIVITELI SZÖVETKEZET A „HANGYA“ KÖTELÉKÉBEN. Feladási elme: Budafok, Gömbös Gyula-út 7. Telefon: 269-605 és 269-999. Győri telepe és Mítőháza: RÉVAY fillHLUS-ÚT 16. SZÁM. 1. ,) Lapengedélyszám : 20,422/1938. M. E. III. és 3976/1939. M. E. 1941 január 5.

Next