Valóság, 1977 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám - M. KISS SÁNDOR - VITÁNYI IVÁN: A magyar progresszió szétválása és egysége a két világháború között
M. KISS SÁNDOR-VITÁNYI IVÁN A magyar progresszió szétválása és egysége a két világháború között Az alábbi írás egy nagyobb mű előtanulmányaként született meg — ez indokolja sajátos kérdésfeltevését és válaszait. A tárgy, amivel a könyvben foglalkozunk, a szervezett egyetemi ellenállási diákmozgalom története, melyet sajnálatos módon eddig még egyáltalán nem tártak fel, dokumentumai is szinte hozzáférhetetlenek. Fontosságát aligha kell külön elemeznünk: nemcsak az ellenállási mozgalom teljesebb képéhez tartozik hozzá (bizonyítva a magyar értelmiség legjobbjainak demokratikus és antifasiszta kiállását), de nélküle a felszabadulás utáni évek demokratikus fellendülése sem érthető meg (az ifjúság politikai és kulturális mozgalmainak rendkívüli erejű feltörése például túl váratlannak tűnik). Az egyetemi ellenállás történetének első, krónikaszerű megfogalmazására ketten vállalkoztunk. Egyikünk személyes résztvevője volt a könyvben tárgyalt eseményeknek, másikunk akkortájt született, s ugyanazokat az eseményeket már történelemként ismerte meg, hogy aztán, már mint történész, éveket fordítson a vonatkozó adatok összegyűjtésére. Első célunk a hiteles krónika összeállítása (hiszen ez is hiányzott). Munkánk során azonban egyre jobban bebizonyosodott, hogy az egyetemista ellenállás eseménysorához a háttér egyes összefüggéseit is fel kell villantanunk. Igen sajátos jelenség például, hogy az 1944-ben politikailag igen sokszínű egyetemista társadalomból lényegében két szárny vállalta az aktív ellenállást (beleértve a fegyveres harcot): a kommunizmus, a marxizmus eszméjét vallók és a népi írók mozgalmát követők csoportjai. Még fontosabb, hogy a vezető szerepet egy olyan réteg vívta ki, amely voltaképpen egyesítette a kettőt: a népi mozgalomból jutott el a marxizmushoz és a kommunista párthoz, vagy már a marxizmus híveként ismerte fel a népi mozgalom jelentőségét. Bizonyára nem azért éppen ők váltak az egyetemista ellenállás motorjaivá, mert bátrabbak voltak a többinél (mondjuk az angolszász orientációt valló radikálisoknál vagy a horthysta talajon álló nacionalista németelleneseknél), hanem mert nekik volt koncepciójuk, mert ők tudtak egyértelmű feleletet adni az egyetemistákat érdeklő kérdésekre (a szocializmusra, a Szovjetunióhoz való viszonyra, a földreformra stb.), s mert ezért ők tudtak eleven kapcsolatokat kiépíteni. Voltaképpen arról volt szó, hogy az egyetemen is kiépüljön a népfrontszövetség. A népfront ugyanis nem pusztán azt jelenti, hogy valamiképpen, bármiképpen össze kell fogni minden fasizmussal szemben álló erőt, hanem hogy a kommunisták vezetésével kell összefogni. Ehhez a kommunistáknak mindenekelőtt olyan partnerekre (a ,,baloldali blokk” előzményére) volt szükségük, akik — ha vitatkoztak is — elismerték ezt a vezető szerepet. Az akkori egyetemista csoportok között (meglehet, szélesebb körben is, de ez most nem tartozik ránk) csak a népi mozgalom balszárnya vállalt ilyen szövetséget a kommunistákkal, minden más csoport csak időleges, taktikai jellegű paktumnak tekintette. Éppen ezért az egyetemista mozgalom vezető magjának ez a kibontakozása és megerősödése új oldalról bizonyítja a párt harcának erejét és igazságát. (Még akkor is — de ezt csak zárójelben tesszük hozzá —, ha egyes résztvevők életútja később másfelé kanyarodott; ez egyébként a mozgalom bármely más szárnyainak tagjaival is megeshetett s meg is esett.) 1944-ben —a háborús események, a felszabadító szovjet hadsereg közeledése folytán — rendkívül meggyorsult az egyetemi mozgalom belső fejlődése is. Megerősödött és egyre jobban megszerveződött a balszárny, s egyre több fiatalt vont magához, olyannyira, hogy 1944 végére voltaképpen minden fasizmusnak magát oda nem adó egyetemista balra fordult, balra nézett. Mégis súlyos hiba lenne s torz képet adna az egész fejlődésről, ha külön vizsgálnánk 1944 eseményeit s leválasztanánk előzményeiről. Azok a feltételek, amelyek között a balszárny került az egyetemi mozgalom középpontjába, 1944-ben valósultak meg, de évtizedek során érlelődtek. A most következő tanulmány az előzményekről szól. Új problémákatvet fel, sokat — ilyen formában — először. Azért mondjuk el mégis, mert úgy érezzük, jobb rajtuk közösen gondolkozni.