Valóság, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1981-07-01 / 7. szám - LUDASSY MÁRIA: Szabadság vagy egyenlőség? (Változatok a neoliberalizmusra, 1960-1980)
LUDASSY MÁRIA Szabadság vagy egyenlőség? A NEOUBERALIZMUSRa'^960—^980 A francia forradalom testvériség által egybefűzött jelszavait nem a polgári politikai filozófia legutóbbi két évtizedes fejlődése állította szembe egymással, az európai fejlődés — legalábbis az eszmetörténet tükrében — két évszázada e „vagy” vakvágányára futott, és a nem is annyira történelmi, mint gondolati kényszerpályák jóvoltából máig ott vesztegel. Amikor a fiziokraták híres laissez faire politikája gazdasági és gondolkodói dinamizmust hozott a régi rend megmerevedett világába, nem elsősoran a kiváltságos kasztok lába alatt ingott meg a talaj, hanem a legelesettebbek estek el a tradicionális társadalomszerkezet által ilyen vagy olyan formában biztosított létminimum előjogától; a főpapokat idegesíthette a Turgot minisztersége alatt szabadon szájaló enciklopédisták materializmusa, mindazonáltal materiális haszonélvezői voltak annak az eleddig példátlan inflációnak (gabonaár-emelkedésnek), mely a kizárólag kenyérrel élők számára csak éhínséget eredményezett. A liberális gazdaságpolitika, a fiziokraták kortárs bírálói ettől kezdve fordítva is bizonyítva látták az árukapcsolás jogosságát: nemcsak a konzervatív Linguet, hanem a kommunisztikus Mably is úgy vélte, hogy az állam által garantált létminimum fejében a személyes szabadságról és a gondolatszabadságról való lemondás a méltányos ár; nem egyszerűen primum mangere, deinde phosophare, hanem ha enni kaptunk, filozófálni már fölösleges. Az 1793-as esztendő még élesebben polarizálta a szabadság versus egyenlőség híveit: az alkotmány vitájában az Emberi jogok kétféle deklaráció-tervezete (a girondista Condorcet, a jakobinus Robespierre megfogalmazásában) igencsak eltér a „természetes szabadságjogok” nómenklatúrájában. Condorcet-nél természeti jog a tulajdon, mint a személyes szabadság alapvető alkotmányjogi garanciája. Robespierre-nél a politikai hatalom korlátozhatja a tulajdonnal való élés és visszaélés jogát, cserébe a megélhetéshez való jog (a munka vagy a létfeltételek állami biztosítása) bekerült az alkotmány bástyái mögé. Lényegében a mai viták is e téma variációi. Ekképpen a szabadelvű fejtegetések minden szépségének elismerése mellett változatlanul érvényes a szocialista jellegű kritika kétszáz éven át közhellyé koptatott, triviálisan igaz megjegyzése azt illetően, hogy szélsőséges gazdasági egyenlőségek mellett nemcsak egyenlő esélyekről, hanem egyenlő szabadságról is képmutatás beszélni. Annak, aki nyolcadmagával lakik egy nyolc négyzetméteres putriban, szónokolhatnak az életformák pluralitásának fennkölt eszményéről. Ám a szabadság rovására egyenlősítő elméletek és gyakorlatok vesztese sem csak a személyes szabadság (bár ez sem feltétlen szükséges vesztenivaló), hanem maga a meghivatkozott egyenlőség az igazi vesztes, mert a társadalom szükségképpen az egyenlősítők és az egyenlősítettek kasztjára oszlik, és folytatván a marxi parafrázist: ki egyenlősíti az egyenlősítőket? Szabadság egyenlőség nélkül: F. A. Hayek konzervatív liberalizmusa Kevés olyan kortársi politikai gondolkodó van, aki olyannyira konzekvensen ragaszkodnék a klasszikus liberalizmus minden elvéhez, és olyan következetesen elutasítaná az egyenlősítő elosztás minden princípiumát, mint Hayek The Constitution of Liberty című monumentális művében. Az állami beavatkozás — a legjámborabb szociálpolitikai intézkedések, az infláció vagy a munkanélküliség elleni központi fellépések, a legminimálisabb ár- és bérszabályozás esetében is — a Legfőbb Rossz megtestesítője Hayek szemében. Nemcsak azért, mert feltétlen híve Adam Smith híres „láthatatlan kéz”-elméletének, mely szerint a piaci mechanizmus az ellentétes egyéni érdekek harmonizálásának egyedüli