Valóság, 1982 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1982-07-01 / 7. szám - KÖNYVEKRŐL - Sárközy Tamás: A szocialista vállalatelmélet jogtudományi alapjaihoz (Lengyel László)
Sárközy Tamás: A szocialista vállalatelmélet jogtudományi alapjaihoz Sárközy Tamás egyike az elmúlt évtized vállalkozóinak. Személyes vállalkozását az teszi értékessé, hogy a maga jogtudományi eszközeivel (ezekkel a lezáró, célracionális eszközökkel) elsőként merészkedett be a közgazdaság mocsaras területeire. Új szemmel tekint a dolgokra. „Az éles pillantás nem pusztán abban igazolódik, hogy valamin átlát. Hanem éppannyira abban is, hogy nem lát mindent kristálytisztának. Mert éppenséggel nem minden olyannyira véglegesen tiszta, hanem olykor valami erjedést, alakulást tapasztalhatunk, s itt éppen az éles pillantás használhat.” (Ernst Bloch) És Sárközy a közgazdasági elméleteket és gyakorlatot megforgatva, valóban nem találhat kristálytiszta dolgokat, de találhat elmocsarasodást, szétázást és erjedést egyaránt. Különösen így van ez akkor, ha — mint legújabb könyvében — arra vállalkozik, hogy a szocialista vállalatelmélet jogtudományi alapjait betonozza le. Egy olyan vállalatelméletét, amely közgazdaságilag csak elemeiben és nem egységében létezik. Természetesen nem foglalkozhatom a könyvben felvetett valamennyi kérdéssel; csupán három jelentős kérdéskört szeretnék érinteni. Sárközy a könyv első és második fejezetében a liberálkapitalista és az állammonopolista jogi ideológiákkal foglalkozik : mit mondanak ezek a vállalatok jogi helyzetéről, állam és vállalat viszonyáról. A legnagyobb érdeklődést — véleményem szerint — az a tízoldalas összefoglaló keltheti, amely az állami vállalatok jogi helyzetét vizsgálja a felszabadulás előtti Magyarországon. Ha ugyanis nemcsak az idegen, Kelet-Közép-Európára alig ható jogi szabályozások felett akarunk merengeni, hanem a magyar állami beavatkozás „jogfolytonosságát”, a háború előtti és utáni jogfejlődés szervességét, illetve szervetlenségét szeretnénk tanulmányozni (e felé tapogatózik a közgazdaságtan, amikor az állami beavatkozás, az állam és a vállalatok viszonyában a folyamatosságot és/vagy törést keresi) — hasznos megközelítés a Sárközyé. Nem kisebb kérdés KÖNYVEKRŐL merül itt fel: a magyar szocialista vállalati jogi szabályozás és az elmélet a szovjet jogfejlődést mutatja-e fel hagyományul, vagy részben-egészben a háború előtti magyar szabályozást és elméletet folytatja. Sárközy nem veti fel így ezt a kérdést; válasza, úgy tűnik, a szovjet vállalati jogi szabályozásra és elméletre mint hagyományra történő hivatkozás. Ebből a szempontból is tanulságos a harmadik fejezet, amely a szovjet vállalati fejlődéssel foglalkozik. Helyesen állapítja meg, hogy a húszas években a jog jelentősége messze elmarad a politika és a gazdaságtan mögött. De talán nem eléggé világos, mi ennek az oka és jelentősége a későbbiek vonatkozásában. Az ideológiai ok kétségkívül az, hogy a jogot burzsoá és elhaló dolognak tekintették. Gazdaságilag viszont arról volt szó, hogy a húszas évek nem mutattak olyan megszilárdult gazdasági formákat, amelyeket jogi szabályozásba önthettek volna, illetve amelyeket ne kötött volna meg a jogi szabályozás a későbbiekben. De talán a legfontosabb mégis az, hogy a kialakuló állami irányítás magára vállalja a gazdaság mozgatásának felelősségét, a gazdasági élet szereplőitől átveszi gazdasági tevékenységeiket, és a hadigazdálkodásban kialakított adminisztratív, technikai, szervezési alapokon nyugvó szabályozást alakít ki. Ha nincsenek önálló szereplők, akkor a szereplőknek sem állampolgári, sem vállalkozói, sem munkavállalói viszonyaikban nincs szükségük jogilag szabályozott biztosítékokra más szereplőkkel (köztük az állammal) szemben. Ezen a tényen nem változtat az sem, hogy a NÉP körül folyó vitákban — különösen a szakszervezeti vitában — az állami beavatkozás csökkentésére tettek kísérletet. Sárközy jól írja le, hogy a jog (és ennyiben az önálló árutulajdonosi lét) nem jutott be az állami gazdálkodás sáncai közé a NÉP idején sem, így sajátos, kettős szabályozás alakult ki. Joggal kiemelhető Pasakanisz tevékenysége a húszas évek közepéről: kétszektoros elmélete igen megtermékenyítő. Itt ugyanis közvetlen áthallás van közgazdaság és jog között. Amikor Pasakanisz arról beszél, hogy a jog az áruformában gyökerezik és lényege a csere, valamint hogy kettős rendszer alakult ki a NÉP idején, nevezetesen a társadalmi tulajdon tervrendszere (amelyben nincs jog, hanem szervezés).