Valóság, 1983 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám - MAGYAR VILÁG - OSZTOJKÁN BÉLA - PUSKÁS PÉTER: Nyúzóvölgy (Beszélgetés egy régi perről)
OSZTOJKÁN BÉLA PUSKÁS PÉTER: GYŰZOVÖLOY módon meggyilkolták, az asszonyok közben lármát csaptak, kiabáltak, daloltak, a férfiak fiatalabbjai hegedültek, hogy ne hallatsszon messzire az „áldozatok” jajkiáltása stb. Nem is tudom, hogy ezek a szerencsétlen megvádoltak — még ha oly nagy kínokat kellett is közben elszenvedniök — minek okán szánták magukat ilyen vallomásra? Hogy e szörnyűségeket egészen egyszerűen csak rájuk fogták, a birtokomban lévő dokumentumokat is tekintve, nincsenek kétségeim. A Rákóczi-szabadsághiter leverése utáni időben a Habsburg-birodalom kormányzata föleleveníti a cigányság beilleszkedésének gondolatát: elrendeli az összeírásukat, s egyúttal fejenként 5 Ft fejadót szell tőlük. 1758-ban helytartótanácsi leirat kötelezi a vármegyéket, hogy lépjenek fel, kényszerítsék a cigányságot állandó lakhelyre. A leirat emberi bánásmódra szólítja a hatóságokat, a telepítés eszközéül humánus eljárást javasol. A nem engedelmeskedőket ki kell toloncolni a birodalomból. — Mint már mondottam, a későbbi kínvallatások során mind a négy cigány vádlott elismerte a terhükre rótt gyilkosságokat, de elismerték az emberevés tényét is. A vallatok ezzel természetesen nem elégedtek meg; követelték még, hogy nevezzenek meg más szerencsétleneket is, akik részesei lehettek ezeknek a már említett „lakomáknak”. A félholtra kínzott vádlottak ezek után több ártatlanra is rávallottak, aminek következtében a szedma valóságos embervadászatot rendezvén, tömeges letartóztatásokat hajtott végre. Egyes források szerint rövid idő alatt 200—220 letartóztatott személyt tereltek egybe a környékről, nőket és férfiakat vegyesen. Jellemző, hogy a hír hallatára, a Hont vármegyei eseményekkel egy időben, a szomszédos vármegyék is megindították hisztérikus, cigányellenes hajtóvadászataikat. Borovszky történetíró Hont vármegyéről szóló monográfiájában Bars és Zólyom vármegyék vérvádas históriáit is megemlíti. Szerinte e két vármegye komoly és közös erőfeszítéseket tett a területükön élő cigányság kiirtását illetően, hangsúlyozva, hogy eszközeikben nem válogattak ezek sem. A Hont vármegyében befogott 200—220 szerencsétlen cigányembert természetesen nem tudták elhelyezni a vármegye tömlöcében. Ezért istállókba, pajtákba haj l Puskás Péter