Valóság, 1999 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1999-07-01 / 7. szám - SZÁZADOK - KÉRI KATALIN: Bús donnák és más csodák
KÉRI KATALIN, BÚS DONNÁK ÉS MÁS CSODÁK utánajárni annak, hogy valóban szépek-e a nők. Sevillában és Malagában „nem győzték meg” az ottani hölgyek. Zádori a könyvében több helyen is nyomatékosan kijelentette, hogy az andalúziaiak nem szebbek, mint más európai nők. Sőt, egyenesen azt írta, hogy Spanyolországban a férfiak a szebbek. „Az andalusiai, valamint az egész spanyol nép asszonyai azon előnyben részesülnek, hogy tiszta fajt (race) képeznek, van általános, markirt jellegök. Ha már most valaki közép Európából vagy Éjszak-Amerikából jő, ahol a nemzetiségi jellegek úgy összekeveredtek, hogy elenyészettnek lehet mondani, az itteni jelenség sajátos kellemmel hat rá; azt azonban korántsem lehet állítani, hogy a határozott jelleg legott a szépség eszményét is helyettesíti, s igényeinek megfelel. Meg vagyok győződve, hogy Páris-, London- és Bécsben a felsőbb körökben több szépséget lehet találni egy este, mint Sevillában egy hét alatt.”15 A malagai nőkről hasonló véleménnyel volt Zádori, s idézte azt a spanyol nyelvű verset, amely szerint „híre jár, hogy szépek a malagai nők, de nem olyan vad az oroszlán, ahogy festeni szokták”.16 (Utazók a századvégen) Zádori könyvét követően csaknem két évtizeden át nem jelent meg magyar nyelvű leírás Spanyolországról. A sajtóban azonban 1879 után valamelyest előtérbe került az ország bemutatása. Ennek az volt az oka, hogy XII. Alfonz spanyol uralkodó ebben az évben vette feleségül az 1858-ban született Mária Krisztina főhercegnőt, aki József nádor legidősebb lányának, Erzsébetnek a gyermeke volt. 1879-ben a Vasárnapi Újság részletesen közölte az ifjú menyasszony életrajzát, 1886-ban pedig, XII. Alfonz halálakor hosszú méltatást közöltek róla, címlapon bemutatva őt lányával, Maria de las Mercedesszel együtt.17 Ebben az igen népszerű magyarországi hetilapban több ízben is közöltek a spanyolországi kultúráról és életmódról szóló írásokat. Egy, a spanyol konyhát bemutató cikkben például az újságíró kitért a nők vendéglátási, sütési-főzési szokásaira. Megemlítette, hogy mennyire szeretik a spanyol hölgyek a cukros süteményeket és az édeskés cigarettákat.18 Egy másik, a dualista kor tekintélyes folyóiratának számító lap, a Földrajzi Közlemények a múlt század végén szintén többször közölt spanyolországi leírásokat. Zádori kötetét nem követte újabb könyv egészen 1888-ig. Ebben az évben azonban megjelent egy hölgynek, Majthényi Flórának a műve. (Utikarcolataiból előzőleg a Budapesti Hírlap már közölt részleteket.) Majthényi Flóra 1886-ban Marseille-ből hajón érkezett Barcelonába, és sorra bejárta a kiemelkedőbb spanyol városokat. A Földrajzi Közlemények hasábjain azt írták róla, hogy tájékozottabb volt, mint “megszeretett spanyol ismerősei, kik annyit tudtak hazánkról, hogy a magyarok »ama hosszú hajú, fekete emberek, kik oda drótozni és üstöt foltozni járnak«”.19 A magyar utazónő könyvében csak keveset írt a spanyol nőkről, mindössze egy-két mondattal utalt szépségükre és tanulatlanságukra. Kiemelte, hogy írni-olvasni csak kevés úriasszony tud, s nehezen viselte el, amikor egy boltban az ő képességeit is kétségbe vonták. E hölgy útirajzait követően újabb egy évtizedig várni kellett a magyar utazók Spanyolországot leíró beszámolóira. 1897-ben a nagy magyar világjáró, Hopp Ferenc szelte át a tengert, s a Gibraltári-szorosnál behajózott Dél-Spanyolországba. Erről az útszakaszról az alábbiakat írta a Földrajzi Közlemények hasábjain: „Gibraltárba való átkelésem nagyon kellemetlen és kényelmetlen, a gőzös pedig nagyon kisméretű volt, a mellett azonban meglehetősen hullámzott a tenger, és azért sok utas tengeri beteg lett, közöttük több szép spanyol hölgy is, akik helyett én szívesen szenvedtem