Városi Szemle – 11. évfolyam – 1918.
Dr. Szabó Sándor: A városok közegészségügye és megvédése a fertőző betegségektől
4 Dr. Szabó Sándor méternél magasabb nem lehetett, s előírták, mekkora széleseknek kell az utcáknak lenniök, hogy a levegő és napsugár mindenhova szabadon eljuthasson. Rómának eredetileg lápos környékén és egészségtelen vidékén a talajvíz színvonala leszállott, amikor még a Krisztus előtti időkben megépítették a kloaka maximát és ezen át a község és a vidék igen sok talaj és szennyvize, valamint a város sok hulladéka is a Tiberisbe került. A vízvezeték pedig, mely a népvándorlást is kiáltotta, megvédte a város lakosságát a tisztátlan ivóvíz ártalmaitól. Ekként épültek a széles utcákon és nagy tereken az egészséges lakóházak és ekként teremtették meg a dögleletes kigőzölgésű mocsaras vidék közepén, az egészséges és szép örökvárost Rómát. Mikor pedig a középkorban a higiénét elhanyagolták, mikor a városok népe falakkal szűkített területre szorult össze, ezeken belül temetkezett, itt ásott kútjainak vizét itta, továbbá keskeny utcák zsúfolt lakásaiban volt kénytelen meghúzódni, nyomban felléptek a pusztító járványok és a halandóságig hihetetlenül felszökött, s ezzel az átlagos emberi életkor nagyon megkisebbedett, ami aztán pánikot váltott ki s ezt elsősorban a feldúlt városok közegészségügye szenvedte meg. Elfeledték a bevált római városegészségügyi példákat annyira, hogy jóformán csak a 19-ik század közepén indult meg újból a közegészségügy jelentőségének méltatása és vele elsősorban a városok közegészségügyének fejlesztése. Egy város közegészségügye függ annak fekvésétől, talajától, levegőjétől, vízétől, utcáinak, házainak, lakásainak méreteitől, lakosságának foglalkozásától, lakásainak, gyárainak, műhelyeinek és iskoláinak száraz és egészséges voltától, függ továbbá vezetőségének és népességének általános műveltségén kívül, higiénikus érzékétől, nemkülönben a lakosság életmódjától, táplálkozási és egyéb helyi életkörülményeitől. Vagyis minden városban a viszonyok és hely szerint előálló közegészségügyi tekintetek összessége képezi azt az alapot, amelyre a közegészségügy megoltalmazását célozó intézményeket építeni kell. Ahol a vezetőség a higiénikus intézmények létesítését nem mellékes eszköznek, hanem a cél elérésére vezető nélkülözhetlen tényezőnek tekinti, ahol belátják, hogy a népesség egészsége, a város ereje, ahol e téren nem csak a ma számára kívánnak dolgozni, vagyis ahol az intézők hozzáértése és buzgalma a város közegészségügyének fejlesztése iránt nem hiányzik, még ott is sok akadályt kell — tapasztalás szerint — a megvalósításig leküzdeni, így legtöbbször a rendelkezésre álló terület és anyagi eszközök szűkös volta nehezíti meg és késlelteti leginkább az egészségügyi intézmények létesítését. És amikor egy város közegészségügyéről van szó, akkor nem elég a múlt fennmaradt hiányait, a jelen és a jövő idevágó szükségéteit ismerni, nem elég ezek szanálására törekedni, hanem a kellő sorrend keresztülvitelét is meg kell állapítani a szükségesség, a rendelkezésre álló