Vásárhely és Vidéke, 1994. január (4. évfolyam, 856-880. szám)
1994-01-03 / 856. szám
1994. január 3., hétfő VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE Miért nem lesz könyvpremier? 55A zsiráf előtt..." (Folytatás az I. oldalról) S e kultúra az emberi lélek számára nagyon fontos, s ennek köszönhető természetesen az is, hogy nem hal ki az emberi faj; e kettősség alkotja az életmódot, mely hozzátartozik az emberhez születésétől halálig. Sőt, már hamarabb is. — Hogyhogy? — Az ultrahangos és endoszkópos vizsgálatok ma már, anélkül, hogy bajt okoznának a fejlődő magzatnak, pontosan megmutatják őt. Már akkor szopó mozdulatokat végez, bekapja ujját, és, hát, például nemi szervével is játszik. Tehát az előbb említett folyamat egészen a halálunk pillanatáig tart; tetszik, nem tetszik, magunkkal hordozzuk a szexualitást, mint életjelenséget. Ennek természetesen történelmi vetülete is van: a középkorban különösen érdekessé válik a szexualitás, két szempontból. Először is, létezik egy nagyon komoly erkölcsi tiltás a vallások részéről, ugyanakkor tapasztalható egy óriási szabadosság, amelyet egyrészt a primitívség fokoz, másrészt pedig a hatalmas, sokszor egész földrészekre kiterjedő járványok, amelyek országrészeket pusztítanak ki, így egyszerűen kell, hogy az emberek szaporodjanak. Ma már viszont az is közismert, hogy a haláltól való félelem miatt még intenzívebbé válik a szexualitás. A szexualitás azonban nem közösülést jelent, ez alapvető tévedés; a szexualitás ugyanis a gondolattal kezdődik; azzal a gondolattal, amely rátereli az ember figyelmét erre az egész kérdéskörre. A legszebb, például a szerelemmel, a párválasztással kapcsolatos kérdés is például a szexualitás egyik periférikus megnyilvánulása. Nos, a középkor bizonyos mértékig tovább tart a Dél-Alföldön a török hódoltság után, ugyanis a körülmények középkorias jellegűek, sőt, amit a középkori kultúra produkált, vagy Mátyás reneszánsza, azt a hódoltság elpusztította. Vásárhely az 1690-es években közel nyolc évig lakatlan, és amikor 1700- ban újratelepül a város, akkor zömében az elbujdosott, elmenekült lakosok térnek vissza... Kettős magatartás érvényesül, egyrészt az egyházak által, szigorú erkölcsi normák alapján a vezetők megpróbálják ezt az „ elvadult” lakosságot újra európaivá nevelni, nagyon helyesen, másrészt pedig továbbra is érvényesülnek a bujdosás során kialakult farkastörvények. Az 1720-as években az egész Dél- Alföldön föllángolnak a máglyák, a legdöbbenetesebb az 1728-as Szegedi Boszorkányper, amikor egy éjszaka tizenhárom szerencsétlen alatt gyújtják meg a máglyát, s Vásárhely is a boszorkányüldözések egyik központja. Komáromy Andor, illetve Schramm Ferenc több kötetben adták ki az általuk felkutatott boszorkányperek anyagát, kiderült, hogy a boszorkányperek vádlottjain az esetek jelentős részében szexuális bűntetteket hajtottak végre. A boszorkányság vádja mindig szexuális „ kihágásokkal” is összefügg. Ezek a tények hívták föl a figyelmet arra, hogy a feudalizmusban, ahol ezek a boszorkányperek zajlanak, tisztán szexuális jellegű bűnpereket is lefolytathattak, és kiderült, hogy csak itt, a Dél-Alföldön földolgozhatatlan mennyiségű szexuális bűnper van, a különböző levéltárak féltett anyagi között. A szentesi és a vásárhelyi fióklevéltárak büntetőperei közül 407 ilyen anyagot gyűjtöttem ki és dolgoztam föl. 1994-ben elkészül a teljes anyag földolgozása, de több elkészült fejezetét már eddig is folyamatosan közöltem különböző szakkönyvekben, monográfiákban, orvostörténeti közleményekben. — Helyi sajtóorgánumokkal nem próbálkozott, hiszen az anyag helyi érdeklődésre is számot tarthat? — Néhány évvel ezelőtt egy nagyon rövid válogatást próbáltam az egyik helyi lapban közzétenni, és már arra is általam primitívnek ítélt reagálás született. Holott ezek a szexuális bűnperök sem történelmileg, sem orvosszociológiailag, sem a népi életmódkutatás tekintetében nem alábbvalóak, mint mondjuk a boszorkányperek, sőt, a lektorok véleménye szerint egyértelmű, hogy épp az életmódkutatást ezek nélkül, megfelelő tudományos szinten művelni nem lehet. — Tehát nagy szükség van erre a gyűjteményre. — Így van. Ha a kultúrált nyugateurópai országok történetkutatását nézzük, vagy a törzsi kultúrák hagyományait, vagy éppen az ókori kultúrákat, esetleg a ma is virágzó keleti kultúrákat; láthatjuk, hogy a népi szexuális kultúra közismert, felkutatott, és hatását a mai korszerű szexuális irodalomban is érezteti. Itt tehát hihetetlen elmaradottságról beszélhetünk, s ezt az elmaradottságot rendkívül nehéz legyőzni. A vásárhelyi polgárok egy részének gondolkodása ezzel a témával kapcsolatban sajnálatos módon ma is eléggé elmaradott. Jellemző példát említek, amikor a Parasztvallomások című könyvemben az egyik falusi körzeti orvosunk a népi szexualitásról szóló fejezetet elolvasta, csodálkozott, mondván, hogy mekkora fantáziám van, merthogy ezeket a történeteket kitaláltam. A polgárok egy jelentős része el sem tudja képzelni azt a fajta szexualitást, amely évszázadokon keresztül az itt élő parasztság életmódjának része volt. Hiába szembesül a vásárhelyi ember például a több évszázados okmányokban hitelesen leírt történetekkel, megfelelő kultúra hiányában úgy áll a jelenség előtt, mint a viccbeli falusi ember az állatkertben a zsiráf előtt; azt gondolja, hogy „ ilyen állat pedig nem létezik.” Egyrészt ezért nem kívánok a most megjelent Paráznák című kötettel — mely kicsiny terjedelmű, válogatott anyag — bemutatót tartani Vásárhelyen. — Mi a mások ok? — Ez egy valóban kicsi válogatás, mely úgymond keresztmetszetében sem tudja megmutatni azt a monográfiát, amely a teljes anyagot fölöleli. De hát ennyire volt pénz, és ez is óriási, hogy mégis akadt szponzor, aki vállalkozott a közlésre. — Ki az a szponzor? — Elsősorban dr. Rapcsák András polgármester illeti köszönet, továbbá az önkormányzatot, és a Magyar Tudományos Akadémia szegedi albizottságát; az ő támogatásukkal készült el ez a kötet, mely elsősorban azt jelenti, hogy nem hallgattam el, dolgozom, vagyok. — Lehetséges, hogy később a teljes anyag is megjelenhet? — Ha a gazdasági helyzetünk úgy hozza, hogy a monográfia teljes terjedelmében kiadhatóvá válik, akkor „ félretéve a meg-nem-értést”, a közösségnek is bemutatom ezt az anyagot. Csak zárójelben említem, hogy a mai árak mellett a több kötet kiadása mintegy hárommillió forintba kerülne, s így egyelőre remény sincs arra, hogy a teljes anyag belátható időn belül megjelenjen. Egyébként ugyanez a helyzet az 1985-ben, a Gondolat Kiadónál megjelent Parasztvallomások című könyvemmel is; ezt a könyvet akkor ideológai okok miatt teljes terjedelmében nem engedték megjelenni, körülbelül az anyag fele „jött”. Gyönyörű és nagyon jó vallomásfüzérek maradtak ki, egész fejezetekről van szó, melyek például a kuláksorsot, a padlások lesöprését, a kényszerű szövetkezetesítést beszélik el. A szakma ösztönzött ennek megírására és nagyon várná most a teljes megjelenést, mivel ez magyarországi viszonylatban az első összefoglaló munka, amely a gazdatársadalom elsősorban a vásárhelyi középparaszti réteg teljes életmódját érinti a fogantatástól az eltemetés utáni gyászidőszakig. E kötet teljes kiadása is a mai árakat figyelembe véve mintegy hárommillió forintba kerül. S ez az összeg természetesen csak nőni fog. Bakos András Apátok szerencsés volt! Gyümölcsös pácban kapta meg a égtisztességet... A diapullmon Az ünnepek előtt nyakamba zúdult az évi rendes meghűléses betegségem. Ezt rendesen úgy szoktam kikúrálni, hogy két napig inhalálok kamillával és diapullmonnal, így hát az ünnep előtti utolsó munkanap utolsó munkaórájában betértem egy patikába, hogy a húsz éve jól bevált módszer alkalmazására vásárolják néhány fiola diapullmont. Ám ez naív elképzelésnek bizonyult. Ugyanis a patikában közölték velem, hogy a kért ampulla csak receptre kapható, de egyébként is mindegy, mert a gyógyszeren annyi az ártámogatás, hogy az úgy sem tudnám kifizetni. Most hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ha az egészségemről van szó, semmi sem drága. Ha már úgyis csak receptre lehet kapni, az már az én pechem, hogy nem néznek ki belőlem ezer forintot. A kérdés az, hogy miért csak receptre lehet kapni? Nem. Ez sem kérdés, hiszen már hallom is a választ: nehogy visszaélések legyenek. Míg öt napig fetrengtem otthon, volt időm két lázgörbe között elgondolkodni. Ha én vissza akarnék élni a gyógyszerrel, biztosak lehetnek abban, hogy elsősorban recepttel mennék oda. Abban is biztosak lehetnek, hogy nem 10 darabot kérnék, hanem ötvenet, vagy többet. Aztán eszembe jutott, hogy eddig miként jutottam diapulimonhoz. A feleségem elment az orvoshoz és felíratta. Nem akkor, amikor beteg volt, hanem amikor kifogyott a házipatikánkból. Azt hiszem a hölgyek ismerik a módszert. Erre is hallom a választ: az orvos nyilván jól ismeri a páciensét és bátran felírja a gyógyszert, mert tudja, hogy nem a visszaélésre lesz. Tehát a hölgyeknek elhiszik, és nekem is elhiszi az orvos, hogy nem élek vissza a diapallmonnal, hiszen simán felírná, ha kérném. De, ha egy lázrózsás pali beesik a patikába, jojóznak a szemei,nem tud kigyögni a két értelmes szót sem, annak ezerért sem adnak orvosságot. Most akkor ez piacgazdaság, szociális háló, vagy mi a csoda? Ugyanis, ha valaki az én termékemet meg akarná vásárolni, akkor én annak semmilyen akadályt nem gördítenék az útjába. Sőt. Ha naponta ezer darabot vásárolna, még jutalékot is fizetnék neki. Persze a gyógyszer az más, és ehhez én biztosan keveset konyítok, így viszont megvettem 54 forintért egy másik gyógyszert, ami állítólag ugyanaz, csak egy kicsit más, mert nem használt. A kellemes ünnepeket ágyban töltöttem, majd néhány munkanapot is. Most, hogy jobb a közérzetem, nem is tudom érdemes-e elmélkedni a dolgok logikáján. Mindenesetre eszembe jutott egy régi bűnügyi filmen hallott szlogen:a módszer lehet hogy megnehezíti a bűnözők dolgát, de megkeseríti a becsületeseket. Rozmann Sándor Folyóiratszemle Kilenc osztrák költő verseit közli a Nagyvilág december száma, Tandori Dezső fordításában. Wolfgang Bauer egyik verséből idézek: „ Víz, víz / folyó áll az aszfalton / szákott kényszerképzetek / korlátozzák megtartón / ahogy a napfény ragyog”. Később XX. századi kolumbiai elbeszélők írásait olvashatja az érdeklődő. „Guillermina Dióssá már kislányként is így érezte ezt, amikor magas homloka fölött hol kontyba, hol meg kitárt szárnyú pillangóformára fonta vöröses haját. Lánykorában aztán egészen beleívódott a nagyheti hangulat, melyben az imák után rögtön szerelmes nóták következnek, s a szent ceremóniák egybeolvadnak mindenféle tánccal.” Esterházy Péter a regényről ír nagyon szép mondatokat a Beszélgessünk, aztán menjünk el vacsorázni, és majd ott is beszélgessünk című írásában. „ Hogy mi a regény, kedves kollegák, valljuk be, nem tudjuk. A kiadók úgy mondják, hogy az, ami 177 oldalnál több, ez szerint definíciónak látszik, de nem a miénk. Még a legelfogadhatóbbnak az a (természetesen) szavakon túli meghatározás tetszik, hogy a regény az a lélegzetvétel, az elbeszélés lélegzetének tágassága. (Előadó mutatja.) Valahogy így, könnyen összetéveszthető a sóhajtozással, ez végül is, durván szólva, tehetség kérdése.” Alejandro Gándara spanyol regény- és esszéíró, a hagyományos epika egyik legjelesebb művelője Európa című írását közli a lapban. Az ő mondatai is nagyon szépek, jó ez a szám: „ A homály behatol a világosság szabályozott birodalmába, szembeszáll vele, s hol megtelepszik benne, hol pedig visszavonulásra kényszerül. Az író szeretné a lehető legtávolabbra kiterjeszteni a homály birodalmát, addig, ameddig csak a nyelv és a világ engedi.” Vlagyimir Makanyin a spanyolországi regényszimpóziumon tartott előadását közli az orosz regény evolúciójáról, Bronislaw Baczko pedig Orwellről és Szolzsenyicinről ír. B. A. Nagyvilág 3