Vásárhely és Vidéke, 1904. január-június (22. évfolyam, 1-81. szám)
1904-06-28 / 81. szám
1904. június 28. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE. 81. szám. személyzeti kiadásait, melyek már ma is olyan magasak, hogy az érdekeltség méltán leszállításukat várhatta volna, oly mérvben fogja emelni, hogy mi azt e helyen szó nélkül nem hagyhatjuk, mert a társulat pénztára nem arra való, hogy abból a központi választmány gavallérkodjék. Elég tisztességes fizetésük van a társulati tisztviselőknek és alkalmazottaknak, úgy, hogy bátran elmondhatjuk, hogy hasonló munkakört betöltő és hasonló képesítést igénylő állásoknál sem az állam, sem a törvényhatóságok nem dotálják úgy tisztviselőiket , a nyugdíjszabályzatuk is igen előnyös, nem volt tehát semmi ok arra, hogy a társulati tisztviselők fizetése ily módon annyira emeltessék, mely meghaladja a méltányosságnak minden mértékét. Nem helyeseljük különösen ezen pazar bőkezűséget azért, mert ez azon ártéri érdekeltség rovására történik, mely tudvalevőleg most is nyög az ártéri kirovások súlya alatt s igy a központi választmány tagjaitól, kik érdekeinek képviseletére hivatvák, joggal megvárhatja, hogy minden felesleges kiadástól óvakodjék. Egyelőre nem fűzünk a dologhoz több megjegyzést s a választmány üléséről adjuk a következő tudósítást: A körös-tisza-marosi ármentesítő társulat központi választmánya ma délelőtt Kovács Sebestyén Aladár társulati alelnök elnöklete alatt ülést tartott. Jelen voltak: Steinecker Gábor műszaki tanácsos és Szarvasy Arzén kir. főmérnök, mint miniszteri megbízottak. Dezsőffy Béla, Návay Tamás, Novák József, Mátéffy Ferencz, Szeder János, Cseresnyés János, Dunay Alajos, dr. Nagy Elemér, Jurenák Gyula, Juhász Mihály polgármester, Dobosy Lajos, Lázár István, dr. Hódi Mózes, Lukács István és dr. Endrey Gyula válaszmányi tagok, Fekete Márton társfőigazgató, Káló Gyula társfőmérnök és a tisztség több tagja. Kovács Sebestyén Aladár alelnök az ülést meg nyitván jelenti, hogy gróf Károlyi Imre elnök a megjelenésben akadályozva van s emiatt a gyűlést ő vezeti. Fekete Márton főigazgató jelenti a választmánynak, hogy Károlyi Tibor gróf elhalálozása alkalmából miféle kegyeletes intézkedéseket tett, melyeket a választmány helyeslőleg vett tudomásul; egyszersmind első társulati elnökének elhunyta fölött legmélyebb fájdalmának és részvétének kifejezést adva, a gyászoló családhoz részvétlevelet intéz s az elhunyt érdemeit jegyzőkönyvileg örökíti meg, mire nézve a közgyűléshez tesz megfelelő előterjesztést. Darányi Ignácz volt földművelésügyi miniszterhez meleg búcsúlevelet, Tállián Béla új földművelési miniszterhez pedig üdvözlő levelet intéz a választmány, mely udvariassági aktusok után áttért a tulajdonképpeni napirendre. A Szárazér ügye. Juhász Mihály polgármester Salacz Gyula aradi képviselőnek azon röpiratát teszi szóvá, melyben az a szárazéri alsó érdekeltséget s a körös-tisza-marosi ármentesítő társulatot élesen megtámadva a nagyközönség előtt azt a hitet akarja kelteni, hogy a szárazéri társulat részünkről sürgetett kettéválása egyedül a nagybirtokosok érdekében történnék. Szükségesnek tartja, hogy ezen támadással szemben a társulat állást foglaljon s miután a társulat elnöksége ezen kérdésben a társulat érdekeinek megfelelő módon járt el, annak jóváhagyása mellett jegyzőkönyvi köszönetet indítványoz. Kovács Aladár, elnök, a felszólalásra felvilágosításul adja, hogy a társulat képviselete szorosan a törvény szerint jár el, mert egy és ugyanazon terület két társulat kötelékébe nem tartozhatik. A földművelési miniszter már évek előtt elrendelte a társulat sürgető felterjesztéseire, hogy a szárazék társulat alsó érdekeltsége elkülöníttessék, mert az tulajdonképpen a mi társulatunknak egy része s most csak arról van szó, hogy ez milyen pénzügyi megoldást nyerjen. Návay Tamás helyeseli a kettéválást, de csak azon az alapon, hogy a szárazéri felső érdekeltség semmiféle vagyoni sérelmet ne szenvedjen. Az elválásnál csakis a szárazéri új osztályozási adatok vehetők alapul. S a a cz röpiratát egyébként ő is hibáztatja s mondhatja, hogy azt a szárazéri társulat érdekeltségének felfogásával azonosítani nem lehet. Novák József: Návay felfogásával nem ért egyet. A szárazéri osztályozási munkálatokhoz nekünk semmi közünk. Fizetünk minden költséget, ami az érdekünkben történt, de most nem. Az alsó érdekeltség javára csak a sámsor-apátfalvi csatorna szolgált; más beruházásokhoz nem tartozunk járulni, mert azok inkább hátrányukra váltak. Fekete Márton világította meg ezután nagy tárgyismerettel az egész szárazéri ügyet s kimutatta, hogy a Salacz-féle röpirat teljesen alaptalan vádakat emel az alsó érdekeltség ellen, mert ami most történik, az a felső érdekeltségre sem lehet sérelmes, miután a szárazéri szabályozási költségek igazságos megosztásáról van szó. Ez a kérdés nem polémia útján, hanem csakis az illetékes hatóság előtt tisztázható. A választmány egyhangúlag elfogadta Juhász Mihály indítványát, hogy helyesli a társulati elnökségnek a Szárazár társulat kettéválasztása körül tanúsított eljárását, melynek mielőbbi megvalósítása végett a földmivelési miniszterhez újabban is felír. A védtöltések erősítése. A múlt év októberi közgyűlésen a védtöltések magasítása és erősítése tárgyában felsőbb helyről érkezett sürgetésekre a társulat olyan határozatot hozott, hogy a mintegy három millió korona költséget igénylő munkálatokat csak az esetben lesz hajlandó végrehajtani, ha azok s a kormánybiztosság megszűnte óta eszközölt töltésépítések likvidálása az állammal szemben biztosítható. A főigazgató bemutatja az e tárgyban kelt pénzügyminiszteri leiratot, mely a pótlikvidálásra kilátást nyújt s bemutatja azon kimutatásokat, melyek arról nyújtanak tájékozást, hogy mily összegű beruházások lennének a társulat javára elszámolandók s az ő számítása szerint az eddigi, nem likvidált beruházások a 4 millió koronát meghaladván, miután az új töltéserősítésekre 3 millió korona szükségeltetik, a társulat részére biztosítva látja a pótlikvidácziót. Kovács S. Aladár alelnök indítványára, Endrey Gyula és Pokomándy István felszólalása után, a választmány abban állapodott meg, hogy előbb a kormánybiztosság idejében s azóta történt, még el nem számolt alapberuházásokra nézve kérje a társulat pótlikvidálást s ha ez elrendeltetik, csak azután, esetleg az őszi közgyűlésen, határozzon a töltések rekonstrukciójáról. A szükséges területek megszerzésére azonban az elnökségnek felhatalmazást adott, hogy az előirányzott költség keretén belül egyességi úton járhasson el a földtulajdonosokkal. Az ötödéves kárpótlék, Kovács S. Aladár, mint bizottsági elnök beterjeszti a társulati tisztviselők és a segéd- és kezelő személyzet ötödéves kórpótlékáról szóló szabályzatot, melynek lényege az, hogy 1905. január 1-től fogva kórpótlékban részesülnek, mely a törzsfize- Petőfi és Kossuth. — A „Vásárhely és Vidéke“ tárczája. — Irta: Taksonyi József. Sajátságos, hogy két olyan ragyogó csillag, amilyen Petőfi és Kossuth volt, alig tudtak egymásról. Nem azt értem ez alatt, hogy nem ismerték volna egymást (sőt ügyük is volt egymással), de Petőfiben — Kossuthról és Kossuthban — Petőfiről egy hang említés téve nincs. Ennek a jelenségnek magyarázatát óhajtanám adni e sorok keretében. Mint minden nagy nemzeti evoluczió, úgy az 1848—49-iki szabadságharcz is két tényező fontos összeműködésnek eredménye. Az egyik : a költő, a másik : az államférfiú, a politikus. Kossuthban és Petőfiben mind akettő megtalálta a maga halhatatlanját, utólérhetetlenjét. Petőfi volt a költő-Kossuth s Kossuth az államférfi-Petőfi. (Aranyról szokták mondani, hogy ő volt a költő-Deák, Deák az államférfi-Arany. Vörösmarty a költő-gróf Széchenyi István volt és megfordítva.) Az tény, hogy Petőfi .Nemzeti dacával ugyanazt a hatást érte el, amit teszem pl. a „Marseillaise“ műveit a franczia forradalom alatt. De Petőfi természeténél fogva nem szerette a szónokokat. Ő a tett embere volt inkább s a szónoklatokat úgy tekintette, mint tétlenséget. „Megint beszélünk s csak beszélünk .. .“ (Hasonló czimű költeménye.) „Sokat beszéltek, szépet is beszéltek, Jót is, de ebből a hon még nem él meg.“ (Az országgyűléshez.) Azt írja naplójában: „Az országyűlés igen szépeket beszélt, de a beszéd bármilyen szép, csak beszéd és nem tett!“ A szájhősöket meg valóságos maró szatírával ostorozza: „Meddig tart ez őrült hangzavar még? Meddig bőgtök még a hon nevében? Kinek a hon mindig ajkam van, Nincsen annak, soha sincs szivében !...“ „Tenni, tenni ahelyett, hogy szóval Az időt igy elharácsoljátok.*A szájhősök.) Általában az országgyűlésről, a képviselőkről s a kormányról kicsinylőleg nyilatkozott. A képviselőháznak azt ajánlja, hogy teremtsen szebb hazát, ahol denevérek nem tanyázhatnak. A képviselők ellen védi a költő fölényét : „Tanuljátok meg, mi a költő, És bánjatok szépen vele. Tanuljátok meg, hogy a költő Az istenség szent levele, Melyet leküld magas kegyében Hozzátok, gyarló emberek, Amelybe örök igazságit Saját kezével irta meg.“ (A magyar politikusokhoz.) A magyar minisztériumra — kutyáját sem bízná őrizetre . . . De természetesen ő is, mint minden nagy lángelme, aki a költészet szolgálatában áll, a költészetet tartotta mindenhatónak és azt hitte róla, hogy az képes egyedül és kizárólagosan a nagy nemzeti fölébredésnek munkáját véghezvinni. Őszinte várta az idők jelét, melyben eszméinek és érzelmeinek kifejezést adhat. Predesztinálva érezte magát a vezetésre. Ezért magyarázható meg az a szózat is, amelyet Kossuthtal egyidejűleg a nemzethez intézett. (Proklamáczió.) Ő az egész szabadságharczot a költő lantjának tudta be s egy szóval sem említi ezt a nagy alakot, aki pedig államférfim nagy bölcseségével, tüzes szónoklatával, zsenijével és mindent feláldozó, önzetlen, tiszta hazaszeretetével — odavitte a dolgot, hogyha a körülmények kedveznek, idegen hatalom nem lép közbe és minden más egyéb baleset vagy tévedés: a 48-iki honvédelmi harczból teljes győzelemmel kerül ki a nemzet. Kossuth pedig szintén nem tulajdonította azt a fontosságot a költő működésének, mint az azt megérdemelné. Bizonyítja ezt az a ténye Kossuthnak, hogy mikor Frankenburg az Életképek“-et 1844-ben megindította