Népujság, 1936. október-december (9. évfolyam, 223-296. szám)
1936-10-01 / 223. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓRA 140 P, BIZTOSÍTÁSSAL 1.60 P, ANTENNA C. RÁDIÓLAPPAL 1.60 P- EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 6. VASÁRNAP 10 F. FRISS ÚJSÁG VÁSÁRHELYI Att 6 linei NÉPÚJSÁG MEGJELENIK NAPONTA DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR- LAPZÁRTA DÉLI 12 ÓRAKOR. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: FERENC JÓZSEF SUT11. TELEFON 254. Hodmezőv*»*rhely, 1936. október 1., csütörtök. IX. Gv«ál»am 223. szám. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Jön! Jön! A kék dandár. Jön! Jön! Erik a revízió. Az egész vitág feszült érdeklődéssel várta azt a beszédet, amellyel Eden angol külügyminiszter a Népszövetség jelenlegi ülését megnyitotta. Európa viszonyai éppen elég bonyolultak ahhoz, hogy a Népszövetségnek legyen mit tárgyalni, hiszen a szemünk előtt fejlődik fel az frntibolsevista és bolsevista front a maga szembenálló hatalmas erőivel. Eden beszédének azonban volt egy része, amely a világ valamennyi nemzete között nekünk, magyaroknak a legnagyobb és legkellemesebb meglepetés. Mióta a Népszövetség fennáll, felelős politikus, még kevésbbé felelős külügyminiszter szájából nem hallottuk ilyen határozottsággal leszögezni a békés revízió lehetőségét. Sőt, ha Eden beszédének idevágó részét figyelmesen elolvassuk, minden óvatos fogalmazása mellett is az az érzésünk, hogy Anglia nemcsak lehetségesnek, de Európa békéje érdekében szükségesnek tartja a revíziót. Eden olyan határozott formában szólott erről a kérdésről, mondanivalóit annyira félreérthetetlenül fogalmazta meg, hogy ez szinte szokatlan egy külügyminiszteri beszédben, különösen egy angol külügyminiszter beszédében, aki most egész nyíltan igazságtalanságokról beszél , leszögezi, hogy a nemzetek őszinte együttműködése mindaddig nem várható, míg azok az állapotok, amelyeket egyes nemzetek joggal igazságtalanoknak találnak, meg nem szűnnek. »A mai status quo egyes nemzetekre kívánatos, mások szempontjából igazságtalan« — mondotta Eden. Mi, magyarok, nagyon is látjuk ennek a mondatnaka mélyebb értelmét. Nincs igazságtalanabb helyzet annál, mint amelyben a trianoni béke által agyonnyomorított Magyarország szenved. A magyar nép nagyon is jól tudja, hogy mit vesztettünk l a trianoni békeszerződés által, amelyet la brutális erőszak kényszerített ránk és homályos, alattomos diplomácia mesterkedések készítettek elő. Országunk területének kétharmad részét s elszakított véreink millióit siratjuk. Ez a status quo Magyarország szempontjából igazságtalan, a kisantant szempontjából kellemes. Nyilván Edennek is gondolnia kellett a trianoni szerződésre, amikor döntő megállapításait tette, hiszen annak a tételnek az igazolására, amelyet védelmezett,' nincs döntőbb, nincs véresebb, szomorúbb bizonyíték, mint éppen a mi helyzetünk. Annál nagyobb örömmel üdvözöljük Edennek azt a bejelentését, hogy Anglia kormányát mi sem tartja vissza attól, hogy a 19. szakasz felett általános vitát indítson. Ha Eden hangsúlyozta is azt, hogy e szakasz nem adja meg a jogot és lehetőséget terveti változtatások megvalósítására, mindenesetre nem haladja meg a lehetőség körét az, hogy felbátorító lépések történjenek e szakasz alkalmazására. »Az emberi élet nem statikus, hanem változó és nagy tévedés volna, ha a világ ügyeit rideg formákba próbálnák szorítani« — jelentette ki Eden. Mi ennek a mondatnak az értelme? Nyilván egyenes szembefordulást jelent a békeszerződések megváltoztathatatlanságáról vallott francia felfogással, amelyhez — természetesen merő érdekből és félelemből — a kisantant is mindig csatlakozott. Ebből mi magyarok azt látjuk, hogy igenis van feltámadás, de egyben sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy szájmunkra a feltámadás napja még mindig késik. A legyőzött államok közt mi vangyünk egyedül olyan ország, amelyre vonatkozóan a békeszerződések kegyetlen, brutális és esztelen rendelkezései a maguk teljes egészében érintetlenül fennállanak. Nálunk még mindig nincsen általános védkötelezettség, velünk kapcsolatban az utódállamok még mindig semmibe sem veszik a kisebbségek védelmére tett ünnepélyes ígéretüket, Magyarországgal szemben még mindig a fenyegetőzés álláspontjára helyezkednek a kisantant államok akkor, ha egyenjogúságunkat, az élethez való elemi igényünket hangoztatni merjük. Ennek a helyzetnek a megváltoztatására nyújt nekünk igen komoly és nagy reményt Eten állásfoglalása. Ez a beszéd megint nagy angol tett volt, annak az Angliának a kiáltása a jog és igazság mellett, amely minden nép között a legjobban szokta megőrizni józanságát s amelynek mindig a legnagyobb érzéke volt a brutális bánásmódból, elnyomásból és egyenlőtlenségből származó veszély felismerésére. Franco Madrid kapui előtt. Nőket és gyermekeket mondt. A felkelők flottája döntő győzelmet aratott Trafalgarnál. Párizs: A spanyol vörös frontot súlyos veszteség érte azzal, hogy több kormányhű hadihajó átpártolt a nemzeti csapatokhoz. A még kormánykézen lévő hadihajók üldözőbe vették őket és Cadiz—Trafalgar között tengeri ütközet fejlődött ki, amely a nemzeti, csapatok fényes győzelmével végződött. A Gravina nevű kormánypárti hadihajót az átpártolt hadihajók segítségére siető Almirante Gervera tűz alá fogta és a félóráig tartó ütközet után elsüllyesztette A Gravina legénysége még az ütközet folyamán kitűztea fehér lobogót, de megadásra már nem volt idejük, mert a hajót a sok teliralálat elsüllyesztette,mielőtt a nemzeti csapatok hajója megmenthette volna a fegyvert letevő vörös tengerészeket. A legújabb jelentések szerint a spanyol kormány több tagja elmenekült Madridból. A csonka kormány tehetetlenül fogadja a különböző frontszakaszokról érkező jelentéseket a nemzeti csapatok előnyomulására. Sevilla, Franco tábornok csapatai folytatják előnyomulásukat Madrid ellen és elvágták a siquentai utat. Franco tábornokot, aki Toledóba érkezett, a nemzetvédelmi junta a hadsereg főparancsnokává nevezte ki. Madrid körül a vörösök három védelmi gyűrűt építettek ki és a nőket és gyermekeket is mozgósították. A kormány több tagja Alicantéba utazott, Madrid eleste után ide helyezik át a székhelyet. Franco tábornok az Alcazar hőseinek mellére érdemrendet tűzött a következő beszéd kíséretében: — Ti vagytok Spanyolország büszkesége. Az Alcazar romokban hever, de újból fel fogjuk építeni és a ti példátokat követve újjáépítjük Spanyolországot is Éljen a hazai Barcelona. Az új katalán kormány első ülésén Companys elnök közölte, hogy a védelemre megtették a legmesszebbmenő intézkedéseket, minden 18—40 éves férfit fegyverbe szólítottak. Folyik a vita Genfben népszövetségi alapokmány reformjáról. A népszövetségi közgyűlés keddi ülését Unden svéd megbízott beszéde vezette be. Unden kijelentette, hogy kormánya helyesli azt a francia javaslatot, amely a leszerelési értekezlet mielőbbi összehívására irányul. Bruce, Ausztrália főmegbízottja azt javasolta, hogy a Népszövetség határozottan erősítse meg a 11. cikkben foglalt békéltetési módokat. Az ausztráliai kormány támogatja az angol kormányt a körzeti egyezmények kötésére, a szerződések revíziójára, továbbá a népszövetségi alapokmány és a békeszerződések különválasztására irányuló törekvésében. Végül Bruce állást foglalt a fegyverkezési versenyeken. Krofta cseh külügyminiszter a Népszövetség megreformálásáról szólva kijelentette, hogy a kisantant nézete szerint nincs szükség az alapokmány megváltoztatására. Az alapokmány 19. szakaszával kapcsolatban kijelentette, hogy csak az esetben, lehet a szakaszt megváltoztatni, ha valamennyi érdekelt fél beleegyezik ebbe. Területi kérdéseket egyáltalában nem szabad a Népszövetség elé hozni, mert ez felkavarná a békét és a nemzetek közötti megértést. A kisantant minden olyan indítványt elfogad, amely erősíti a Népszövetséget és olyat nem, amely gyengíti azt. Általában feltűnést keltett, hogy a cseh külügyminiszter egyetlen szóval sem emlékezett meg a kisebbségi kérdésről, jóllehet Tánczos Gábor nemcsak a Népszövetséghez, hanem főleg az érdekelt államokhoz intézte hétfői beszédét, amelyben részletesen kitért a kisebbségi kérdésekre és a népszövetség kisebbségvédelmi intézményeire. Táncos tábornok beszédének visszhangja a külföldi sajtóban, Párizsból jelentik. A Matin genfi tudósítója megjegyzi, hogy Tánczos tábornok, magyar főmegbízott rendkívül mérsékelt, de a revíziós törekvéstől áthatott beszédet mondott. A Reuter Iroda és a Daily Mail genfi levelezője ismerteti Táncos Gábor legutóbbi genfi beszédét és kiemeli, hogy a beszéd az intelmet tartalmazza, hogy Magyarországot nem kötelezhetik továbbra a békeszerződések katonai szakaszai, mert a helyzet Magyarország szempontjából állandóan hátrányosabb lesz és hogy lehetetlen fenntartani a jelenlegi helyzetet, amely súlyosan veszélyezteti Magyarország biztonságát. A Daily Mail »Magyarország fegyverkezési joga“ cím alatt megállapítja Tánczos beszédéból, hogy Magyarország nem maradhat fegyvertelenül, ha a többi nemzet állandóan növeli haderejét. Titokzatos merényletek Orosházán. Orosházáról jelentik: Különös merényletek tartják izgalomban néhány nap óta Orosháza lakosságát. Esténként egy 35—40 év körüii szürkeruhás férfi járja az utcákat és a hazafelé igyekvő nőket megtámadja. A tegnapra virradó éjszaka is rátámadt az ismeretlen férfi Gazsi Julianna varrónőre, Nagy Istvánné napszámos asszonyra és Varga Julianna cselédlányra. Fojtogatta őket, majd amikor segítségért kiáltoztak, elmenekült. Az orosházi lakosság, különösen a vasút környékén, napszáma után most már nem is mer kimenni az utcára. A csendőrség erélyes nyomozást indított, hogy a titokzatos támadót kézrekense. az első pillantás a lakásban az ablakra esik... Rendben vannak a függönyök? | « »Takarékosság, bevásárló helye. | Novák-áruholx gondoskodott róla, hogy őszre kevés pénzből szép és modern függönye legyen Színes és fehér függönyanyagok minden fajtából, valamint kész függönyökből, ágyterítőkből csodálatos választék. Rézkarnisok, modern függönytartók, vitrázspálcák.