Népujság, 1937. október-december (10. évfolyam, 223-290. szám)

1937-10-01 / 223. szám

2. oldal SPORT :a „Derby" a Munkás­pályán A II. osztályú bajnoki küzdelmek érdekes mérkőzéshez jutnak el va­sárnap. Ekkorra sorsolták ki a HMTE— „Kokron“ SK mérkőzést, amely — sajnos— a régi Munkás- Vivő meccsek helyett lesz hívatva — hisszük, hogy csak az idén! — betölteni a helyi „derby“ jellegét. A mérkőzés délután fél 4 órai kez­dettel a HMTE-pályán kerül lebo­nyolításra — minden bizonynyal nagy érdeklődés mellett, mert egy­részről az újonc együttes elismer­ten nagy drukkertábora mindent elkövet majd, hogy csapatát siker­rel segítse túl az első komoly vizs­gán, másrészt a Munkásoknak most már minden pontveszteségtől tar­­tózkodniuk kell, ha a bajnokság eldöntésébe komolyabban bele akarnak szólni.­­ Ma délután mindkét csapat nagy tréninggel ké­szülődik a vasárnapi találkozóra. Eb3 MINDIG JÓ MINŐSÉG Divatos ízlés, előnyösen szabott Ezek jelentik a Konstantin Testvérek cég csaknem 200 éves múltját a Takarékosság hitelszervez­et bevásárló helye. Hódmezővásárhely thj. város adóhivatalától* 40/1937.­­ ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Köztartozások és egyéb tartozások fejé­ben lefoglalt,­­ alább felsorolt ingósá­gokra a városi adóhivatal a­z árversét­ kitűzi. Elárvereztetnek 1937. október 4-én, il­letve 12-én délelőtt 10 órakor: 28 mázsa búza, 160 mázsa csöves tengeri, 4 sertés, 3 tehén, 1 borjú; október 7., illetve 15-én délelőtt 10 óra­kor 175 mázsa csöves tengeri, 4 üszfés, 4 tehén, 2 borjú; október 8-án, illetve 16-án délelőtt 10 órakor­ 12 mázsa búza, 260 mázsa csö­ves tengeri, 2 sertés, 3 tehén, 1 borjú; október 9-én, illetve 18-án délelőtt 10 órakor 20 mázsa búza, 80 mázsa csöves­­tengeri, 3 sertés, 2 tehén,, 1 borjú; október 11-én, illetve 19-én délelőtt 10 órakor 75 mázsa csöves tengeri, 3 sertés, 1 tehén; október 12-én, illetve 20-án délelőtt 10 órakor 120 mázsa csöves tengeri, 2 sertés, 2 tehén, 1 borjú; október 13-án, iletve 21-én délelőtt 10 órakor 110 mázsa csöves tengeri, 4 sisr- tés, 1 tehén;­­ október 14-én, illetve 22-én délelőtt 10 órakor 90 mázsa csöves tengeri, 1 sertés, 1 tehén. Az árverések helye gabonaneműekre a Wlassich-utcai közraktár, az élőjószágok­ra a városi bitangistálló (Kutasi-úfti) A lefoglalt ingóságok az első árverési határnapon csak abban a­z esetben fog­nak eladatni, ha az árverezők a lefoglalt ingóságok becsérétkének legalább három­­negyed részét felajánlják. A vételárat azonnal, készpénzben kell fizetni. Hódmezővásárhely, 1937. szeptember 27. Városi adóhivatal. NÉPÚJSÁG Nagyszabású belvízmentesítési munkaprogramot szavazott meg­ az Ármentesítő közgyűlése Hódmezővásárhely részére A Körös—Tisza—Maros Ármen­­­­tesítő Társulat közgyűlése ma dél­előtt 9 órakor kezdte meg tárgya­lásait a vásárhelyi városházán Ch­­a­­­r­­­c­­­s Lajos dr. felsőházi tag­­ elnöklete mellett. Ez alkalommal a központi választmány által tegnap letárgyalt ügyeket vették sorra.­­ A költségvetést a Népújságban teg­­­­nap ismertetett tervezet szerint elfo­gadták, tehát az ártéri járulékok­­ kivetési kulcsa 1938-ban marad az­­ idei. Az elnökség bejelentette, hogy­­ a jövő évben nagyarányú belvíz­­mentesítési programot hajtanak végre s a töltéserősítést szünetel­tetik. Hódmezővásárhely területén számos új csatornát építenek, ré­szint pedig kibővítenék. Ezek so­rában szerepel: a Meszlényi-, Mó­­nus-, Zsarkó-, Vajnai-, Szikáncsi­­-, Varga-, Szakállháti-, Halaslaposi-, Tolnai- és Gajdán-csatornák építési terve, továbbá a Csicsatéri-, Per­nyeháti- és Csomorkányi-csatornák kibővítése, illetve meghosszabbítása, a papereshódtói-csatornánál pedig oldalbefolyók és tiltok építése. A közgyűlés az előterjesztett mun­katervet elfogadta. A Filléres Gyorson Kívül külön Katonavonat is indul az országos frontharcos találkozóra Mint jelentettük, a szombaton éjjel háromnegyed 12 órakor Bu­dapestre induló filléres gyors je­gyeit mindjárt az első órákban el­kapkodták. Miután rengeteg je­lentkező jegy nélkül maradt, Diet­rich Lajos dr., a főcsoport szerve­ző tisztje Budapestre utazott, hogy újabb kocsik engedélyezése érde­kében eljárjon. Ez azonban n­em sikerült, hanem ehelyett a kereske­delemügyi minisztérium különleges kedvezményként egy katona­ vonat indítását enge­délyezte, amely vasárnap hajnalban indul s vészfékes vagonokból lesz összeál­lítva s természetesen padokat he­lyeznek el bennük. A katona­ vonat menettérti jegyét a Nemzeti Hi­telintézet ugyanannyiért árusítja, mint a filléres gyorsét s­­máris száznál többen jelentkeztek az uta­zásban való részvételre. Éppen a nagy érdeklődés miatt ajánlatos­, hogy a közönség mielőbb biztosít­sa helyét a katonavonaton, mert előreláthatóan annak jegyeit­­is egy-kettőre elkapkodják. --------­ „Modern és nívós zeneiskolát akarunk kibővített keretek közt“ Kazacsay Tibor orsz. felügyelő nyilatkozata Kazacsay Tibor, a zeneiskolák országos felügyelője ma délelőtt befejezte hódmezővásárhelyi tár­gyalásait, amelyeket a zeneiskola további működésének biztosítása érdekében folytatott A Népújság munkatársának al­kalma nyílott Kazacsay Tiborral a tárgyalások eredményéről beszél­getést folytatnia. Ennek során az országos felügyelő többek között a következő kijelentéseket tette: — A hódmezővásárhelyi zeneis­kola kérdésében végső fokon a mi­niszter fog dönteni, annyit azon­­­­ban mondhatok, hogy az intézmény további működésére­­ minden reményünk megvan. — Kilátás nyílt arra, hogy Hód­mezővásárhelyen sikerülni fog egy, a városhoz méltó zeneiskolát szerveznünk kibővített kere­tek között. Gyökeres reorganizációról van szó, melynek kapcsán a tanári kart ki­bővítenénk. Az igazgató személyé­ről még nem nyilatkozhatom. A tanerők egy részét megtartanánk s ennél a kérdésnél elsősorban a zongoratanárnőre gondolok. Terv­be vettük, hogy több neves fiatal művészt meghívunk az egyes tanszakokra. — Ha minden jól megy, a reor­ganizált, kibővített zeneiskolát már a jövő hónap folyamán megnyitjuk. Kisembereik rokona a városi ingyenótíahelyekért Óriási lakásínség szomorú képét villantotta meg a tömeges jelentkezés A Szentesi­ utca végén levő 30 öles inség-házhelyek kiosztása a városnál befejezést nyert. Min­t az előrelátható volt, az igénylése­ket a 3000 öles területtel koránt­sem lehetett kielégíteni Az ak­ció megindítása óta a kisemberek tömegei valósággal megrohanták a kiosztást eszközlő ügyosztályt, a legtöbben azonban, sajnos, kima­radtak, bár sorsuk minden mél­tánylást megérdemel. A főszer­­­pont a házhelyek odaítélésénél az volt, hogy elsősorban azokat jut­tassák építkezési lehetőséghez, akiknek tói viskója lerombolásra van ítélve­, továbbá akik abszolúte lakás nél­kül állnak, a szabad ég alatt, vagy nyitott félszerekben néznek a tél elé apró gyermekeikkel együtt. Az ingyenházhelyek kiosztása di­cséretes tett volt a város részéről, sajnos, csak egy csepp a tengeri­ben. A most lefolytatott akció szörnyű képet villantott meg a városszerte uralkodó lakás­ínségről, amelyről — mint az előadott pa­naszok mutatják, — rémregényt le­hetne összeírni. Ez azonban nem a mi feladatunk. De úgy véljük, kötelességünket teljesítjük, amikor a város vezetőinek és a törvényha­tóság köreinek figyelmét felhívjuk: próbálkozzanak a sürgető és im­már akuttá vált probléma meg­­oldásával telepítések, vagy más vá­rosok által már megvalósított épít­kezési akciók útján. Egyik legszo­­rongatóbb kérdés ma Vásárhelyen a lakásínség, éspedig nemcsak lent, hanem fent is, a szükség pedig mindjobban szorongat, hogy tör­ténjék valami... Magyar Olasz Bank Rt. foglalkozik a banküzlet minden ágával Előnyös feltételek mellett folyósít­h új kölcsönöket,­­ betéteket elfogad. 1937. október 1., péntek 1. Meg kell szervezni 3 polgári légoltalmat!­ ­ Egy lengyel folyóirat, a „Loti i OPLG Polski“ (Repülő és légoltalmi újság) legutolsó füzetében spanyol tudósítójának madridi tapasztalatait közli. Madridot a repülőtámadások és a tüzérségi tűz igen megviselték. Franco tábornok, amikor a földi harcok holtpontra jutottak, minde­nekelőtt ide irányította légierőit. A támadások célja, főleg a város építészeti szépségekben gazdag nyugati része volt. Különösen nagy hatást 32 bombázó repülő egyik esti támadása ért el. Minden gép 2 d­b. 350 kg-os, vagy több 100 kg-os repeszhatású bombával volt felsze­relve. Ezeken kívül olyan 1 kg-os gyújtóbombákat is használtak, ame­lyek 2000—3000 fokos hőt fejleszte­nek és oltásuk is igen nehéz. A támadók kb. 100 nehéz- és nagy­­menyiségű gyújtóbombát vetettek le. Hatásuk megsemmisítő ! A tu­dósító, aki a bombázás helyét sze­mélyesen megtekintette, a követke­zőket írja: „Tengernyi rom és om­­ladék, elhajlott vastraverzek, ame­lyeken — mintha csoda tartaná — épségben maradt, de nyitott bel­­sejű emeletrészek maradtak meg. Rikítóan festett falak, bútormarad­ványok, képek mutatják a szobák rendeltetését, azt, hogy étkezők, vagy hálók voltak, a játékroncsok­ból gyermekszobára lehet követ­keztetni. Másutt, egészen fent, mintha a még álló falhoz ragadt volna, egy takaréktűzhely bizo­nyítja, hogy ott konyha volt. Ma már se padlója, se mennyezete. Az utcákat a törmelékek annyira elzárják, hogy a legnagyobb rész­ben járhatatlanok. Szűk utcák, ud­varok, stb. teljesen el vannak te­metve. Mint ahogy a bombázásnál gyakori, különös képek akadnak. A ház egyik fele még áll, míg a másik, mintha óriáskés nyeste volna el, romokban hever. Előfordult, hogy egy-egy ház eléggé sértetlen maradt, míg körülötte minden el­pusztult. Bizonyos, hogy az épen­­maradt ház sorsát a következő re­pülőtámadás fogja megpecsételni­. A madridi óvóhelyek „Refugio“ feliratot viselnek, de riadójelek nincsenek már. Riadójel az első ágyúlövés. Az anyagi károk mellett a tudó­sító megállapítja, hogy még kisebb repülőtámadások is sok emberéle­tet oltottak ki. „A lakosság páni rettegésben él és külön tanulmány, hogy az idegek és erkölcsök ho­gyan reagálnak a légitámadásokra“. Madridban úgy a katonai, mint a polgári légoltalom rosszul volt és van megszervezve. A légitámadá­soknak azért volt ilyen végzetes hatásuk. A spanyol háború általá­nos bírálatától eltekintve, Madrid sorsa a legjobb bizonyíték arra, hogy a légoltalom terén elkövetett mulasztásoknak főleg a polgári la­kosság issza meg a levét. Disznótoros vacsora lesz szombaton és pénteken este NAGY IMRE Könyves­ utcai vendéglőjében. A menü: paprikás, hurka-kolbász, sült és töltött káposzta. Kihordásra is kapható Európa ócskavasat vásárol Londonból jelentik. Az európai ócskavaskartel igazgatója szeptem­berben eddig 250­ 000 tonna ócs­kavasat vásárolt Amerikában. Az augusztusban vásárolt mennyiség 500 ezer tonna volt. A lekötött mennyiség legnagyobb része Ang­liába, Olaszországba és Lengyel­­országba megy. Japán ez idő sze­rint nem­­vásárol az amerikai ócs­­ka­vas-piacon. Mielőtt az őszi takarításhoz fogna, keresse fel Székbiró Testvérei! festék — szaküzletét, ahol a legjobb minőségű olaj­­festékek, falfestő minták, porfestékek és meszelők nagy választékban besze­ _______­rezhetők. SZU Romantik A sok fülé­­ akadt végre egy­­ ság is: a »Ro című zenés kos­zak idején sót fővárosban Ho ragyogásával / szerű, de mind nyed és mulatt ezen a téren ! Szántó-Széchén ta s a közönség­re fordult időj vesen fogadta szélyt, játékot« szony pajzánki sze volt ebben — vagy ha úgy mantikusabban de Friesnek, nem, símuléka bizsergető más darabhoz. Nek »Monte Carlo« denben benne boyok buszlesz szett. (Rossz eredetileg sext valának- játéké nem olyan na- Az előadás ,­lág ellenére is kele ment a főrangú. Lend mantikus asszí szinte túlzásna nagyon széper mindig. Határ­sabb jelenség, izé... jóval­, kolléganője,­­ királynője... A kalandort málta meg, a t ses eszközökk táncai m­egye: megint félhüly vészesének na­ia, hogy a sze kecskenyiasko lál és méltán tapsra. Igézői­mon volt Bakó­tából, amelyek gyanútlan kala gondolásainak Selmeczi ura: tudott érvény­ repben, sokat publikum Po nek!. Hét Csütörtökön e­­mantikus asszon Péntekien: »Ér Axh Uj X T éri Szil­vál két szent „Bodri 1 Nóti Károly c. 1 Rt Budape­c. Kökény II f Cl Gál f Háron meg fo Azonkívül tirák, ki Fellépne11 László M., Rácz Vali, Garáti, Hí * Bartók Ibi, Rendező Konferanszits Minden a délut­áles Tel.: 12-9

Next