Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1909. augusztus (5. évfolyam, 189-214. szám)
1909-08-07 / 194. szám
Hódmezővásárhely, 1909 Augusztus 7. Szombat Ara 2 fillér, V. évfolyam 194 szám A 3 A X N E L ? i ^aomirtsi thkk SSLYBBd asaywieTr* n. — i. Ilim 4 k*. -» i, «*■ int * k. ~ YIDAKRB SfiTP«U*r« t kIST kór« 1 k. 40 I 41? -M*W (Ui 3 KID FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Smwfcwwiegse* &g ktadUShlVBifti : ^ndrassy-utcza 17. szám alatt. URDBTSSBKulue isit nervil. NYÍL* TSR p«UI tor» 80 Ki' U*tJelanik « ko« reggall aikkit««’ Telefonszám 58 Főszerkesztő és Id. tulajdonos EUN BÉLA. Lapzárt éjjel 12 órakor. fiz íjkor katonája. Hunvásárhely, augusztus 6. A most levert és vérbe fojtott spanyol forradalomnak a katonaság lényegére nézve is tanulsága van. Tudvalevő ugyanis, hogy a forradalom azért tört ki, mert a kormány hebehurgyán háborút kezdett az afrikai kabil törzsek ellen, a spanyol nép pedig — mivel a zsarnok uralom iránt úgyis tele volt már keserűséggel a szíve, ellene szegült a háborúnak, ellene szegült annak, hogy fiait idegen földre mészárszékre vigyék. Sőt az is megtörtént, hogy a tartalékosok és póttartalékosok a behívó parancs daczára nem vonultak be. Még nem Európaszerte általános szembehelyezkedés ez a katonai reglamával, de mindenesetre óriásitak nagy jelenség, melylyel számolni kell. Ez a jelenség ebben a rohanó korban, amit az idő érlelt meg, hirtelen fejlődik és növekszik nagggyá, talán ez a jelenség is általánossá lesz. És akkor jó lesz az uralkodóknak ehhez alkalmazkodni is, ha ugyan képesek lesznek rá. A spanyol katona képviseli ezt a jelenséget. Háborúba akarták vinni. A tényleges katona csak ment valahogy. Mert a szigor ott is még elég nagy ahhoz, hogy a katonát kényszerítse az engedelmességre még akkor is, ha ez az engedelmesség a halálát jelenti is. De az aktív katonák közt is akadt, aki nem ment, hanem vagy a fölkelőkhöz csatlakozott, vagy pedig megszökött. Ám a tartalékosok nem akartak háborúba menni. Ők maguk is demonstráltak, de a feleségeik és anyjuk még inkább. Háborúba ? . . . Ugyan ! . . . Miért ? Ez a kérdés jellemzi az új kor katonáját sajátságos módon. Azelőtt csak azt kellett mondani a katonának, hogy háborúba megy és ment vakon, gondolkozás nélkül. Masírozott és lőtt, ha parancsolták és azt oly kötelességének tartotta, mint a meghalást. Erénynek, katonai dicsőségnek hitte azt, ha embertársait lemészárolhatta, éppen úgy, mint azt, ha lemészároltatta magát. Ez volt az első és ügyetlen erénye a katonának. Ő legalább elhitte, hogy igazán erény, mert elhitették vele. És így igen kényelmes helyzetben voltak a világ hatalmasságai, az egyesek, akiknek joguk volt háborút üzenni és háborút indítani. Csak ki kellett adni az ordrét és megmozdultak a rettenetes ármádiák azzal a céllal, hogy egymást vérbetűzbe fojtsák. De abban a pillanatban, mikor a katona azt kérdezi, miért menjen háborúba, a helyzet megváltozik. Az uralkodó homlokára csap önmagának és eszmélni kezd, ha ugyan eszmélni tud. Mit? A katona azt meri kérdezni, hogy miért kell ölnie, vagy meghalnia ? Hisz akkor vége mindennek! Akkor nem lehet uralkodni. Nem lehet tetszés szerint háborút indítani! Hisz akkor a király eszközévé lesz a népnek s nem a nép eszköze már a királynak. „Az isten kegyelméből való koronás fő kénytelen azt kérdezni, mi tetszik a felséges népnek és kénytelen számolni azzal is, hogy a katona gondolkozik. Akárhogyan ráncolják is a homlokukat a koronás fők, ez így van. Még nem általános ez a jelenség, de igen hamar általánossá válhatik. S meg fogjuk látni, mit eredményez majd Spanyolországban ez a jelenség. Most leverték a demonstráló katonákat s az egész forradalmat. És ha hinni lehet a híreknek, amelyek a forrongó Spanyolországból érkeztek , már működnek is a vértörvényszékek. De ez csak olaj a tűzre. Ez a katonaság felébredt gondolkozás akaratát elfojtani, megsemmisíteni nem tudja. Ha leverték is a forradalmat, ez a jelenség típussá válhatik és akkor érdekes lesz nézni, hogy milyen átalakuláson esik át a királyi hatalom világszerte. Az ilyen példák ugyanis szörnyen ragadósok ebben a sajátságos korban, melyet modern kornak szoktak nevezni. A hazáért ám vigyék vérontásba a katonát, mert ha a hazát védjük öntestünkkel a rátört ellenségtől, annyi, mintha édesanyánkat védenénk a rátört rabló-gyilkostól. De idegen érdekekért háborúba menni és vinni a nép fiait, ezt a hatalmi hóbortságból született politikát meg kell szüntetni! Jó lenne, ha a magyar —nemzeti” kormány is tartana e kérdésről egy kis beszéd és értelemgyakorlatot, mert pár hónappal ezelőtt is kis hijja volt, hogy idegen érdekek szolgálata miatt a magyar fiuk ezreinek élete vérbe nem fúlt a hires nemzeti kormány gyávaságából a boszniai harczmezőn. Csakhogy a magyar kormány Bécs érdekét nézi, Bécs pedig nem bánná, ha a magyar fiuk mind egy szálig elhullnának a rongy feketesárga zászló védelmében. FUTÓ MIHÁLY 1835. jan. 31. — 1909 augf. 6. Hunvásárhely, augusztus 6. A vásárhelyi közéletnek, a tanügynek, közművelődésnek s nevelésnek súlyos gyásza van. Futó Mihály, a vásárhelyi ref. főgimnázium nyugalmazott tanára és igazgatója, pénteken reggel 8 órakor, hosszabb gyengélkedés után, Haltéri házánál, családja érte remegő, szerető karjai közt, 75 éves korában örök álomra szenderült. Kilobbant a szellemi világosság volt erős fáklyája ; kihűlt a szív, melynek minden dobbanása csupa szeretet, csupa melegség, csupa jóság volt ... Elszállt a lélek, a nagy, az erős. Néma lett a nyelv, mely egy emberöltőn át csak szépre, csak nemesre, jóra buzdított; megmeredtek a munkás kéz izomszálai s nem működnek tovább az agy sejtjei, a nagy gondolatok fészkei. Ezreknek szivét dobbantja meg ez a gyászhir. Futó Mihály 44 éven keresztül tiz nemzedéket, az ifjak ezreit tanította, nevelte. Pályájuk kezdetén álló ifjak, életük delén álló férfiak s munkában kifáradt családapák egyaránt vannak már volt tanítványai közt. Apák és az apák fiai. Mert az a munkapálya, amit Futó Mihály hűséggel, hivatásának szerelmével, soha nem szűnő pontossággal megfutott, két embernek is elég, de neki sohasem volt sok. Nagy szivü, de nagylátókörű pedagógus volt ő. Nem tanította a lélektant, hanem lélektani alapon tanított. Igazi bölcs, nevelő, a ki minden tanítványának egyéniségét tanulmányozta előbb s ehhez mérte módszerét. A szivébe, a gondolatába látott bele a tanítványának, de a milyen vaspontosságu volt minden dolgában, époly türelmes a gyarlóságok s elnéző a hibák iránt. Nem a cselekményeket bírálta ő el, mint tanár, mint igazgató, hanem az indító okokat és amily kérlelhetlenül ostorozta a jellemtelenségre mutató tetteket, épp oly elnéző, megbocsájtó volt a megbánnásnál. Nem ítélt, hanem nevelt, vezetett és minden cselekménye szeretettel teli lelkének kristálylombikján szűrődött át . . . Futó Mihály 1835. jan. 31-én született Boldván, Borsod megyében. Középiskolai, nemkülönben bölcseleti és theologiai tanulmányait majdnem kizáróan a sárospataki reform, főiskolában végezte, ahol többi tanárai között Erdélyi János bölcseleti, nevelés- és széptani, — Szeremley Cs. Gábor és Zsarnay Lajos, — később tiszáninneni reform, püspök, — theologiai előadásai és útmutatásai voltak rá mélyebb képző hatással. Tanulmányai végeztével esküdt deák s egyszersmind a sárospataki főgimnáziumban volt segédtanár, majd az akadémiai tanfolyamon a héber nyelv tanára, ugyanakkor főiskolai alkönyvtárnok és mint ilyen választatott meg 1860 szept. 9-én a helybeli, akkor még hat osztályú gimnázium rendes tanárává.— 1877. évi szept. I. óta pedig mint igazgató működött. Futó Mihály nyomban felismerte magasztos, szép hivatását. Az első percztől kezdve az utolsóig soha nem feledte el, hogy tanári katedrája hivatás és ő elhivatásának hűséggel megfelelt. Eleitől kezdve a magyar nyelvet, irodalmat és a történelmet tanította. Szép, remek szép tárgyak. Egy ezeréves múlt ragyogó tettei, fájó jelenetei s a honszerelem csodás alkotásai. Másrészt az ékesen zengő édes magyar nyelv ... Ezeket szerette, ápolta Futó Mihály mindenkor. Apostola volt ő ezeknek, ékesen szóló apostola. Ezeket oltogatta tanítványai lelkébe, ezekkel hódította, nyerte meg a seregestől ide jövő idegen ajkú növendékeket. A történelem sorai közül fénylő históriai igazságok megismertetése volt az ő módszere. Nem a holt betűk, hanem a betűk mögött rejlő tanulságok. Futó Mihály e mellett tudott időt szakítani magának, hogy kint, az iskola falain túl is tanítson. Tudományos értekezései, tanügyi czikkei köteteket töltenek meg. Szerkesztett lapot is. A Hódmezővásárhely czímű lapot 1871-ben ő alapította és szerkesztette 3 éven át. Hogy milyen lelkiismeretes, pedáns és buzgó tanár volt, annak jellemzésére csak annyit, hogy hetenként 80—120 írásbeli dolgozatot olvasott át és érdemjelzésen kívül oldalakat írt a dolgozat alá észrevételeiről, a hibákról, hogy legyen az maradandó oktatás a tanítvány számára. ő alapította meg a gimnáziumi könyvtárat, ő vezette a Petőfi önképző kör tanulságos gyűléseit. Talán egy órája nem volt egész életében, melynek hasznos virágát le ne szakította volna. 1900-ban töltötte be Futó Mihály tanári pályája 40-ik évét; ez alkalomból volt tanítványai nyilvános ünnepségben adtak kifejezést szeretetüknek. Az ünnepélyen Kovács János ügyvéd, Szabó János esperes üdvözölték, Thoroczkay Viktor báró főispán a Wlassits kultuszminiszter üdvözletét tolmácsolta; Kun Béla főszerkesztőnk pedig, — ki Debreczenből jött el ez alkalomra a főiskolából, — ünnepi ódában fejezte ki a szeretett igazgatónak a volt tanítványok háláját. Puritán becsületesség, mintaszerű családi élet, vallásának, hazájának forró szerelme az ő jellemzése . . . De az idő őrölni kezdte az erős szervezetet. Futó Mihályban a munkakedv éveken át tusakodott a szervezet gyengülésével, míg 1905-ben nyugalomba vonult. Azóta mindinkább halványodott a nagy agy fáklyája, Futó Mihály beteg lett, nem szenvedett