Vasárnapi Hírek, 2004. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
2004-03-14 / 11. szám
2004. március 14 VÉLEMÉNY Haraszti Miklós dicsérete Pompás időzítéssel a nálunk a sajtószabadság ünnepeként is tisztelt március 15-ét megelőző héten nagyszerű \V Kozák Márton ajándékot kapott Ma\\Magyarország, az egykori demokratikus ellenzék és Haraszti Miklós, akit fontos tisztségviselőjévé választott a bécsi székhelyű Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az EBESZ. „A Külügyminisztérium úgy ítéli meg: az, hogy az EBESZ médiaszabadság-képviselője címet, magyar állampolgár szerezte meg, Magyarország számára komoly diplomáciai siker, jelzi az ország nemzetközi presztízsének emelkedését európai és azon kívüli ügyekben, hiszen a médiaszabadságképviselő nagyon rangos, széles körben elismert intézmény” - fogalmazott jogos büszkeséggel a döntés nyilvánosságra kerülését követően a külügyi szóvivő. Tudjuk felmérni az esemény jelentőségét! Az EBESZ nem az ideológiailag egy táborba tartozók szervezete, nem olyan intézmény, mint valami kereszténydemokrataszociáldemokrata-liberális internacionálé, ahol a tagoknak szinte automatikusan kijár egy alelnöki poszt. Az 55 országot soraiban tudó EBESZ a kelet-európai rendszerváltásban kulcsszerepet játszó helsinki folyamat folytatójaként a nyugati, polgári demokráciák értékei fölött őrködik, s eme értékek egyik legfontosabbja, a sajtó szabadságának figyelemmel kísérése immár egy magyar ember feladata. Legyünk erre nagyon büszkék. A sikert nagy versenyben érte el Magyarország jelöltje: fél tucat aspiráns küzdött hónapokon át a pozíció elnyeréséért, közülük választódott ki a legalkalmasabb. Mutyiról, pártok vagy országok közötti elvtelen alkuról szó sem lehetett, hiszen a kinevezési eljárás sajátossága, hogy jelöltből nem többségi szavazással, hanem konszenzussal válhatott csak kinevezett: ha az 55 ország bármelyike vétót emelt volna, Haraszti Miklós nem foglalhatta volna el hivatalát. De nem volt ország, mely kifogásolta volna a magyar jelölt személyét, holott tudhatták, választottjuk nem éppen könnyű eset. Mint azt a kinevezést kommentáló cikkében a Süddeutsche Zeitung írja, biztosra vehető, hogy a sajtó szabadsága fölött őrködő új „médiaombudsman” a keleti és nyugati hatalmasságok számára egyaránt kellemetlen és makacs figyelmeztető lesz, s bátornak nevezte a magyar kormánynak azt az elhatározását, hogy „egy ilyen kaliberű, tapasztalt embert” jelölt a tisztségre. A szerző szerint Haraszti kinevezése annak jelzéseként fogható fel, hogy az EBESZ- nek a jövőben sem csak az államok függetlenségével lesz dolga, hanem a tagországok társadalmainak belső szabadságával. Haraszti Miklós az egész ország mellett saját életútjának elismeréseként .............................................. értékeli, hogy őt választották meg erre a tisztségre. Igaza van, de úgy gondolom, csak részben. A polgári demokratikus értékek mellett elkötelezett nemzetközi közösséget megtestesítő EBESZ a szabad demokrata politikus megválasztásával Haraszti személyén keresztül az egykori magyar demokratikus ellenzék egészének tevékenységét ismerte el. Sajátos és meglehetősen sajnálatos, hogy ami a nyugati világ számára nyilvánvaló, az a hazai közvélemény előtt szinte rejtve marad. Míg itthon egykori ügynökök és pártapparatcsikok vívnak heves szópárbajt abban, hogy melyikük tett többet az államszocialista rezsim megbuktatásáért, odakinn mintha jobban ismernék a magyar közelmúlt történetét, s jobban elismernék az igazi főszereplők munkásságának jelentőségét - köztük Harasztiét, a demokratikus ellenzék egyik vezéralakjáét, az illegális Beszélő szerkesztőjét, a rendszerváltásban kulcsszerepet játszó, a demokratikus ellenzékből kinövő SZDSZ egyik alapítójáét, a Cenzúra esztétikája szerzőjét, aki az őt nemzetközi hírnévhez segítő, aki az 1973-ban írt Darabbér című könyvért sem hivatalos, sem alternatív Kossuth-díjat nem kapott, kapott ellenben államellenes izgatásért nyolc hónap felfüggesztett börtönt - a rendszerváltás után pedig éppúgy elkerülték hivatalos elismerések, mint annak előtte. A magyar diplomáciai sikerről, a ma még az MTV kuratóriumának elnökségében is tevékenykedő ,Haraszti megválasztásának híréről a közszolgálati televízió Híradójának nézői nem értesülhettek, ami korántsem a szerkesztők elvetemültségét, hanem a történelmi tudatlanság mélységét és a történelemszemlélet torzságát illusztrálja. Az EBESZ döntésének jótékony és nem szándékolt mellékhatása lehet, ha ez lassanként változni kezd. „Míg itthon egykori ügynökök és pártapparatcsikok vívnak heves szópárbajt abban, hogy melyikük tett többet az államszocialista rezsim megbuktatásáért, odakinn mintha jobban ismernék a magyar közelmúlt történetét...” Vérbiznisz Száznyolcvanhat, százkilencven vagy kétszázhúsz halott? Kilencszáz vagy ezer sebesült? Azoknak, akik csütörtökön Madridban tíz bombát robbantottak (további három besült), V R. Székely Julianna teljesen mindegy. A fő, hogy hek------------------------------ tolizerszám folyt a vér, hogy mentő- és halottaskocsik száguldoztak, hogy a fényképezőgépek és a tévékamerák széttépett testek, eltorzult arcok, könnyező szemek garmadáira fókus száltak, aztán terítették az „árut” a világ újságjainak, tévécsatornáinak, azok meg tovább, az elképedt publikumnak: íme, Európába is megérkezett az igazi médiaterror. Olyan, amilyenről még ebben az erő_apszaktól elfásult világban is biztos, hogy ezernyi cik-A két írnak, több tucatszor levetítik, mert ilyen itt még Sz'N-nem volt, csak tessék, csak tessék, ezt nézzék meg "-APK hölgyeim, uraim. V . Mire ez a cikk megjelenik, talán már tudjuk, melyik szervezet vállalta magára büszkén a „felelősség 3get”, elvégre az ilyesmi nem dilettáns munka, nem a felelőtlen, hebehurgya öldöklés. Talán már jelentkezett az ETA, az al-Kaida vagy a világ terroristáinak is más altagozata, amely készséggel kisegít bárkit, aki valamely nemes ügy érdekében (és nincs az az ügy, amit valakik ne tartanának nemesnek) jó sok ártatlan civilt megöl. Egy-egy kósza politikus, bíró, újságíró kilövésének hírértéke már a múlté. A terrorszervezetek is figyelik a nézettségi adatokat, és tudják, hogy akár néhány tucat ember nyíltszíni berontásával nem lehet sokáig címlapon, híradók élén maradni. Abban a világban, amelyben nemcsak médiapolitizálás folyik immár, hanem az átlagember is a média segítségével tör ki a szürke ismeretlenségből egy-egy köztéri numerával, öngyilkossággal, vagy hogy a Nagy Testvér show-k kamerái előtt vizel és szeretkezik, a gyilkolás sem maradhat szemérmesen észrevétlen. Vagy nem tetszik tudni, mi az ingerküszöb? Az ingerküszöbön csak úgy lehet jól hasra ejteni a nagyérdeműt, ha a magasságát folyamatosan növeljük. Az ember azt hitte például, hogy Jézus szenvedéseivel nem lehet több megrendülést és együttérzést kiváltani, mint eddig, de íme, eljött Mel Gibson, aki szerint a mai fogyasztónak ennyi már kevés. Vérben és a hús natúr borzalmaiban utazó filmje óta Jézus nem szupersztár immár, inkább horrorfilmhős, a terrorkorszak kultikus alakja. Vajon mennyi vér, holttest, sikoltozó gyerek és zokogó szülő kell ahhoz, hogy azt mondjuk: elég? Mikor dobjuk el az újságot, kapcsoljuk ki a készüléket, ha a puszta tények közlésén és elemzésén kívül a félelmeinkből kinövő agressziónkra és az agressziónkból fakadó borzalomkukkolásra akar a média rávenni? Hogy kiszolgálja az állítólagos információéhségünket. És persze jobban eladja a reklámjait. -------------------------------------------------------------------------- Szomorú vásárom - Ha már olcsóbb a sztráda, leugorhatnál a mamáért Szegedre! Krenner István rajza Afrikai dollárok Kaptam egy levelet Nigériából. Mivel megtalálták a nevemet egy nemzetközi újságíró-adatbázisban, és ritka szimpatikus embernek tűntem, átutalnának a számlámra 45,5 millió (azaz negyvenöt és fél millió) dollárt. „Kiss Róbert Richard Hogy az összeg nagyságát illetően ne kár legyenek kétségeim, betűvel és számomra is leírták, jó vastagon szedve, aláhúzva. A kis híján tízmilliárd forintnyi összeget azért utalnák át, mert ők az egyik legnagyobb nigériai olajipari vállalat vezetői, és mivel arrafelé igen zavaros a politikai helyzet, ilyen nyugodt ország, mint Magyarország, ilyen nyugodt emberére, mint én, van szükségük, hogy biztonságban legyen a pénzük. Azért ismerjék el, hogy ez már valami. Eddig egy mobiltelefonos cégnek fél éven át hiába bizonygattam a túlfizetésemet, meg a gázművek is bombáz mindenféle alaptalan fizetési felszólításokkal, nem is értem, nekik miért nem vagyok elég megbízható. De legalább az afrikaiak tudják a valódit. A levél folytatódik. A pénz elfogadásáért és a számlára utalásáért cserébe az összeg huszonöt százalékát, vagyis mintegy 2,5 milliárd (azaz két és fél milliárd) forintnyi összeget tarthatok csak meg, a többiért majd jönnek. Azért ez egy kicsit bánt. Felháborító, hogy ennyivel kiszúrják a szemem a végén. De hát ez is pénz. Elképzelem, amint kedvenc bankfiókom vezetője majd utánam szól: jaj, ne siessen, csaknem elfelejtettem, mintegy tízmilliárd forint érkezett még a számlájára Nigériából! Nem baj, mondom majd, egy része marad, hét és fél milliárdért meg nemsokára jön egy taxis vagy egy nagy fekete ember. A második nigériai levél már sokkal lényegre törőbb volt. Maga az olajtársaság főkönyvelője közli, hogy már meg is írták az utalást, már majdnem nálam a pénz. Igazából csak gyorsan küldenem kéne 10 ezer (azaz tízezer) dollárt, hogy nyissanak egy technikai számlát, ahonnan majd küldik az összeget. Ez bizony feladat a javából, kár, hogy most sajnos nem fog menni. Még talán össze lehetne szedni a valamivel több mint 2 millió (azaz kétmillió) forintnyi pénzt, de hát éppen most mondtam a barátomnak, hogy nem adok kölcsön neki, ha aztán kiderülne, hogy mégis össze tudok szedni ennyit.. .A, nem... egy megbízható ember nem csinál ilyet. Inkább gyorsan írtam egy levelet a kedves nigériaiaknak, amelyben javasoltam, hogy az átutalandó 45,5 millió (azaz negyvenöt és fél millió) dollárból vegyék le ezt a tízezret, és később majd vonják le a jutalékomból. Adok nekik hitelt, ez a legkevesebb, amit értük tehetek. Azóta várok az újabb válaszra türelmesen. Még a számlámról is csaknem minden pénzt felvettem, hogy legyen elég hely ennek az irdatlan nagy összegnek...