Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 17. kötet (Budapest,1895)
Anélkül, hogy sok szót vesztegessünk, röviden megállapíthatjuk, hogy a művészi házasságokat rendszerint nem az égben kötik. Ennélfogva nem valami erős volt az elszörnyűködés moraja, mikor a színtársulatnál megtudták, hogy Derly tenorista elhagyta szép, fiatal feleségét. A súgó, a társulat bölcsésze, epés hangú megjegyzéseket tett az «eset»-re. — Az a haszontalan kravátli-tenor megérdemelné, hogy rothadt narancscsal dobálják meg. — Mit, narancscsal ? — kiáltá az öreg karmester őszinte felháborodással, — kővel. . . bombával. Ilyen asszonyt elhagyni! Igaz, hogy a színpadon nem sokat ér, de milyen kedves, szelíd teremtés. Majd a szívem hasadt meg, mikor tegnap sírni láttam. Igazi könyek voltak. Szavamra mondom, engem is égettek. Ah, képes lettem volna megfojtani azt a kappanhangú szörnyeteget . . . De a kappanhangú szörnyeteg már akkor messze túl járt a káromlások lőtávolán. Fényes szerződést kapott Amerikába s azt habozás nélkül elfogadta. Egy érzelgős hangú levelet hagyott hátra nejének, mely sok badarságot és még több kegyetlenséget tartalmazott. Ügyetlenül védelmezte hitvány cselekedetét, de egyúttal, hogy lelkiismeretét egy pillanatra elringassa, megígérte, hogy kincsekkel terhelten vissza fog térni. Akkor — mondá levele utolsó soraiban — új életet kezdünk. Nelli — így hívták az elhagyott asszonyt — a megaláztatásnál csak fájdalmát érezte nagyobbnak. Szenvedélyes lelkének egész hevével szerette a léha énekest, szívének első ideálját. Sivárnak ígérkező életében azonban egy félév múlva nevezetes fordulat következett be. Az öreg karmester ugyanis egy próba alkalmával arra az érdekes fölfedezésre jutott, hogy a cserben hagyott fiatal asszonynak remek alt-hangja van. Az alt-hang pedig ritka s igen becses művészi kincs. Az öreg muzsikus tehát valóságos lázzal látott neki, hogy e kincset értékesítse. Két évig tanította Nellit, s két év múlva, mikor egy gazdag impressario énekelni hallotta, nyomban megkérte a kezét. A szép aczélszürke szemű asszony mosolyogva hárította el magától a kitüntetést. — Már férjes nő vagyok. — Kár, igazán kár, — mondá a lelkes műbarát, — ez esetben nem tehetek mást, mint hogy szerződéssel kínáljam meg. A szerződés tíz hónapra szólott s oly mesés összeget tartalmazott, hogy Nelli szédülni érezte fejét. Esténként háromezer frank. Ki hallott ilyet ? De még nagyobb volt csodálkozása, mikor az öreg karmester megjegyzését hallotta: — Kevés, botrányosan kevés. Az ön torkában, asszonyom, milliók vannak. Három teljes oktáv. Egy hangot nem engedek belőle, egyetlen egyet sem. Mielőtt Nelli a szerződést aláírta volna, az 93* A MŰVÉSZI ÁLNÉV. Elbeszélés. Irta Zöldi Márton.