Vasárnap - Vasárnapi Ujság, 1923 (1. évfolyam, 2-3. szám - 3. évfolyam, 1-34. szám)
1923-10-21 / 25. szám
25. szám Förgeteg — Pelyedijat nyert regény — írta PÁLFFYNÉ GULÁCSY IRÉN (25) — Sőt igenis sok köze van hozzá ! Ön — szépségén keresztül — befolyása alatt tartja az ország egyik legnagyobb birtokosát. Ez a befolyás pedig szinte végzetszerü a környék népére. Egy része vastag sugárban vezeti ki az erőt a nemzet testéből a külföld felé. Rétegekbe rakódnak a kivándorlóhajók szennyes fedélközén, mint elmérgesedett váladékai egy beteg rendszernek. A többi itthon, méltatlan sorban tengődve lassankint elaljasodik. De atavisztikusan várja a pillanatot, mikor terjedő gyűlöletét arcunkba köpve — kielégíthesse magát az éhkoppos századokért. Aztán azt se higyje, hogy a környék népe elszigetelten áll Csodálatos átközvetítő ereje van ám a földnek ! Majdnem azt mondhatnám, hogy a föld beszél azoknak, akik értik. Továbbítja a belevájkált gondolatokat a szomszéd rögnek. S azok tovább és még tovább. Mígnem meglódul majd egyszer alattunk ez a kényelmes talaj. Asszonyom, ön szinte sajnálatraméltó felelősséget cipel a szépségében. Az ön befolyása nem tisztán helyiérdekű. Az egész országra kiható lehet ! És ha már nem tudja, vagy nem akarja áldásos módon fölhasználni az apánál, kímélje legalább a fiút! Sokak vágyó szeme talán egy emberhez méltóbb jövő ígéretét látja benne !. .. Elhallgatott és várakozólag meglassította lépteit. A bárónő egészen megállt. Az idegen fogalmak zűrös tömege elnyomta ugyan, de csak pillanatokra. Aztán sértett és ellenáradó asszonyisága kettőzött erővel lázadt föl. Lerázta magéról a már-már megfogant gondolatokat, mint porban megfürdött tyúk az alkalmatlan porsemeket. távoli dolgokra hangolt érzékenysége hirtelen összeernyedt, s mint elpattant húr vége, hegyesen és fenyegetőleg szűrődött ki belőle a személyében megtámadott, legközelebb eső Én. A tekintetében, amint Sényire nézett, benne volt az, hogy most nyomban ütni fog. Ha mindjárt az ütés lendületével önmagát hajítaná is el. — Talán féltékeny ? ... Házi lengyel!! .. . — Kiáltotta, kemény ellenfelek módjára támadottból támadóvá pattanva. S a hangjában már ott kötekedett a biztos mezítelenre találók élvező játszadozása. — Oh bizony, nagyszerű ingyenélet esik itt, lecsúszott mágnások számára ! De megnyugtathatom. Fertőháza elbír kettőnket is. Meghagyom a szárazdajka szerepében. Nem édesgetem magamhoz a drága kicsikét, akinek száradó nadrágzsinórocskája jelenti ön számára az élet fonalát. Elég „emberi“ hangon beszélek ? — Nevetett. — Jó, ön akarta. Egyet azonban ne felejtsen el: nincs mit szememre vetnie. Ha én „végzetes“ szerepet játszom a „nép“-nek csúfolt csőcselék szempontjából, ön viszont jól felfogott érdekből kótyagossá butítja a védencét. Míg egy szép napon megszentelt hülyeségbe bágyad, nagyobb ígéretére a szegény „elnyomottaknak“. Különben örömömre szolgált, amit a szépségemről mondott... Magasba szökkenő fejjel fölkacagott, mint egy égnek nyerítő csikó, mely egyszer életében kedvére kijátszhatta magát. Diadalmasan legyűrt emberi voltának tora volt ez a nevetés. Aztán szájnyalogató bosszútettséggel saját lelki hullája mellett hagyta a szétmarcangolt önérzetü férfit. VASÁRNAPI ÚJSÁG XXII. Fejezet Matinának sikerült egy jó „fogással“ újra a herceg kegyeibe sündörögni. A fogás az előkelő Thea névre hallgatott s ezenkívül vörösre obszidált hajat, pisze orrot és szemérmetlenül sok hamis ékszert vallott sajátjának. A titkár valami huszadrendű bécsi kafé-santant parkettjén botlott belé, egy külön napidíj mellett átdorbézolt éjszakán. A dolog így történt. Matinát — fogadója helyett, — a hasonnevű mulató előtt tette le a kocsis. Egyformán kapatosak voltak, úgy hogy a titkár tulajdonképp már csak a füsttől opalizáló teremben jött rá a tévedésre. Késő lett volna visszafordulni, meg ez a kótyagossá gabalyodott éjjeli kavargás vágott is neki. Bizonytalan lábakkal átbotorkált a termen. Egy üres asztalnak célzott. Szükségét túlzó erővel lendítette szabadra a széket. A szék kisiklott a kezéből és nekivágódott egy a szomszéd asztalnál háttal ülő hölgynek, aki feketekávét ivott konyakkal. Mielőtt mentegetőző szó eshetett volna, a nő felpattant és Matina arcán ottégett öt kemény ujj nyoma. Zavar támadt, a közelállók a viszálykodók köré sereglettek. A titkár diadalmasan kotorászta elő emléke alól jócskán bonyolult nevét, az összes predikátumokkal együtt. — Felelni fog a hölgyéért — vetette oda a nő kísérőjének, akiről — igazi bési típus létére — nem lehetett megállapítani, hogy bérkocsis-e, vagy valami rejtvezüllő mágnás. Ám az elpengetettt név különös változást okozott. A talányos férfiú egyszerűen vállat vont, mintha azt kérdezné, mennyiben érdekel ez engem ? Majd beleködlött a háttér füsttömegébe. A haragvó hölgy pedig Matina karjára tette gyorsjáratú kezét. — Az más. — Mondta, harminckét fogú nevetésre derülve. — Akkor nem haragszom. Kínálat nélkül lepöttyent a bajikozó székre, egyetlen tekintettel maga mellé ültetve a tétovázót is. A körülállók kijózanuló feszültsége zajos „hoch“ kiáltásokba mámorodott vissza. A cigány nekiindult egy zörgő indulónak s ezzel a fátum felült kipécézettjei nyakába. Hajnali teremzárásra Thea elméletileg már a herceg barátnője volt. Ami kevés kioktatás még szükségesnek mutatkozott volna, azon egy önbiztosítással nyújtózkodott átal. Csak rá kell bízni, ő majd tudja. Káprázatos szemtelenséggel debütált mindjárt első alkalommal. A herceget megdöbbentette, de egyben végtelenül mulattatta is a dolog. Az a mód, ahogy ez a sehonnan előbújt kis senki fütyült minden rangra, némileg a romlatlanság illúziójába ringatta. A nő kitűnő ösztöne nyomban megszimatolta ezt. Most már a természetében rejlő nyerseséget rögtönzött mesterkedésekkel toldotta meg, úgy, hogy a maga nemében tényleg egyedülálló egyéniséggé hatványozódott. Az ajándékokat felsőbbrendű gőggel fogadta, de volt rá eset, hogy nemtetsző dolgokat egyszerűen visszadobott. Ilyenkor lármázott, mint egy papagály és szitkozódott, mint valami matróz. A szokatlanságok e tömkelege szinte új életre csiklandozta az unatkozó nagyurat. Egyre több hamis ékszert vont be a forgalomból, mialatt tanácsosai hersegő körömmel vakarták a fülük mellét. — A herceg megőrült. — Ez volt az általános vélemény. Kispaloták, nagypaloták, nyaralók, jacht. 5