Vasárnapi Ujság – 1854
1854-03-12 / 2. szám - Török kávéház és fogadó 12. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok
12 az ő jó barátja, a szakács? A grófon kivül csak a szakácsot becsülte az egész udvarban ; a többi szerinte léhűtő , naplopó, s tolvaj volt — ők az ingök. „Hála legyen az istennek" kiáltott fel az öreg ur, mintha imádkoznék , midőn valahára csengetni kezdtek ebédre. S valóban csak a templom harangja volt kedvesebb hang az öreg ur fülének e csengetyűénél, az a vén harang, melly vasárnaponként templomba hivta, hogy imádkozzék, megbocsásson ellenségeinek ; ő buzgón is imádkozott, teljes szivéből megbocsátott mindenkinek s olly megfrissülve, jó kedvvel jött ki, mintha ebédhez akarna ülni. Csak e két hangért volt még kedves neki az élet. Ezenkivül minden recsegés, nyávogás, kiabálás fülsértő zaj volt reá nézve. S a gróf egyik bolondos kasznárja helyesen okoskodott, midőn az öreg ur halálakor a nagy harang mellett a palota csengetyüjét is meg akarta húzatni. Azon hangok siratták volna az öreg urat, mellyek életében annyiszor felviditák. A grófnál ebédre vidám társaság szokott összegyűlni : nőtlen urak, művészek, tudósok s egy pár vig czimbora, kik tudtak inni és elméskedni; mert a gróf szerette a jó asztalt, a jó bort, az okos és bolond beszédet, mindenek felett pedig az öreg urat szürke kabátjával, nagy zsebeivel, haragos mormogásával. Szegény öreg ur arra volt teremtve az istentől, hogy haragudjék. Itt is haragunnia kellett neki, mert a vendégek közöl egy magas embernek, ki egy személyben énekmester, orgonista s igen nagy kópé volt, az vala kötelessége, hogy szüntelen vitatkozzék az öreg úrral, boszantsa s mulattassa vele a társaságot. Az öreg úr rendesen újdonságokkal kedveskedett a grófnak. A magas ur mindjárt rá mondta, hogy engedelmet kér, de ez s az nem igaz s hazugságnak is mondaná, ha az öreget nem tisztelné. Ebből vita támadt s belé merültek a philosophiába, theologiába, mathematikába, idézték egymás ellen a bibliát és Voltaire-t, Shakespeare-t és Gyöngyösit, a Corpus Juris-t és a kalendáriumot. Az öreg ur méregbe jött a magas ur szemtelenségén, ostobaságán, de leginkább azon, hogy a vita miatt nem ehetik, a legények el-elkapják előle a tányért s csak nagy pirongatás után hozzák újra vissza a tállal együtt, mellyből aztán végre némi elégtételt vehet. Azonban ő is kifogott a társaságon. Néha a vita tüzében, mig szája járt, szép csendesen kinyúlt kezeivel s tele tömte zsebeit mindennel, mit csak az asztalon elérhetett. Ezért voltak neki nagy zsebei s otthon függő kosara. A vendégek méltányolták e körülményt s ritkán akarták észre venni zsebelését. Az öreg ur pedig zsebelt és vitatkozott, csak akkor hallgatott el, midőn kedvencz ételét hordozták. No hiszen ember lett legyen a talpán, ki ekkor szót vett ki belőle. A magas úr e csodát egy párszor véghez vitte a társaság tapsai közt. Nem is haragudott senkire az öreg ur ugy, mint arra a magas úrra, ki egy személyben hires énekmester, nagy bajuszos orgonista s nagy kópé volt. Ivott is az öreg ur, kegyetlenül ivott, de mennél többet ivott, annál komorabb, hallgatagabb jön. Már ekkor alig lehetett többé belesodorni a vitába. Ott az asztal végén elkesergett, elbusult magában s csak midőn oszlott a társaság s valaki a vendégek közöl elkisérte temető melletti kis lakáig, szólalt meg elérzékenyülve. Ugy elbúcsúzott szegény öreg ur, mintha már bizonyos volna benne, hogy holnap meghal. Elmondá illyenkor mindig, hogy ő csak azért költözött illy közel a temetőhöz, mert öreg ember s nem sokáig él, azért gazdája asztalos, hogy koporsót csináljon neki, azért iratta meg végrendeletét, mert már egészen elkészült a halálra. „Ha meghalok — végre a búcsút — írassátok sírkövemre . Itt fekszik, kit a fájdalom szérűjén csépelt ki a bánat és gond." S mielőtt lefeküdnék, mindig elővette bibliáját vagy Horatiust s vigasztalást keresett bennök. Azonban kioltva gyertyáját sem aludt el hamar. Gyakran hangzott ki egy hosszú mély sóhajtás a szobából: „Én istenem, millyen az emberi él^. Kérdhetik már olvasóim ki volt ez öreg ur ? ^^ E szürke kabátos üreg ur, kinek nevére ma már senki sem emlékszik, egykor igen hires ember volt, e komor és haragos öreg ur negyvenhárom évig kaczagtatta meg a magyar embert bajában, ez elhagyott vén embert, kinek beomlott sirján nincs fejkő, virág, egykor koszorúkkal halmozta el a nép , szóval ő vola a legelső magyar komikus színész, neve : Jancsó Pál. De ha mindenki megfeledkezett az öreg úrról , pályatársai, utódai, a szinházi almanach-szerkesztők, conversations-lexicon írók, nekem emlékeznem kell róla. Nekem az öreg úr pártfogóm , jó barátom volt. Gyermekkoromban nádpálczájával sokszor megmentett tanulótársaim körmei közöl; első verseimet ő dicsérte meg, kivéve a benne előforduló uj szavakat, mellyeket ki nem állhatott; valahányszor meglátogattam, mindig fölkelt egyetlen székéről, rá ültetett s reám nézve mi sem vala meghatói)) , mint midőn az öreg ur haragos lelkesülésében beszélni kezdett, hogy ezelőtt ötven évvel mint vala száműzve a magyar nyelv, mint nem volt hire hamva sem a magyar művészetnek, s milly derék ember volt ő, ki nemes ember létére a szinpadra lépett. Nekem el kell beszélnem, hogyan élt az öreg ur s hogyan halt meg. (Vége következik.) Trtrflk kávéház és fogadó. Szokásban van az angol hirlapok kiadóinál, hogy szétküldik a világba tudósítóikat, csakhogy minél gyakoribb s minél hívebb híreket kapjanak a távolabb világrészekből. Ilyen angol hírlapi tudósítók most nagy számmal járnak kelnek Törökországban, melly olly fontos események színhelye lett. Azonban a napi eseményeken kivül az ország egyéb viszonyaira, életmódra s a nép szokásaira is kiterjesztik figyelmöket. Egy illy útirajzra találunk többi között egy angol lapban, melly élénk képét állítja elénk némelly török szokásnak. „Várnától Sumla felé lovagoltunk — írja az angol tudósító — azon térségen, hol hajdan II. Ulászló magyar király csatát és életét vesztett. A keskeny ut itt eléggé kemény, másutt rendesen járhatlan mocsárakon vonul keresztül, a mellyeknek felszárítására semmit sem tett az emberi kéz. Egy szóval : ugy találjuk itt az utakat, a mint az anyatermészet megteremtette, ez pedig, tisztességgel legyen mondva, nagyon roszul ért az utcsináláshoz. A tájék gyönyörű volt. Több helyen az ut mentében, többnyire félreeső völgyben, de mindig elég közte], hogy észre lehessen venni, fejér kőből állított kutakat találtunk. Ezeket a törökök vallásosságból építik az országutak mellé, hogy forró nyári hónapokban a fáradt vándorok és marháik felfrissülhessenek. A kutakra többnyire a török szent könyvből, a Koránból vett mondatok vannak felírva, rendesen a próféta ama hires mondása : „A viz minden lénynek életet ad." A bolgár földmivelő ritkán megy el illyen kut mellett , a nélkül hogy ökreiről levenné a jármot s meg ne itatná őket. Illy kutak építése azon jámbor cselekedetek közé tartozik, mellyekről azt tartja a muhammedán hit, hogy a menyország kapuit nyitják meg. Általában figyelemre méltó, hogy minden cselekedet, mellyet a próféta követésre méltónak ajánlott hivei számára, valódi haszonnal van egybekötve — kivévén a Mekkába vándorlást, mellynek inkább káros hatása van. „Légy vendégszerető az idegenek és utasok iránt, ossz alamizsnát a szegényeknek, bánjál emberségesen az állatokkal!" — ezeket tanítja a török próféta s mind ez igen dicséretreméltó tanítás. Neki köszönhetik a muhammedánok, hogy a keleti vidékek égető forrósága a hivők vallásossága által enyhült, a mennyiben ezek a hit parancsolatjainál fogva friss forrásokat állítottak elő a homokos pusztaságokon. A mint ránk lépett az est, egy pusztára értünk , melly tiz vízi malomból s néhány hozzá való épületből állott nem messze a Devna-tó partjától. Megállottunk egy kávéház, előtt, hogy egy findsa kávét igyunk s egy csibukot kiszíjunk, miután egy lovas legényt előre küldtünk Devna faluba, hogy éjjeli szállást készítsen számunkra. Egy török falusi kávéházat egy angol falusi korcsmával lehet összehasonlítani, mellytől azonban sok tekintetben eltér, ugy hogy leírása nem lesz felesleges. — A gazda rendesen tulajdonosa is a khánnak, azaz : azon két-három üres szobának és istállónak, melly az utazók és lovaik befogadására való. A khán mellett van a kávéház, rendesen egy kis szoba, mellynek közepén egy több lábnyi széles átjárat van. Ennek mindkét oldalán egy díván vagy is