Vasárnapi Ujság – 1854
1854-07-02 / 18. szám - Népkönyvek. Csobáncz 150. oldal / Költemények - Az amerikaiak Japánban 150. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok
szág megtámadtatott; rögtön összegyüjté azon harczosokat, kik egykor atyjával s testvéreivel küzdöttek, s ő maga állt azoknak élére, s testvérei kardját felkötve, felvezeté őket Sztambulba, a megtámadott ozmán birodalom védelmére. Lovasai mind a legjobban vannak fegyverezve s pompás paripákkal ellátva, s mint mondják, rendkívül ragaszkodnak urnőjükhöz. A Kelet soha sem fogy ki regényeiből. Gépkönyvek. írtak sokat, több száz esztendeig, Balassától le Arany Jánosig. Ez bátor és győzelmes harczokat, Amaz tudós vagy vidám dolgokat. Jó volt a könyv, látszott rajt az ipar , Kandallónál olvasta sok magyar, De a könyvből hibázott valami: Irók voltak, nem a nép papjai ! O zöld mezők boldog családa, nép, Ki érzed azt mi jó, tudod mi szép, Nem volt íród, neked csak kántor irt, S ez volt búcsúztató, melly szerze hírt. Nem ismerék a hegyforrást azok. Arany kehelyből jobb volt inniok, Dicsőséget szomjazván, melly tűnik. Vagy részeg, vagy szomjas volt mindenik. De jobb napok viradnak, hála, ránk; Munkás mező az, hol felvirradánk. A népért gondol most tisztult fejünk : Verítéket együtt kell ejtenünk; Melly fényes bölcsőt ringatott a dal, Ma játszik a mezők kalászival ; S festő kirajzolt nagy ősképeket, Szerény vásznon fest munkás népeket. Magasról hult rég a zöld koszorú, Kunyhókból most, hol oszlik a ború; S mik bor közt szóltak, honfi-énekek : Imába fűzik azt ma gyermekek. Mit ér a szép könyv fényes asztalon , Ha nem pihen szem a meleg lapon? Feküdjék ott az újság az ekén : Virág nő a barázdák tetején. Remélj remélj! a nép olvasni kezd, Jövőről szólva eztán őt nevezd. Övé a holnap, minden a mi zöld. Az ő verítékén virul a föld! S megmondjam-e, mit értünk nép alatt? Mit Krisztus érte: egy fát, melly fakad. Ertünk romlatlan vallásos kebelt, Egy tiszta szivet s áldozó kehelyt! — Ez ifju fáért, melly egy nap virul; S kelyhért, mellybe harmat cseppe hull; S testért, mellyet szent vér válta meg, Dolgozzunk! ó munkás hósereg. A könyv legyen olcsóbb mint a kenyér, Kenyér ez is, mit lelkünk éhe kér. Egy könyv ára legyen egy itcze bor : Az ember lelke szomjas annyiszor. Mi nem várunk fényes babérokat, Elég ha a nép olvas és arat; Vidáman hordozván a boronát, Szántunk vetünk s mit a»jó Isten ád! De még egy szót, hogy a mag mit vetünk, Jó mag legyen, és tisztább mint kezünk. Szent tiszta föld a népnek kebele : Konkolyt vagy mérget ó ne vess bele! Csobáncz. 150 Hogy áll a világ? Az amerikaiak Japánban. Mig a megvénhedett Europa két felöl vérbe lángba borul, az alatt a béke és polgárisodás áldott hódítása távol kelet felöl kezd új térre jutni. Van ott, Ázsia legtulsó keleti szélén egy nagy birodalom : Japán, — mellyről eddigelé nagyon keveset tudtunk, mert azon ország ősi hagyománya szerint, nem volt szabad semmiféle idegennek a határon belépni, semminemű ürügy alatt, még csak hajótörést sem volt szabad szenvedni senkinek a japáni partokon, mert akit a tenger kivetett, azt ők irgalom nélkül megölték. Csupán a hollandiaknak volt megengedve, hogy egy esztendőben egyszer, a japáni fővárostól távol eső kikötőben megjelenhessenek, akkor sem több, mint egy hajóval; — ezek azután megrakodtak ott mindazon ritkaságokkal, miket más országban nem találni, s visszatérve ők ismerteték meg Európával azon kincseket, mikben Japán a legnagyobb mértékben gazdag. A hollandi hajó évenkint a leggyönyörűbb bútorokat szállítá Amsterdamba, mik sajátszerű fákból voltak készítve, a minőket mi nem ismerünk, s festésekkel ellátva, miket lemosni nem lehet, mert a fán keresztül vannak itatva; — porczelán tányérokat, mik olly erősek, hogy a kőre lehet hajítani, s kivül fehérek, mint az aludttej, keresztül nézve pedig tűzszint, mutatnak; — sűrű selyem szöveteket, miken a napsugár keresztül nem hat, és olly finom sálokat, hogy egy egészet egy dióhéjba el lehet rejteni; s csodálatos állatokat kitömve, mik terhet visznek, mint a ló, gyapjat adnak, mint a juh, és tejelnek, mint a tehén. Beszéltek még rejtettebb dolgokról is, mint tudják a japániak az aranyat kivül belül rózsaszinüvé tenni s égszint adni az ezüstnek. Mind ezek igen szép dolgok s már századok óta eléggé ébren tartják a kereskedővilág kíváncsiságát, melly minden módon szeretett volna atyafiságot kötni e, dúsgazdag országgal. De ami mindennél sokkal nevezetesebb, megtudták, hogy Japán partjain tömérdek és ritka jóságú kőszén találtatik, már pedig napjainkban a kőszén becsesebb dolog kezd lenni az aranynál, mert amióta gőzzel járják a tengert, a kőszén nélkülözhetetlen czikk. A múlt évben tehát, az amerikai egyesült státusok, Perry hajósvezér alatt elindítottak hat hajóból álló hadat a végett, hogy a kereskedővilág számára nyissa meg az addig zárva tartott országot, ha lehet szép szerével; ha nem engedik, ágyúval, erőhatalommal, mert az meg nem engedhető, hogy egy ország kizárja magát a világból, s kikötőiben megtagadja az idegen hajósoktól az ivóvizet, s zivatar idején a menekülést s mintegy határvonalt húzzon ismert és nem ismert világ között. Folyó évi február 18-án vetett horgonyt Japán partja mellett az amerikai hajóhad, alig négy mérföldnyi távolban a fővárostól, Jeddótól, mellyet az árbocztetökröl jól ki lehetett venni. Onnan egy tizennyolcz ágyús dereglyén kikötött a partra Adams kapitány, ki értette a japáni nyelvet s a legközelebb eső városban levő hivatalnokokkal beszédbe eredt. Az amerikaiak el voltak készülve a megtámadtatáshoz, azonban kellemes meglepetéssel tapasztalák, hogy a japániak nem gátolják partraszállásukat, sőt az uragai kormányzó Jeszaimu, egész kíséretével együtt, visszaadta nekik a látogatást s együtt mulatott az amerikai hajó fedezetén, különösen megdicsérve az előttük addig ismeretlen sampányi pezsgőt, mellyből felváltva Japánért és Északamerikáért iszogattak nagy áldomásokat. Ez tudósitá őket, miszerint az öreg császár, ki ugy haragudott az idegenekre, meghalt, a fiatal császár pedig, ki most trónra lépett, igen szelid és hozzájárulható ember, ami nem sokára be is bizonyult abból, hogy már egy hét múlva megérkezett a császár tolmácsa s tudósító Perryt, miszerint a császár kész kereskedelmi szövetséget kötni Északamerikával, s szívesen megnyitja előttük kikötőit és kőszénbányáit. Egyúttal azt is tudatá vele, miszerint épen ez időben tagadta meg a császár ezt a kegyelmet az oroszoktól, kiknek kamcsatkai telepitvényük oda legközelebb van s kiknek szinte régóta kedvük volt már, belekötni a gazdag szomszédba. Erre következtek a látogatás-tevésben az ország főfő hiva-