Vasárnapi Ujság – 1855
1855-06-03 / 22. szám - Egy lövés ára. Jósika Julia 169. oldal / Elbeszélések és életképek
A ,,Vasárnapi Újság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű íven jelenik meg.— Előfizetési dij április—juniusig azaz : 3 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton 1 ft. pp. A „Politikai újdonságokkal" együtt április—juniusig azaz: 3 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton csak 1 ft. 30 kr. pp. — Az előfizetési dij a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatalához (egyetem utcza 4. sz.) bérmentve utasitandó. Egy lövés ára. Irta JÓSIKA JULIA. (Vége.) Lionel tanúi egyelőre megtagadták beleegyezésüket, de végre kénytelenek voltak engedni, s a két ellenség utólag szemközt állt. Osborne gyanította, hogy miután ő Alfréd lövését elfogadta anélkül, hogy azt viszonozza, most Alfréd is követni fogja e példát, s fegyverét a levegőbe süti el; de azt is tudta, hogy ő maga kénytelen lesz ellenét legalább szinleg czélba venni, ha véget akar vetni a dolognak, s minél közelebb jött az elhatározó perez, annál inkább kezde attól tartani, hogy akaratlanul sebet ejthet azon, ki ellen úgy is elég vétkesnek érzé magát. Azonban közeledett egymás felé a két bajvivó; Alfréd nyugodtan, Lionel belső küzdelmek közt, végre azon perczben, mikor Alfréd már felemelte fegyverét, Osborne, mint valami hirtelen elhatározás következtében, felkiálltott : Megálljon ön, megveszem, lövését! Alfréd leeresztette pisztolyát s a csudálkozás minden jeleivel visszalépett; Lionel pár perczig beszélgetett tanúival, kik aztán kinyilatkoztatták Vanderelszt tanúi előtt, hogy Osborne 10,000 font sterlinggel meg akarja ellensége lövését váltani, azon feltét alatt, hogy ő se legyen kénytelen újra lőni. Alfréd erre pillanatnyi gondolkozás nélkül azt felelte, hogy semmi esetre sem fogadja el ezen , előtte egészen megfoghatlan ajánlatot, s valóban hinni kezdő mikép tébolyodott emberrel van dolga. A négy tanú pedig körülvette őt, s mig a két fiatal angol minden ékesszólását felhasználta, Alfréd két tanuja őt anyjára s Adriennére emlékeztette , kiknek jövöjök azon tizezer font által tökélletesen biztosítva lenne. De mind hiában; Alfréd semmi áron sem akart olly egyezkedésbe bocsátkozni, mellyet szégyenitőnek tartott. Végre Lionelnek egyik tanuja , ki egyszersmind meghitt barátja volt, s észrevette milly kinos feszültséggel várja Osborne a dolog kimenetelét, arra kérte Alfrédet, hogy engedje meg, mikép egy pár szót négy szemközt szólhasson vele. Vanderelszt meg nem tagadhatta e kérést, s a két férfiú kissé eltávozván, a fiatal angol röviden de meghatólag megmondá Alfrédnek mindazt, ami azon nap óta történt, mellyen aráját Osbornenál találta; azt sem hallgatta el, milly veszedelmes beteg volt barátja tegnap s kinyilatkoztatá mikép attól tart, hogy ha el nem fogadja a most könnyen megfogható ajánlatot, visszaesés lehetne tagadó válaszának következménye. Kérte tehát Alfrédot a legszívesebb szavakkal, hogy Lionel ajánlatát ha szeszélyesnek tartja is, fogadná el, mit annál könnyebben megtehet, mert mind a két ellenfél olly nyugott bátorságot tanúsított az első lövés alkalmával, hogy lehetetlenséggé vált bármelyiket is gyávasággal vádolni. Alfréd még mindig vonakodott, s épen ismételni akarta tagadó válaszát, midőn tekintete véletlenül Lionelre esett, kinek arcza a két beszélő felé volt fordítva, s arczvonásaiban olly kínos kifejezése mutatkozott a legfeszültebb várakozásnak, és legnagyobb nyugtalanságnak, mikép Vanderelszt többé nem kételkedhetett, hogy valóban súlyos betegségtől lehet tartani, ha minél előbb le nem csillapul Osborne izgatottsága. Beleegyezését adta tehát végre, de olly vonakodva, olly kedvetlenül, mikép mindenki láthatta, hogy százszor inkább megküzdött volna. Alig tudta meg Lionel, hogy végre sikerült barátjának Vanderelsztet ajánlata elfogadására bírni, midőn közelebb lépvén leemelte kalapját s meghatott hangon szólt : Engedjék meg uraim, önök előtt kinyilatkoztatnom, hogy ezen egész ügyben én voltam egyedül az, ki vétkesnek érezheti magát; jelenlétekben bocsánatot kérek tehát Vanderelszt úrtól a történtekért, s boldognak érezném magamat ha ezentúl megvetése helyett barátságát bírhatnám. Alfréd megnyerve s egészen kiengesztelve ezen szavak által, kezet nyújtott Osbornenak, s miután ez, minden vonakodása daczára, átadott neki egy 10,000 fontról szóló váltót, bátyja bankárára Londonban, mellyel azon esetre ha a párbaj következtében kénytelen leendő Belgiumot hirtelen elhagyni tárczájába tőn, együtt tértek vissza a vendéglőbe, s nemsokára gőzkocsiban ültek melly még az este visszahozta a hat férfiút Brüszszelbe. * De mi történt a szép Adrienne-el azon óra óta, hogy Alfréd társaságában hagyta el Osborne lakását ? Vanderelszt bérkocsiban haza vitte az egészen elrémült leányt s atyja szerencsére hon nem lévén, az öreg szolgálónak azt mondta, hogy hirtelen roszul érezvén magát, Alfréd urat, kivel véletlenül az utczán találkozott, arra kérte, hogy bérkocsit szerezzen s ha Josephine leányasszony, kinek esze elég gyorsan járt, talán nem is egészen hitte a mit hallott, mégis távol volt attól, hogy a valót gyanítaná. Azonban Adrienne pár napig a legkínosabb nyugtalanságot érezte, mindig attól tartván, hogy a történteknek, Alfrédra nézve veszedelmes következményei lehetnének, mert akárminly kevéssé ismerte is a világot, annyit mégis tudott, hogy többnyire párbaj az illy jelenetek közvetlen eredménye. De látván hogy két, három napig semmi sem történt, s hogy