Vasárnapi Ujság – 1855

1855-01-07 / 1. szám - Községi könyvtárak. Szeberényi Lajos 4. oldal / Társalmi kérdések és inditványok

4 emelkedett? — „Midas phrygiai király egyszer valamelly szolgálatért jutalmat várt Bacchustól, a jókedv istenétől. Mit kívánsz? szóla ez, vá­laszthatsz ! „Ajd nekem, oh király! olly varázserőt, hogy a mihez nyú­lok, aran­nyá változzék azonnal!" „„Oktalan kívánat, de legyen meg akaratod!"" mondá az isten s eltávozott. Sétálni ment jó kedvében a király; pompás kerteiben virult és zöldért minden virágbokor, jó szaggal vala tele minden zug, és pompás szineikben mintegy kinálkoztak a szebb­nél szebb rózsák és violák. Lehetlen volt illy elvet magától eltaszítni, szakítni kellett a virágból. De fájdalom! a­mihez nyúlt, a­mit kezébe fogott, a leszakított virág is azonnal aran­nyá változott. Asztalhoz ült éhesen, de nem tudott enni, szomjazott, de nem tudott inni. Éhesen és szomjan kelt fel és feküdt le ismét, míg végre megeléglette kínait az is­ten, s könyörült rajta — elvette varázserejét." A földmivelés rendkívüli becsét lehetlen el nem ismerni s az is bi­zonyos, mikép a gazdászat minden népnél a legfőbb foglalatosságok egyike. A nemzetek jóléte a földmivelés sikerétől függ, a miért tisztelnünk kell azt, ki azzal foglalkozik. Lichtenberg, hires német iró, a szántóvető osz­tályt az emberiség zsámolyának nevezé, s a gazdászat iránt olly tisztelet­tel viseltetett, hogy egy trágyahalom előtt levette süvegét. Mint már mondottuk, lehetetlen a földmivelés kezdetét idő szerint meghatározni. Annyi bizonyos, hogy feltaláltatása emberi emlékezetet haladó őskorban történt. A biblia szavai szerint már a legelső emberpár fiai is földmiveléssel foglalkoztak ; az említett szent könyvben ugyan­is Kain földmivesnek mondatik. Ábrahám idejében már virágzott a földmivelés Egyiptomban. A siciliabelieket Ceres istennő tanította meg a szántás-vetés mesterségére, az olaszokat Saturnus. Ennek tiszteletére a rómaiak a város építtetése után 257 évvel templomot építettek és saturnaliák neve alatt ünnepélye­ket rendeltek. A trágyázást Augias király találta fel, így szól a monda: A földmivelés minden polgárisodott nemzetnél tisztességes foglal­kozásnak tartatott s jelen korban is alig van ország, hol e jelentékeny iparág a törvények különös kedvezéseiben ne részesülne. S tekintélye mind inkább nő, becse mind inkább emelkedik, minél inkább szaporodik az emberi nem, mert átlátják, mikép földmivelés nélkül állandó anyagi jólét nem gondolható. De sehol sem volt, nincs is olly becse a földmivelésnek, mint Chi­<i­nában, hol az már majdnem elérte a tökély legmagasb fokát. E rendkí­vül népes s általunk még kevéssé ismert országban a földmívest ugy tekintik, mint ki a többi osztályokat táplálja s igy fenntartja, ki teh­át mindenek felett becsülést érdemel, s maga a császár is különös kitünte­tésben részesíti azt. Valamint Európában a nemesség, Amerikában a mesterember és művész, ugy Chinában a földmivelő az, ki legtöbb szaba­dalmakkal bír Időről időre jutalmak osztogattatnak ki a legszorgalmasb gazdák közt, és folytonos kedvezésekkel buzdíttatnak azok, kik valamelly puszta vidéket művelés által termővé és lakhatóvá tesznek; kik a föld­mivelést bármi úton terjesztik és emelik; kik magtárakat alapítnak stb. szóval a gazdászat emelésére mindent elkövetnek, mert meggyőződtek arról, mikép a népesség rendkivüli szaporodása mellett csak virágzó földmivelés képes az országot az éhség irtóztató veszélyétől megóvni. A chinaiak császárja, ki a világ urának és az ég fiának mondja magát, minden évben egyszer hagyja el mennyei lakát, hogy jelenlétével díszítse az ünnepélyt, melly a földmivelés tiszteletére tartozik. Illyenkor az egész császári család a legnagyobb tisztviselők kíséretében, számos néptől követve, kimegy a mezőre. Az uralkodótól kezdve le az utolsó szolgáig mindnyájan parasztruhába vannak öltözködve, s kiki egy a me­zei munkánál szükséges eszközt tart kezében, mint sarlót, ásót, kapát, gereblyét stb .félét. Kiérve valamelly szántóföldre, ő, a legnagyobb úr, minden földnek birtokosa és tulajdonosa, maga a császár, tulajdon kezei­vel megfogja az eke szarvát és a főpapság áldásai, imái és könyörgései közt jó darab földet felszánt. Példáját követik a császári vérből szárma­zott herczegek, azután a miniszterek, az ország nagyjai és a legfőbb hi­vatalnokok. Az egész ünnepély vallásos szertartásokkal és a lehető leg­nagyobb pompával megy végbe. Midőn a császár vis­szaindul, a nép kö­zött ajándékok osztogattatnak. Az újabb korban nálunk különösen II. József császár tünt ki legin­kább a földmivelés tisztelői között. Rendeleteket bocsátott ki, mellyek annak emelését czélozták s intézményeit siker koronázta különösen az örökös tartományokban. Mennyire becsülte ő a köznépet, de leginkább a földmives osztályt, sok jellemző vonás életéből bizonyítja. A többek közül egyet említek, melly szép példája az uralkodói leereszkedésnek. Morvaországban egy alkalommal személyesen oda állott az eke mögé, s az elfáradt parasztot pihenni engedvén, maga szántott helyette jó ideig. E szivemelő tett emlékére azon a helyen jelenleg szép szobor díszeleg. Egyiptomban, hol a természeti viszonyok rendkívül kedvezők, a földmivelés bámulatos eredménnyel fizetik. Igaz ugyan, hogy e foglal­kozás itt nagyon könnyítve van az által, hogy sem szántani, sem trá­gyázni nem kell, minthogy a Nil által elöntött vidékeken eke és borona használata nélkül is lehet vetni mihelyt a viz lefutott. Vetés után mint­egy 5—6 hó múlva gazdag aratás jutalmazza a csekély fáradságot. E szerencsés országban ugyan­is a Nil folyam évről évre egy bizonyos idő­tájban kiárad s ezzel rendkivüli termékenységet okoz, így bőségesen kárpótolva van az eső, melly ott nagy ritkaság, mert 15—20 évben talán egyszer látnak esőt. Az áradás közönségesen junius közepén kezdődik s tart septemberig. Tudni kell, mikép­p nevezett folyó az egész országon végig fut mintegy 4 — 5 mérföldnyi széles völgyben; s épen e völgy t. i. a folyó partvidéke a legtermékenyebb. Hogy pedig az árviz áldása más távolabbi vidékekre is kiterjedjen, a földmivelők (a felláhk) végtelen fáradsággal árkokat és csatornákat húztak szántóföldeiken keresztül kasul a víz elvezetésére s kivált emelkedettebb helyekre mindenféle mes­terséges eszközök segítségével emelik azt. Miután a víz lefutott és szo­kott medrébe vis­szatért, azonnal hozzá látnak a munkához s a hátrama­radt iszapot itt ott homokkal kevervén, a magot jó reményben elvetik. Ugyanazon egy földben egy éven át háromfélét is termesztenek. Elő­ször rendesen saláta s ugorka féléket, ezek után gabnát, végre aratás után még dinnyét és hüvelyes veteményeket is nyernek ugyanazon egy telken. Olly buján nő ott minden, hogy például legelőkön a fű gyakran olly magasra nő, mint mekkorák a fűevő állatok. A Nil áradása az egész országban örömet és vígságot idéz elő, melly nagyszerű népünnepélyekben nyilatkozik. Ha áradás van, a nép felpipe­rézett , zöld galyakkal ékített hajókon és csolnakokon örvendezve zene és énekszó mellett faluról falura, tanyáról tanyára evez s vigadva tölti idejét mig a viz lefut s a munka ideje beáll. Egészen az örömnek engedi át magát mindenki mert hiszen az elem, mellyen most evez s tombolva jár kél, áldást hoz, melly megtöltendi csűreit. A földmivelés emelése végett Európában is sok helyi szokásban vannak az aratási ünnepélyek, minők például Bajorországban minden év­ben a király különös kívánatára tartatnak, s mellyek mindenkor nagy­szerű terménykiállitással, lóversennyel stb. vannak ös­szekötve. Egy tudományosan kiképzett, de egyszersmind sok gyakorlati is­meretekkel bíró porosz gazda, a hires Thaer Albert, a gazdászatról álta­lában következőleg nyilatkozik : „A gazdák, úgy­mond, háromfélék . Vagy csupán gyakorlatiak, vagy képezettek (tanult), vagy végre tudo­mányosak. A gyakorlati gazda csak utánoz; ő az elődeitől eltanult fogá­sokat előforduló alkalommal gépileg alkalmazza a nélkül, hogy a tárgy­ról önállólag gondolkodnék, s üzletéhez nem kivántatik egyéb, mint jó szemmérték, és hogy a teendők idejét meghatározni képes legyen. Illyen gazda a közönséges paraszt. A tanult gazda mindenben idegen eszmék után indul. Ez bizonyos szabályokat tanult be, mellyeket alkalmazni kell tudnia. H­a e szabályok helyesek és jók, és a fenforgó esetben alkalmaz­hatók, úgy az eredmény is jó kedvező leend. Ide tartozik a kitanult gazda. A harmadik osztályba tartozik a tudományos gazda. Ennek nincs szüksége tényleges szabályokra. Ő a mezei gazdaság igényeinek helyes ismeretéből folyó, és a természeti tudományokon alapuló okok szerint cse­lekszik, s képes minden előfordulható esetben maga magának a legjobb szabályt alkotni, és a legjobb eljárást kigondolni. Észszerű gazdának tehát csak az ollyan gazdát lehet nevezni, ki az elméletet és gyakorlatot egymással okszerűen ös­szekapcsolni tudja, ki minden viszonyt alaposan megítélni képes, és üzletéből mindenkor a le­hető legnagyobb hasznot tudja húzni." Látva azt, mikép a gazdászat még korán sem érte el a tökéletesség ama fokát, mellyre annak a népesség rendkívüli növekedéséhez és a többi iparágakhoz képest emelkednie kellene : minden országban gazdasági társulatokat, gazdászati iskolákat, erdészegyleteket, példánygazdaságo­kat és több ef­éléket állítottak és alapítottak. A kormányok és lelkes egyesek dicséretesen vetélkednek a földmivelés virágoztatása körül, s kiki tehetsége szerint buzog a közjó mellett, a mennyiben ez a földmivelés virágzásától függ. (Vége következik.) Községi könyvtárak. Nem egészen uj dolgot mondok, de talán még sem fölösle­geset. Más lapokban több izben volt már azon óhajtás kifejezve, vajha hazánk minden községében alakittatnék egy könyvtár, mellyet a község minden tagja használhatna. Ez eszmét akarom itt bővebben és minél népszerüebben kifejteni. Nem szükséges talán e lapok olvasói előtt hosszasan fejte­getnem, mi sok jót, szépet, hasznosat lehet könyvekből tanulni. Hiszen a­ki csak ezen „Vasárnapi Ujság"-ot kezdetétől fogva folytonosan figyelemmel olvasta, kénytelen megvallani, hogy azóta ismeretei sok oldalról gyarapodtak. Pedig van ám ezen kivü­l még sok más hasznos olvasni való, így ez idő szerint is a „Vasárnapi Ujság"-on kivül, szintén Pesten, mint ez, megjelen a „Magyar nép könyve" és a „Magyar nép könyvtára." Azonkivül adnak ki évenkint, hála Istennek, már most szép számú magyar könyveket, mellyekből sok hasznosat tanulhatunk a mezei gaz­daságra, mesterségekre, történetre, iskolákra vonatkozót. Nem óhajtunk és nem szükséges-e mindez ismeretekben gyarapodni? Mennyire én a magyar népet ismerem, bizvást azt mondhatom,

Next