Vasárnapi Ujság – 1857

1857-06-07 / 23. szám - A ranchero (képpel). Mayerffy István 209. oldal / Nép- és országisme

l 209 gyönyörű uj kalvária, egy pompás kápolnával, melly a hajdani szatmári vár helyén van épülve. Van itt katonanevelő-intézet, sóház, postahivatal, állandó szinház, melly tavat diszittetett fel, casinó, az apáczazárdában igen jeles leánynevelő-intézet, két görög egyesült tanoda, két vendégfogadó, sétatér stb. Szatmár városá­nak ujabb időkbeni épülése s kicsinositása körül nagy érdemeket szerzett magának e város lelkes és buzgó püspöke, Hám János, ugyanis ő épittette a nagy apáczazárdát, az irgalmasok csinos zár­dáját, a püspöki kastélyt és papnöveldét, a gyönyörű kálváriát stb. és most ismét épülőben van egy nagy zárda a Jezsuita-rend számára, ugyanazon helyen, hol a régi Jezsuita-zárda állott, melly később az ideiglenes püspöki lak volt. 15,000-nél többre menő lako­sai, kik csaknem mind törzsökös magyarok, föld- és szőlőmivelés­ből, kézműipar és kereskedés után élnek. De lássuk már most a város történeti nevezetességeit és vi­szontagságait is : 1217-től 1230-ig még királyi erősség vola (Ca­strum Regium) 1230.11. András, aZothmári nemeseket, kik Gizella királynéval jöttek be, igen szép szabadságokkal ajándékozta meg. 1261. V. István ifjabb királynak mulatóhelye volt, s a szatmárné­metieknek 1264-ben nevezetes szabadság-levelet adott. 1330-ban, hogy a németiek királyi vadászok voltak, irja Katona 8 köny, 517 lap. 1411-ben a város több magyarországi he­lyekkel cserébe adatott György szerviai despo­tának. 1464-ben Szat­máron pénzverő kir. ka­mara volt. 1501-ben II. Ulászló fenyegető pa­rancsolatja által védel­mezte a városiakat, Ge­réb László erdélyi püs­pök ellen, ki a dézmák ki nem adása miatt, ami­lemondást, gyóntatást, az egyházi temetést meg­­ tiltatá, s a halottakat a földszinén büzhödni ha­gyatta. 1543-ban I. Fer­dinánd Szatmárt és Né­metit Báthory András­nak, Kristófnak, István­nak ajándékozta, kik a várat a Szamos szige­tén felépitették, s a hadi mesterség szerint jól megerősitették.­­ 1558-ban Izabella Zá­polyának özvegye a la­kosokat minden 20-ad, 30-ad és más vámok fizetésétől felmentette. Balassa Menyhértet főkapitánynak tette, s Nagybányát három vármegye dézi­ájával neki adván, laká­sául Szatmárt rendelte; de ez a várkatonákat maga részére hó­dítván, a várat Ferdinánd részére elfoglalta. Megboszankodván ezen Zápolya Zsigmond, Szatmárt török segítséggel keményen ostromoltatta, de Zay Ferencz kapitány vitézsége miatt, sikerte­lenül. 1564-ben Balassa katonáival Kassa vidékére rándulván, Bá­thory István Váradról szekereken vitt katonákkal a lakosok egyetértéséből, esteli csordahajtáskor a várat hirtelen meglepé s visszafoglalá, lekonczolván előbb a német katonákat, s rabságba ejtvén Balassának nejét és gyermekeit. 1565-ben Schwendi Lázár és Báthory András a vár visszaverésére nagy erővel közelgetvén, ezt Báthory István felgyújtván odahagyta, s katonáival Váradra költözött, és igy Schwendi könnyen hozzájutván, a várat ismét erő­sen felépitteté. 1622-ben a szatmári vár Bethlen Gábornak béke­kötés szerint átadatott. 1646-ban Rákóczy György fejedelem elnök­lete alatt a reformátusok hires egyházi gyűlést tartottak, mellyre 115 prédikátor jelent meg. § Geleinek az egyháziakban szabott rendje elfogadtatott. 1657-ben junius 26. a szatmáriak a Rákóczy jószágait tűzzel vassal pusztító lengyelekkel egyezségre léptek, hogy pogány módra ne sarczoltassanak és elégedjenek meg 2600 tallérral stb. 1668-ban I. Leopold megparancsolá, hogy a városban lakó nemesek, szintén mint más polgárok, adót fizetni, katonát tar­tani kötelesek legyenek; ellenben a városiak a vármegye gyűlései­ből ki ne zárassanak. Ugyanezen évben a vármegye gróf Nádasdy Ferencz országbíróhoz intézett levélben keservesen panaszkodik a szatmári várban őrködő német katonák sarczolásain, s kéri ezeket magyarokkal felváltatni. 1669-ben az elkeseredett nemesség a Gombás erdőben lesbe állván, a zsákmányra kirándult szatmári német katonákat visszajöttökben megtámadta s nagy részét felkon­czolta, vagy a Szamosba fulasztotta. 1680-ban Apaffy Mihály 24 ezer törökkel, erdélyiekkel, havasföldiekkel, a várat egy hónapig ostromolta, de sikertelenül. 1682-ben Tököly Imre fegyverszünés alatt a várat hadi fortél­lyal kezére kerítette, de már 1684-ben katonái I. Leopold seregeinek feladták. 1686-ban az akkori időkben nagy hírnévre szert tett KarafFa Antal császári hadvezér Szatmá­ron szállásolt, s egy év leforgása alatt annyira adó alá vete a városi népet, hogy ez neki többet fizetett ekkor (61,033 ft. 20 kr.) mint fizetett felszabadulása alkalmával, t. s midőn a két város szabad kir. városnak tétetett (41,713 ft. 33 dénárt fizetvén csak). 1703-ban Rákóczy Ferencz vezérlete alatt nyughatatlankodó haza­fiakat, gróf Károlyi Sándor és Bekker hadvezér Szatmárnál elszé­lesztették ; de későbben a vár gróf Forgács Simonnak Rákóczy ve­zérének, a német őrző­katonaság által, alku mellett, hogy hadifog­lyokká legyenek, átada­tott, s ekkor részint a németek, részint a ku­ruczok prédálásai és gyujtogatásai által a vá­ros végpusztulásra ju­tott, ugy hogy a la­kosok szőlőhegyeikbe, kunyhóikba költöztek ki. 1705—1706-ban Rá­kóczy többizben parancsolatjára sürgettetett a város, hogy a várat rontsa le, de sikertelen. Végre 1711-ben Káro­lyi Sándor csakugyan felégette és elhányat­ta. Ugyanezen évben a békesség, melly Deb­reczenben kezdődött, Nagy-Károlyban foly­tattatott, Szatmárban bevégeztetett, gróf Pálffy János nádor hatalmas közbenjárá­sára, mellynek követ­keztében Majténynál 12,000 válogatott magyar, fegyverét letévén, I. József császár hű­ségére esküdt. 1715. január 20-án az egri szélesen kiterjedő püs­pöki megye feloszlatván, Szatmáron is állíttatott fel egy uj püspök­ség, mellynek megyéje kiterjesztetett, Szatmár-, Marmaros-, Ugo­csa-, Beregh- és Ungmegyékre, s 1828-ban számlált 5 fő- és 8 ales­perességet, 73 plébániát, 5 szerzetes házat. Zombory Gusztáv. ( A r a n c h e r o. *) Amerika melegebb éghajlatú földére viszem át az olvasó figyelmét. Me­xico regényes tája mezei lakóihoz vezetem. Megkisérlem szokásait, öltözetét, szenvedélyeit vázlan­. De nem a régi Anáhuac földje őslakói ivadékairól, ha­nem a hóditó spanyolok indus nőkkel nemzett nép fajáról szólok. A ranchero visszahúzva a városok zajától, földmivelésből él, nincs ki­téve az elfajultság veszélyének, s szükségeket nem ismer. A rancheró­k foglalkozásuk szerint két osztályba esnek: az egyik a földmiveléshez csatolva, a másik leginkább marhá­s lovak tenyésztésével fog­lalkozik, miért is majd mindig lóháton láthatni ezeket. Az elsők közé a tiszta vérű indusok számittatnak. A földmiveléssel egész nap pihenés nélkül foglalkozva, csak ünnepeik által félbeszakasztott egyszerű életet élnek. Sovány, többnyire növényi tápszer eledele, egy nyo­morult gunyhó lakása; de nem is kell neki egyéb , mert e természet fia, ru­házatáról, kényelmességeiről s egészségéről ez gondoskodik. A ranchero. *) Mondd : rancséro; s hasonlítsd össze a mi alföldünk népével.

Next