Vasárnapi Ujság – 1867

1867-05-26 / 21. szám - Bogovics Imre 21. szám / Arczképek, Hazaiak - Bogovics Imre (arczkép) Pauler Gy. 253. oldal / Élet- és jellemrajzok - A sardesi Cybele-templom oszlopai 21. szám / Épitészet; emlékművek; régiségek, Külföldiek - Petrozsán (Zalatna mellett). Keleti G. 21. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Játszó känguruk az amsterdami állatkertben 21. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság

21-ik szám Pest, május 26-án 1867 Előfizetési föltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre Sft. fW" Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. — Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft. — Fél évre 3 ft. SV Hirdetési dijak: a Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy, négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 10 krba, háromszori vagy többszöri igtatlanul csak 7 krba számíttatik. — Kiadó­hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Haasenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg-dij külön minden igtatás után 30 ujkr. Mióta I. Ferdinánddal az ausztriai ház a magyar trónra lépett, a horvát és magyar nemzet sokszor állott szemben ellenségkép. A Dráván túl mindig talált harczosokat azon rendszer, mely ellen Magyarországon Bocskayak, Bethlenek, Tökölyiek fegyvert a ragadtak, és Rákóczi kuruczaival szintúgy harczolt a horvátság, mint 1848/9-ben a hon­védekkel. A török által Krajna és Styria szélére szorított Horvát-Tótország egészen német befolyás alatt állott; hogy azonban ennek daczára a magyar koronától napjainkig el nem szakadt s a bensőbb viszony mind­annyiszor megújult, sőt szoro­sabbra füzödött: leginkább an­nak köszönhetjük, hogy mindig voltak a horvátok között oly férfiak, kik Horvátországnak Magyarországgal együtt-tartása szükségétől át voltak hatva, — a minő Bogovics Imre is, jelen­leg az unionista pártnak lelke a horvát országgyűlésen. Bogovics Imre (horvátul Mirko) 1816. febr. 2-án Varas­don született. Atyja Pál, Sző­gyény Zsigmond kir. személy­nőknél jószágigazgató, anyja, vasmegyei magyar asszony, a Szögyény családnak rokona volt. Nyolcz éves korában (1824) a varasdi gymnáziumban kezdé meg tanulmányait. 1831-ben egy évet Szombathelyen töltött a magyar nyelv megtanulása vé­gett, melynek szükségességét a horvátok hova­tovább jobban kezdék érezni, s 1832-ben Zág­rábba ment, a philosophiát vé­gezni. Mint 14 éves fiút „Gróf Benyovszky" czimü színműnek előadása a varasdi színpadon, az irodalomra lelkesité; Zágrábban az akkori dán, gróf Gyulay által tartott hadigyakorlatok pedig a katonai pályára ragadták. Hiába mondott ellent atyja, hiába szabott neki félévi meggondolási időt: a fiu 1833-ban mint hadapród (cadet) a Leopold főherczeg nevét viselő 53. sz. horvát gyalogezredbe lépett és 7 évig katonáskodott; de előme­netelre a békés időben semmi kilátás nem lévén, kilépett a katonaságból s a zágrábi Bogovics Imre­ akadémián a jogot mint magántanuló el­végezé. Katonáskodása alatt kezdődött Horvát­országban ama nemzeti irodalmi mozgalom, mely (az illyrismus neve alatt politikai czé­lokat is tűzvén ki,) csakhamar a magyarok, „az ázsiai tatár faj" ellen való gyűlöletre, s elszakadási vágyakra vezetett. Bogovics lel­kesedéssel karolta fel az irányt, mely iro­dalmi nyelvet akart teremteni az ósdiak ellenében, kik a közpályán a latin, családjuk körében a német nyelvet használták, mig a köznéppel szemben a parasztnyelvvel is be­érték. Költői kedélyét megkapták a nemzeti nagyság és dicsőség álm­ai, a Fekete-tengertől az Adriáig terjedő Illyria, melyben a ma­gyarok és a hozzájuk szító horvátok csak pánszláv törekvéseket, jogtalan túlkapásokat láttak. A Horvátország országos önállóságá­ról való­ban Pozsonyban nem talált visz­hangra. Elméletileg igazuk volt a magya­roknak, mert a mostani Horvátországot: Zágráb, Varasd, Körös megyéket, melyek még a vegyesházi királyok alatt úgy Ma­gyarországhoz tartoztak, mint jelenleg a bánsági vármegyék, nem illették meg azon jogok, melyekkel a régi Horvátország — most végvidék vagy török tartomány — bírt; azonban három század alatt Horvátország foszlányaival, neve és igényei is átmentek az előbbi Tótország azon részére, melyet ma Horvátországnak neveznek. Az ifjú horvát nemzedék nemcsak nemzet akart maradni, de még nagy nemzetté is fej­lődni, és el nem ismeré, hogy egy régi országgyűlési szónok kifejezése szerint „csakúgy kell alkalmazkodnia a magyarság­hoz , mint Trencsén vármegye tótjainak." Meg kell vallani, hogy a magyarok fitymálták in­kább, mint nyomták a horváto­kat, mi azonban még jobban fájt oly embereknek, mint Bo­govics. Egyikévé lett a legszen­vedélyesebb illíreknek, ámbár sohasem jött azon gondolatra, hogy Horvátország végkép el­szakadjon a magyar koronától, mire már azon tájban Gáj, az egész mozgalom atyja, és számo­san társai közül elég világosan törekedtek. Az előrelátó, az anyaország­hoz ragaszkodó horvát-magyar párt szintén sorakozván, a küzde­lemnek szinhelye főkép Zágráb­megye lett. Az 1842-diki tiszt­újításon az illír párt győzvén, Bogovics aljegyzőnek választa­tott. 1843-ban a pozsonyi or­szággyűlésen a távollevő Orsich György grófot képviselte; 1844-ben Pesten a királyi táblán ügy­védi oklevelet nyert és Körös­megye táblabirájává lett. Ekkor jelentek meg első költeményei „Ljubice" (Ibolyák) czim alatt, melyekben későbbi ne­jét, Lentulay Benedek leányát dicsőite (1843). Időközben lejárt a zágrábmegyei illyr tiszti­karnak ideje és mindkét párt erősen készült a tisztújításra. A választás napján (1845. júl. 29.) a magyar párt jelöltje Suvich József lett alis- BOGOVICS IMRE.

Next