Vasárnapi Ujság – 1868
1868-12-13 / 50. szám - Az országgyülés bezárása 608. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
TÁRHÁZ. Az országgyűlés bezárása. Ha képviselők és főrendek szétoszoltak volna olyan csöndesen, ahogy rövid szünetekre szoktak menni, akkor is elmerenghetne a honfi a bezáródott országgyűlés három évi működése, a megmérhetlen eredményű alkotások fölött, annál inkább így, midőn az érzelmeket szívből jövő búcsúbeszédek tolmácsolják, s az ítéletnek jól átgondolt visszatekintések adnak irányt! Az országgyűlés működése közt nem tűnhetett föl annyira a működések összegének roppant hordereje. Az úszó, míg a vizén van, egyes hullámmal küzd minden pillanatban, az átúszott folyó nagysága fölött csak a parton elmélkedhetik. Ily elmélkedés a trónbeszéd s országgyűlésünk bezárásának egyéb ünnepélyességei, e történelmi fontosságú három év alkotásai fölött. A trónbeszédet, melyhez sem örvendetes tartalmára, sem demokratikus hangjára nézve hasonlót magyar király nem mondott 300 év óta, mellékletben veszik olvasóink egyéb idetartozókat e czikk folytán. A képviselőház f. hó 9-kén tartotta utolsó ülését. Gr. Andrássy bejelentette az elfogadott törvények szentesítését; azután jelentette, hogy tárcza nélküli horvát miniszterré Bedekovich Kálmán neveztetett ki. Az új miniszter fényes magyar öltözetben a ház éljenzése közt foglalta el helyét egy miniszteri széken. Azután Szentiványi az elnök tartott zárbeszédet, melyben áttekinté a képviselőház 3 évi működését: „A képviselőház igazolt tagjainak legnagyobb száma 429 volt. E szám változott a szerint, amint halálozások jöttek közbe, vagy lemondások történtek; családi viszonyoknál és állami hivatalba történt kinevezéseknél fogva összesen lemondott 97 képviselő, új választás alájött 42 képviselő, e közül 31 újonnan lett elválasztva. 18 képviselőtársunktól a halál fosztott meg. Békében nyugodjanak hamvaik! „Számos előkészítő, s gyakran hosszasan tartó bizottsági- és osztályüléseken tartott a ház összesen CCCXXXVIII. nyilvános üléseket, ezekben tárgyalt 3005 tárgyat. „Több örömteljes napokban részesült a képviselőház. A múlt év böjtelő hava 18-dik napja meghozta az alkotmány helyreállítását, és a magyar felelős minisztériumnak hazánk legjelesebb fiai köréből történt alakulását. (Hosszas, viharos éljenzés.) „A nemzetek nyugalmának, czélszerű haladásuknak , erejök kifejlődésének legbiztosabb talpköve a fejedelmek és nemzetek közti bizalom , ebből kifejlődő egyetértés. Ennek reménye emelte a junius 8-diki nagy nap örömeit. E remények tökéletesen teljesültek. Örömmel tapasztalta azt az országgyűlés, hogy a nemzet részéről fölterjesztett óhajtások és ő Felsége akarata közt tökéletes egyetértés létezik. (Helyeslés.) „Élénk emlékezetben van a legközelebb elmúlt hó 24-ik napja, midőn a Magyar-, Horvát-és Szlavonországok közt történt kiegyenlítés következtében Horvát- és Szlavonországok képviselői e teremben megjelentek. (Lelkes éljenzés.) E nap örömteljes emlékét a történelem is fön fogja tartani. „Az országgyűlés főteendőit képezte a közös ügyek kiegyenlítésének kérdése. Erre nézve két fő tényező állott az országgyűlés előtt: egy írott alaptörvény s a nemzet akarata, mely a kiegyenlítést kívánta. E két tényező közt tökéletes öszhangzás létezett; mind a kettő az egyoldalú intézkedést, mint czélhoz nem vezetőt, kizárta. E két tényező értelmében alkottatott Magyarország függetlenségét biztosító XII. t. cz., mely Magyarországot a független európai államok sorába vezette, hol távol minden terjeszkedési szándéktól, mint az annyira szükséges európai béke föntartásának tényezője, működik." (Helyeslés.) Ezután kifejezte az elnök, hogy bár sok és nagybecsű kincs rejlik az elfogadott törvényekben, marad tennivaló elég a jövő országgyűlésnek is. Végül bocsánatot kért, ha néha gyöngeségek fordultak elő az elnöki szék betöltésében. Az elnök után Deák Ferencz emelkedett föl és köszönetet mondott az elnöknek, alelnököknek, a ház minden hivatalnokának terhes és buzgó működésökért. Búcsuzásul egymáshoz mentek a különböző pártok emberei és szívélyesen szorítottak kezet. A főrendiház is 9-én tartotta utolsó ülését, nem csekély politikai súlyú párbeszédet Majláth György elnök tartott, kinek Simor a herczegprimás válaszolt. Külön a pártok kebelében is meghatólag folyt a búcsúzás. A baloldal 9-én kereste föl vezéreit, Ghyczyt, Tisza Kálmánt, Nyáry Pált; üdvözölte derék társait, Bernáthot és Bónist. Ghyczy Kálmán meghatottan következőleg válaszolt: „Te barátaim! Három éve van most már, hogy karöltve együtt küzdünk az alkotmányos vitatkozások terén, nehéz időkben, nehéz körülmények között. — Kisebbségben voltunk mindig, de törekvésünk nem volt eredménytelen. Sikerült kivinni többet, mit a hazára nézve hasznosnak véltünk; sikerült meggátolnunk sokat, amit a hazára nézve károsnak tartottunk, s a hozott törvényekben állandó nyoma marad fönn azon értekezletek eredményeinek, melyeket baráti körben együtt folytatunk. Erőnk titka ügyünk igazsága mellett az egyetértésben rejlett, s ezen egyetértés azt eredményezte, hogy mindnyájan, akik itt vagyunk, kivétel nélkül törekvéseinkben egyedül a hazának közjavát tartottuk irányadóul, mellékes tekintetek nélkül önzéstelenül. S mivel tudom, hogy e szellem hatja át mindegyikünk kebelét, ezen pártnak jövője felől ép ugy biztositva érzem magamat, a mint egy önálló, független párt létezésének szükségéről meg vagyok győződve." (Zajos éljenzés.) A Deák-párt búcsuzásának, mely 10-dikén történt a körben, fénypontját Somssich Pál beszéde képezte, melyben Deáknak mond köszönetet. Egy átalános áttekintés után így folytatta: „És most szabad legyen néhány perczet a kegyelet és hála érzéseinek szentelni. A sikert, melyet közösen vívtunk ki, s a mely teljes meggyőződésünk szerint hazánknak századok óta nem élvezett jogait szerezte vissza, — mindenek felett egy férfiú bölcsességének köszönjük, ki pártunk vezérévé lőn ; (a párt tagjai fölállva perczekig tartó lelkes éljenzésekben törnek ki) — ismétlem, vezérévé lőn, mert nem kereste,annál kevésbé követelte ezt, sőt nem egyszer tiltakozott ellene; — mi pedig nem választottuk őt, mert választani csak ott lehet, hol többek közt oszlik meg a vélemény. (Nagyon helyes!) A gondviselés küldötte őt közibünk, mely midőn Deák Ferenczczel ajándékozott meg bennünket, egyszersmind kebleinkbe oltotta a hit, remény és szeretetnek érzéseit, s ezeknek varázserejével csatolt bennünket hozzája. (Viharos éljenzés.) Így lőn ő pártunk vezére, anélkül, hogy vagy ő kereste, vagy mi választottuk volna; mondom, Isten küldötte, s mert hűséggel járt el küldetésében, az örök bölcsesség vezérelte eszét és szivét, sikerrel áldotta meg munkáját. (Zajos tetszésnyilvánítások.) Mi mindnyájan tiszteljük, szeretjük e jeles férfiút, önkényt követjük tanácsát, oly örömmel és készséggel, minőt csak az ő nyájas felsőbbsége volt képes megnyerni, és ez az ő kitűnő tulajdonainak egyik legfényesebbike, hogy felsőbbségét soha sem érezteti, tanácsával nem aláz meg, vezérletével nem parancsol, hanem felemel, fel az ő nézeteinek magas színvonalára, ugy, hogy midőn utána indulnak hivei, nem őt, hanem saját meggyőződésöket követik; midőn véle egy nézetben nyilatkoznak, nem az ő, hanem saját nézeteiket nyilvánítják. (Élénk tetszés.) Mit mondjak bölcsességéről ? Midőn küzdelmeink közepette vész, vihar hányta sajkánkat, midőn elsötétült látkörünk s a kitűzött czélravezető igaz utakat eltalálni oly kétes volt, — midőn valódi nehézségekkel álltunk szemben vagy ármánynyal kelle küzdenünk s fondorkodók veszélyeztették a sikert: nem volt-e ő a nyugodt lelkű, erőskarú kormányos, a biztos kalauz; a bátor, ki az igazság pajzsával vértezve, sohasem csüggedett; a bölcs, kinek óvatosságán megtört az ármány és gonoszság? Szóljak-e önzéstelen hazafiságáról? — Hozzá hasonlót a történelem csak keveset mutat fel. (Zajos helyeslés.) » S e férfiutól, szeretetünk és tiszteletünknek e drága kincsétől kellene nekem ma nevetekben elbúcsúzni ?! Adjatok hát szót nyelvemre, mely kifejezze azt, mit keblem érez most, vagy a mit ti saját kebleitekben éreztek e pillanatban, mert én nem találok ilyet, és ha ti sem találtok, úgy hát érzelmektől elfogult kebellel, csak egy néma kézszorítással búcsúznak, tisztelt férfiú, tőled hivesd — élj boldogul! Isten veled! (Lelkes éljenzés.) Deák a Somssich beszéde által és folytán történt nyilatkozatokat a szeretet nyilatkozatainak tekinti. Megemlékszik azon barátságos viszonyról, melyben a három év súlyos munkája közben egymáshoz állottak. Az elért vívmányok elegendők arra, hogy reményt nyújtsanak a további sikerre, de nagy munka áll még előttünk. Figyelmünket a jövőre kell irányoznunk. A többség három évi működése s a kivívott eredmény: a törvények jelölik ki a követendő irányt. A párt programmja nem lehet más, mint az alkotott alaptörvényeknek fentartása mellett az alkotmányos életnek, Institutiónknak, az ország anyagi és szellemi érdekeinek továbbfejlesztése, szem előtt tartva mindig a népjogokat, és a törvények előtti teljes egyenjogúságot. A párt tagjai a legszentebb bíróság : önlelkiismeretük előtt cselekvényeikre nézve igazolva vannak. Hiányzik még a közvélemény helyeslése, s ha ez mindig higgadt megfontolásból eredő, benső meggyőződés szava volna, nem volna a párt tagjainak oka aggódni. Oda kell törekedniök, hogy a nép felvilágoditassék, annak az indokok, melyek a történteknek alapul szolgáltak, a tények és azok hordereje megmagyaráztassanak. Nem szabad közvéleményt erőtetni, de oda kell törekedni, hogy az valóságos meggyőződésből eredő közvélemény legyen, melytől aztán nincs mit tartani. Feltünteti, hogy az egyenetlenség és fajunk nagy hibája: a tétlenség mily károkat okozhat. Kéri a Mindenhatót, hogy amint a párt működéseit eddig megáldotta, oltalmazza azt szent hatalmával továbbá is, és ne engedje, hogy az eddig történtek, ha a hazára üdvösek, bár rövid időre is meghiusittassanak. Gr. Andrássy Gyula szólt még, éltetvén a pártot, melynek kebeléből a minisztérium tételét vevé. A minisztérium, mint mondá, eredetére legbüszkébb. Valamennyi beszédet lelkes éljenzés kisérte. Az országgyűlés ünnepélyes berekesztése decz. 10-én délben 1 órakor történt a királyi palota trónteremében. A főrendek és képviselők nagy számmal, ünnepélyes hangulatban és díszruhában jelentek meg. Pontban 1 órakor jött a honvédség új főparancsnoka József főherczeg s a királyné számára elkészített díszemelvényen, szemben a trónnal, foglalt helyet. Pár perczczel később érkezett, saját termeiből, a bájos és felséges királyné, udvarhölgyeitől kisérve s riadó éljenektől fogadva. Ismét pár perez telt, s az ország főméltóságaitól és az összes miniszterektől megelőzve, az apostoli kereszt elővitele mellett, jött a király. Szűnni nem akaró éljenharsogás közepette lépett a trónemelvényre s leülvén, föltette kalpagát. Andrássy gróf, miniszterelnök a trón lépcsőjére lépve, átnyújtotta Ő Felségének a trónbeszédet, melyet a király hatalmas hangon és hangsúlyozással, számtalanszor félbeszakítva a lelkesen kitörő éljenzések által, olvasott fel. Ezután a királynő és kísérete, vele József főherczeg, majd ő Felsége a király, oly rendben mint jöttek, folytonos éljenzések közt vonultak vissza termeikbe. Az országgyűlés ezzel be vön fejezve. A várkápolnában ünnepélyes Tedeum tartatott, melynél a herczegprimás pontifikált. (A trónbeszédet rendkívüli mellékletül adjuk mai számunk mellett „Országgyűlési beszédtársunk alakjában).