Vasárnapi Ujság – 1869
1869-05-16 / 20. szám - Szemere Miklós 20. szám / Arczképek, Hazaiak - Szemere Miklós (arczkép) –á–r– 265. oldal / Élet- és jellemrajzok - A kút mellett. Frigyes vázlata után 20. szám / Népviseletek; genreképek, Hazaiak - Japáni orvos 20. szám / Népviseletek; genreképek, Külföldiek - Utczai bohóczok Yedóban 20. szám / Népviseletek; genreképek, Külföldiek
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csupán Vasárnapi Ujság: Egész évre 6 ft. — Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. tp. W Hirdetési dijak: a Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer hasálozott petit sor vagy annak helye egyszeri igtatásnál 10 krba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számíttatik. — Kiadóhivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler Wollzeite Nro. 9.— Bélyeg-dij külön minden igtatás után 30 krajczár. Régi óhajtásunknak, s azt hisszük, olvasóink régi várakozásának is teszünk eleget, midőn legkedveltebb dalköltőink egyikének, lapunk legszivesebben látott munkatársának, a fogyhatlan kedélyű Szemere Miklósnak arczképét mutatjuk be. De a kedélyes (és tegyük hozzá: szeszélyes, — lehet-e költő a nélkül is?) költő túl szerénysége állt eddig utunkban, ki több rendbeli felkérésünkre rá sem hallgatott, s ha most is, tudtán kivül tett lépésünkért neheztelését találnók magunkra vonni, legyen annak bizonysága, hogy még az ő kedvénél is előbbre tartjuk olvasóink óhajtását. Mint a Kölcseyek a hét vezér egyikétől, Undtól, — úgy a Szemere nemzetség azok másikától, Hubától származtatja magát, egyenes vonalban. Béla király névtelen jegyzője maga irja: „Hubának eszes fia Szemere." E jellemvonás, ugy látszik, fentartotta magát nyolcz századon át; bár a család, mint történelmünk bizonyítja, az észnek nem azon nemével volt megáldva, melyet eszélyességnek neveznek, s mely a jó szerencsének és kedvező körülményeknek saját hasznára és önérdekeire kizsákmányolásában áll tulajdonképen. Az egész nyolczszáz év alatt egy Szemeréről tudunk csak, ki az ország zászlósai közt ült, mint tárnokmester Nagy Lajos korában. Bertalan, korunkban, miniszter volt ugyan, de miniszternek lenni nálunk hazafi áldozat, sőt önfeláldozás és nem a haszonlesés dolga; s ő kincsek nélkül lőn bujdosóvá és keserű kenyerét ette a száműzetésnek, megtört lélekkel csak halni jöhetvén vissza hónába. Fejedelmi Huba utódai, mint épen Bertalan irja „Atyám emlékezete" czimü szép dolgozatában, „ugy látszik, mindenkor azon nagy, nemzeti, szabad elveknek valának bajnokai, melyek megbuktak, vagy mivel már későn, vagy mivel még korán jöttek. Isteni végzettől kimért sorsuk az jön a nemzet családai közt, a mi nemze Szemere Miklós, tanké a világ népei között: küzdeni folyvást, de siker nélkül; veszélyben s áldozatban osztozni, de hitben, jutalomban nem, — elvérzeni a feledett martyrok s nem ragyogni a szerencsésb hősök közt." Valószinü, mikép e szerencsétlen nemzetség, Kupa véres lázadásában, az ős vallás mellett, buzgó részt ven; később Csák Máté oldala mellett küzde s bukásába sodortaték az ő birtokai nagy része is; a reformatió kor egy tagja sem maradt a római egyház kebelében, s e lépése által a koronként megujult fölkelők felekezetének sorsához köté örökösen a magáét. Szóval, mig más nemzetségek saját fényök s vagyonosságuk emelésére tudták a zivataros idők fordulatait kizsákmányolni — a Szemere nemzetség a haza, az eszmék és az elvek mellett saját magára mindig legkevesebbet gondolt. A névtelen jegyző jellemzése az eszes Szemeréről más értelemben veendő hát, s valóban e nemzetség az ész nemesebb tehetségeivel tündökölt nemzedékről nemzedékre. Korunkban három jeles író támadt belőle : Pál, Miklós, Bertalan; ez utóbbi még nevezetesebb mint politikus és államférfi, de neki is az irodalom volt első választott mezeje s előkészítője az államférfiúi pályára. Pál, mint költő kevés, de szép ízlésről tanúskodó művei tünt ki, mint aesthetikus Kölcseyvel együtt egypár nevezetes folyóiratával hatott nyomásan, legtöbbet azonban társadalmi úton tett, mint egy irodalmi kör központja, késő öregségeig alig lévén iró, kit nem ö üdvözölt volna az irodalom küszöbén vagy vezetett volna be a szent berekbe s bátorított és buzdított volna első lépésein. Mint gyűjtő is rendkívüli érdemeket szerzett, s a Szemere-tár, most a pesti protestáns főiskola birtokában, bár — fájdalom — elrejtve még, tömérdek kincset, levelezéseket s egyéb irodalomtörténeti anyagot tartalmaz. Miklós, a három között korra középső, mint eleven lelkű, kifogyhatlan kedélyű és humoru lyrai költő, évtizedek óta első rangú költőink közé tartozik, s bár művei összegyűjtve máig sincsenek, dalainak soha élénk emlékében maradt a nagy közönségnek, mely méltán neheztel reá, hogy teljes gyűjteményt mégsem adott kezébe, mire annyival nagyobb szükség volna, mert Szemere Miklós költői pályája az olvasó közönség két vagy tán három nemzedéke idejére is esik, s a mostani fiatalabb olvasó régibb munkáiról már mit sem tud, pedig azok közt is épen annyi becses van, mint az ujabbak között. Szemere Miklós 1804-ben, junius 17-kén született Lasztóczon, Zemplén megyében, hol most is lakik, az atyai házban, melynek — régi magyar szokás szerint, mint kise fiu — örököse lőn. Eleven ész, nyilt és tiszta kedély valának örökölt SZIE MEfcRE MIKLÓ S.