Vasárnapi Ujság – 1869
1869-06-27 / 26. szám - Bucsumi oláh asszony (képpel). L. B. 351. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
Oül érkezett meg, — tökéletesen befejezé, a mit Lada elkezdett. Az egész porosz hadsereg, kivéve egy altisztet, ki szabadulását lova gyors lábainak köszönheté, részint lekonczoltatott, részint elfogatott. A hadsereg le levén győzve, a fejedelem s a fővezér egymás karjaiba borultak. Erzésekre esett később a foglyoktól, hogy nemsokára egy másik porosz csapat fog jönni ellenök, megboszulandó az előbbeninek vereségét. Addig kell ütni a vasat, a mig tüzes. Miután a foglyokat megvizsgálták s biztos helyre elhelyezték, összegyűltek az uj fejedelemség alattvalói éjjeli tanácskozásra, azon védeszközök felől, melyekkel a legközelebbi betörést, mire biztosan számítottak, megakadályozhatják. Másnap reggel futárok küldettek szét Lengyelország különböző részeibe, levelekkel terhelve Lada ismerős schlachtichjeihez. Segély adásra szólitattak fel e levelekben. Egyszersmind tudatták az ellenséggel történt első összeütközésük szerencsés eredményét. Ugyancsak az nap Ladovoban minden kapa, ásó elővétetett s bokor, föld és sánczerösitéseket kezdettek csinálni a fejedelemség határszéleinek különböző pontjain. Három nap múlva Ladovo falun nem tulozunk, ha állítjuk, hogy nagy kosárhoz hasonlitott, mely minden oldalról hatalmas zárfalat képezett. Az utakon keresztül nagy árkokat ástak, szóval oly jól dolgoztak, hogy néhány nap múlva az ügyesen kigondolt védelmi munkálatok végre voltak hajtva. Parancsolat adatott ki a lovasságnak és gyalogságnak, hogy kisebb csapatokra osztva magukat, az utak, s az ösvények mellett álljanak lesbe, s a legelső jelre készen legyenek. Öt nap múlva ezen előkészületek után a határszélre lesbe kiállított örök nagy porfelleget vettek észre az országúton. Azonnal értesíték fel által a hadsereget. A fejedelem emberei oly jól el voltak rejtve, hogy midőn a kétszáz gyalogból és lovasból álló ellenség az erdőből kilépett, s a fejedelemség mezőire ért, észre sem vette őket. A porosz csapatok bizva vitézségükben, bátran haladtak előre; de a mezővároshoz közel azt vették észre, hogy áttörhetlen erőditményekkel vannak körülvéve s a merre jöttek, az erdőn keresztül, az ut el van zárva. Lehetelen leirni, minő rémület s kétségbeesés fogta el mindnyájokat; a föld remegett hangos kiáltásaiktól s a távoli hegyek rémesen viszhangoztak. Azt hitték, hogy bűvészet történt velők, de végre is átlátták, hogy mindnyájoknak el kell veszniök, menekvésre nincs semmi út. Csupán egy-két embernek sikerült keresztül törni a küzdés alatt a védők csapatain, — gyorsan iramlottak tova, hogy hirül vigyék Brandenburgba ez utabbi veszteség hirét. A többiek hosszas ellentállás, küzdés után kénytelenek voltak fegyvereiket letenni s magukat megadni. A mint látszik, a szerencse kedvezett az uj fejedelemnek. Roppant sok fegyver, ló, élelmiszer s más szükséges tárgyak kerültek birtokába. De mit tegyen a foglyokkal, kiknek száma majd fölülmulta saját vitézeinek számát? Magánál tartani kissé költséges, de némi részben veszedelmes is lett volna. Utóbbi rendeletig a kocsiszínbe és fészerbe záratta be őket s kevés élelmiszert osztatott ki közöttük, elegendőt arra nézve, hogy éhen meg ne haljanak, s azután egybe hivatá embereit, tanácskozni a foglyok sorsa felöl. A vélemények igen megoszlottak: az egyik azt ajánlá, hogy a tó vizébe fullasszák be ; a másik, hogy gyújtsák meg a fészert, a melybe zárva vannak; végre is sok tanakodás után, mely késő éjfélig tartott, elhatározták, hogy négyenként összekötözik s ily állapotban elvezetik Lengyelországba, hogy ez állam erejét gyarapítsák, a mint III. Panne uralkodása alatt tettek a török és tatár foglyokkal. IV. Mintha az ég is kedvezett volna Lada ügyének, épen ez idő tájban Brandenburgban igen kevés használható s rendelkezésre kész csapat volt. Hogy pedig máshonnan hozzanak segítséget, nem bírt előtte valószínűséggel, mert az a távolság miatt sok időbe került volna. Mindazáltal tudta, hogy a poroszok uj támadásra készülnek, s épen ezért ő sem akart tétlenül maradni. A környékbeli nemes emberek értesülvén a történtekről, irigy szemmel tekintettek Ladára, s szivök mélyéből kívánták a veszélyt, mely különben ugy is fenyegető. Nagy számú, keresett menhely nélküli, lusta, tunya népség tizenként, százanként vándorolt hozzá, menhelyt keresve, s szolgálatukat ajánlva fel. E szerint a fejedelemség védőinek száma tetemesen megszaporodott, ugy hogy biztosabban nézhetett elébe a bizonytalan jövőnek, mint eddig. A közeli szomszédok, kikkel Lada jó viszonyban volt, az élelmiszerek készítésével foglalatoskodtak. Ezen hadi előkészületek alatt Lada igen jól érezte magát. Szoros fegyelmet akart behozni hadseregébe; mindennap hadi szemlét tartott, gyakoroltatta, tanította embereit, szóval igen rövid idei alatt egészen megszokta a katonai élet fáradalmait. Kémeket tartott, s ezek által mindig elég korán sikerült megtudnia az ellenség minden mozdulatát. Midőn biztos adatot szerzett a porosz hadsereg számáról, mely birtokait újra megtámadta, azonnal egybegyüjté hadnagyait s tanácskozni kezdtek a teendőkről Lada elnöklete alatt. Véleményük az volt, hogy az ellenséget meg kell várni, mig a falut megtámadja, s azután rohanni rája részint a faluból, részint a falun kivüli rejtekhelyeikből; igy, mintegy két tűz közé szorítva, könnyen meg lehetne verni. Azután fölmerült, hogy jó volna a csata színhelyét az ellenség birtokaira tenni át. Igaz, hogy ezáltal a casus belli oly következményeket vonhatna maga után, melyeket mi sem lenne képes helyrehozni; s ha a végső esetben kényszerítve volnának Lengyelország szövetségében keresni kárpótlást, könnyen megtörténhetnek, hogy ez utóbbi megtagadná pártfogását,nehogy valamikép gyanúba hozza magát azok pártfogása által, kik a porosz földbirtokokat háborgatják. Miután minden ajánlott eszközt gondolóra vettek s kimerítették , hogy a fejedelemséget ezen nyomasztó helyzetéből mihamarabb fölmentsék, Lada dühösen szakítva félbe a gyűlést, elhatározá, hogy serege saját birtokán fog maradni s onnan veri vissza az ellent. Elkisérteté nejét s környezetét biztos helyre, a menyasszonyi hozományul kapott birtokra, és miután embereit az erdőnek különböző pontján lesbe kiállította, elterjeszté a hírt, hogy a sohkadhta,elrémittetve az ellenség közeledése által, szétfutott s mindent védtelenül hagyott. A poroszok épen azon napon hallották meg e kedvező hirt, a melyen be akartak rontani a fejedelemségbe. Lada egyik ravasz alattvalója, ki a német jelleget bámulatosan tudta utánozni, kovácsnak öltözködve, bevezetteté magát az ellenség táborába. Ügyesen tettetve magát, rémületének s örömének szabad tért engedett s azt mondá, hogy életében először lát brandenburgi sereget s zászlókat. A poroszoknak megtetszett az együgyű ember, s szabadon engedték járkálni katonáik között, mialatt ő kényelmesen számitá meg azoknak számát. Éjfélkor visszatérvén, értesité az övéit, hogy az ellenségnek kétezer gyalogja és fegyverese s négy ágyúja van összesen, de a lovasság nagyon öreg s crammogó, a gyalogság pedig rendkívül lusta. E hírre Lada lesbe állított embereit még jobban szétosztotta azon az úton, melyen az ellenségnek át kellett haladnia, s mely egy mértföldnyi kiterjedésű lehetett. Az egész éj eltelt e rendezkedéssel, parancsosztással s az egyes csapatok közti gyors közlekedés meghatározásával. — Hajnalkor jelenték az előőrsök, hogy a porosz hadsereg útban van. Október hónap volt, s igy azon időszak, midőn a hűvös lég s a köd nem ritka. Hét óra tájban a kürt s a dob harsogása távolról hirdeté, hogy a porosz hadsereg valóban elhagyta éjjeli állomását. Csakhamar látható lön az előrenyomuló hadtest. Az erdőhöz érve, néhány lovas embert küldtek előre az ut kipuhatolása végett, s ezeket Lada emberei nyugodtan hagyták elvonulni. Az előőrsök a faluig hatoltak, a nélkül, hogy élőlénnyel találkoztak volna; visszatértek tehát s jelentették főnöküknek , hogy az út tökéletesen szabad. A középszárny, melyet az ágyúk képeztek, parancsot kapott, hogy nyomuljon előre. Midőn már az erdő közepén túl voltak, hirteleni ágyúdörej hangzott a fák lombjai között, mely megrázkódtatás perezre megállitá a mitsem gyanító ellenséget. Ez ágyúdörej támadási jelül szolgált Lada embereinek. A poroszok rémülete a legmagasabb fokra hágott, látván a deres fákat mozogni, s a zúzmarát az útra aláhullani: egyszerre, mintha a föld nyílott volna meg, füstgomoly és golyózápor lepte el mindnyájukat, jobbról, balról, elölről és hátulról. A porosz tábornok, a csapat vezénylője készületlen volt ilynemű támadás ellen; nem is gondolta, hogy ez oktalan önhitt népség, mert mindig annak tartás hasonló végletekre merne lépni. Szó sem lehetett többé győzelemről, még szerencse, ha éltöket megmentik s becsülettel megszabadulnak a kelepczéből. Négyszeget képezve szilárdul álltak ellent a heves rohamoknak. De Lada embereinek egy ügyes tette megakadályozá szerencsés mozdulatuk minden előnyeit. Óriási lángnyelv, szikrákat és füstgomolyt hányva ki magából, bocsáttatott Odin szerencsétlen fiaira, ugy hogy szemek világát majd elveszték. Roppant mennyiségű fényű s száraz galy égve, füstölve dobatott elébük az uton keresztül, ugy hogy egy lépést sem tudtak tenni s a tüz, füst és elleneik rohamai ellen egyszerre kellett magokat védeniök. Ez óriási zavarban a rend végképen felbomlott, ugy hogy nem volt ki engedelmeskedjék, nem volt ki parancsoljon. Egyszerre hideg borzongás futotta át a poroszok minden tagjait, s rémülten hátra hagyva holtjaikat és sebesültjeiket, futásnak eredtek. Távolban megállva, fájdalmasan tekintettek vissza a rájuk nézve oly szerencsétlen helyre s rendbe szedvén magukat, folytatni kezdették visszavonulásukat; de épen e peremben egy lovas csapat, mely nem messze tőlük biztos helyen volt lesbe állítva, rájuk rontott s kegyelem nélkül felkonczolta őket. Az uj fejedelemség alattvalói oly jól működtek, hogy nagy Fridrik hatalmas tekintetű, izmos katonákból álló sergének alig szabadult meg negyede ; a többi része az erdőben, az utakon sebesülten hevert, vagy pedig foglyul esett. (Folyt. köv.) Bucsumi oláh asszony. Bucsum hires helység a maga környékén. Olyan mint egy pár sivár puszta végtelenjén. Benn fekszik Erdély arany vidékén. Körülte, és a fölötte emelkedő hegyekben mindenütt aranybányászkodás foly. A bucsumi oláh egyszersmind bányász, s a bucsumi bányász egyszersmind gazdag E fogalmak elválaszthatlanok egymástól a környéken.