Vasárnapi Ujság – 1877

1877-01-07 / 1. szám - Kossuth (arczképpel) 2. oldal / Élet- és jellemrajzok - Fejes István. A pataki várkertben 2. oldal / Költemények - Szász Károly. Uj év napján 2. oldal / Költemények

VASÁRNAPI U­JSÁG. 1. SZÁM. 1877. XXIV. ÉVFOLYAM. KOSSUTH. IIDŐN ma e nagy nevet tűzzük lapunk fi homlokára, az ő világszerte ismere­tes, nálunk immár regeszerü alak­jával nyitva meg újévi folyamunk arczkép­csarnokát, — ugy hiszszük, a tárgy rend­kívülisége fölment bennünket, nemcsak, de sőt mintegy követeli tőlünk, hogy bemu­tató sorainkban, a szokástól eltérőleg, min­den részletezéstől s adatok fölsorolásától tartózkodjunk, s elégedjünk meg a nem csupán előttünk, de a két művelt világrész­ben nagynak tisztelt név megemlítésével, melyre mint mindenütt, de főleg nálunk, egyébként is, a közönség őszinte szerete­tének, csodálatának kifejezése, a dörgő éljen viszhangja szokott következni, fölöslegessé, sőt szinte lehetetlenné téve az ünnepélyes bemutatás további szokásos magyarázatait, és legfölebb az alkalmiság ezúttal ama külö­nösebb voltának megemlítésére szorítkoz­hatunk, mely egyébként szintén ismerete­sebb, sem hogy bővebben kellene megjelöl­nünk ; amaz örvendetes körülményt tudni­illik, mely már hetek óta foglalkoztatja az ország közvéleményét, s csöndes ugyan, de annál mélyebb várakozásban és remény­kedésben tartja a kedélyeket... Amaz egyre növekvő s immár mozga­lomnak nevezhető forrongás, melyet nagy számüzöttünk az egész világrészünket je­lenleg izgalomban tartó keleti kérdésre vo­natkozó legutóbbi nyilatkozványaival elő­idézett, s melynek átalános fontossága és jelentősége kivált reánk nézve ama, nemze­tünk szivében a leviharzott nagy napok után fönmaradt remény rohamos föléledé­sében nyilvánul,hogy a nagy száműzött,mi­dőn e korszakos nyilatkozásában leszállott mintegy álláspontja eszményiségének ta­lapzatáról, hozzánk közeledik, s csak­nem a mi elvi lát kör­e­nk h­atáráig jön, talán még egy rendkívüli s magasztos önföláldozás­ sugallta elhatározás pillana­tában, át is lépheti e határt, s tel­jesülhet ama, növekvő kegyelettel ápolt óhaj, hogy még visszatér hozzánk, mint va­lami magas a segedelem, ama pillanatban, midőn épen legnagyobb a veszedelem ! .. . Ez ol­aj az, mely bár ugyan nem vér­mes, de mégis egyre erőteljesebben föllob­banó reménynyel rezegteti népünk milliói­nak hálás sziveit, és a mely, még ha csupán ol­aj maradna is, közéletünk oly nevezetes mozamát képezi, hogy nem mulaszthattuk el, annak emlékét részünkről is ezennel megjelölni és mintegy megülni, azzal zárva be sorainkat, vajha a ránk oly borúsan virradt jelen év lenne az, melyet e régi és vele egyéb kapcsolatos vágyaink teljesedé­sével oda írhatnánk, hol nemzetéletünk boldog évei följegyezve vannak ! "Kossuth Lajost, mint olvasóink tudják, Czegléd­ város választó­kerülete a deczember 27-én történt választáskor, pártkülönbség nél­kül, egyhangúlag megválasztotta országgyűlési képviselőjének, s elhatározta, hogy a megbízó levelet egy küldöttség által nyújtja át nagy hazánkfiának. A czeglédi népes küldöttség, mely Kossuthot mint megválasztott képviselőt a képviselői meg­bízatás elfogadására s a közel h­armincz éve elhagyott édes hazába visszatérésre fel fogja­ kérni, nemcsak a czeglédi választók óhajtását fejezi ki. Magyarországnak lesz az ünnepnapja, ha Kossuth Lajos visszatér. Kossuth Lajos még ma is oly erőben van, hogy nemcsak a dicső múlt varázsa által hatna hazájára. Bár már ez év szeptember 16-án het­venöt éves lesz, hangja most is erőteljes, tiszta, csengő; most is az a megragadó zene, mely nemcsak honfitársait, hanem a széles világ annyi más idegen népét is ellenállhatatlan varáz­zsal ragadta magával. Ezüst-fehér szakálla és haja a bölcs aggastyán tekintélyét, a bánatos szen­vedés árnyain is áttörő villámú, eleven, lángoló kék szemei az ifjú lélek üditő hatását; meghaj­lott, de meg nem tört alakja, biztos és szilárd testtartása s halvány pirral borított életerős arcza a férfiú munkaerejét mutatják azoknak, kit őt olaszországi magányában meglátogatják. Most is rendkívül érdekes alak, mint egykor volt. Más mint a régi — az itthon élők is meg­változtak ! — és mégis ugyanaz, talán még nemesebb kiadásban. Az egyszerű, természetes és rendes élet, mérsékelt foglalkozás — majd könyvei és íróasztala mellett, majd kinn kertjé­ben és a természetben — frisseségét, egész­ségét jól megőrizte. Az élet által nyújtott hús tapasztalatain kívül tanulmányai is kibővültek és meggazdagod­tak. Politikai, társadalmi és történelmi, nemzet­gazdasági és pénzügyi ismereteinek kiegészítése mellett, a természettudományokra is juttatott időt. A növényvilág és a csillagászat! Egyik a föld felé vezeti figyelmét, melyben kedvesei, neje és leánya, nyugosznak; másik az égre irá­nyozza szemeit, hol a lelkek honát sejti az érze­­lem. A természettudományokat vigaszért ke­reste föl. Levelei, csak a melyek megjelentek is, és társalgása fenkölt szellemének széles körű érdek­lődéséről tanúskodnak; eszméi és ötletei még folyvást gazdagon kelnek és áradnak, s köny­veiben, melyeket olvas, számtalan az odavetett jegyzet, melyek a könyvtárban körültekintő látogatót bizonynyal jobban érdeklik a könyvek szövegénél. Társalgásbeli könnyű, fesztelen mo­dorán át a lélek tisztasága, egyszerű életmódjá­ban kevéssel is megelégedő természete tükrö­ződik. Talán a függetlenséget becsüli szellemi és anyagi téren egyaránt a legtöbbre. ,,A hála nem teher" ugyan neki, mint egyik utóbbi levelében is irja, de jól esik tudnia, hogy anyagi leköte­lezettségei nincsenek. „Ha szű­k is a falat, mely számomra jutott — irta 1870-ben valamelyik barátjának, — de sajátom s egy angol jó bará­tom (Oppenheim) végrendeleti szives hagyomá­nya kivételével munkám és fáradságom gyü­mölcse; nem kegye, nem adománya senkinek." Mint egy magába vonult bölcs egyszerű életet folytat Turin mellett levő mezei lakában, Collegno al Baraccone-ban. A délelőtti órákban üdítő hideg fürdő, séták és mozgással járó növénytani tanulmányok foglalják el, s csak délután fogad látogatókat. Alkonyat táján kisded társasága veszi őt körül, melyhez hü kisérőjén Ihászon kívül ifjabbik fia Lajos rendesen meg szokott érkezni a szomszéd Turinból. Ferencz fiát hivatala távolabb tartja tőle, s havonként csak egyszer-­egyszer látogathatja meg. Honfitársainak látogatását Kossuth min­denkor szívesen veszi. A szálak, melyek őt Ilonához és nemzetéhez kötik, nem szakadoztak és nem tágultak meg. Vájjon tartják-e őt oly erősen, hogy a legnagyobb önmegtagadásra is rábírják, hogy minden más tekintetet félretéve, csak szive és nemzete szavára hallgasson és visszatérjen a hazába , melynek dicsősége nagy napokban forrt össze az ő dicsőségével — örökre, elválhatlanul. Uj év napján. Reggel korán, a mint felérzek, Zsong a szobám, mint egy kis fészek. Sugás-bugás: „nem ébred mégsem?"­Alig várhatják ébredésem. Kisebb fiacskám, nagyobb lányom Siet, hogy nekem jót kívánjon. Aztán versenyenek a nagyobbak, Hogy melyik tud kívánni jobbat. Az anyjuk jó legutoljára, S ajkamat egy hő csók lezárja. A­mint lágyan, némán borul rám, Mint sárga partra csöndes hullám. Szememben üdv s öröm­ köny fénylik, Mit mondjak én viszont ma nékik? Ez üdvömért mit tudjak adni? Ott van-e áldás, olyan, annyi ? Megáldom őket mind egyenként, Adjon az ég rájuk meleg fényt, Hogy nőjenek, mint gyönge plánta, S viruljanak e szép világba. Még annyit mondok a fiuknak: Az életbe ha majd kijutnak, Mit én csináltam kezdve gyengén, Folytassák ők azt jobban, mint én. A lányoknak — mit isten adhat, Kívánom nekik a legjobbat, Legyen mind anyjához hasonló, Oly szép, oly hó, oly munkás, oly jó ! Szász Károly. A pataki várkertben. Mikor is volt? rég, bizony rég, Mikor itt e kertbe­ jártam , Oh de most is ismerős még Gyep­ülőkém, cserjesátram. Ismerős mind bokra, fája, És a lombok méla árnya, Mely, ah, most is mintha jönne Itt is, ott is, üdvözölne ... Itt utamba áll a jávor, Lombja suttog, s én megértem; Tudni vágyik a leányról, Kinek nevét rája véstem. A kiről, mig lelkem álma Elragadt egy bűtvilágba, — Ő fölöttem gonddal állt őrt, S álmaimhoz szép mesét szőtt. Ott megállít a platánfa, Kérdez ő is suttogással; — Ifjú szivem hű barátja, Sohse' közié titkom' mással. — S mig hevíte lán­gszerelmem S vágyaimban forra keblem, Ő lehajtá lombos ágát, S biztatólag ugy karolt át. Itt virágok csengetyűje Szól az ismert, régi hangon, Ott a bokrok fülmiséje, Hogy hamarabb választ halljon. Dal, szerelem, s a mi minden Üdvözitő volt e szivben, Itt fogant, itt jött világra, Hol madár száll ágról-ágra. I

Next