Vasárnapi Ujság – 1899
1899-04-23 / 17. szám - Szalay Károly: Petőfi halálára 279. oldal / Költemények - Szinház: Dodó főhadnagy. Szüry Dénes 279. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
17. SZÁM. 1899. 46. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 279 Berczik Árpád jeles írónk arczképével nagy hivatottságot árul el e téren. Színezésén meglátszik, hogy a régi mesterek voltak hatással művészi tehetségére. Mostani képével egyúttal bizonyságát adja fokozatos fejlődésének is. MÁRK LAJOS sokoldalú tehetségét ezúttal a női arczképfestészet terén foglalkoztatta. Mintegy öt női arczképet állított ki ezúttal, nem számítva egyik nagyobb szabású képét, a «Bűbájt.» Valamennyi egy iskolázott művész munkája. Lapunkban most bemutatott női arczképét, — melyen egy, az 1820-ik év festői viseletében feltüntetett fiatal leány bájos ábrázatát örökítette meg franczia mesterekre valló realisztikus színezéssel, — mostani művei közt legsikerültebb képének tarthatjuk. SZENES FÜLÖP újból kedvencz képtárgyával lépett elő. Mosolygó leány arcza, melynek «Kis hamis» czímet adott, életteljes színezésével egyike a tárlat legkedvesebb képeinek. SZLÁNYI LAJOS tehetségénél talán még nagyobb szorgalma. Ezúttal is egy egész falat töltött meg alföldi tájképeivel, melyek mindegyike a természet valamelyes különös hangulatát örökíti meg. Egyikét e sikerült műveknek, az «Eső után» czíműt, mi is bemutatjuk, amelyen a felfrissült természet színeit legsikeresebben vetette vásznára. TÜLL ÖDÖN, a fiatalabb festő-nemzedék tagja, ezúttal először lép a nyilvánosság elé nagyobb szabású művel. Katonai emlékeinek egyik jelenetét festette meg a «Fárasztó menet» czimű képén. Tikkasztó nyári napon, poros, meszes úton halad a katonaság majdnem kimerülve, a menetelő század egyszerre lépő sorait mozgalmassá teszi néhány a sorból kiszökő baka, akik neki esnek az átfolyó patak vizének. Tull Ödön igazi tehetséget árul el a katonai életet jellemző képek terén. Színezésén meglájszik a helyes irány, melyet a párisi iskolákban sajátított el. Említettük első közleményünkben, hogy a tárlatot különösen a magyar szobrászat gazdag kiállítása teszi érdekessé, mely nemcsak számra nézve, de minőségre is feltűnő jó művekkel van képviselve. Zala Györgynek az ezredévi emlékre tervezett szoborművén, melyet múlt heti számunkban ismertettünk, és Róna József zentai szobrán kívül, mellyel következő számunkban foglalkozunk bővebben, — számos kisebb méretű, de komoly törekvésre valló munka díszíti a kiállítást. HARASZTI JÓZSEF fiatal szobrászunk tanulmányműve a «Mezei virágok» czímet viseli. Egy bájos magyar leányka térdel a réten s csokorba szedi a tavasz virágait. Első komolyabb műve ez a törekvő művésznek, mely határozottan mutatja tehetségének fejlődését. Kiss GYÖRGY derék régi szobrászunk a mohácsi csata emlékművének kisebb mintáját állította ki domborműben. II. Lajos király épen lehanyatlik a Csele patakba lovastól együtt. A sikerült szobrászati mű három méternyi nagyságban a mohácsi csatatér új emlékművét fogja díszíteni. Gondosan kivitt, szép munka. LIGETI MIKLÓS «Ártatlanság» czimű domborműve átérzett művészi alkotás. Fiatal leányka domborművű kivitelű feje szelid kifejezéssel illeszkedik a háttérben levő illatos liliomok fehér színéhez. Bármely palota szalonjának méltó dísze lehetne a sikerült munka. TELCS EDE párját alkotta meg domborművű képén a Ligeti művének. Csókolódzó szerelmes párt ábrázol. Mintázása s kompozícziója szép tehetségű művész kezére vall s a tárlat egyik kiválóbb szobrászati alkotása. WEINBERGER MÁRK ezúttal először lép nagyobb művészi igényű alkotással a nyilvánosság elé. «Kain» életnagyságú alakjának arczvonásain kifejezésre jut a rettentő lelki állapot, mozdulata is a művész gondos megfigyelő tehetségéről tanúskodik. P. G. Lantja, mikor zendült, társává szegődött Tomboló vihar, mely villámait szórja ; Testvérek valának s tudta, hogy a mit zúg : Utolsó Ítélet harczi riadója ! S csaták fergetegjén, mikor kardja villant, Remegve futott a halál is előle S a mikor bevárta : volt a szent szabadság Égi szülöttének vérkeresztelője. S síró panasz álmát hogy ne háborítsa ; Áldott anyaföldünk eltitkolta sirját, Hogy, a kiknek vérén szabadságot szerzett: Nevét szivökbe s ne sírkövére irják ! Lelke pedig elszállt felhők morajába, Viharokban zengő villámok tüzébe, Hogyha megint békét hordana e nemzet: A mennydörgés hangján zúgjon a fülébe ! Csak egy emberrel lett kevesebb a földön ! Csak egy csillaggal lett kevesebb az égen ; De mikor lehullott az a fényes csillag, Nap világa gyúlt ki egy nemzet szivében. S tele szórja fénnyel századoknak élét S te rád emlékeztet mindenik sugara, Ki a szolgaság vak éjszakáján lettél A világszabadság első katonája ! Szalay Károly. * A HONVÉD ZÁSZLÓTARTÓ. ' í. l IV 1 . Az Athenaeum kiadásában megjelent «Magyar Nemzet Története» X-ik kötetéből. Cserna Károly rajza, PETŐFI HALÁLÁRA. — A Kolozsvárit ápril 21-ikén tartandó emlékünnepély alkalmából. — Csak egy emberrel lett kevesebb a földön ; S csak egy csillaggal lett kevesebb az égen ; De az az egy ember, de az az egy csillag Milliókkal ért fel a nagy mindenségben! A Világteremtő legszebb gondolatját Hozta az a fényes csillag le az égből, Hogy legyen a szegény földi halandónak Sejtelme a csodás égi fényességről. Mikor földre szállott, századok borúja Nehezült a földre, mint a poklok átka . Éltető szabadság egéből kitiltott Büszke nemzet, kinzó rabbilincsét rázta. S mint puszták királya, mikor ketreczének Vérző szájjal tépi rozsdaevett zárát : Ugy szaggatta ő is a zsarnoki békát, Harsogtatva a vész harczi trombitáját. 1010 FŐHADNAGY. Vígjáték 3 felvonásban. Irta Pékár Gyula. Előadták először a Vígszínházban ápril hs 11-én. Pékár Gyula, a kinek fejéből tíz-tizenöt év óta úgyszólva soha nem pihenőleg folyik a gondolat s a kinek irásai, könyvei egy világlátott ember széleskörű műveltségére, olvasottságára és ismeretére vallanak, a ki fogékony s finom lelke és nyugtalan idegei révén a megfigyelés különleges czélzata nélkül is önkénytelen és éles megfigyelő, aki idegen szavakkal kevert, de jellemző és egészen saját tulajdonát képező egyéni styllel fejezi ki érzéseit és szenvedélyeit s a ki mindent összevéve, szertelenségei mellett is erős és érdekes alakja annak az éjszakról nyugat felé mihozzánk jött irodalmi áramlatnak, amely a képzelet kalandozásait szűkebbre szorítva, az életből merít és az igaznak megírását tűzi ki czélul. — Pekár Gyula, a mellett, hogy pár hét alatt három kötet könyve jelent meg, bemutatkozott a színpadon is. «Dodó főhadnagy» czim alatt egy vígjátékot adtak tőle a Vígszínháznak összjáték tekintetében első rangú előadásokra képes derék művészei. Hát én mindjárt elöljáróban bevallom, hogy engem a «Dodó főhadnagy» minden szerkezeti hibás daczára is mindvégig érdekelve szórakoztatott. Megmondom miért. Azért, mert élet és elevenség az uralkodó eleme; olyan élet, amely nem kizárólag az előadók érdeme, hanem különösen az író azon tehetségéé, hogy élő embereket tud a színpadra hozni, embereket, akiknek mindegyike a maga egyéniségéből kifolyólag beszél és részben cselekszik is. Aztán meg ki ne kísérné lelkét üdítő figyelemmel azt a jól eső irányzatot, amelynek tolmácsává teszi darabja főalakjait. Az idealizmust alkalmazza gyógyszerül egy az asszonyok kegyeinek halmazától eltompult lélek újjáteremtésére. Egy író a hős, aki a sikerek mámorából egyszerre csak arra ébred, hogy csömör az élete, s hogy az erkölcsi elsivárulás kopogtat az ajtón. Az ember ilyenkor megáll, visszatekint és elmélkedik. A Pekár Gyula javakorban levő írója is ugyanezt teszi. Módolgat az orvosszereken, módolgat azon, hogy van-e még egyáltalán kieviczkélésre lehetőség. Kapóra jön egy huszárfőhadnagy jó barátja, egy affajta peczkes lovag, akinek csak szemhunyorításba kerül a nők fejének félrecsavarása s akinek esze ágában sincs a megállás és visszatekintés. Megmosolyogja a gondolat emberét, a töprenkedőt, ő azonban a tettek híve marad s ebben az irányban osztja tanácsait is.