Vasárnapi Ujság – 1903

1903-10-11 / 41. szám - Deák Ferencz barátai 676. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak

678 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 43. BZÁ51. 1903. 50. ÉVFOLYAM. időkre vonatkozó adatok gyűjteménye gazdago­dott Kónyi Man­ó kutatásai alapj­án, gróf Andrássy Gyula szóbeli közléseiből, gróf Apponyi György, gróf Dessewffy Emil, Ghyczy Kálmán, Mailáth György, Szögyény-Marich László, Tisza Kál­mán, báró Vay Miklós és mások hátrahagyott levelezéseiből s egyéb új adalékokból. E közle­mények nagy fontossággal bírnak az akkori idők politikai állapotainak megítélésére ezeket sok tekintetben új világításba helyezik. Mind­ezek még inkább fokozzák a gyűjtemény érté­két, melynél gazdagabb és alaposabb forrás­munka nemzetünk XIX. századi történetére irodalmunkban nincs. Az alábbiakban néhány részletet közlünk a nagy munkából, tartalma jellemzésére. * A kiegyezést megelőző kor történeti ese­ményei között egyike volt azoknak, a­melyek a legnagyobb feltűnést keltették, gróf Teleki Lászlónak, az 1861-iki határozati párt vezéré­nek, az ország akkori legnépszerűbb politikusá­nak öngyilkossága, melyet 1861 május 7-ikéről 8-ikára forduló éjszaka követett el, előtte való este, hogy Deáknak be kellett volna nyújtania felirati javaslatát, Telekinek pedig ezzel szem­ben a határozati javaslatot. Teleki László ha­lálának körülményeiről, okairól azokban az iz­galmas napokban sok mindenféle hír volt elter­jedve s ezek egy része még ma sem tűnt el egé­szen a köztudatból. Kónyi a felirati javaslat előz­ményeinek ismertetése kapcsán kiterjeszkedik ez esemény megvilágítására is. Több Telekihez közel állott kortárs nézetét, visszaemlékezését közli, melyek megértethetik, miért ölte meg magát gróf Teleki László. E kortársak : Kálóczy Lajos, az 1861-iki képviselőház egyik tagja s Teleki párthíve és barátja, Lukács Móricz, Teleki legbizalmasabb barátainak egyike, gróf Andrássy Gyula, Hunfalvy Pál, Tisza Kálmán, Pulszky Ferencz, Beöthy Ákos. Valamennyinek előadásából az látszik ki, hogy Teleki, a­ki részint betegeskedése, túlfeszített munkássága miatt, részint pedig azok miatt a gyanúsítások miatt, melyekkel a külföldön maradt emigrán­sok illették azért, mert Drezdában történt elfo­gatása után elfogadta a király kegyelmét, kü­lönben is rendkívül izgatott lelkiállapotban volt, látva, hogy az országgyűlésen a határozati párt jut többségre, visszadöbbent a felirati javaslat visszavetésének s a határozati javaslat elfogadásának következményeitől. Belátta, hogy mint Lukács Móricz mondja: «ha a felirat el­esik, az országgyűlés eloszlattatik, a kiegyezési alkudozások megszakíttatnak, újra provizórium áll be, abszolutizmus, katonai uralkodás­. En­nek felelősségét az ország s az egész világ, a jelen­ és az utókor előtt nem merte elvállalni, de viszont saját párthíveit sem árulhatta el. Ezért nem talált maga számára más választást, mint az öngyilkosságot, melynek eszméjével különben már régebben is foglalkozott. Mint ugyancsak Lukács Móricz mondja róla: «véres hulláját dobta az út közepére, melyen pártfelei őt követték, és épen a csata előestéjén, ez néma intésül szolgálhatott, szolgált is nekik, hogy tévúton járnak, mely örvényhez vezet, hova magukkal ránthatják a hazát, a nemzetet is­. A Teleki öngyilkosságára vonatkozó adatok­hoz újakkal is járul Beöthy Ákosnak e máso­dik kiadás részére adott közlése. Az elő­adandóknak­ könnyebb megértése czéljá­ból — írja Beöthy Ákos — tudni kell, hogy az 1861-diki országgyűlés alatt és így kezdetén is a kiegyezés esélyei egyáltalán nem voltak kedvezőek. Deák elég pesszimista hangulatban volt, s gyakran mondogatta, hogy alig van reá kilátás, hogy az or­szág követeléseinek a minimuma a fejedelem enged­ményeinek a maximumával találkozzék. Tudni való továbbá, hogy még az ő nézetei is az országgyűlésen kisebbségben voltak. A képviselőház többsége már jó előre meg volt nyerve annak az iránynak, a­mely később a «a határozati párt» né­ven volt ismeretes, s melynek feje Teleki László volt. Mennyiben bírt e párt szakadási hajlamokkal, bajos megállapítani, de nem kell felejteni, hogy akkoron sokan kételkedtek a monarchia együtt­maradásában. A nemzetiségi elv uralkodott a nem­zetközi viszonyokon, Olasz- és Németország egy­sége a közel­jövő kérdésének tekintetett, a szlaviz­mus is egy nagy kérdőjel alakjában jelentkezett, úgy annyira, hogy mindezen jelenségek sommázata a legválságosabb színben tüntette föl a közel­jövőt. III. Napóleon császár uralkodott a diplomatián. Sokan tudni vélték, hogy csak alkalomra vár, a­mikor a monarchiának megadja a kegyelemdöfést. Teleki Lászlót úgy tekintették, mint meghitt em­berét, esetleg a közvetítőt hazánk és azon uralkodó között, a­kit egy időben még Moltke is imperator­nak nevezett. Ilyen hangulat mellett nyílt meg az országgyűlés, s ezt a hangulatot még kiélesítette a február 26-iki osztrák alkotmány kihirdetése, a­mely alkotmán­­nyal szemben nyilatkozni kellett és állást kellett foglalni. Deák az adott körülmények között szük­ségét érezte annak, hogy Telekivel tisztába jöjjön, s ezért magához kérette. A­mit itt leírok, azt Deák maga beszélte el nekem ; jól emlékezem mindenre; oly tisztán állanak előttem, hogy az elfiadandókat akár hittel is megerősítem. Deák így szólott Telekihez: «Te László, mint becsületes ember mondd meg nekem, ha a szakítás köztünk és az uralkodó­ház között megtörténik, bizonyos vagy-e abban, hogy Napoleon segítsé­günkre fog jönni ?» Mire Teleki azt válaszolta, hogy erre neki biztosítéka nincs. Jól van, mondá Deák, akkor én cselekszem, s megírta a föliratot, mely tudvalevőleg a jogfolytonosságot kiemelvén, a bé­kekötés útját nem zárta el. Mikor föliratával elké­szült, megküldte azt Telekinek elolvasás és állás­foglalhatás végett. Teleki elolvasta, a fogalmazványt visszavitte Deáknak, megköszönte figyelmét, s szó nélkül távozott. Ismeretes, hogy Teleki az azon napot megelőzött éjjelen, a­melyen, előzetes megállapodás szerint, Deáknak indítványát elő kellett volna terjesztenie, magát agyonlőtte. Gyászos elhatározását Deák úgy fogta föl, hogy saját személyében kiegyezni nem volt hajlandó, de a kiegyezésnek nem akart útjában állani.­­­ Deák Ferencz 1861-iki első felirati javaslatára tudvalevőleg június 21-ikén királyi leirat jött válaszul, mely az abban kifejezett kívánságok teljesítését megtagadta. Erre Deák az augusz­tus 8-iki ülésben felolvasta második felirati javaslatát, mely tudvalevőleg az elsővel együtt a kiegyezési korszak legfontosabb okirata. Deák politikai felfogásának összefoglalása és egyúttal szónoki képességének egyik legtökéletesebb alkotása. A második felirati javaslat elfogadása után csakhamar elterjedt a hír, hogy az ország­gyűlést fel fogják oszlatni. Ghyczy Kálmán, a képviselőház elnöke, augusztus 19-ére harmincz képviselőt összehívt értekezletre, hogy meg­beszéljék a feloszlatás esetén szükségessé váló teendőket. Deák rövid jegyzőkönyvi óvást tar­tott szükségesnek s el is mondotta annak tar­talmát. Az értekezlet elfogadta indítványát s abban egyezett meg, hogy mihelyt Ghyczy Kál­mán elnök a feloszlatásról biztos tudomást szerez, hívjon össze ülést, melyen Deák Ferencz meg fogja tenni indítványát. Az augusztus 21-iki újabb értekezleten Ghyczy jelentette, hogy a feloszlatást bizonyosnak lehet tekinteni, mire Deák felolvasta óvását, melyet elfogadtak. A képviselőház még ugyanaz­nap délben zárt ülést tartott s ezen Deák nagy tetszés közben beterjesztette óvását rövid beszéd kíséretében. Az óvás, mely rövidsége mellett mint szónoklat is kiváló szépségű, velős, tartalmas dolgozat, így hangzik: • Az országgyűlésnek föloszlatása előre látható és több mint valószínű, noha még hitelesen tudva nincsen. Ha alkotmányszerűleg mennének a dol­gok és a legfőbb hatalom irányunkban törvény­szerűig gyakoroltatnék, előre meg lehetne mon­dani az időt és módot, mikor és miként fog az országgyűlés berekesztetni, de mivel a tapasztalás azt mutatja, hogy már alakjában sem vitettek az ügyek alkotmányszerűleg a legfőbb hatalom részé­ről , nem tudhatjuk, minő pillanatban és mily alak­ban fog a feloszlatás megtörténni. A­mint az előttem szólott érdemes képviselőtársam, Bónis Sámuel elő­adta, fontosnak és mindenesetre szükségesnek talá­lom én is, hogy az országgyűlésnek végpillanatában óvásunkat jelentsük ki az iránt, a­mi eddig és ezen­túl törvénytelenül történt és történendik ; és mivel a mai nap csak a miénk, a holnap már a sors kezében van, nem halaszthatjuk és nem mulaszt­hatjuk­­ el ma azt, mit talán holnap tennünk már nem lehet. Nem ereszkedem részletekbe; én egy óvást tartok szükségesnek a ház nevében kijelen­teni és ha a tisztelt ház megengedi, azt fogalmazva A m. kir. államvasutak g­­pgi­ árának fölvétele. AZ ALSÓ TARTÓLÁNCZ SZERELÉSE (1901. JULIUS 1-ÉN). AZ ERZSÉBET-HID BUDAPEST EN

Next