Vasárnapi Ujság – 1910
1910-10-02 / 40. szám - A szibériai végekről (képekkel) 830. oldal / Általános nép- és országisme
39. SZÁM. 1910. 57. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 269 Azért nem is idegen nékünk ez a távoli Napkelet. Amodóbb messze juhnyájat őriz a kirgiz pásztor. Valamikor, jó ezer esztendő előtt, alkalmasint ott deleltetett a mi nyári szállásaink körül, és bizonyára be-be is tért olykor-olykor egy-egy kupa savanykás kanczatejre, meg egy-egy rend édes baráti szóra. Sátori tűz füstje gomolyog a pusztán. Gomolygott biz erre a mienk is! A hol a magyar ménes, meg a magyar birka legelt, az a föld a mienk volt. A mely folyóparthoz itatóra terelt a pásztor, az a mi Tiszánk volt. Hej, milyen sok szép dal zengett valamikor erről a napkeleti Tiszáról, meg a partja menti zúgó füzesekről !. .. Régi dal a régi hazáról. Ma már elfelejtettünk mindent, ami ehhez a földhöz köt, az ősi puszták levegőjét, folyók vizét, folyóparti füzesek zúgását — ami csak édes lehet a szabad ember ínyének, fülének — csupán a vérünkben maradtunk meg büszke, nyakas nomád népnek. És amikor egy-egy kóborgó magyar visszakerül ebbe a mi őshazánkba, nincs is azon semmi csodálni való, hogy ha az a fantasztikus érzeménye támad, hogy készüt valami leborulni, és szeretné megcsókolni ezt az izzó napkeleti földet. Történelme van itt minden fűszálnak. Világverő török népek járták ezt a végnélküli országutat Keletről Nyugatra, Nyugatról Keletre. Látták e puszták összes lófarkas táboraikat, és szemlélői voltak egy hosszú évezredbe nyúló nomádromantikának. Nem is olyan régen volt, hogy döngött még a hadi lópatkó e televényföldön. Akármelyik sátorba térünk is be a szibériai végeken, az agg emberek ajka de sok mesét tud még erről az egykor virágzott, de már rég eltűnt lovagvilágról. A mi minékünk valamikor a magyar végvár volt a török hódoltság idejében, tanuló iskolája a vitézségnek és mulató tanyája a féktelen vérű katonaembernek, — ugyanannyit jelentettek a szibériai végek az idevaló baskir, kirgiz nomád népnek. Csak a viszony volt más e két rokontörzs között. Az uráli hegyekből kanyarogva folydogál Dél felé az Ural folyó, de úgy látszik hamar megunja a pusztán való csavargást és belefolyik a Kaspi-tengerbe. E mellett a folyóvíz mellett voltak a szibériai végek. Az európai oldalon legeltetett a baskir, az ázsiai térségeken a kirgiz. Édestestvére volt egyik a másikának, alig különbözött a szavuk, ha beszédbe eredtek. Pedig sokszor megeredt köztük a beszéd, mert a puszta nincs kiczövekelve, nem tudni nagyon, hol végződik az enyém és hol kezdődik a tied. A ménes meg a birkanyáj a tudója legjobban, hogy merre terem a legropogósabb fű és mely tájról fáj a leglangyosabb szél, arrafelé húzódik a jószág. A pásztor meg fRANKUNT Baskír sátor-szállás. — Baskír nők a sátor előtt. — A szibériai puszta. — Sírkő-bálványok. —• Középen tatár asszonyok. A SZIBÉRIAI VÉGEKBŐL. — Dr. Mészáros Gyula fölvételei. Síremlékek a kirgiz pusztán.