Vasárnapi Ujság – 1920
1920-07-11 / 13. szám - Ejszaki Károly. Emlékezés. Váradi Antal 148. oldal / Élet- és jellemrajzok - Fóthy János: Képzelt utazás ellenséges tájakon egy déltiroli tábori örsről 148. oldal / Költemények
14. szám, 1920. 67. évfolyam. • VASÁRNAPI ÚJSÁG. 149 Éjszaki Károly „szini beszély"-nek nevezi e három felvonásos görög tárgyú darabot, mely később, 1855-ben nyomtatásban is megjelent s a Nemzeti Színházban előadatott és sokáig műsoron maradt. Első előadása 1868 április 19.ikén volt s Éjszaki Károlyt ekkor újra felfedezték. Akkor kezdett a pesti irók körébe járni, melyben áldott, csöndes modora, szeretetreméltó egyénisége sok barátot szereztek neki. Különösen Székely József, a költő s Balázs Sándor, meg Lauka Gusztáv alkottak körülötte kicsi bizalmas kört, melyben mindennapos lett egész 1866-ig, a mikor a viszonyok javulátával újra foglalkozás után látott, visszament Fejér megyébe s ott eleinte mérnökösködött, majd 1860 és 1861-ben főjegyző volt, 1865 —67-ig főszolgabírói tisztet viselt. 1867-ben a közmunka- és közlekedési miniszteriumba főmérnökké neveztek ki, ekkor járt közénk s vett részt a pesti irók mozgalmaiban. Később áthelyezték Kolozsvárra mint a magyar államvasutak üzletvezetőjét, s itt működött haláláig, a mely 1907 június 20-ikán, egy szombat éjjel érte utól, 89 éves korában. Mikor a Petőfi Társaság megalakult —s e megalakulásban nagy és tevékeny része volt,— alelnökévé választotta az akkor már koros Éjszaki Károlyt, s a megalakítás munkájától kezdve egész Kolozsvárra költözéséig a legtevékenyebb részt vett gyűléseinken. Mikor alelnökünkké választottuk, tartalmas beköszöntőjében s azontúl is, mint ilyen, számos felolvasással élénkítette az üléseket, többi közt nagy sikert aratott Egy csepp viz czimű prózai munkájával, mely egy vizi csöppnek az élettörténetét mondja el szellemesen, éles szatírával, tendencziózusan, vázolva annak a magyargyűlölő vízcseppnek pályafutását a német alpesekből való elszakadásától egész annak a Konstantinápolyba menő magyar ifjak gőzöskazánjába való felszippantásáig ír le, amikor is kénytelen gőzzé válva azt a hajót vinni előre, mely az általa annyira gyűlölt magyarokat viszi barátaik karjai közé. Klasszikus feje, nyugodt arcza, sűrű, gazdag ősz haja, mely hófehéren vette körül pirospozsgás ábrázatát, még élénk emlékezetemben van. Előadása is nyugodt, csöndes, de mindvégig értelmes és figyelmet lekötő volt. Megnyitó beszédei mindig praktikus kérdést bolygattak, s mint alelnök, sok viharos ülést csöndesített le flegmatikus tapintatával. Egyizben arról volt szó, hogy a Petőfi Társaságot hirtelen meg kell gazdagítani. Élt akkor közöttünk egy báró Baldácsy nevű mágnás, akinek rengeteg vagyona volt s szeretett közügyekkel is foglalkozni. Ennek egyszer az a vágya támadt, hogy szeretne a Petőfi Társaság elnöke lenni. Hajlandó lenne ebben az esetben százezer forintot — vagy tán többet is áldozni a társaság javára. A summa óriási volt szegény Társaságunknak. Egyszerre úrrá lettünk volna téve, lapot alapíthattunk volna, pályadíjakat tűzhettünk volna ki, egyszóval : a hét kövér esztendő napjai köszöntöttek volna be ránk! Volt ennek az eszmének pártja is. Még pedig elég tekintélyes. Egy inkarnátus ellensége volt: György tudta megegyeztetni Aladár, aki sehogy sem a társasággal, hogy alapítványért válasszon méltóságos elnököt. Az ülés elérkezett. A társaság nagy izgatottsággal kezdte tárgyalni a kérdést. A vita hevében megjelent Éjszaki Károly, aki végig hallgatván a külömböző érveléseket, György Aladárnak adta a szót. A különben is vörös arczú, fulladozva beszélő Aladár annyira tűzbe jött, hogy alig tudott szólni. De fulladozva is annyira kikelt az eszme ellen, hogy a társaság ellenpártja felzúdult ellene. Mindenki az elnökre tekintett. Ő mondja ki a döntő szót. És Éjszaki Károly a maga nyugodt, csöndes modorában kezdett szólni. — Nem tudom, mi a véleményetek, nem is akarom szavazás alá bocsátani a kérdést. De azoknak, akik meg akarják választani Baldácsyt, csak annyit mondok, hogy várjunk még egy darabig — hátha valaki többet ígér... Halálos csönd. Baldácsy ügye el volt temetve. Pedig az érdemes báró díszmagyar* ban várta a küldöttséget, amely megválasztatását — dísz- vagy tiszteletbeli elnökké— hozni fogja. Hiába várt. Éjszaki flegmatikus megjegyzése mint egy matafuegos oltott el minden harczi tüzet. Kedves, derült órákat éltünk át az akkor a régi Nemzeti Színház első emeletén ülésezett írók és művészek társasága helyiségében. Délután két óra felé megélénkült a helyiség, mely egy nagy és két kisebb szobából állott; a nagy szoba a mai Muzeum körútra, a két kisebb a mai Rákóczi útra nyilt. A toronyi szobában — a ma is meglévő kerek sarok- helyiség — egy régi sarok-társaság gyülekező helye volt. Nagy Imre, Krajtsik Ferencz, Várady Béla, Bercsényi Béla és Fekete József ülték körül a kerek asztalt és Paskeviccset játszottak, riadó éljenekkel a siker=, s zajos lehurrogásokkal a bukások alkalmával. A kártyázók körül két gyűrű is húzódott nézőkből, akik valóságos görög kórusát alkották a játszó kvartettnek. Éjszaki, de maga Jókai Mór is sokszor benézett a kerek szobába s együtt kaczagott a kaczagokkal holott egyébkor a nagy, úgynevezett olvasói terem felső sarkán üldögéltek s hallgatták Balázs Sándor anekdotáit, Lauka Gusztáv vidám elbeszéléseit az ötvenes évek rendőri világáról, amelynek ő, mint Pálffy titkára tevékeny tagja volt. De hát neki megbocsátották. Jókai és Éjszaki sokszor a billard asztal mellé húzódtak és nézték a játszókat, rendszerint a fiatalabbakat. Egyszer Jókai azzal a kérdéssel fordult hozzám, emlékszem-e az ő mesterien billiárdozó regényhősének a nevére ? mert hogy ő elfelejtette ... Persze, hogy emlékeztem. Hiszen egyebet sem teszek ötven esztendő óta. — Dabiagurai Riparievics Metell... A )jtékos, aki nyer főalakja . .. — No, nem csoda hogy elfelejtettem. Istentelen czifra neve van ... mondá Móricz, mire Éjszaki nyomban kész volt ifjúkori emlékeiből hasonló czifra névtörténetek elmondására. Ott mondta el Ihász Gábor esetét, — a Kossuth barátjáét, — akit egyszer a német profesz vallatván, azt kérdezte tőle : — Wie heissen sie ? — Ihász... volt a felelet... Ihász... — No ja aber zum Teuffei? Wie? — Ihász... volt a stereotip felelet. Csakhogy vasra nem verette a német. Alig tudták neki megmagyarázni, hogy csak ugyan Ihásznak hívják Gábor bácsit, aki Kossuthnak lett billiárdozó társa. Károly bácsi maga is művész volt a karambolasztalon, méltó ellenfele nem is akadt. Ott láttam karambolozni, mikor utolsó vigyjátékát, ,,Az utolsó lengyel követ Budán" cziműt adták a Nemzeti Színházban. Flego mára ekkor sem hagyta el. Mialatt a premiere előkészületei folytak s más szerző izgatottan lesi a próbákat, a AZ AKADÉMIKUSOK SZABAD GYAKORLATA. AZ AKADÉMIKUSOK KORHŰ ÖLTÖZETBEN TÜZÉRSÉGI GYAKORLATOT TARTANAK A LUDOVIKA AKADÉMIA IFJÚSÁGÁNAK TORNAVERSENYÉRŐL.