Vasárnapi Ujság – 1921
1921-06-26 / 12. szám - Rabindranath Tagore 12. szám / Arczképek, Külföldiek - A miskolczi kulturünnepről (4 kép) 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Hegedüs Loránt pénzügyminiszter leányának esküvője 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Leégett asztalos műhelyek a Ganz-gyár kőbányai-úti telepén (3 kép) 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Szibériából érkezett hadifoglyok ünnepélyes fogadtatása a keleti pályaudvar előtt 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Herendi porczellánok (4 kép) 12. szám / Műtárgyak - Gulyásoshús főzés Bugaczon 12. szám / Népviselet, genreképek - A debreczeni Gróf Tisza István-Egyetem központi épülete 12. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Bugaczi képek: Ménes az itatónál. – Törzsménes. – Növendék bikák. – A törzsgulya egy része 12. szám / Természettudomány, ipar, gazdaság
123 i1. szám. 1921. 68. évfolyam, energikusan, hisz ez pompás alkalom a művészt meghallani. És máris odalépett az ajtóhoz és csontos ujjaival hatalmasan megkopogtatta. Az ajtót Pifkó úr nyitotta ki, a ki a mint kinézett, ijedten kapta le himzett házisapkáját és szólt: — Kezüket csókolom, méltóztassék besétálni. És szélesre kitárta az ajtót. Aranka és Barna játszottak tovább, az utóbbi egy szórakozott pillantást vetett az ajtóra ... a következő perczben keze lehanyatlott és a vonó lecsúszott a húrokról. Aranka is abbahagyta a játékot és fölugrott. Barna egy pillanatig a nyitott ajtóra meredt és szeme oly kimondhatatlan gyönyörrel ragyogott, mintha azon keresztül egy tündérvilágba nyilt volna kilátása. Csak aztán jutott eszébe fölkelni, köszönni és a vendégek felé sietni, hogy bundájukból kisegítse őket. De András már megelőzte őt Klárikánál és Pifkó úr az angol kisasszonynál. És Barna csodálattal nézte, hogyan hullanak le a prémek és hogyan bontakozik ki a kis leány gyönyörű termete. Mámor fogta el és szédülni kezdett, lelkének minden atomja ujjongott, a mint a lányt bámulta. Mosolygott és a lány visszamosolyogott rá. A lány mosolyában volt egy kis kan czérság, mintha ezt mondta volna : Ugye szép vagyok ? Tetszem ? A férfi mosolya ezt felelte : A teremtés remeke vagy és én meg tudnék halni érted. Vajjon megértették ők e néma beszédet ? Mert mind a kettőnek arcza lángba borult. De ez az állapot, mely olyan volt mint egy édes álom, nem tartott sokáig, mert egyszerre megkezdődtek a köznapi beszélgetések. Sőt Klárika bosszankodva konstatálta, hogy neki, az előkelő főrangú lánynak váratlan megjelenése megzavarta a családi hangulatot, mely bizonyára intim és meleg volt. Rögtön hideg és udvarias modort vett fel mindenki. Hja, ezen nem lehet segíteni. — Minek köszönhetem a rendkívüli szerencsét ? ezt Pifkó nagytiszteletű úr mondta, aki igyekezett prédikácziókban megedzett hangját dallamossá és behízelgővé szelídíteni. Kérem ne hagyják abba a muzsikát, juttassanak nekünk is a műélvezetből, ezt missz Huberty mondta. Nem fáztak át nagyon az úton ? talán egy kis forró kávé vagy egy csésze tea jól esnék, ha meg nem vetik, — ezt Pifkó néni mondta. — Ha még nem uzsonnáltak, akkor nagy köszönettel vesszük a meghívást, ez Klárika ajkairól hangzott el. Pifkóné és Aranka a szemükkel egy kis beszélgetést tartottak, mire a fiatal menyecske előhozott egy kis mélyre megterített teaasztalt és ott kétszer Pifkóné pedig a konyhába sietett. — Dh ezt nem fogadom el, szólt Klárika, észrevevén a terítékek számát, — vagy önökkel uzsonnálunk, vagy pedig folytassuk a muzsikálást. Én különben nagyapus helyett jöttem, az ő megbízásából akarok a nagytiszteletű úrral egyet és mást megbeszélni. — Oh azt hamar elintézzük, méltóságos kisasszony. Elkészültem a látogatásra és már összeállítottam a vásárlandó ajándéktárgyak listáját, melyet majd leszek bátor méltóságodnak átnyújtani. Ezért kár volt magát fárasztania. Gondolja ? — felelt Klárika különös hangon és csillogó szemekkel nézett az öreg papra, de egyszerre megijedt, mintha attól félne, hogy a jelenlevők kitalálják a gondolatait és más hangon beszélt tovább, mára úgyis sétakocsizást terveztem és azt gondoltam, hogy egyúttal ezt is elintézem ... (Most még szebb, mint azon a fagyos reggelen, gondolta Klárika magában. Csak most látom, hogy milyen finom az arezbőre és milyen gazdag és fényes a haja. A legérdekesebb férfi a fej, akit életemben láttam. És ebben a ruhában is egészen másképp fest, mint abban a plum parasztruhában. De furcsán néz rám, mintha simogatna a tekintetével. Sohse tapasztaltam ezt senkinél, még nagyapusnál se... eh, micsoda gondolatok! Nem szégyenled magad, Klári?) A lány mélységesen elpirult, mintha valami illetlenségen kapta volna rajta magát, köhögés ürügye alatt elővette a zsebkendőjét és eltakarta az arczát. Azután levetette a kesztyűjét, amivel Barnának újabb gyönyörűséget szerzett. Ha ez a kicsi kéz az ő hajába markolna, ő menten belehalna ebbe. És most ő pirult el, mert úgy érezte, hogy a lányt ezzel a gondolattal megbántotta. A fiú eddig a banális köszönésen kívül egy szót sem szólt, most azonban végtelen erőfeszítéssel sikerült az ajkát megnyitnia és a következő mondatot közzétennie : — Méltóságos kisasszony, nem haltek meg a múltkor a rianásnál ? Barna azt remélte, hogy erre a kérdésre a kis tündér hangjának zenéjét fogja élvezni, de elfeledkezett a missziől, akinek ez a kérdés kapóra jött és széles mederben elmondta az ő meghűlésének történetét, melybe az érdekesség kedvéért még egy kis kezdődő tüdő gyulladást is kevert. A csalódott Barna szörnyen kétségbeesett képet vághatott, mert Klárika hangosan elnevette magát. Az első nevetés a vendégek megérkezése óta, mintha a hideg hangulat jege roppant volna egyet. A missz rögtön abbahagyta az elbeszélést és sértődötten szólt: Missz Clara, nem gondolja, hogy a más baján nevetni nem illik? — De édes missz, én nem a maga baján nevettem, hanem az az ostoba modell jutott eszembe, aki meg akart szökni. •Ez jó téma volt Barnának, aki hozzá is fogott, hogy ezt a jelenetet kellő humorral elmondja és eljátssza, ami oly jól sikerült, hogy Klárika arczára a legelragadóbb mosolyoknak egész tömegét varázsolta. Sőt a misszió egypárszor oly széleset nevetett, hogy még az aranyplombos fogait is kimutatta. Ezalatt Uzonyiné a konyhára sietett a mamával tanácskozni, nemsokára azonban megjelent és a nagy asztalon hat személyre megterített. A kis tündér kezdte magát nagyon jól érezni, Istenem, oly kedves volt itt minden. A szoba csak úgy ragyogott a tisztaságtól, a szokatlan, régies bútorok különös hangulatot terjesztettek. Az egyik sarokban egy sok fiókos sublót állott, minden fiókján egy tucat fényes rézkarikával, a má=sík szögletben volt az üvegszekrény tele cse=csebecsével és a nehéz családi ezüsttel. A kanapé is egy más kor szülöttje volt, amikor még Pifkó úr nagypapája heverhetett rajta. A székek a régi híres szepességi faragó műhelyekből kerültek ki, amikor az asztalos még nem nevezte magát bútorcsarnoknak. Klárikának oly jól esett ez a látvány, szinte unalommal gondolt a kastély hatalmas termeire, melyeknek szögleteiből a családi hagyományok mint lesben álló pókok figyelnek a benne lakókra. A nagyapóssal volt ő már többször Pifkóéknál, de sohse voltak ilyen benyomásai és megfigyelései. Mintha kívánkozott volna a magasságból leszállni és ezzel az egyszerűséggel barátságot kötni. Elábrándozásának az uzsonna betálalása vetett véget. Minden nagyszerű volt : az illatos kávé, az omlós kalács és a friss vaj és a puha kenyér. De Klárika nem engedte hosszúra nyúlni az uzsonnát, hanem sürgette, hogy fogjanak a muzsikához. És hozzáfogtak. Amint Barna a gordonkáját kezébe vette, különös elfogódottsága, majdnem félénksége egy csapásra megszűnt. Ő csak most fog beszélni. A nyelvet lehet tökéletlen, de a gordonkája tökéletes. Ha ezen szólal meg, akkor meg fogják érteni. És e mellett nem árulja el magát. Amint kezébe vette a hangszert, észrevétlenül egy csókot lehelt reá. Most, most édes öregem tégy ki magadért, te vagy legjobb barátom, magányos óráim unalmának elűzője, bánatom földerítője ... az egyetlen barátom vagy, te jó kis gordonkám, aki sohsem hagytál cserben. Indítsd el hangod édes hullámait, te tudod, hogy merre, hova . . . Adj ki magadból mindent, ami csak száraz fádban és feszülő húrjaidban rejlik. Oly puhán, bársományosan és szeretettel foglak simogatni, mint fiatal anya ma született első babáját. És Barna játszani kezdett és a levegő meg telt csodálatos harmóniákkal. Soha művész a hangszerével úgy össze nem olvadt, mint e pillanatban az ifjú. Hogy az ő lelkéből fakadtak-e ezek a dalok, vagy nagy mesterek alkotásai voltak, azt nem tudta volna megmondani. Lehet, hogy egy hatalmas érzelem egyszerre költővé avatta őt és rejtve lappangó tehetsége kitört. Hirtelen eszébe jutottak Byron remek strófái az első szerelemről. Sejti-e ez a leány, aki két ragyogó szemét le nem vette róla, hogy vérző szíve ott vonaglik előtte? Hogy sejtené, hisz ott ő áll a csillagok között, a hideg magasságban, pedig a sötét mélységekből kiált hozzá! Végtelen fájdalom facsarta össze a szívét és egyszerre oly erőtlenség vett rajta erőt, hogy a vonó majdnem kihullott a kezéből. Hogy történhetett ez a betörés az ő külön világába, melybe oly gondosan elzárkózott és melyben oly erősnek hitte magát? Ez az elnyomott és most föllázadt szívnek a forradalma volna ? Hát igazat kell adnia a tudatlanoknak, akik azt állítják, hogy a szívnek nemcsak élettani működése van ? A büszkesége szenvedett e gondolatoktól, mert engednie kellett a közömbösségből, mellyel eddig az embereket felsőbb= nézte... és míg ezek a gondolatok végig viharzottak lelkén, keze alatt a gordonka egyre sóhajtozott, panaszkodott, sírt, zokogott ... és a mint Barna félénken fölpillantott, észrevette, hogy a lány szeméből egy nehéz könnycsepp gördül ki... A DEBRECZENI GRÓF TISZA ISTVÁN EGYETEM KÖZPONTI ÉPÜLETE.