Vasárnapi Ujság – 1921
1921-08-07 / 15. szám - A stockholmi svéd-magyar társaság gyermeknyaraltatása Balaton-Szabadin (4 kép) 15. szám / Időszerű illusztrácziók - Az angol dunai flotilla budapesti látogatása (2 kép) 15. szám / Időszerű illusztrácziók - Az első vitézi telek átadása (4 kép) 15. szám / Időszerű illusztrácziók - Ferry Oszkár és vértanu társai emléktáblájának leleplezése kivégzésük helyén, a mozdony-utczai tanítóképző-intézetben 15. szám / Időszerű illusztrácziók - Nagyatádi Szabó István-telep ünnepélyes felavatása 15. szám / Időszerű illusztrácziók - Szepesy György rajzaiból: Önarczkép. – A kanászbojtár egyik rajza 15. szám / Műtárgyak - Hogyan nyaral Budapest. Képek az újpesti «Lidó»-ról (7 kép) 15. szám / Népviselet, genreképek - A Nagyatádi Szabó István-telep Ádánd somogymegyei község hatszakításra ítélt 15. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Az első magyar vasúti mozdonyok (2 kép) 15. szám / Természettudomány, ipar, gazdaság
<4. szám, 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 171 halhatatlan lantjára kerültek és évezredek óta élnek és élni fognak a világ végezetéig. Hát mi megcsináljuk a magyar Iliászt, megmutatjuk, hogy mi sem vagyunk hitványabbak más nemzeteknél . . . Most Mefisztó megint lecsapott: — Szóval hadat üzen egy egész nemzetnek, egész Európának és még a hazai kormányt se találja maga mellett. Sámson báró olyant ütött öklével az asztalra, hogy a rajta levő vizespoharak és üvegek megcsörrentek. — Úgy van, hadat üzenünk az egész világnak. Minél nehezebb és veszedelmesebb a vállalkozásunk, feladatunk méretei annál magasztosabban, fölségesebben és kolosszálisabban bontakoznak ki előttem. Annál könnyebben fölrázzuk vele az elfásult és kifáradt nemzet lelkét. Azt mondtad, hogy belepusztulunk? Hát aztán? Ez nem fontos, a fő a példaadás, maga a puszta tény, hogy egy maroknyi ember ezt meg merte csinálni. Egy nemzetet nemcsak a diadalok tehetnek halhatatlanná, hanem a szenvedések is. Az utódok nemcsak a dicső győzelmekből merítenek erőt, hanem az elődök vértanúságából is. 1849-ben a magyar ügy nem akkor diadalmaskodott, mikor a honvédek a zászlót föltűzték Budavár vérmosta fokára, nem is akkor, mikor ötféle nemzetiség belső lázadását és az osztrák császár hatalmát levertük, hanem akkor, amikor a tábornokok az aradi Golgotára léptek. Mert a történelem akkor jegyezte bele a nemzet nevét az örökké valóság könyvébe és hozzátette, hogy ez a nép megérdemli az örökéletet, a szabadságot és a függetlenséget, mert fiai meg tudtak halni hazájukért. Meg tudtak halni nem csak a csaták lelkes és mámorító hangulatában, hanem osztrák kaszárnyák udvarán, zsoldos katonák sortüzei alatt, penészes börtönök magányában és a vérpadon, hóhér keze által ... Mint az égdörgés gördült tova e hang és megtöltötte a boltíves termet, mely már majdnem teljesen sötétségbe borult. E pillanatban valaki fölcsavarta a villamos lámapást és egyszerre vakító világosság támadt. Ott állott egész nagyságában kiegyenesedve a fehér hajú és fehér szakállú aggastyán, mintha maga az anyaföld szelleme volna. Arcza sugárzott, a szeme ragyogott. Hozzá simulva, beléje kapaszkodva egy gyönyörű ifjú leány, mintha védelemért menekült volna a most megnyilatkozott óriási erőhöz. A váratlan kigyuladt fény leleplezte az arczokat, melyek most olyan őszintének mutatkoztak, mint a félhomály leple alatt. Az egyiken gúny ült, a másikon nevetés, a harmadikon lelkesültség, a negyediken, ötödiken meghatottság, csodálat, szomorúság. Legrettenetesebb volt Jóbnak az arcza. Ez az ember, a ki bárminő indulat vagy érzelem számára hozzáférhetetlen volt, ezúttal gyöngének bizonyult, s lelkén úrrá lettek a szenvedélyek és ezt még az arcza se tudta eltitkolni. Az arcza eltorzult a dühtől, a félelemtől és a gúnytól. Apjának excentrikus gondolata dühre gerjesztette, de egyúttal félelmet és rettegést is keltett benne az a gondolat, hogy őt ebben a nagy összeütközésben anyagi tönkrejutás fenyegeti; nyomban következett rá a kicsinylő gúny kifejezése, mely gyermekesnek és színpadiasnak találja apja fellépését.Mindez egy pillanatig tartott, a következő perczben már minden arcz visszanyerte rendes kifejezését. Jób is szokott hideg közömbösségével nézett maga elé. Egy darabig csönd volt, melyet újra Jób báró hollókárogáshoz hasonló hangja tört meg. — Ha ugyan akadnak bolondok, akik apámnak, lehet, hogy hősies, de minden esetre bizarr, abszurd ötletét helyeslik és tettel támogatják. Az asztal végéről minta zúgott föl a báróhoz egy hang: harangkongás — Báró úr, jelentkezem első bolondjának és utolsó közkatonájának. A báró érezte, hogy a hozzája simult remegő kis pintyőkemadár összerezzen. Ez a hang Uzonyi Barnáé volt. — Köszönöm és elfogadom, — felelt Sámpson báró az eddigi tónustól telje en elütő, olyan meleg és lágy hangon és olyan tekintettel Barnára, hogy Klárika szivét, maga se tudta miért, édes öröm járta át. Az a benyomása volt, hogy az ő görög Istene most vonult be nagyapás szivébe. De mindjárt utána mélységes szomorúság fogta el. Milyen más emberek ezek, mint az ő apja! És miért nem lehet apa olyan, mint ezek? Amint Uzonyi Barna kiáltása és Sámson úr felelete rá elhangzott, Jób báró egy féle fordulatot téve, a fiatalemberre nézett, mintha csak most venne tudomást a jelen létéről. És micsoda lenézés, kicsinylés, sőt megvetés rítt le az arczról. Mintha azt akarta volna mondani, aha, jelentkeznek kórászok, mert dúsgazdag embernek az éhen kizsákmányolható bogaráról van szó. Barna meg borzongott, mert úgy érezte, hogy Jóbnak a tekintete mint egy nedves pók mászkál az arczán. A keze ökölre szorult és merőn a szeme közé nézett ennek az embernek az ő nagy, becsületes és tisztafényű szemeivel. Óriási erővel éppen le akart megfékezte lelke indulatát és ülni, mikor recsegve szállt feléje Jób hangja : — Tiszta őrület. Még pedig úgy látszik, ragadós őrület! Barna belekapott a mellette álló András karjába, mert valami támasztéknak érezte szükségét. Kis ideig lihegett, azután erős hangon így szólt: — Úgy van, kegyelmes uram, ez a tiszta őrület. Tehát hidegen konstatálhatjuk, hogy akik ezt követik, őrültek. De ki kell jelentenem kegyelmes uram, hogy ha mi ilyen őrültek vagyunk, igen jó társaságban vagyunk azok... Mindnyájan tudunk egy bizonyos Zrínyi Miklósról, a ki lábát egy omulatag várban megvetve, útját szegte az ozmánok világverő hatalmának és ezzel meggátolta az ország nagy részének és tán Európa egy részének elpusztítását ... beszél Dobóról, Eger várának A történelem kapitányáról, aki maroknyi hadával torkon ragadta az óriás erejű törököt és addig viaskodott vele, míg azt visszavonulásra nem kényszerítette... Jó sokáig kellene itt beszélnem, ha összes hőseinket és vértanúinkat föl akarnám sorolni, de nem beszélek, mert ebben a kastélyban és ebben a családban ezt mindenki jobban tudja, mint én. Én csak ezek közül az őrültek közül a legmagasztosabb példákat akartam fölsorolni. Nos igen, mi ezeknek a társaságába akarunk bejutni és én mint fiatalember boldog vagyok, hogy alkalmam nyílt Sztregovay Sámson báró katonájának fölcsapni . . . Azt azonban érzem, hogy csöndesen, sőt egészen titokban kellett volna megcselekednem, mert akadhatnak szkeptikus emberek, akik azt mondják: Könnyű neked fiatal barátom, akinek nincs mit veszítenie. Kegyetlen gondolat, kegyetlen és hideg, mint az északi fény, hogy valakinek egy ilyen országrabláson azért nincs mit veszítenie, mert szegény ember és mert minden ingatlan vagyona az a sírgödör, melybe egykor temetni fogják. Ezzel szemben kijelentem és mikor ezt mondom, szivem csepp vére megszólal bennem, hogy minden nekünk koldusoknak épp annyi a veszteni valónk, mint a leggazdagabb embereknek. Tudják meg ugyanis, hogy én is azok közé a naiv emberek közé tartozom, akik a haza fogalmát szentnek tartják, akik azt vallják, hogy föld és föld közt van külömbség, és egészen más az a föld, melyen születtünk, melynél erdőiből a bölcsőnkhöz való fát kivágták és melynek erdőjéből koporsónk fáját is kifaragni fogják. Ha ilyen katasztrófa sújtja or=szagunkat, mint amilyen most fenyegeti, akkor tönkre megy bennünk egy csomó ábránd, remény, terv és illúzió, ami mind ebből a földből sarjadzott ki és ehhez fűződik, melyek e földnek virágzásával és boldogulásával ragyogtak, hanyatlásával pedig elhomályosodtak és elhervadtak. Az ilyen katasztrófa minket, ilyen hitet valló embereket lelkileg koldussá tett... mert a lelket is ki lehet rabolni, nem csak a testet... (Folytatása következik.) EGY MONITOR A BUDAI DUNAPARTON. RÉSZLET EZ EGYIK MONITOR FEDÉLZETÉRŐL. AZ ANGOL DUNAI FLOTILLA BUDAPESTI LÁTOGATÁSA. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen.