Vasárnapi Ujság – 1921
1921-08-07 / 15. szám - Juhász Jenő: Áldozás (Paul Verlaine) 176. oldal / Költemények - A kanászbojtár képkiállítása (képekkel) 176. oldal / Tárczaczikkek, napi érdekű közlemények
íy. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 1177 ha valaki megkéri egy leány kezét ... — kezdte újból Parkson. — Nem úgy van. Ha a leány rátalált a férfire, a férfi pedig a leányra, együtt van a helyük. Mire való volna a puszta sóvárgás? A dolog kölcsönös. Küzdjenek együtt. — Helyes ! — mondta Lewisham hirtelen meghatottsággal. — Igazi férfi módjára beszélsz, Dunkerley. Kössenek fel, ha nem igaz. — Az asszonynak a helye, — próbálta magyarázni Parkson, — az otthon. De ha nincsen otthon ...! Azt tartom, hogy a férfi, ha kell, küzdjön hét évig, mint Jákob tette Rachelért, fékezze meg a szenvedélyét, hogy az otthont kényelmessé és édessé tegye a nő számára . . . — Ketrecz a kis háziállat számára, — mondta Dunkerley. — Nem ... én asszonyt akarok elvenni. A női nem mindig részt vett létért való küzdelemben, nem is volt a kárára, mindig része is lesz benne. A legnagyszerűbb gondolat — a létért való küzdelem. A nő, aki nem küzd a férfi oldalán, hozzá hasonlóan, a nő, akit csak kitartanak, etetnek és ruháznak .. . Habozott, mintha nem tudná befejezni a mondatát. Egy szeplős képű fiú, aki hatalmas pipát tartott a fogai között, valami bibliai kifejezést idézett. — Micsoda kapadohány ! — mondta Dunkerley. — Azt akartam mondani, hogy az ilyen nő „három egyesben". A pipázó fiú megsértődött. — Valódi Perique, — mondta Dunkerleynek. — Beteg lesz tőle. — felelte Dunkerley. — Csak a páczolása komisz, — magyarázta a kiváló Perique=dohányt szívó diák. ... Ez volt az estének Lewishamot legjobban érdeklő része. Parkson hirtelen fel állt, elővette a Sesam és liliom*ot és hosszú, édességtől csepegő részletet olvasott fel belőle, mely úgy hatott, mintha lehengerelték volna a vitát, utána Bletherley lett egy vitatkozó körnek a középpontja, mely nagyon gorombán végzett vele és kizárólag a saját személyéből álló kisebbségbe szorította. A házasság intézményét, amennyiben az south-kensingtoni diákoktól függött, közvetetlen veszedelem nem fenyegette. Fél tíz tájban Parkson a többiekkel együtt eltávozott hazulról, hogy egyet sétáljon. Februárban szokatlanul meleg éjszaka volt és a hold fényesen ragyogott. Parkson Lewishamhoz és Dunkerleyhoz csatlakozott, — Lewishamnak nem kis bosszúságára, — mert bizalmas közlendői voltak ez este „az eszmék embere" számára. Dunkerley északon lakott s így hármasban az Exhibition Roadon felmentek a Kensington High Streetre. Ott elváltak Dunkerleytől s Lewisham és Parkson megint délnek tartottak, Lewisham új lakása felé, Chelseaben. Parkson egyike volt az erény azon hirdetőinek, akikre a nemi kérdések vitatása elleni állhatatlan vonzóerőt gyakorol. Az összesjöveteleken nagy adag ékesszólás halmozódott fel benne. Dunkerleyvel a jó izlés határáig ment a vitatkozásban, utána pedig hatalmas és egyre jobban bizalmaskodó beszéd* áradattal öntötte el, Lewishamot. Lewisham szórakozott volt. Úgy sietett, ahogy csak tudott. Az egyetlen czélja az volt, hogy minél előbb megszabaduljon Parksontól. Parksonnak egyedüli czélja pedig az volt, hogy érdekes titkokat mondjon el neki magáról és egy bizonyos csodálatosan tiszta lelkű fiatal női személyről, akit Lewisham már más alkalommal is hallott említeni. Az idő múlt, egy Lewisham egyszerre azt vette észre, hogy lámpa alatt állva egy fényképet kénytelen szemlélni. A fénykép egy szimmetria nélküli, teljesen kifejezéstelen arczot ábrázolt, „művészi" redőjű ruhában, lelógó hajfodrokkal. Kénytelen volt tudomásul venni, hogy ez a tisztaság mintaképe, egyben pedig Parkson személyes tulajdona. Parkson tekintete büszkeséget árult el s szemmelláthatólag elismerő bírálatot várt. Lewisham küzdött az igazsággal. — Érdekes arcz, — mondta. — A szó szoros értelmében szép arcz, — mondta Parkson nyugodtan, de határozottan. — Megnézted a szemét, Lewisham ? — Hogyne. — felelte Lewisham. — Persze, hogy megnéztem. — A tiszta ártatlanság .. . Olyan, mintha kis gyermek szeme volna. — Igen. Csakugyan olyan. Nagyon szép, öregem. Gratulálok. Hova való? — Ilyen arczot még sohasem láttál Londonban. — dicsekedett Parkson. — Soha. — jelentette ki Lewisham határozottan. — Akárkinek nem mutattam volna meg. — mondta Parkson. — Talán te sem tudod egészen értékelni, hogy ez a tiszta szívű, csodaszép leány micsoda nekem. A fényképet ünnepélyesen visszahelyezte borítékjába és olyan tekintettel nézett Lewishamra, mint aki a vérszövetség szerttartását hajtotta végre. Azután bizalmaskodva beleakaszkodott Lewisham karjába, amit egyébként Lewisham ki nem állhatott, és a szerelem részletes elemzésébe bocsájtkozott bele, a „tisztaság mintaképére" vonatkozó apróságokkal fűszerezve. Amit mondott, közel állott Lewisham gondolatainak tárgyához, hogy felkeltse az érdeklődését. Minduntalan válaszolni akart és ostoba vágyat érzett, noha tisztában volt az ostobasággal, hogy a bizalmaskodást ő is bizalmaskodással viszonozza. A túlzó ömlengések alatt azonban Lewisham megint elvesztette a türelmét és csak arra érzett vágyat, hogy megszökjék Parksontól. — Minden embernek szüksége van vezér a csillagra, — mondta Parkson, miközben Lewisham szitkozódást fojtott el magában. Balkéz felől közel esett Parkson lakása s Lewisham arra gondolt, hogy a szóáradatnak «NAGYATÁDI SZABÓ ISTVÁN-TELEP» ÜNNEPÉLYES FELAVATÁSA ÁDÁND SOMOGYMEGYEI KÖZSÉG HATÁRÁBAN. (A HÁZHELYEKET SATZGER GÉZA ÁDÁNDI NAGYBIRTOKOS ADOMÁNYOZTA.) A TELEP LÁTKÉPE AZ ORSZÁGÚT MENTÉN. A TELEP LÁTKÉPE AZ UDVARI OLDALRÓL. A «NAGYATÁDI SZABÓ ISTVÁN TELEP» ÁDÁND SOMOGYMEGYEI KÖZSÉG HATÁRÁBAN.