Vasárnapi Ujság – 1921
1921-09-25 / 18. szám - Közvitéz Szamár. Elbeszélés. Irta Lőrinczy György 210. oldal / Regények, elbeszélések
VASÁRNAPI ÚJSÁG. 18. szám, 1921. 68. évfolyam. KÖZVITÉZ SZAMÁR. Elbeszélés. — írta Győrinczy György. Nagy szenzáczió történt a kaszárnyában: Póli megbabázott. Póli az ezred szamara, aki a zenekar nagy dobját czipeli, tehát a katonai, vagyis a legénységi tartozik, s ámbár hölgynemű, állományhoz a csintalan öreg bakák néha még katonasapkát is nyomnak a nagy, szőrös fejére. Természetesen az újszülöttet is leltárba vették és egyelőre Pólikának keresztelték el. Póli hűségesen húzta a nagydobot, Pólika meg a kaszárnya udvarán rendetlenkedett a rekrutákkal. Megtanulta és néha el is énekelte az anyja egyetlen nótáját, az fá=t, és az orrát bizalmasan odadörzsölte a gyakorlatozó bakák házi bor= nyájához. Olykor el is bámészkodott, mint valami bölcs, aki megfejtetlen problémán töri a fejét, egyébként vígan ugrándozott. Egyszóval, mint a kapitány megállapította, Pólika ép olyan szarná, mint a többi baka. Ez tulajdonképen és hivatalosan annyit is tett, hogy Pólikát is a legénységi állományhoz tartozónak kell tekinteni, amely sajátságos fölfogásnak aztán közvitéz Kósa Péter itta meg a levét, mégpedig keservesen. Kósa Péter ugyanis baka volt, persze valahonnan a széles nagy magyar rónaságról. Napsütötte, zömök, keményderekú, pontos és esetlen. A halált kutyába se vette, de a parancsot szentírásnak, akár az őrmester, akár a kapitány adta. Nem is kívánkozott volna közvitéz Kósa Péter a mennyországba se, ha Borbás őrmester, meg a gersli nem lett volna. A gersli azonban megtanította, hogy az ember inkább éhen haljon, mint éhes legyen. Borbás őrmester meg arra, hogy a közvitéz szája csak arra való, hogy befogja. Be is fogta közvitéz Kósa Péter pontosan. Azonban ebben az egyben Pólika különvéleményen lehetett s nyílván kevésbbé pontosan ismerte a reglamát is, a minél fogva megint csak közvitéz Kósa Péter járt pórul. A fiút vártára rendelték ki a magazinokhoz. És Borbás őrmester jól a szájába rágta a dolgát. — A magazinokhoz közel menni senkinek se szabad. Úgy járjon a szemed, mint a villám, kához jobbra-balra. Ha embert látsz, a pusi kapsz tüstént: áll, ki vagy! Jelszó, engedelem nélkül se be, se ki. A helyedről el nem mozdulsz. Tizenkét lépés előre, tizenkettő hátra. Megértetted? Közvitéz Kósa Péter szalutált. — Jelentem őrmester úrnak, meg. — Aztán. .. nehogy a bagólesőd füstöt lögjön, te! Mert akkor!... És Borbás őrmester suhintott a széles tengerével. Az világos, érthető beszéd volt, a mert akkor utána por következnék. A miért is közvitéz Kós Péter jónak látta még egy koczkázatos kérdést jelenteni. — De ha az önkéntes urak . . . — Értem. Ha az önkéntes urak cigarettát adnának, azt elteszed a zsebedbe, a sapkádba, a nadrágodba. A várta végeztével bagózhatsz döslésig. Addig pedig kuss. Közvitéz Kósa Péter megtartotta a parancsott. Rótta a tizenkét lépéseket előre-hátra, a megszabott tempó szerint. Nem bagózott. A szeme jobbra-balra forgott. Embert nem látott a magazinok közül. Sőt nem látta Pólinkát se, pedig az ezred ifjú nagyfülűje ugyanis csak viganyázott és ropogttta a kukoriczát. A magazin keleti napsütéses oldalához tudniillik termetes zsákok támaszkodtak, amikben a dohosodásnak indult kukoriczát szellőztették és szárngatták a napon. Természeges, hogy a nyitott zsákokba Pólika sietett beleütni az orrát és végigkóstolgatta a becses csemegét. Kósa Péter pedig csak sétált, büszkén, puskával a vállán. Csak akkor ijedt észbe, mikor Borbás őrmester nagyot ordított a közelében, hogy tán még a mennyországban is meghallották a szegény szentek, akiket a Kósa Péter bűnös fejére lekáromkodott. A por, szerencsére, tilos a vártán. De van a kaszárnyában félelmetesebb szó is. — Rapportra! Kósa Péter! Rapportra! Kósa Péter reszketett, mint a nyárfalevél. Mert ez a rapport nem olyan rapport, mint a többi. Nem egyesegyedül közvitéz Kósa A ROKKANT-TELEP EGY UTCZÁJA, ELŐTÉRBEN AZ ÜNNEPLŐ KÖZÖNSÉG, (A TELEP ÖTVENNYOLCZ HÁZBÓL ÁLL.) A TELEP GAZDASÁGI ISKOLÁJA, A KÖZÖS MŰHELYEK. A KALOCSAI ROKKANT-TELEP.