Vasárnapi Ujság – 1921
1921-10-23 / 20. szám - A magyar juhászkutyákról (képekkel). Kerpely Béla 232. oldal / Természettudomány, ipar és rokontárgyuak
A MAGYAR JUHIlSZKUTYIlKRÓL. írta Kerpely Béla. «Kutya nélkül a legjobb pásztor nem vállalhatna felelősséget a reá bízott nagy értékekért, amelyeket egy-egy gulya, egy-egy nyáj képvisel.. Herman Ottó. A magyar ember mindenkor kedvelte a kutyát, ami természetes is, hiszen az ősmagyar, mint állattenyésztő nép el nem képzelhető kutya nélkül. Bár írott feljegyzéseink nincsenek, mégis a hazánkban végzett ásatásokból arra lehet következtetni, hogy az ősmagyar megbecsülte kutyáját. A hunok, avarok és magyarok sírjából ritkán hiányzott a kutyacsontváz, jeléül annak, hogy a hűséges kutyát vele temették el gazdájával. Pásztor- vagy juhászember sem a múltban, sem a jelenben nem élhet meg kutya nélkül. Ősrégi, apáról fiúra szálló népdalok tanúskodnak erről. Kiss Gergely hajdúhadházi számadógulyás imigy mondotta el az ő nótájukat: „Gulya fogja körül szekrényemet, Hat komondor őrködik a mellett, Sem betyártól, sem vadtól nem félek, Pásztorosan, szabadon megélek." A népköltészetből sem hiányzik a kutya, így közismert a következő népdal, egy a sok közül: „Három hétig kuvasz leszek, Ha a babája lehetek . . . ." A dunántúli juhász a „Fürdik a holdvilág" dallamára danolja, hogy „Az én nevem Gyuri, Borjadzik a buli, A szeretőmuli, Kölykedzik a puli, A tehenem buli, Babádzik a Juli, Az én kutyám puli, Ne te neked Gyuri." De Zrinyi Miklós gróf (1620—1664) nagy eposzában, a „Szigeti veszedelem"-ben is felemlíti a kuvaszt (IX. ének 13. vers) mint juhászkutyát. Mikor Radivoj és Juranics mint Zrinyi követei elhagyják, a nagy költő így folytatja : Vala oly órában, mikor minden állat Legcsendesebben magának nyugodalmat Veszi juhász, szántó aluszik kedves álmát. Juhok mellett nyugszik kunsz, mely megfáradt. És még sok más régi jelesünk, mint Kákonyi Péter (1544), Gyöngyösi István (1664), Csokonai Vitéz Mihály (1773), Gvadányi József (1788), Petőfi, Arany mind megemlékeznek az ősrégi magyar juhászkutyáról, műveikben. Vagy általában juhászebről szólnak, vagy külön-külön megnevezik őket fajtájuk szerint: komondor, kuvasz, pulikutya. Ez a mi három ősrégi magyar juhászkutyánk, a komondor, a kuvasz, a puli, melyek ősapáinkkal együtt hagyták ott az őshazát, őrizték, terelték gulyáikat, nyájaikat ezer éven át, ezen a szent hazai földön. És mit tapasztalhatunk a XX. században ? Miként a művelt nyugaton, az utóbbi évtizedekben minálunk is fellendült a telivér ebtenyésztés szép sportja , ez örvendetes. Csakhogy láthatunk az országban szerte, mindenféle fajtájú kutyát szaladgálni, éppen csak a három legrégibb magyar fajta juhászkutya telivérben való megtartásával nem törődött senki sem. A sajátját nem becsülte meg a A BUDAPESTI KUTYAKIÁLLÍTÁSRÓL, magyar itt sem, idegen után sóvárgott, aminek az lett a következménye, hogy pusztulásnak indult a méltóságos, rátarti komondor, a csattogófogú, félelmetes kuvasz, mióta eltűnt a farkas alföldi nádasainkból, megcsappant a medve erdőinkben és az utolsó betyárt is elcsípte a kakastollas pandúr. Gulyának, nyájnak nem volt többé szüksége éber és izmos istrázsára. A tanya, az udvar őrzésére jó lett már az idegen fajta is, vagy akár a korcs, csak ugasson. És megszűnt a belterjesebbé vált gazdálkodási rendszer folyományaként „aranylábon járó" jószág lenni a birka ; az egyre másra feltört legelőkkel együtt fogyott a nyáj, nem maradt mit terelnie a pulinak. Tiszta vérben talán még a kis terelő puli található fel manap a legnagyobb számmal ott, ahol még van birkanyáj, mert a juhászok maguk ügyeltek arra, hogy ez a megfizethetetlen, hívséges bojtárjuk ki ne vesszen, el ne korcsosodjék, tisztában lévén azzal, hogy a jó tulajdonságok átöröklődnek. A számadójuhász legszentebb érzelmeivel hozza vonatkozásba a puli kötelességét. pusztaságon egybeforrott a magyar Künn a juhász érzése, jellemvonása terelő ebével. Büszke is a juhász őrzőjére, védőjére, mulattató társára, gondteljes napjaiban vigasztalójára. Pénzért ritkán is adta el egyetlen hűséges, igaz, négylábú barátját. Nem csak szereti, de becsüli is és ha valaki azt kérdezte, hogy van-e kutyája, a felelet csak egy volt : „Kutyám az nincsen, de pulim az van." Puliját nem minősíti kutyának, mert a juhász pulija átvitt értelemben egész vagyona, nem eb, hanem embernyi állat. Nem hiába mondták már régen: „egy jó puliért 12 pengő forintot is megad a juhász." Nagy summa volt ez akkor, mikor pl. 1660-ban a juhásznak 15 forint, a gulyásnak 10 forint, a bojtárnak 8 forint járt egész esztendőre.* Találóan jellemzi a pulit egy juhtenyésztő biharmegyei birtokos barátom, Stark Dezső: „Ez a kis kutya zseni, — írja — mint nyájőrző egyszerűen mesébe való, mint nyájterelő utolérhetetlen. Sok esetben emberrel egyáltalán nem is pótolható. Tanulékonyabb, intelligensebb kutyafajta a világon nincsen még egy. Egyik juhászomnak volt egy pulija, amelyik bojtár nélkül őrzött 400 darab birkát egy 25 holdas gyepsávon, mely nem volt szélesebb 150 méternél és körül volt véve vetéssel. Ennek ellenére a birkák egy szál gabonát le nem haraphattak. A pultról el lehet mondani, hogy csak éppen beszélni nem tud. Érteni mindent! Nemcsak gazdája szavát, de intését, sőt szemével kifejezett akaratát is parancsnak veszi és feltétlen teljesíti." Igaza van a régi példabeszédnek: „A juhászkutya többet ér, mint az álmos bojtár." Eredetére vonatkozóan Herman Ottó azt írja, hogy a puli a magyarok középázsiai ősi kutyája, mely Thibetben, Lhassában ma is megvan. Méhely szerint is eleink már az ősi hazában ismerték a pulit és valószínű, hogy a honfoglalás idején már őseink nyájait terelték. A pulinak egyébként három válfaja ismer Raifsits: „A magyar eb" czímű tanulmányából. retes : a logó- és állófülü, melyek bozontos szőrözetűek és a göndörszőrű puli. Az állófülű és göndörszőrű válfajták tiszta vérben ma már ritkaságszámba mennek. Mindenféle, idegen vér belekeverésével (német, spiczer, uszkár) elkorcsosították ezt a rendkívül okos, intelligens fajtát. Telivérben ma leginkább a bozontos szőrű, lógó fülü pulit találjuk juhászainknál, melynek koponyája, pofája, fülei is dús, hosszú szőrrel vannak borítva. A szőrözet a testen és végtagokon hosszan összecsapzik, kint a szabad mezőn, esőnek, sárnak kitéve, szobában tartva, illetve ápoltan a szőrözet hosszú, fürtös marad, minden koloncz nélkül és a „szalonképessé" vált pusztai puli egyike a legkedvesebb, legokosabb szobakutyáknak. Szőrének színe leggyakrabban a vér (fekete közé vegyült szürke szálak), de van tiszta fekete, tiszta fehér és hamvas veres színű is. Ha a kis puli a terelő juhászkutyák királya, akkor két nagytestű juhászebünk, a komondor és a kuvasz a világ két legfélelmetesebb, legbátrabb őrzőkutyája. Pusztai betyárral, farkassal, medvével egyaránt megvívtak, ha ezek gulyabeli jószágra vagy birkára acsarkodtak ; de megvédelmezték a tanya portáját is, ha idegen vetődött a tájékára. Ősidőktől fogva ebben növekedvén, az átöröklés törvénye szerint természetes, hogy az a néhány ivadék, mely tiszta vérben meg tudta érni a mi mai századunkat is, szintoly hősiesen bátor védelmezője gazdájának, vagyonának, mint voltak az őseik, melyek vérmérsékletét örökölték. Kettő közül a komondor az ősibb, mert az egyes források szerint már a hűn bevándorlás idején jött be az országba. Teljesen hasonló jellegű juhászkutyák vannak még ma is Oroszország lapályain és Közép-Ázsiában is. A kuvasz őshazája eredetileg a Kaukázus volt, mint azt Conrad Keller „Studien über die Haustiere der Kaukasusländer" czímű művéből megtudjuk. A komondor tiszta fehér színű, izmos csontozatú, hosszú gubanezos szőrű állat, melynek koponyáját, pofáját, füleit is hosszú szőr borítja. Elhanyagolt állapotban szőrzete elnemezesedik a vedléskor kihullott holtszőrök felgyülemlése folytán. Odakint a pusztán, ilyen elnemezesedett (gubanczos, kolonczos) szőrköntösben látjuk a komondort. De, ha kölyökkorától kezdve tisztán tartják, szőrözetét némileg is ápolják és általában rendszeresen táplálják, a legkellemesebb külsőt nyeri. Fényképfelvételeink élénken illusztrálják, milyen a gondozatlan és milyen az ápolt komondor közötti különbség. Az egyik képen látható ,,Tigris=Nagylegény" az őstípust reprezentálja szőrzetét illetően. Ilyen volt, mikor őseinkkel bejött az őshazából és ilyen ma is kint a pusztán, hol senki sem törődik vele. Másik képünkön ,,Bodri= Állatkert" látható. Elsőrendű, tipikus példány egyébként, de már gondozott mezben, így, kimosdatva már helyet foglalhat udvarunkon, sőt akár szobánkban is, akárcsak a ma annyira divatos német juhászkutya (a széltében-hosszában használt farkas= kutya zés), a bernáthegyi, teljesen helytelen elnevea dogg, az oroszagár, „Bodri-Állatkert" dr. Rejtő Sándorné díjnyertes komondor kanja a bpesti orsz. ebkiállításon. Champion ,,Tigris-Nagyregény" Bohus Ábris 1. díjat nyert komondor kanja a bpesti orsz. ebkiállításon. „Pajtás-Állatkert" D'Orsay Ede gróf, I. díj nyertes kuvasz kanja a bpesti orsz. eb kiállításon.