Vasárnapi Ujság – 1921
1921-12-04 / 23. szám - Eljegyzés. Elbeszélés. Irta Gellért Mária 271. oldal / Regények, elbeszélések
23- szám. 1921. 68. évfolyam, de gyakran botjával kellő nyomatékul oldalba döfködve a lihegő állatot, időnkint vizes rongyot tesz a már-már melegre futó szántalp vas=sine alá. A városból kiérve csinos tiszta falusi házikók között vezet utunk ; szőlőlugas minden háznál van. Az ablakokból és kerti ajtókból kíváncsian néz ki a jókedvű fehérnép. Másfél óráig tart, mire felérünk czélunkhoz, a Nossa Senhora do Monte templomhoz, melynek közelében néhány ház áll csak, de ott van a minden jóravaló zarándokló helyhez tartozó vendéglő is. Tovább árnyékos kertek, ligetek közt villaszerű házak , szőlőkertekkel övezve váltakoznak kopár sziklacsoportokkal. A templom tornyából gyönyörködünk a hegyek szikla= óriásaiban és Funchal alattunk elterülő látó képében, aztán az innen alig negyedórányira fekvő kis Curralt nézzük meg. Egy hasadék ez, melynek mélyében a Rio Joao Gomez folyó tajtékozva hömpölyög át a sziklaszirteken. A legváltozatosabb alakú sziklák, barlangok, törmelékomlások, sűrű bozót, terebélyes facsoportok, pálmaligetek leírhatatlan szép változatosságban tárulnak szemünk elé. Visszatéréskor az ökröket kifogták a szánból. A szánt kétoldalt elől egy-egy legény kötélnél fogva fékezi, amint könnyen siklik a többé-kevésbbé meredek úton. A vezetők hol a szán mellett haladnak, hol pedig a szántalpra állva sebesen hagyják futni a szánt. Valóságos ródlizás! Alig 20 percz alatt érünk le elő indulásunk pontjára , megelégedetten térünk vissza hajónkra. M. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 271 ELJEGYZÉS. Elbeszélés. — írta Gellért Mária. A kis konyha tele volt gőzzel és forrósággal. A téglából rakott tűzhelyet pattogó fával tömték s a tetején és a sütőben tízféle jó sült, főtt, zubogott, pirult, serczegett. A meleg és a sok finom, étvágygerjesztő szag túlságosan is eltöltötte a konyhát, valaki hirtelen kitárta az ajtó koczkaüveges szárnyát. be. Furcsa, komoly, bánatos hűvösség csapott A keskeny, mázolt folyosó szőlőlugasa megtépve, fonnyadtan hallgatott s az udvar sivárnak és szomorúnak tetszett az erős holdi sütésben. A lugas előtt hosszúszárú őszi virágok utolsó bimbói fonnyadoztak. Olyan volt, mintha egy éhes, sovány vándorlegény tekintett volna be a konyhába, s menne tovább, nem kérve semmi jóból. A kántorkisasszony éppen most lépett ki a szobából. Mögötte látszott egy perezre az ünnepi díszes asztal, amelyen süteményes és gyümölcsös tálak sorakoztak. Élénken és kipirulva jött. De egyszerre mellbevágta a különös, nemes aromájú hűvösség, amelyet a párás erdők befelé leheltek és majdnem szembekerült a szomorú holddal. Elfelejtette, miért jött ki. Csak úgy állott egy helyben. Végre mégis eszébe jutott. Megnézte a tésztát a sütőben. Szépen pirult, szépen pirult. De egyszerre nem tudott örülni neki. Hirtelen elmúlt belőle minden láz, a vacsora ezer kis élénk gondja és öröme olyan semmivé lett. Fáradtságot érzett és elsápadt. Friss, fehér csipkés blúza is mintha lelankadt volna és csinos, kerek, telt barna arcza megnyúlt. Körülötte lázasan forogtak. Ám tréfálkoztak és nevettek. Az anyja, a szolgáló, a segítő asszony. A sógornéja halkan dúdolt egy dalt. Egy pillanatra az ajtóba állt és kinézett. A szemközti erdőt ezüstös fátyollal vonta be az esti köd. Szomorú lett és megborzongott. Pedig jó van, vidám, csúfolódó, rossznyelvű kislány volt. — Ha ezt a segéd úr látná — mondta valaki hirtelen mellette. A kis szolgáló jött el előtte, valami tállal, amelyből hangos zajjal lódította ki előbb az udvarra a vizet. Ránézett. A lány mosolygott, aztán eltűnt mellőle. A segéd úr . .. János. A vér fölszaladt az agyába és fejfájást érzett. És ezer ellentétes remegést, vágyat, bánatot, bosszút, haragot, megalázkodó, könyörgő kedvet és szitkozódó vágyat is talán. János segédjegyző volt a faluban három év előtt s az első szerelme. Jaj, de szerette. Ahogy csak egy vadócz, gunyoros, reális, nem buta, de nem is művelt, kevés úri férfit ismerő, falusi egyszerű kisasszony szerethet. Talán egy kicsit ki is erőszakolta a viszont a szerelmet, mindegy, lassankint buzgón járt hozzájuk és mindenki úgy beszélt róla, mintha már a vőlegénye lenne. Aztán elment a harcztérre, úgy búcsúzott, mint egy vőlegény és náluk hagyta a holmiát. Két lapot kapott tőle Itáliából. Aztán többé soha semmit. Tudta, hogy nem halt meg. Olasz fogoly lett. Azt beszélte valaki, aki látta, hogy jó kedvű és egészséges. A faluban sokan visszafizettek most a kántorkisasszony rossznyelvűségéért s ő nem tudta, gyűlöli-e, vagy még mindég szereti. Most sóhajtott egyet a hegyek felé, aztán visszament a szobába. Kellemes, almaszagú langyosság volt bent. A NAGY CURRAL. A KIS CURRAL KILÁTÁS A SENHORA TEMPLOM TORNYÁBÓL. AHOVA IV. KÁROLY VOLT KIRÁLYT INTERNÁLTÁK. Marton Aladár ezredes felvételei földkörüli utazása idejéből.