Vasmegye, 1950. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1950-02-01 / 27. szám

a Bér-és az n­emcsak a normát, a tervet is teljesítik a dolgozók ..Biztosítani kell, hogy az ös­­­Sz­es Üzemekben a legrövidebb időn belül megtörténjék a terv­nek egészen a munkapadig, az egyes dolgozókig való felbontása, s így felbontott terv alapján a munkaversenyt arra kell irányí­tani, hogy a dolgozók ne csupán normájukat, hanem tervüket is teljesítsék“ — ezt mondja Pár­tunk határozata, s ezt a határo­zatot már minden üzemben vég­rehajtották, így pl. a Bőr- és Ci­pőgyárban. Itt minden üzemrész­ben minden munkapad mellett megtalálható a felbontott terv napokra, hónapokra. A felbon­tott tervet természeted JSL a dolgozók is. Grosz Ferenc folt­el­jesí­tette a tervet — fin­til teljesítettem a terve­met 9 nappal — mondja Grosz Ferenc talpszélvágó, miközben ügyesen dolgozik gépe mellett — A tervelőirányzat szerint 270 pár cipőn kellene dolgoznom, 200-as brigádunkkal kidolgozott ellen­terv szerint pedig 290 páron. Grosz elvtárs túlteljesíti az el­lentervet is, mert naponta 480 — 500, sőt 560 pár cipőn dolgozik annak ellenére, hogy a talpszél­vágón csak két éve dolgozik. Már februárt teljesítik — Nemcsak az a célom, — folytatja —, hogy százalékban érjek el nagy teljesítményt, ha­nem minőségi munkával teljesít­sem a tervet, sőt túlteljesítsem. Grosz elvtárs által­­ vezetett 200-as brigád tagjai: ifjú Podob­­nic Lajos, Bendl Imre, Hegedűs Ferenc és Horváth Mihály elv­­társak. — Mióta brigádban dolgozunk mondja Horváth elvtárs — ne­künk, kiknek 160—170 százalékos teljesítményünk volt, 200 száza­lékos a teljesítményünk, tervünk­kel mi is február elején járunk, tehát túlteljesítettük. A bőrgyáriak is lelkesen dolgoznak. Lelkesen dolgoznak ugyanak­kor a Bőrgyár faragó üzem dol­gozói — Brigádban dolgozunk — mondja Szép Antal művezető. — A hasitó brigádnak hat tagja van: Bendl Antal, Szakály János, Szakály Ferenc ifjúmunkás szta­­hanovisták és két tanuló. — Szakály Ferenc ifimunkás az én tanítványom — mondja büszkén Bendl Antal elvtárs. A sztálini műszakban különösen kivált jó eredményével, most pe­dig tervét mindig túlteljesíti. Tervüket túlteljesítik a brigád idősebb tagjai is, bizonyítja ezt a falon függő grafikon is. Na­ponta négy-öt bőrrel teljesítik túl tervüket. A bőrgyári dolgozók eredmé­nyes munkával építik a szocializ­­must. A körmendi dolgozók Valóra váltják a Párt határozatát A körmendi Szakmaközi Bi­zottság de aktívái röpgyűlés keretében vitatták meg a Ma­gyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetőségének határo­zatát a szocialista munkaver­­seny eredményeinek megszi­lárdításáról és továbbfejlesz­­téséről Elhatározták, hogy a sztál­ini műszak eredményeit nem­csak megszilárdítják, hanem tovább is fejlesztik. Ennek eléréséért a brigádok mellett kiszélesítik az egyéni verseny­zők mozgalmát is, mert csak egyéni felelősség mellett tud­ják eredményeiket minél­ job­ban emelni, a selejtet és az önköltséget csökkenteni. A körmendi villanytelep VB titkára beszámolt, hogy az üzem munkásainak 92 száza­léka egyéni versenyben dől­, gozik ezáltal szép eredmé­nyeket érnek el, amit mindin­kább emelni fognak. A fűrészüzemben jórészt brigád­munka folyik­­- szá­­jpolt be a fűrészüzem VB tit­kára. A brigádokat átszervez­zük, az egyéni versenyzők számát pedig lényegesen emel­jük, így biztosítjuk a fűrész­üzem teljesítményének állan­dó emelkedését. A Magasépítési NV dolgozói is lelkiismeretesebben látnak munkához és az egyéni ver­senyzés megszervezésével igye­keznek eddigi eredményeiket megszilárdítani és továbbfej­leszteni. Az élelmezési szakcsoport versenyre hívta ki a Soproni Sörgyár NV-hez tartozó ösz­­szes kirendeltségeket. A ki­­rendeltségek közül a verseny­­felhívást már többen elfogad­­ták. A versenydíj egy szép zászló,­­ köztársasági címer­rel hímezve. Az orvosegészségügyi dol­gozók sem akarnak lemaradni ebben a versenymozg­alomban. Versenyre hívták ki a szom­bathelyi járás egészségügyi dolgozóit név és szám szerint. Ezen megbeszélésen a kör­­mendi dolgozók igé­rtet tettek a Part célkitűzéseinek vonalán való továbbhaladásra. „Felhasználjuk az elméleti pártnap tanulmányait a termelésben" A­ Bőr- és Cipőgyár dolgozói felkészülnek az elméleti pártnapra A Bőr- és Cipőgyár párt­­szervezete készül az elméleti pártnapra A pártnap anyagáról szóló brosúrákat már kézhez kapták a dolgozók és tanulmá­nyozzák azt. Gátos Györgyné elvtársnő, a népnevelő felelős helyettese elmondja, hogy munkáját eredményesebben tudja végezni, mert sok olyan tapasztalatot szerez majd a pártnapon, amit a népnevelő­­munka feljavítására is tudnak használni. Az anyagot kijegy­zetelem s így a tanultakat a pártnapon hozzászólásban üze­münkre vonatkoztatva dombo­rítom ki. Az elméleti pártnapra ns*­ egy 300-as brigád... Németh Erzsébet elvtársnő, SzIT titkár az üzemben. Úgy érzem, hogy kitüntetés szá­momra, hogy én is rész­t vehe­tek a pártnapon. A Párt hatá­rozatát tanulmányozza, ezt vi­tatják meg a SzIT ifjak is a tanulókörökben. Büszkén újsá­golja: az elméleti pártnapra az ifik még egy ,,200 as“ brigá­dot szerveznek meg az előké­­szítő üzemrészben, így kíván­juk az elméletet, a tanultakat a termelésben gyümölcsöz­­te­tni. Pap István, sztahanovista elvtárs a fáradozóban végzi nagy szorgalommal a munká­ját. Eredményeit fokozza — mondja többek között — s örömmel készül az elméleti zártnapra. Sztálin elvtársnak a sztahanovisták kongresszu­sán elmondott beszédét tanul­mányozom. Most a gyakorlati munka során látom, milyen nagy fontossága van az elmé­letnek. Árvai Béla elvtárs, műszaki vezető arról beszél, hogy eddig nem tudott behatóan foglal­kozni az elvi kérdésekkel. Most az elméleti pártnappal megnyílik erre a lehetőség. El­mondja még azt is, hogy a műszaki bizottság mno.* dol­gozta ki kéthónapos tervét arra vonatkozóan, hogy minél sikeresebben bontakozhasson ki a versenymozgalom az üzemben, így munkánkat is eredményesebben tudjuk mi is, műszaki értelmiségiek vé­gezni s az elméleti pártnapon szerzett tapasztalatokkal még egy lépéssel előbbre visszük a termelés fokozását. Szomba­ton este tudják Vasszécsényben az irodalmi ankétot Rideg Sándor „Tűzpróba“ című regényéből Vasszécsényben szombaton este tartják meg a múltkori­ban hóvihar miatt elmaradt , odaírni ankétot. Az ankétot Gereblyés László író vezeti, aki néhány héttel ezelőtt is­mertette a vasszécsényi dolgo­­zók előtt Rideg Sándor: „Tűz­próba“ című regényét. Az elő­adás után kiosztásra került a könyv több példánya, hogy a dolgozók elolvassák és a szom­bati ankéton megtárgyalják. A falusi olvasómozgalom ke­retében nagy jelentőséggel bír a vasszécsényi irodalmi ankét. A dolgozók közelebb kerülnek a szocialista-realista irodalom­hoz, az író vezetésével történt kiértékelés során jól fel tud­ták használni az olvasottakat gyakorlati munkájukban, poli­tikai fejlődésükben. A szom­bati ankétot nagy érdeklődés n­őzi me­g. A „Nagy Sztálin Harcos É­eret’ kiállítás február 5-én nyílik meg Szegeden. Március 31-én nyílik meg a Ta­vaszi Vásár, szocializmus felé hala­dó mezőgazdaságunk nagyszerű seregszemléje. Hogyan készülji el? elméleti párt Még néhány nap választ el deminai nap időpontjától. A hátralevő időt alapo­zunk a pártnap anyagáról szóló irodalon­sára. Az elméleti pártnap színvonalát mértékben emelik a hozzászólás­oknak konkréta/­­kodó tényei. Mik lehetnek ezek :­ jó érveké alaposan felkészülnek elvtársaink s elv­eL-^^ . munkaterületükre vonatkoztat­va vetik fel ur folyamán. Olyan példákat és javaslatokat hozn­­aj szervezik és előbbre lendítik termelésünk motor clajista munkaversenyt. üzemeinkben a termelés frontján e*yre nagy* mitva^ válik szocialista fejlődésünk üteme, ötévi­­ teljesítésének döntő­ előfeltétele ez. A további eredmény megszilárdításához szükséges, hogy maradéktalanul haj végre Pártunk Központi Vezetőségének négyfontosságú sározatát. Hogy mindezt gyakorlatban gyümölcsöztetni jók, ahhoz nagy segítségünkre lesz az elméleti pártnap jo­gának kiértékelése­ Elmélyült­en kell tanulmányoznunk S *, SzáBOVisták első összoroszorm kongresszusán, melyet külön nyomtatásban megkaptak a pártszervezeteink. Elolvasásra javasoljuk még Rákosi elvtárs 191­­us 31-én „ Nagybudapesti Pártválasztmány ülés a­dott beszédét. Az elméleti pártnap anyagát még rasztja Lenin és Sztálin „Szocialista munka és KU­seny­ című könyve is. Ezenkívül fel lehet haszna­nyag, és Adatszolgáltatás január 20-i számában meg KoVáCS István elvtárs „Szovj­et szta­hanovisták nyomd Úi győzelmek felé“ című cikkét. » Adva van a lehetőség mindannyiunk számára, ho éy eredményesen készüljünk fel az elméleti pártnapi első elméleti pártnap Szombathelyen péntek este fél­kor kezdődik a Városi Kultúr­házban. ---— .......■. inni Akik élen járnak a termelésben Kovács Antalné: 379 százalék A Pamutipar NV-ben Kovács Antalné eredménye hatalmasan megnövekedett, 291 százalékát emelte 379-re. Szijj Józsefné, Dö­mötör Mihályné és Búzás Ist­vánné áttértek 20 gép kezelésére, teljesítményükben megközelítet­­ték. Kovácsnét, Kelemen Józsefné 325, Kondor Edit 255 százalék. A 12 gépes szövőnők teljesítménye a következő Román Istvánné 198, Németh Józsefné IV. 183, Kiss Lászlóné I. 155 százalék. Ráth Anna 10 gépes szövőnő teljesít­ménye 193 százalék. A Járműjavítóban, Tóth György villanyhegesztő 324.8, Kovács József­­238.5, Horváth Fe­renc 204 százalék. A lakatosok közül Janzsó Károly 261.3 száza­lékkal, Galambos István és Tóth Elemér cserejavító lakatos ered­ménye 217.6 százalék. A Bőr- és Cipőgyár legjobbját: Pintér Ferencné 241, Dell Amico Romeoné 220, Papp István 220, Verdelics Ferencné 208, a dobnik Lajos 205, Pintér I. 201, Avar Károlyné 192, Ki­nics Jánosné 187, Németh J 181, Simon Miklósné és 7 Anna 168, Benkeházi Erz 165 százalékkal. A Rostkikészítő NV-ben Ráth­ Jánosné tilos 215, Jó Erzsébet 209 és Pongrácz Mik­lé 193 százalékkal érték első helyet. A tej A Takarógyár te­gnapoi"7 eredmény közlésében Tóth Atitus szövő teljesítménye hibásan lett leközölve helyesbítve 352 a­z­a­lék helyett 192, a tegnapi telje­sítménye 194 százalék. Simon I­zsébet orsozó 163, Bogáti Mikló­né 158 és Czitkovics László­ szövő 139 százalékot ért el. A kőszegi Ágy­­­érit­őgyárbe Dömötör Ferencné orsózó 32 Krug Imre szövő 266 százaléka teljesítette normáját. K­igrimit a fény a csákánydorosszlói utcához Napihír: Közvilágítást kapott Csákánydoroszló község. Alig ismerni rá a tegnap még sötét, ma már villanyfényben úszó falura. Az újszülött villany ka­­céran játszik sugaraival a csillo­gó, szűztiszta havon. A­­ főutca tele van emberekkel. Vidáman hancúrozó gyerekek és csoportok­ba verődött felnőttek láthatók mindenütt. A nagy eseményt, a villanyt tárgyalják. A csikorgó hideg ellenére derűs hangulatban tekintgetnek az utcai villany­­égőkre. Az Andris-utcának a Fő-utcába torkolló végénél egy csoport em­ber álldogál. Az öreg Józsi bácsi viszi a szót. — Hát én nem mai gyerek va­gyok, sokat láttam, meg tapasz­taltam életemben, de ilyen gyors fejlődést — mint a felszabadulás óta nálunk —­ még nem láttam — magyarázza, s közben bajuszát igazgatva megelégedetten tekint­­get a mellettük lévő oszlopon ra­gyogó villanykörtére. — A népnevelőktől sokat hal­lottam a hároméves, meg az öt­éves tervről — folytatja Józsi bácsi —. Megvallom: korábban nem sokat hittem az egészből. Mert hát a Batthyány gróf is ter­vezett itt nálunk gyárat, meg vil­lanyt, de soha sem lett gyár, se villany, s egyéb. Józsi bácsi olyan ember, aki csak a saját szemének hisz. Sok­szor becsapták a múlt rendszer­ben, s ez az oka, hogy kezdetben nem igen bízott a tervgazdálko­dásban. A villany azonban vég­kép meggyőzte őt is. — Ennek m­ár lehet hinni — m­­ondja meggondoltan.. . Még egy kis ideig tovább be­szélgetnek, a villanyról, az öt­éves tervről, meg a napi politika kérdéseiről. Utána elszélednek, aludni térnek, de még a házazó udvaraiból is mosolygó arccal te­kingetnek az utcán fénylő vi­­lanyégekre, melyek bőkezűen ontják sugaraikat a­z utca havára, a cseréptetős házakra, az egész községre. fjj­p ! — Műsoros teadélutánt rendez a Paragvári általános leányiskola Szülői Munkaközössége febr. 5-én, vasárnap délután öt órai kezdettel. Mindenkit szeretettel vár­­a rende­zőség. — A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, február 1-én szerdán este hat­­ órakor taggyűlést tart a következő helyeken: I. kerület, Sze­­lestey L.­u. 59. II. kerület, Szent­­­háromság­ tér 10., III. kerület, Dé­­zsa György­ utca (Vakok intézete) IV. kerület. Szől­ősi iskola. A te­vék nom­os megjelenését kéri a tetőség. Szerda, 1990. február 1.3

Next