Vas Népe, 1964. március (9. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-01 / 51. szám
Egy elrontott üdülésről Kedves Molnár Elvtárs! Engedje meg, hogy elöljáróban olvasóinkat tájékoztassam legutóbbi levelének tartalmáról: Molnár Károly, nemeskeresztúri levelezőnk hévízi üdüléséről küldött beszámolót. De ne gondolja senkii, hogy sorait a lelkendezés diktálta, vagy talán az a szándék, hogy feledhetetlen napok örömét velünk is megossza. Ellenkezőleg. Rövid levelét át meg átszövi a keserűség. Pedig az üdülővel, az ellátással, a gyógyvízzel, az orvosi kezeléssel nem volt semmi baj. Nagyszerűnek ígérkezett, s úgy is kezdődött az a hét... Üdülőtársak rontották el Molnár elvtárs és jó néhány ugyancsak tsz-ből beutalt parasztember kedvét. Üdülőtársak kellemetlenkedtek ostoba gőggel, fennhéjázással, becsmérlő és lekicsinylő megjegyzésekkel, mert nem tetszett nekik, hogy parasztemberekkel „kell” egy fedél alatt eltölteniök üdülésük napjait. S akik ezt tették — tévedés ne essék —, ugyancsak dolgozó emberek voltak, különbnek csak azért tartották magukat, mert városból jöttek... A pesti úr — így ír az egyikről Molnár elvtárs. De ebben a megfogalmazásban, hogy „pesti úr” évszázados keserűség, s az úri fennhéjázás elleni gyűlölet lobog. Ez a pesti úr emberi méltóságukban alázta meg őket — termelőszövetkezeti dolgozókat —, ott Hévízen. Egyebek között azt fejtegette panaszosan egyik hasonszőrű társának, hogy jobb volna, ha a parasztok részére külön üdülőket tartanának fenn. Mert kellemetlen velük együtt lenni: szaguk van, túl hangosak, nem tudják a rendet, éppen csakhogy a padlóra nem köpnek. „A társalgóban, egy fotelben hangzottak el ezek a sértő szavak — írja Molnár elvtárs —, és véletlenül mellette ültem, s ennek hallatára igyekeztem kisebbnek látszani”. Kedves Molnár Elvtárs! De nagyon rosszul tette, hogy abban az öblös társalgói fotelben kisebbre húzódva csendben tűrte ezeket a szavakat. És most nem is arra gondolok, hogy veszekednie kellett volna, vagy galléron ragadni a „pesti urat” s megrázni úgy, hogy sokáig emlékezzen alkalmi ismeretségükre. Nem. De nevetni sitóből az ő feneketlen ostobaságán, régen idejét a múlt korszerűtlen nézetein, azt bizony sajnálom, hogy elmulasztotta. Mindenkinek el kellett volna mondania, miféle, furcsa kísértetek" tévedtek maguk közé, olyanok, akik hiányos emberségüket előkelőnek vélt, valójában finnyáskodással akarják pótolni. Derült volna rajtuk mindenki és higgye el, szánalmas kis figurákká zsugorodtak volna. Nos, de mindez másként történt, s éppen ezért erre kár szót vesztegetni. Amin utólag is lehet segíteni, az éppen az a keserűség, amit magukkal hoztak Hévízről.*Az, hogy még mindég égeti, bántja, kedvüket rontja ez az emlék, amit Molnár elvtárs levelének minden sora bizonyít. * Pedig bizonyos, hogy nagyon sok örömmel készülődtek valamennyien a hévízi napokra, s ha nem veszik a szívükre egy-két ember kellemetlenkedését, ez az öröm ott élne felfokozottan most is emlékeik között. Kár erről lemondani azért, mert a véletlen összesodorta magukat egy-két szánalmas, sivár lelkületű különcködő emberrel, akik — szegények — észre sem veszik, hogy azt a mérget hordják még mindig magukban, s azt árasztják, maguk körül, amit évtizedekkel ezelőtt az uralkodó osztály tudatosan csepegtetett beléjük. Felettük megállt az idő, az élet valóságából most sem ismernek többet, mint évtizedekkel ezelőtt, s ha a parasztságról van szó, nem is tudnak mást mondani, mint régi, készen kapott szólamokat. Lehet-e ma már ezt komolyan venni? De nem lehet hallgatni kedves Molnár elvtárs arról sem, hogy maguk is sok felesleges terhet cipelnek. Mert mi más volna a szófián tűrés, az embert emésztő megbántottság, a válasz nélkül hagyott sértés? Én magyarázzam, hogy azok az öblös társalgói fotelek ott abban a hévízi üdülőben is elsősorban a maguk kényelméért vannak? Miért nem a gazda, a tulajdonos tudatával és magabiztonságával lépték át annak az üdülőnek a küszöbét? Mikor szabadulnak meg végre az évszázados elnyomatásban született kisebbségi érzéstől, a lehetetlenül tűrő ember keserűségétől? Mikor értékelik önmagukat a dolgozó, teremtő ember társadalmilag magasra emelt rangján? És hogy tovább folytassam a kérdéseket: Használt-e a gyógyvíz? Enyhült-e, csillapodott-e a csontjait hasogató fájdalom? Mert ez ebben az üdülésben a legfontosabb. Az egyedül lényeges! Szívből kívánom, hogy jó egészséggel kezdjen a tavaszi munkákhoz és űzze el emlékeiből azt a fullánkos szavú embert, aki még a Maguk haragjára sem méltó . ■. A munka dicsérete X Jegyzetek egy képzőművészeti kiállításról X Mindig örömet jelent az ember számára, ha önmagáról hall, lát, vagy olvas. Felfedezni a festő vásznán az ismerős táj, a tájban élő emberek, az ismert munka annyiszor látott, most mégis másként jelentkező formáit, hangulatát. Ezt a mást kell megkeresnünk, meglátnunk, hogy valóban megérthessük a művész mondanivalóját. Aki a festményben csak a cím megfestett illusztrálását keresi, megfosztja magát attól az élménytől, amelyért elment a kiállításra. A szombathelyi Savaria Múzeumban megrendezett képzőművészeti kiállításon az ember legősibb tevékenységét, a munkát, a munka eredményét ábrázoló festményeket láthatja, ezek változatosságában kereshet felüdülést a szépre szomjas látogató. A kiállítást pénteken mintegy 70 látogató előtt Erdélyi Béla, a Vas megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője nyitotta meg. A kiállítást ismertető dr. Kisdéginé Kirimi Irén elmondotta, hogy a képzőművészeti kiállítások nyújtják a legnagyobb segítséget azok számára, akik közelebb akarnak kerülni a művészethez. A kiállított több mint 40 festmény közös alapmotívuma az ember hétköznapi munkájának művészi megjelenítése. Megfestésük módjában már különböznek. Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma felfogás sem a választott téma ábrázolásakor. Éppen ez teszi változatossá, színessé a képzőművészeti alkotásainkat. Láthatunk a kiállításon a naturalizmushoz közel álló, részletező, aprólékos ecsetkezeléssel megfestett képektől kezdve a mai kor igényeinek jobban megfelelő, kifejezőbb, nagyvonalúbb, sommázóbb megoldásokat is. Aczél Ilona: Szántás traktorral című festménye kétségtelen egyike azoknak, amelyek a legtöbb vitára adtak alkalmat, de egyike a kiállítás legszebb képeinek. A tüzes, élénk kék szín következetesen villan fel a traktoroslány munkaruháján, az ekesoron, és magán a traktoron is. Mindezt eggyéolvasztja a felszántott föld meleg barnájával a magas horizontú világos égbolt keskeny csíkja. A kubisztikus előadásmód a nagyobb formák hangsúlyozásával minden lényegtelent elhagy, hogy érvényre juttassa a formák játékát, hogy a kép mondanivalóját félreérthetetlenül mutassa meg. Az Egry-díjas Bartha László franciásan dekoratív Pincemestere Balaton-parti parasztember. A tüzes krómoxid-zöld hátteret és a lopóban levő carmin-krapplakk színű bort mesterien ötvözi a lilába hajló ultramarinkék ajtónyílás. Az egyszerű kompozíció, franciás színhajtás, (Dufy) magyar téma, remekül találkozik a képen a Tihanyban élő művész ecsetvonása nyomán. A festő felfogása is, mint mindannyiunké, állandóan változik. Kiváló példa erre a Kossuth-díjas Bencze László művészete. A kiállításon Kultikusok című képe centrális kompozíciójával a kultikusok fáradságos, nem mindennapi erőt és kitartást igénylő munkájának állít emléket. Megoldását tekintve sokat merített a posztimpresszionistáktól, Cezanne-tól, de főképpez expresszionizmus atyjától Van Gogh-tól. Osztatlan sikert aratott Festő című képével Jakuba János Munkácsy-díjas festőművész. Ő a napsütötte falusi tájak szerelmese. Alkotásai mindegyikén a könynyedség, a fénnyel átitatott világos tónusok, a frissesség uralkodik. A fű zöldje, a fák lila-szürkéje, a villogó vörösek, fehérek, lazúros megoldásukkal egyaránt tetszhetnek a konzervatív és a modern szemléletű látogatóknak. A kiállítás legmozgalmasabb képe, kétségtelen, Mohácsi Ferenc Újpesti kikötője, de ez a mozgalmasság néha már-már túlzásba hajlik. A Duna hatalmas hullámokban elemi erővel hömpölyög a képen, ellentétben a csendesen ringatózó halászbárkával, a szomszéd part nyugodtnak mondható sötétzöld, néhol feketébe hajló fáival. Mindent egybevetve jól komponált, szép kép, mely artisztikus megoldásaival feltétlen hozzájárul a kiállítás sikeréhez. A várpalotai Egry-díjas Nagy Gyula Laboratóriumban című festménye a vegyipari dolgozók között készült. A biztos kezű, korábban a naturalista szemlélethez közel álló művész szakított addigi felfogásával, palettája színei megvilágosodtak, friss, üde színfoltokkal, adják vissza a laboratórium sajátos hangulatát. Feltétlenül meg kell említenünk Moldován István Vasgyár című képét, amelyen a nagy, sötétzöld formákból kivillanó mozaikszerű apró vörös izzó vastömbök elhitetik a nézővel azt a heroikus küzdelmet, melyet naponta folytatnak a vasgyári munkások az anyaggal, Áron Nagy Lajos sejtelmes hangulatú Hansági szövetkezet című nyűvével, Móricz Sándor Indulás a mezőre című képe realista színgazdaságával és érzelmi telítettségével, Szurcsik János Autóbuszmegálló, Molnár József Falusi utca, Boros Géza Cséplés, Béres Jenő Közértben, Kristóf János Falusi egészségház belseje, Szentgyörgyi Kornél Katona, Dallos Ferenc Állami Gazdaság című alkotásaikkal nagymértékben járultak hozzá a kiállítás sikeréhez. * A Képcsarnok Vállalat rendezte ízléses kiállítás még nagyobb érdeklődésre tarthatott volna számot, ha egykét Szőnyi, Domanovszky, Iván Szilárd, Luzsica Lajos és még néhány, a művészeti életünkben kimagasló művész képeivel, jobb válogatással szerepelt volna. Nem értünk egyet azonban a kiállítás egészébe jelenleg egyáltalán nem illő Csáki—Maronyák József portréinak szerepeltetésével. Várjuk a további kiállítások sorozatát, mert A munka dicsérete képzőművészeti kiállítás után méltán tart igényt erre Vas megye művészetszerető közönsége. Zentai Pál Bencze László: Kulikusok. Vas vármegye —1919 A proletárforradalom érlelődése... 1919 februárjában, március elején egészen a Tanácsköztársaság kikiáltásáig, helyi szerveinek megválasztásáig napról napra élesedett a küzdelem a helyi reakció és a haladás erői között. A reakció oldalán sorakoztak fel a régi bürokratikus államgépezet szervezetei, a földbirtokosok, a gyárosok, a katonatisztek és a magántulajdon védelmét görcsösen oltalmazó klérus. A szervezett munkásság támadásának egyik oldalát tehát a klérus elleni harc és a szívós agitációs munka képezte, annál inkább, mert a klérus befolyása az állami ügyekbe még mindig jelentős volt. Ellenforradalmi tevékenységükre jellemző, hogy memorandumot nyújtottak át a népkormánynak, amelyben színmagyar területek elcsatolását, illetve különválását követelték a nemzetek ,,önrendelkezési jogának” alapján. A szervezett munkásság és vezetői rámutattak a klérus igazi céljára, amely nem más, mint a régi rendszer s vele együtt saját uralmuk átmentése. A klérus népellenes tevékenységének leleplezése mellett február végén és március elején megyénkben már felvilágosító munka is folyt. Számtalan cikkben,röplapban, előadásban mutatott rá a Szociáldemokrata Párt helyi vezetősége, hogy a Nemzeti Tanács nem képviseli a dolgozó tömegek érdekeit. Követelték, a helyi államigazgatási szervek személyi állományának demokratikus úton történő felfrissítését: „Magyarországon egészen a legutóbbi időkig, sőt még most is a dzsentri osztály az uralkodó osztály. A dzsentrikből került ki a kormány, ők voltak a közigazgatás és az igazságszolgáltatás vezetői, egyszóval ők irányították az egész országot ... A forradalom kitörése után a végrehajtó hatalom nagy részben a munkásság kezébe került ... És mégis mit látunk?... Az öntudatos munkásság nyakán még mindig ott ül a főszolgabíró... Követelnünk kell, hogy a munkásosztály ... szükségleteit meg nem értő dzsentrik távozzanak a közigazgatás éléről. ... Követelnünk kell azt, hogy azonnal töröljék el a közigazgatási vezetői állások elnyeréséhez szükséges kvalifikációt...” — számol be a munkásság követeléséről a Testvériség című korabeli lap. De nemcsak a munkásság szervezte sorait, a reakció évői is egyre jobban csoportosultak. Miután látták, hogy a közigazgatásban minden mesterkedésük kudarcra va ítélve, s a klérus tevékenységét is leleplezték a munkásság képviselői, más területet kerestek aknamunkájukhoz. Igyekeztek beférkőzni a katonatanácsba, illetőleg ott a maguk számára megkaparintani a vezető szerepet. Ez annál kecsegtetőbb reményeket keltett, mert a tisztikar legnagyobb része gyűlölt minden forradalmi haladást, tagja volt az 1918-ban megalakult ellenforradalmi szervezetnek, a MOVE-nak is. De e téren is kudarcot vallottak, mert a katonatanácsban a legénység bojkottálta a tiszteket, és a forradalom mellett tett hitet. A forradalmi érzelmű főhadnagyot, Tárnok Gyulát választották meg a katonatanács elnökének 1919 február 22-én, — aki a legénység követelését magáévá téve — 1919. március 5-én táviratilag kérte a reakciós tisztek menesztését a tisztikarból. A reakció ezután nyílt fellépésre szánta magát. Ellenforradalmi megmozdulásokat szerveztek megyeszerte, és Szombathelyen. Erre a munkásság általános sztrájkkal, és tüntető népgyűlésekkel válaszolt, így bénították a szervezkedő és nyíltan fellépő reakció erejét. A forradalmi helyzet megyeszerte érlelődött, a lezajló eseményekből következtetni lehetett, hogy rövid időn belül lényeges változás lesz megyénk társadalmának életében. Az egyre erősebben jelenten ■: munkásakciók már előrevetítették a proletárforradalom győzelmét. ■ ■ • Láaslo Gábor