Vas Népe, 1966. május (11. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-01 / 102. szám
A Központi Sajtószolgála munkatársa május 1. alkalmából felkereste Gáspár Sándor elvtársát, az MSZMP Politika Bizottságának tagját, a SZDI főtitkárát s néhány kérdést intézett hozzá. Az alábbiakban ismertetjük Gáspár elvtánsnal a kérdésekre adott válaszait. Milyen gondolatok jegyében ünnepüik az idei május elsejét a Szakszervezeti Világszövetséghez tartozó szakszervezetek? — Hetvenhat esztendeje nemzetközi proletariátus mindig közösen ünnepli ezt a napot Hogy ebben a háromnegyed évszázadban mi minden történt — és éppen a munkásosztály ereje, alkotóképessége és nemzetközi szolidaritása jóvoltából —, azt nemhogy egy nyilatkozat, de többkötetes könyv is nehezen foglalhatja össze. Mégis: gondolataink ilyenkor végigvágtatnak ezen a 76 éven, benne a két világégés szörnyűségein, de az azokból mindig hatalmasabban és győzelmesebben kikerülő nemzetközi munkásmozgalom útján is. Persze, szép ünnepi szóként is csenghet ez a megfogalmazás, mert a „hatalmas”, a „győzelmes” kifejezés nem mondja el azt is, mennyi szenvedés, küzdelem és véráldozat kellett a mai eredményekhez. Mert a tőke elleni küzdelem dédapáink kora óta egyre bonyolultabb lett, egyre magasabb követelmények elé állítja a dolgozó milliókat. A hetvenhat évvel ezelőtti első közösen ünnepelt május elseje jelszavát a Kommunista Kiáltvány közismert zárósorát kell idézni talán legelsősorban: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” Ez a jelszó születése óta mindig aktuális, de nehéz lenne olyan időszakot kiválasztani a munkásmozgalom történetéből, amelyben időszerűbb lett volna, mint napjainkban. A tőke nemzetközi méretekben ellentámadásokkal próbálja csökkenteni az új társadalmi rend előretörésének ütemét és ezek az ellentámadások nem egy országban bombák hullását, asszonyok és gyermekek napalm és gáz okozta halálával járnak, másutt lemészárolt munkások, értelmiségiek, kommunisták és szakszervezeti aktivisták tömegsírjait jelentik. Ezért a nemzetközi feszültség növelésére irányuló törekvések mindenütt ártanak a szocializmus ügyének , s mi május elsejét akkor ünnepeljük méltón és a mai helyzet adottságainak megfelelően, ha gondolataink központjába állítjuk az imperialista törekvések visszaszorítására, a dolgozó százmilliók harci szelleme erősítésére oly fontos egység kérdését; a szolidaritás sokféle formájával, megnyilatkozásával állunk ki mindenekelőtt a vietnami nép, de Indonézia és minden más nép haladó erőinek oldalán. _ Május elseje, a nemzetközi munkásünnep a gyakran ismételt kifejezés szerint a munka ünnepe. De nem akármilyen munkáé. A zászlók és virágok ezen a napon azt az alkotó emberi munkát köszöntik, amelyet csak békében lehet végezni és amelyet a békéért végeznek. Ezért nálunk május elseje — akárcsak a szocialista építést végző többi országban is, a nemzetközi szolidaritás és a saját békés építőmunkánk kettős ünnepe, szocialista társadalmunk eredményeinek természetes, nagy szavak nélküli díszszemléje is. _ a SZOT és a KISZ Központi Bizottsága április elején felhívással fordult a dolgozókhoz az MSZMP IX. kongresszusa tiszteletére kibontakozó munkaversennyel kapcsolatban. Hallhatnánk-e Gáspár elvtárstól valamit a kongresszusi munkaverseny eddigi tapasztalatairól? — Az idei munkaverseny — benne a pártkongresszusunk tiszteletére bontakozóban levő versenymozgalom — lényeges vonásairól már több nyilatkozat hangzott el, merőben újat mondani Így hát nem lehet róla. Néhány fontos vonásra mégis fel kell hívni a figyelmet. Ilyen például az, hogy az 1966-os termelési feladatokat az üzemekben — műszaki konferenciák, termelési tanácskozássok ezrein — alaposan és gondosan tanulmányozták, megvitatták, kitűnő javaslatokkal egészítették ki. — Hogyan tovább? A verseny — vele a tervteljesítés — sorsa szerintem most már elsősorban a gazdasági vezetők kezében van, hiszen az ismert fel-adatok (a termelékenyebb munka, a takarékosabb gazdálkodás, a jobb minőség, az exportfeladatokra irányítandó nagyobb figyelem) csak a munka jobb megszervezésével és folyamatos anyagellátással teljesíthetők. Igen fontosnak tartja a Szaktanács annak — a szocialista felosztási elvből fakadó — alapgondolatnak az érvényesítését, hogy magasabb anyagi és er■ kölcsi elismerésben részesüljön az, aki többet és jobbat ad a társadalomnak. Meggyőződésünk, hogy a hazánkhoz, rendszerünkhöz, a haladás gondolatához hű dolgozó milliók megértik és átérzik a versenymozgalom jelentőségét, valóra váltják az egész népünk javára végzett, a maguk javuló életét is szolgáló, valamennyiünk érdekeit és békénket munkáló erőfeszítések céljait. Kívánom mindazoknak, akik ezeket a sorokat olvassák, hogy jó erőben, egészségben teljenek munka, napjaik és derűs, szép ünnepük legyen az 1966-os május elseje.^ — Miben látja a termelés, a munkaverseny segítésén túl a szakszervezetek legfonto- sabb és legidőszerűbb fela- adatait, különös tekintettel a dolgozók érdekvédelmére? 5 — Ha már a kérdés külön-^ választotta a két problémacso- $ portot — én inkább összekap- ^ csolnám — ,,a termelés segí- tése” nem olyan címszó, amely § valahol fényévnyi távolságban ^ jár a munkás érdekvédelmétől,^ sőt, szeretnénk ha megvalósul-^ na, hogy mindenki megértse a ^ két cél szoros összetartozását, ^ és kölcsönhatásukat. Nincs ná-^ lünk olyan termelési feladat, ^ olyan versenymozgalom, amely ^ nek megoldása, szervezése ne^ válna közvetlen vagy közvetetté módon a dolgozó ember javára, és nincs, de nem is lehet olyan s jól végrehajtott szakszervezetis érdekvédelmi nevelési feladat, s amely ne kamatozna jól és társtolásban egyre jobban a termelői munkában. Mégis, túl széles a 8 kérdéscsoport ahhoz, hogy minsden alkotóelemét sorba vehessük. Célszerűbbnek tartom, hogy az új gazdaságirányítási rendszer megkövetelte szakszer- ^ vezeti teendők néhány már ki- t alakuló körét világítsam meg. ^ — Szakszervezeti mozgalmunk , az MSZMP megalakulása, a ^ konszolidáció évei óta fokozato-osan a helyére került, tevékeny ^ régi területe megnőtt, jogaié ugyanígy szélesedtek. Bízvást elmondhatjuk, hogy a szakszer s vezetek megkérdezése nélkül s úgyszólván sehol sem döntenek. s Ez jó is — de nemcsak jó. Örülünk a növekvő jogköröknek és 8 a velük együtt jelentkező fele- lősségnek, hiszen mindkettő a 8 nép érdekében végzett munkáé mutatója. De nem örültünk anénak hogy - kis túlzással szó -é va — néhol még a postás fel-^ adatkörét is a szakszervezeti bizottságokra ruházzák. Ez kissé sok a megtiszteltetésből. Rf$ kell lennünk, hogy pontosabban s meghúzzuk a szakszervezeti ^ munka határait, s ez nem esz^ könnyű feladat, de meg kell birkóznunk vele, különben tény-s leges teendőinktől vesszük el az energiát, az időt, üzemi nyel-s ven a „kapacitást”. Pedig a kö- vetkező években igen nagy fel-adatok teljesítését várja el tő- lünk népünk, pártunk — joggal — Ezekről jó néhány gondolatot. Világos, hogy a politikai nevelőmunkán javítani kell — az sem titok, hogy a termelést jobban segíteni az üzemi demokrácia szélesítésével, újabb százezrek aktivizálásával lehet csupán. S amilyen mértékben a vállalati hatáskör nő , fokozódnia kell a szakszervezeti munka hatékonyságának is. Ezért a vállalati tervek kialakításába és a megvalósítás előkészítésébe sokkal több felelősséggel és kezdeményező erővel kell beleszólnunk. Az új irányítási rendszernek az a módszere, hogy az irányítás jogkörének jelentős részét decentralizálja, egyúttal a felelősség decentralizálását is jelenti. Egyszerű példával: ma még oda lehet állni egy üzem munkásai elé azzal, hogy „nincs nyereség, mert nem kaptunk anyagkiutalást”, de egy-két év múlva már nem lehet a felső irányításra tolni a felelősséget — nem lesz kibúvó. Ez a követelmény az egész évi munka olyan szervezését igényli, hogy a végén ne legyen szükség kibúvókra. Sok lesz a tennivalónk a szociális helyzet, a munkásvédelem, az üzemegészségügy javításában — és ha valamit általában az elkövetkező hónapokról mondhatunk, az az, hogy ideje lesz a saját feladatok tudatos, alapos felmérésének, megismerésének minden beosztásban és minden területen. — Befejezésül kívánok még egyszer olvasóiknak — új feladataik teljesítésében — eredményes munkát, sok örömet és személyes boldogságot. U. L. Ma időszerűbb, mint valaha: Világ proletárjai, egyesüljetek! A magyar szakszervezetekre nagy feladatok várnak Gáspár Sándor elvtárs nyilatkozata 1966. május 1. Vasárnap VAS NÉPE i élüzemeink: a MÁV szombathelyi csomópontja Bálint Imre intéző, rendelkező forgalmi szolgálattevő 1964-ben és 1965-ben Kiváló Dolgozó oklevelet kapott, most pedig miniszteri elismerésben részesült kiváló munkája elismeréséül. Hiba nélküli, lelkiismeretes munkájával ő is jelentős mértékben hozájárult az élüzem cím elnyeréséhez. Fent: Szentgotthárdi Selyemgyár: az egyik felvető. 3 Az ablaknál ül, nézi a szemközti fák hajladozó ágait. Micsoda jelkép: a természet integet Unger Károlynak, a hetvennyolc éves veteránnak! Mintha hívná, mintha csalogatná ki a zöldbe, a kellemes, langyos napsütésbe, virágos mezőkre, árnyas lombok alá... A tisztes, szép öreg menne is. Menne is, ha tudna. — Nemrégen lementem, de feljönni nem tudtam már. A mentők cipeltek föl a második emeletre... E tömörség mindenre válasz. Unger Károly élete bezáródott immár ebbe a kis szobába. Reggel ugyanúgy felöltözik, mint mi valahányan, tisztálkodik, reggelizik és odahúzza székét az ablakhoz. Ez minden, képletesen ez a lehetőség tágítja ki az alig négyszer-ötméteres szobát. Rövid ideig osztoszkodunk ebben a magányban. Elgondolom, felőrli ez az állapot az ember idegeit. Felkészülten várom a panaszáradatot, a hajdan lobogó, rendkívül mozgékony Karcsi bácsi méltatlankodását e lehetetlen állapotok miatt. S uramisten, ez az ember még ma is csodálatra méltó, még ebből a helyzetből is kiemelkedő nyugodtsággal, természetességgel viseli az öregség-betegség szabta terheket. Panaszkodni nem tud, sőt, amikor felemlítem jövetelem célját, hogy a régi szép májusokról szeretnék hallani valamit, egyszeriben élénk lesz, mintha megfiatalodna. Az az érzésem, ha most kellene megtennie a hosszú lépcsőutat a második emeletre, hát képes lenne rá. Ifjak, fiatalok, a veteránok után jövő nemzedékek, figyeljetek jól. Nektek, nekünk, mindannyiunknak példája lehet ez az ember. Amit mond: a történelem idézte, de úgy érzem, még annál is több talán. Neki a sanyargató élete ment rá. Mit, hogy nem értitek pontosan, miről van szó? Nem, nem a forradalomnak kimagasló vezéregyénisége Unger Károly. Nem sértem meg, ha azt írom róla, hogy közkatonája volt ő a forradalomnak, egyszerű munkás élete kései szakaszáig, betűszedő nyomdászként fél évszázadon át szívta a nyomdák ólomdús — nem ózondús! — levegőjét, és örök harcban állt kenyéradóival, úrral, dölyfös gyárossal, kapitalistával. A szervezkedő munkások egyik tekintélyes alakja volt. Sasszeme majdnem fiatalosan villan, hangja még majdnem érces, csak néha fulladó, oly jó hallgatni, hogy akár félnapszám itt ülnék vele, nézném a bólongató hajtásokat a szemben levő fákon. Az első május elseje Sopronban érte. Négyéves inaskodás után akkor szabadult. A munkások kivonultak az utcára, zászlókat és táblákat vittek magukkal, kórusban jelszavakat kiabáltak. Unger Károly közéjük állt, s ma is tisztán, világosan emlékszik egy jelmondatra, amit a többiekkel együtt harsogott ő is a soproni utcákon: „Éljen az általános, titkos községenkénti választójog!” — Május másodikén pedig már sztrájkba léptünk. Két koronás béremelést kértünk a tulajdonostól. Elhallgattak az üzemek, csönd lett. Csak a tárgyalások folytak. Az egyészség hamar megszületett. A követelést teljesítették azzal a feltétellel, ha viszont a szerződésben előírt egyéves kötelező tartásról lemondanak a segédek... Az idősebb munkások beleegyeztek... A sorsa az lett, mint a legtöbb nyugtalan munkásé. A következő május elseje már Bajorországban köszönt rá. Ott tiltották akkor még a kivonulást, a tüntetést. Ám a munkások mégis kivonultak. Hajnalban felkeltek, kimentek a közeli hegyekbe, a bontakozó természet harsogó zöldjébe, virágot szedtek, énekeltek, feldíszített kalapokkal tértek vissza nyolcra, mire kezdődött a munka. Legalább ezen az egy napon melléjük szegődött a derű. — 1908-ban kerültem Szombathelyre. Jaj, hát az itteni május elsejék is nagyon izgalmasak voltak. A Rumi úti munkásotthonban szoktunk gyülekezni. Megfogadtuk a tűzoltózenekart, úgy vonultunk ki az oladi dombra. Ott aztán ittunk, ettünk, táncoltunk. Jó volt nagyon. Hogyan is van? Az idő megszépíti az embereket... A távolban már minden szépnek látszik. Csak szépet idéznek a régi májusok? Csodálkozással néz rám, mintha nem értene, majd megfontolt, okos beszéddel ezeket mondja. — A mi életünk harc volt, de a május elsejék szépek voltak. Mert mi még azokkal is harcoltunk ám. A szombathelyi veteránok tudják, kik voltunk mi. A nyomdászok mindig szellemi vezetői voltak a munkásság mozgalmainak ... És Unger Károly e szervezett nyomdászok között is kiemelkedő egyéniség volt. Köze volt ahhoz, hogy szervezeten kívüli nyomdász nem dolgozhatott a nyomdában. S 1933-ban, amikor az úri kívánságra szétrobbant a nyomdászok szép kollektívája, neki távozni kellett, Pestre került a Népszava nyomdába. A mai fülnek kissé idegenek azok a szavak, melyek elröppennek a veterán szobájában. „Kényszeregyezség”* „csőd”, „sztrájktörők”, szakszervezeti megrendszabályozás”* „sztrájktanya” stb. Unger Károly számára ezek a fogalmak ma is mást jelentenek, mint a mi nemzedékünknek. Harc, küzdelem, ellenállás, keménység és vasakarat tartalmasul e fogalmakban. A legszebb május elseje mégis a negyvenötös volt Unger Károly számára. Akkor már ismét Szombathelyen élt, negyvenegyben ugyanis titkos küldetéssel viszakerült a nyomdához. Számára is véget értek a nyilasokkal folytatott szenvedélyes szócsaták, nyíltan kiállhatott munkatársai elé, mint a kommunista párt tagja menetelt a felvonuló május elsejei tömegben. Amiért küzdött, amiért harcolt a szervezett munkásokkal együtt, beteljesedett. 1952-től nyugdíjas, de még 1960-ban is dolgozott a szombathelyi nyomdában. Hetvenkét éves korában még helytállt, ha az élet éppen úgy kívánta. Késő éjjel hányszor ballagtunk együtt hazafelé! A város aludt, s Karcsi bácsi az életről mesélt. Az életről, amely összefonódott a felnövő munkásosztályéval, sorsa azonos volt a munkássorssal, amely most huszonegy éve szabadult meg végkép a béklyóitól... Az ablaknál ül, nézi a hajladozó fákat. A háztetők fölött látja a toronydarut is, amely az épülő irodaháznál emeli a betongerendákat. A házat még nem látja, várja, mikor magasodik a háztetők fölé... Időnként ellátogatnak hozzá hajdani munkatársai, a még járni tudó veteránok. Friss virágot, életet hoznak e csöppnyi szobába, hírt adnak a világ eseményeiről. fjak, fiatalok, fiatal nemzedékek, emeljétek m.*« kalapotokat a veteránok előtt — tisztelettel köszöntsétek őket e szép májusi napokon. Pósfai H. János •iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiif iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiif iiiiiimiiin Egy veterán ablakából !