Vas Népe, 1980. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
[Konkrétan^^^ | személyre szólóan Általánosítható tapasztalatokat összegezett, majd éppen ezek figyelembevételével a gazdaságpolitikai agitáció konkrétságának és személyre szóló voltának szükségességét hangoztatta legutóbbi ülésén a Szakszervezetek Vas megyei Tanácsának elnöksége. A konkrétság igénye a gazdaságpolitikai agitációban sem új. Régi tapasztalat, hogy gazdasági tennivalókra csak olyan agitáció mozgósíthat igazán eredményesen, amely nem marad meg az általánosság szintjén, hanem arra ad választ az embereknek, hogy személy szerint tőlük mit várnak, itt és most nekik mit kell tenniük az általános gazdaságpolitikai célok eléréséért. Mi indokolja most mégis a konkrétság hangoztatását ? Legfőképpen két dolog. Egyrészt az a helyzet, amiben vagyunk: azok a munkahelyenként esetenként nagyon eltérő körülmények és gondok, feltételek és tennivalók, amelyek helyileg sajátosan behatárolják, miként lehet például fegyelmezettebben, gazdaságosabban, hatékonyabban, a népgazdasági elvárásokhoz jobban igazodva dolgozni. Ehhez járul még az a tény is —s a gazdasági munkaterületeken dolgozó emberek ezt szinte naponta tapasztalják —, hogy a termelést befolyásoló külső és belső feltételek manapság a korábbinál gyorsabban változhatnak. Az az agitáció, amely ezt nem követi, nem sokat ér. Másrészt a konkrétság igényének hangoztatását a gazdaságpolitikai agitációban a jelenlegi helyzetben az is indokolja, hogy a tapasztalatok alapján úgy tűnik, nem egy helyen éppen ez az egyik leggyengébb pontja a szakszervezeti munkának is. A szakszervezeti szervekben dolgozók és aktivisták azt már többnyire értik és érzik, hogy gazdaságpolitikai agitációra igenis mindenütt szükség van, ez a mozgalomnak is egyik legfontosabb feladata. Végzik is ezt a munkát, csak néha megmaradnak az általánosság szintjén, megelégednek olyan igazságok ismételgetésével, hogy „fegyelmezettebben kell dolgozni”, „hatékonyabban kell termelni”, „jobb minőségű, minden piacon jól értékesíthető árut kell előállítani”. S nem az a hiba, hogy ezt elmondják, hanem az, ha csak ezt mondják el, ha nem arra helyezik a hangsúlyt, hogy az adott ütemben most növelni kell-e a termelést, vagy éppen visszafogni; az adott brigád hogyan és mivel csökkenthetné az önköltséget; ki az, akit fegyelmezni kell; kinek mit kell tennie ahhoz, hogy a brigád, a műhely, az üzem a vállalását teljesíthesse. Azaz: ha a gazdaságpolitikai agitációban fontos követelményeket, alapvető igazságokat fogalmazunk ugyan meg, de anynyira általánosan, hogy ezekkel helyileg szinte senki nem tud semmit kezdeni. Sok szó esett az SZMT elnökségének említett ülésén arról: jó és konkrét gazdaságpolitikai agitáció, helyi tennivalókra való jó mozgósítás csak ott lehetséges, ahol a termelési feladatok jól ismertek, ahol ezek végleges megfogalmazásában a munkahelyi kollektívák is részt vettek. A gyártmányszerkezet módosítása, a termékstruktúra-váltás, a munkaerő esetleges átcsoportosítása, a szükségessé vált szakmai átképzés, a differenciált bérezés bevezetése és kiterjesztése , és sok más helyi feladat megvalósulása, az ezekre való mozgósítás igenis igényli, hogy mindez az adott vállalatnál ne csupán néhány ember ügye legyen, hanem minden ott dolgozó tudjon róla. Legalább olyan mértékben legyen róla tájékozott, amilyen mértékben elvárják tőle, hogy a megvalósításban részt vegyen. Jók a tapasztalatok ilyen vonatkozásban a Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinátnál, a szombathelyi MÁV Járműjavítóban, úgyszintén a Styl Ruházati Vállalatnál is. És ha már szóba kerültek a jó tapasztalatok, az SZMT elnöksége igen fontosnak tartja ezek elterjesztését, általánossá tételét. Ennek érdekében úgy határozott: tapasztalatcseréket kell szervezni a jó tapasztalatok átadása céljából, a gazdaságpolitikai agitációban érdekelt tisztségviselőket el kell vinni olyan üzemekbe, ahol ezt jól csinálják, ahol mindig konkrétan a helyi tennivalókra képesek mozgósítani az embereket. Ugyancsak sok szó esett az SZMT elnökségének ülésén arról is, hogy a szakszervezeti mozgalmi szerveknek a gazdaságpolitikai agitációt folyamatossá kell tenniük, a gazdasági vezetőkkel együtt igen nagy gondot kell fordítaniuk arra, hogy a brigádtanácskozásokat és a bizalmi csoportok tanácskozásait mindenütt rendszeresen megtartsák, s ezeken az illető brigádot, bizalmi csoportot érdeklő minden fontos kérdést időben és érdemben megtanácskozzanak. A gazdaságpolitikai agitációval kapcsolatos sok más kérdésben is állást foglalt, fontos tennivalókat jelölt meg az SZMT elnöksége. Ezek összességükben egy irányba hatnak: a mozgalom eszközeivel is elő kell segíteni, hogy a munkahelyi gazdaságpolitikai agitáció mindenütt konkrét, személyre szóló, az adott üzem vagy részleg feltételeihez alkalmazkodó legyen. Olyan tehát, ami nem üres szócséplés, nem általános igazságok ismételgetése, hanem gazdasági haszonnal jár. Lőrincz Károly Miért tilos, ha nem az? „Szórakozunk” kollégámmal. Megszólítunk egy-egy elhaladó férfit, tudja-e, mit jelentenek az oszlopon sorakozó táblák? — Ez valami vicc? — kérdez vissza az első, s faképnél hagy. — Gépjárművel behajtani tilos, ez a fölsőr. Megállni tilos a másik — válaszol egy dzsekis ifjú. — S maga szerint ezt itt tiszteletben tartják? — okvetlenkedem tovább. — Á, de az egész forgalomirányítás el van szúrva ... Szombathelyen a Bajcsy- Zsilinszky utca és a Köztársaság tér sarkán végezzük az alkalmiközvéleménykutatásit, a kapott válaszok a továbbiakban teljesen megegyeznek az idézettel. Megvan tehát az első tanulság: a válaszolók hibásan általánosítanak, egy hiba miatt az egész szisztémát elvetik. A tábla kinn van hónapok óta, felállítása idején respektálták is, ma már figyelemre sem méltatja senki". Elég a sarkon öt percig állni, s efelől mindenki megbizonyosodhat. Kézenfekvő a következtetés. A helyzeten változtatni kelL Két megoldás kínálkozik: levenni az értelmetlen táblát, vagy érvényt szerezni tilalmának. — Nem szabad erről írni — vélte aggályoskodó ismerősöm. — Csak a rendőröket biztatod vele, hogy megbüntessék a behajtókat! Aliig hiszem, hogy ilyesmi történhet. Rendőreinknek nem elsődleges céljuk a büntetés, s a helyzet viszszásságát ők is érzik. Hiszen bárkinek lehet valamiféle célja a főtéren, ráadásul ott van egy gépkocsiparkoló is. A táblák és a parkolók együttesen ez nem túlságosan logikus. De nem föltétlenül passzol a vitatott táblához az sem, hogy a közelmúltban letlámpázták az előtte levő kereszteződést. Pusztán a kerésőpárosforgalom megregulázására nem szükséges ilyen lámparendszer, de óránként tíz—húsz kocsinak sem lenne az. (Itt föltettük azt a fikciót, hogy tekintetbe vennék a behajtási tilalmait, s csak az élne a célforgalom kibúvójával, akit az megillet). _ Autóbuszok is járnak be a térre. A járműáradatban nehézkesen jutnak előre, elviben őket védené a többi gépjárműre vonatkozó tilalom. Elviben, írják, mivel több érintettel beszélve, eltérő véleményeket hallottunk. A summázat: elgondolkodtartó, szükséges-e itt a járatok gyorsítása, ha másutt a többi lámpa lassít? Tanulóvezetők is vígan furikáznak a térien. Érthetői?!): ekkora forgalom sehol sincs a megyéiben másutt! S valahol csak meg kell szokni a nagy forgalmat is... A város sajátos fekvése miatt pillanatnyilag jelentős kerülőket igényelne a járművek vezetőitől a Köztársaság tér kikerülése. Az Energiafelügyelet százezreket, talán milliókat költ a takarékos közlekedés propagálására. A legrövidebb út helyett kanyarogni — ez minden, csak nem energiatakarékosság. Készülőben a megyeszékhely közlekedésének végleges megoldása, a forgalmasabb utak út városi átvezetése, ám még a pici Perint patakocskán is sok víz lefolyik, mire az elképzelés valósággá válik. Akkor lehet majd a Köztársaság téren is létjogosultsága a gépjárművek kitiltásának, az ilyen értelmű tábla megelőzte körét. Addig le kellene őket venni. Már a többi tábla tisztelete érdekében, is. Kremser Péter Fotó: Czika László Környezet mmmammm és gazdaságosság wumammmmmmmummmmmmmm Vannak dolgok, amelyekre csak legyint az ember. Ezek közé tartozik — sajnos — a környezetvédelem is. A környezet védelme: azé a környezeté, amelyben élünk, és amelynek állapotától életünk minősége, sőt, életünk feltételei is függenek. Csak legyintünk a környezetvédelemre: „mi van, ha egy fa elpusztul — majd nő másik helyette”. És, ha ezt nem is gondoljuk komolyan, mert a környezetszennyeződés veszélye már kezd mindennapos tapasztalatunkká válni, a legyintésen ez mit sem változtat. Mert „kinek van pénze ezekre a milliós berendezésekre”? És ez a második kérdés már sokkal komolyabb, ez már igazi kérdés. Mert ma, amikor egyik legnagyobb közös problémánk a gazdasági egyensúly helyreállítása, minden fejlesztést, minden beruházást alaposan meg kell gondolnunk, valóban szükség van-e rá? A környezetvédelem pedig pénzbe is kerül, a környezetvédelem nagyon nagy beruházás. Ráadásul olyan beruházás, amelynek hasznát nem máról holnapra, de még csak nem is két-három év múltán látjuk. Lehet-e, szabad-e éppen most erre fordítani amúgy is szűkös eszközeinket? Hadd válaszoljak azonnal: igen. Nemcsak szabad, de kell is: egyszerűen azért, mert a problémák különben évről évre súlyosbodnak. És amikor lesz már pénzünk a ma még megfelelő megoldásokra, akkor a mainál sokkal többre lesz majd szükség. Látjuk hát: gazdasági kérdés is a környezetvédelem. Befektetés, mert megelőzni mindig sokkal olcsóbb, mint utólag rendbehozni, amit elmulasztottunk. De hogyan lehet ezt a mostani, viszonylag szűkös gazdasági helyzetünkkel, az ebből adódó takarékossággal összeegyeztetni? Úgy, hogy most csak egy szerényebb célt tűzünk magunk elé: csak a jelenlegi állapotot akarjuk fenntartani. Hogy a helyzet legalább ne romoljon tovább. Ami új létesítményt építünk, azt már mindenképpen el kell látni a megfelelő berendezésekkel, az már nem szennyezheti a környezetet. Ami új létesítményt építünk, tudjuk, nem olyan nagy ezeknek a száma, hogy az igény irreális lenne.Persze, nemcsak pénz kérdése a környezetvédelem. Hanem az egyszerű tisztességé, odafigyelésé is, hogy például betartsák az üzemek a technológiai fegyelmet, hogy ne a Perint partjára hordják ki a szemetet. A természetvédelemnek — és erre mi, Vas megyeiek különösen büszkék lehetünk — vannak nálunk hagyományai, a környezet védelmének viszont annál kevésbé. Különösen, ha valaki számára csak a saját, egyéni értéke, vagy — mert vannak ilyenek is — csak saját vállalatuk értéke az érték. A környezetvédelem gazdasági ügy, a környezet védelme gazdaságossági tényező. Csak éppen nem az egyes emberek, egyes vállalatok , hanem mindannyiunk, mind a tizenegy millió ember szempontjából. .A baj csak az, hogy ha én vigyázok a környezetre, azzal másnak teszek jót, magamnak jelent viszont — és akár nemcsak gazdasági értelemben — külön befektetést. Nem lehet hát másként változtatni, mint csak közös akarattal... Szerencsére van egy másik előnye is a környezetvédelemnek. A megmentett hulladék — azon túl, hogy nem szennyezi környezetünket — hasznosítható is: jó példa erre éppen Szombathelyen, a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat telepén nemrég üzembe helyezett berendezés, amely a hulladék-műanyagot teszi újra hasznosíthatóvá. Igaz, ez a gép is pénzbe került... Mit lehet mondani: bölcs mértéktartásra van szükség, mind a két oldalról. Kecske és káposzta: nem újdonság ez azok számára, akik a gazdasági döntéseket hozzák. Az csak az újdonság, hogy ezekben a döntésekben most már egy új szempontot is mérlegelniük kell: a környezetszennyezést, amelytől ma még „csak” életünk minősége, később azonban életünk feltételei is függenek... Mt 1980. május 1. Csütörtök